Korunk › November 2000| November 2000 Erdélyi szemmel — Brüsszel, Európa |
Előszó Jövő és érték Egyed Péter Vázlat egy álomról Csiki László Közép-Európa geopolitikai problémái Washington után Vasile Puşcaş Pillanatkép Magyarország uniós csatlakozásáról Balogh András Románia jövője és az európai integráció (Gabriel Andreescu, Bakk Miklós, Bodó Barna és Borbély László írásai) Európai integráció és politikai készségek Szász Alpár Zoltán Szilágyi Domokos utolsó monológja Vári Csaba A „tisztátalan” filozófiai kritikáról Polgár Alexandru Vanni ugyan nincsen, de igény, az volna rá (Csák László, Veres Valér,Olti Ágoston, Plainer Zsuzsa és Balogh Brigitta válaszai) Időzavarban; Rámában a dráma; A paradicsom napja; Egy versben a reggel Szonda Szabolcs Az erőszak sátánkeringői Bogdán László Ikervers Mózes Huba Etnikai specifikum és közös sajátságok I. Vajda László Toll Mi mind, jó románok Radu Pavel Gheo Nemzeti & bűnvádi sajátosság Mihai Gălăţanu Miféle sajátosság, uram? Irina Nicolau Műhely / Atelier „A költők — az emberiség szíve” F-akták A narrátor mint befogadó: Ishmael, a Moby Dick olvasója és kritikusa Manfred Pütz Világablak „Európai mintakövetés” — „nemzetközi öncélúság”: traumák, diskurzusok, tanulságok Dénes Iván Zoltán História Kolozsvár a román „kiugrástól” Észak-Erdély „másodszori felszabadulásáig” (1944. szeptember — november). I. Nagy Mihály Zoltán—Vincze Gábor Mű és világa Márai Sándor Vörösmarty-mondata Fried István Közelkép Csatlakozás közérthetően T. SZ. Z. Téka „De itt lenn minden unt és ostoba.” Demeter Szilárd Romániai Magyar Évkönyv 2000 K. K. Gy. Olvasószolgálat Talló Ortodoxia és nacionalizmus S.L. Mircea Dinescu új lapja Kántor Erzsébet Hungarian Minorities Monitor K. K. GY. Románok Európa kapui előtt SZ.G. Provinciáról, kényszerpályákról, erdélyi irodalomról Kántor Lajos Számunk szerzői | | Irina Nicolau Miféle sajátosság, uram? Gyakran megesik, hogy amikor úgy érzem, jól látok, és megértek egy dolgot, felfedezem, hogy nagyot tévedtem. Ez az oka annak, hogy most, amikor a nemzeti sajátosságról írok, elfog az idegesség arra gondolva, hogy ismét tévedhetek. Túlságosan is tisztán „látom”, amit mások mintha nem látnának, hogy a nemzeti sajátosság és az etnikai sajátosság között hatalmas különbség van. Általában, amikor nem tévesztik össze őket, érthetetlen felületességgel térnek át egyik fogalomról a másikra. Az én megítélésem szerint az etnikai sajátosság egy etnikum ismeretéből s annak más etnikumokkal való összehasonlításából ered. De az összehasonlító kutatások hanyatlásban vannak, úgyhogy nem tudom, az etnikai sajátosságról szóló diskurzus mire alapozódik. A nemzeti sajátosságot egy nemzet más nemzetekkel való összehasonlításából lehetne eredeztetni. Eltérően az etnikumoktól, a nemzetek később jelentek meg a történelem folyamán. Én kockákból rakott építményekként képzelem el őket. Több darabot külön kitaláltak hozzá: zászlókat, címereket, himnuszokat, mindenféle szimbólumokat és így tovább. Más „kockák” a nemzetet alkotó etnikumok kulturális örökségéből adódó értékeket képviselnek. A nemzeti diskurzus „szókészletét” alkotó elemekhez hozzájön „egy nyelvtan” s egy vagy több stílus. Valami, amit a nemzeti „javak” részeként tartanak számon, és elkerülhetetlenül megmerevedik, szentesítik, trónra emelik, kirakatba helyezik, formalinba teszik, mumifikálják. Általában a nemzeti örökséghez való viszonyítás nem igényel ki tudja miféle árnyaltságot. Az árnyalatok hiánya egyes nemzetek esetében lapossághoz, másokéban faragatlansághoz vezet. Nem is tudom, melyik a rosszabb. Ami engem illet, a faragatlanságot választom, a laposságot leleplezni nagyon nehéz. Mindenképpen jó megjegyezni, hogy a nemzeti örökség koronként változik. A nemzeti „javak” közül egy-egy megmenekül, de istenem, hogy kifacsarják. S amit én ugyancsak fontosnak tartok, az az, hogy akik ezt az örökséget kezelik, maguk is mások és mások. Úgyhogy amikor a román nemzeti örökséget össze akarja valaki vetni mondjuk a bolgár, görög, francia, amerikai vagy más örökséggel, feltehető a kérdés, hogy melyik román örökségről van szó: a nemzet kezdeti időszakából valóról, a két világháború közöttiről, a kommunista időszakéról, az átmenetéről? Vagy ha más nemzeti örökséghez viszonyít az ember, kötelező, hogy a jelenkorit vegye figyelembe? Itt megállok, hogy felhívjam a figyelmet egy szerintem román nemzeti sajátosságra: a nemtörődömségről van szó. Ahhoz képest, hogy mások miként viszonyulnak saját nemzeti örökségükhöz, úgy vélem, a románok sokkal fesztelenebbek. Ez a tény megóvja őket a nevetséges helyzetektől. Ha nem volna politikai tétje a dolognak, Funar úr nem festené nemzeti színűre a padokat a parkokban, mint ahogy azt hiszem, akkor sem festené, ha a gesztus veszélyes volna. Ami engem illet, kész vagyok a nemzeti örökséghez illő fesztelenséggel viszonyulni (ami nem zárja ki a kritikai és tisztánlátó hozzáállást), az etnikai örökség egészen mást képvisel számomra, pontosabban: állandó provokáció és szenvedély forrása. Az etnikai örökség arra csábítja az embert, hogy a múltnak dolgozzon. Ha legyőzi a csábítást, megvan az esélye arra, hogy normális emberré váljon. Kántor Erzsébet fordításai |