Az európai emberek szemében Kina és India határtalan dimenziói elhomályosítják a kisebb ázsiai gyarmatbirodalmak iránti érdeklődést. Pedig Holland-India, Indókina és a Philippini szigetek erjedése, szakadatlan és lépésről-lépésre tért nyerő harcuk a fehér ember uralmának lerázása érdekében, mind alkalmasak annak a bebizonyítására, hogy Ázsia ébredése nem frázis többé, az európai kizsákmányolók ideje meg van számlálva.

A polgári sajtót ilyen csekélységek nem érdeklik, a szociáldemokraták viszont azért nem foglalkoznak velük, mert táborukat nem akarják gondolkodóba ejteni, hogy mégis, mi lesz a jövő, mi történik, ha a monopolisztikus piacok kicsúsznak az európai ipar hatalmából. Az amerikaiakat aránylag nem érinti különösebben a kérdés, mert gyarmatainak gazdasági jelentősége elenyészően csekély az anyaországhoz viszonyítva.

A fehér ember és a szines bennszülött küzdelme mindenütt egyforma. Az árnyalati eltéréseket a gazdasági fejlettség különböző foka magyarázza. Ha az egyes országok szociális mozgalmainak történetét egy-két évtizedre visszamenőleg tekintjük, láthatjuk, hogy szinte természettudományi bizottsággal következnek be ugyanazok a reakciók, ugyanolyan körülmények között, (Amiből mellesleg szólva következtethetünk arra, hogy a marxista társadalomtudomány előtt még milyen óriási lehetőségek vannak). A fehér ember mindenütt maga alatt ásta a fát. A gyarmatok jövedelmét mégsem sajátíthatta ki száz percentig az elnyomó kisebbségi burzsoázia szórakozásai számára, mert a kezdetleges viszonyok között jóval kevesebb eredményt tudott csak elérni a kizsákmányolás terén, mint amikor organizált, utakat, épített, a mezőgazdaságot fejlesztette. De mindez csak akkor válik lehetségessé, ha a bennszülöttek kulturális szinvonalat is emelik. Iskolákat kellett létesíteni, később középiskolákat, sőt egyetemet is. Az első, ami a szines tisztviselőnek, aki állami alkalmazásba lép, szemet szúr mindenütt, az hogy az; ugyanolyan munkát végző fehér hivatalnok sokkal nagyobb fizetést kap. Igy van Indiában, a holland gyarmatokon, a Fülöp szigeteken, mindenütt. Megkezdődik a nagy harc az egyenjogúságért. A fehérek bányászni kezdenek és az iskolázott szines burzsoázia látja, hogy meg van minden előfeltétele náluk is, hogy éppen olyan hatalmas ipar fejlődjön ki, mint Európában van. Csak a fehérek akadályozzák ezt meg mesterségesen. Végül az alap, minden elnyomás lényege és ma is legfontosabb része: a parasztokra kivetett adó, melyért az államhatalom rendkívül csekély ellenszolgáltatást nyujt csak, mert túlnyomó része különböző egyenes és közvetett utakon, a fehér elnyomók pénztáraiba vándorol.

Ez a séma, mely nagyjából mindenütt egyforma. Ha olvasunk a különböző gyarmatok belső fejlődéséről, mindenütt találkozunk a visszatérő frázissal: az orosz-japán háború kimenetele nagy hatást gyakorolt a bennszülött népekre. A fehérek verhetetlenségének dogmája megtört és a probléma pusztán csak technikaivá fokozódott le.

Az ázsiai gyarmatok között a teljes függetlenséghez legközelebb ma a Fülöp-szigetek állnak, mert ezeknek lakossága a legfejlettebb s az Egyesült Államoknak gazdasági befektetése aránylag csekély. Mivel a gyarmatnak nem annyira gazdasági, mint stratégiai jelentősége van Amerika számára, az U. S. A. kormánya nem kiván tulságosan nagy erőszakot alkalmazni a philippinókkal szemben, mert Egyiptom és Mezopotámia példája mutatja, hogy az imperialista érdekeket biztosítani lehet a látszatfüggetlenség megadása mellett is. A Fülöp-szigeteken az amerikaiak kezdettől fogva csak a védnök jelleget hangsulyozták, mert a spanyolok legyőzésekor megígérték a sziget lakosságának, hogy teljes függetlenséget kap, „ha érett lesz rá.” A vita igy csak az, hogy míg a sziget polgársága ma már feltétlenül érettnek tartja magát arra, hogy teljesen egyedül határozza meg, hogy milyen kiadásokra fordítja a sziget bevételeit, míg az Egyesült Államok helytartója, a Philippini-szigetek kormányzója, kétségbevonja ezt az érettségüket és álláspontjának igazolására rengeteg breonyitékot sorol fel. Szerinte, ha az amerikaiaknak nem volna meg az az immár körülbelül egyetlen felségjoguk a Fülöp-szigeteken, hogy a parlament által hozott törvényeket visszavetheti, akkor a szigetország példátlan korrupcióba, és rendetlenségbe fulladna, az uralkodóosztály jobban kizsákmányolná a népet, mint bármilyen idegen uralom tenné. A Fülöp-szigeteken a közigazgatás már jóformán teljesen a bennszülöttek kezén van, az amerikai hivatalnokok száma már csak néhány százalékát teszi ki a bürokráciának és ez a szám is folyton csökken. Az amerikai kormány csak attól fél, hogy a Fülöp-szigetek függetlensége esetén a japániak befolyása teljesen kiszoritaná az amerikaiakat.

Sokkal súlyosabb a helyzet Holland-Indiában. Itt elég nagy fehér uralkodóréteg van, a gazdasági fejlettség magasabb fokán álló ország mint a Fülöp-szigetek (kulturálisan nem) és természeti gazdagsága —a hollandus jólét egyik főforrása, Jáva a föld egyik legsűrűbben lakott része, mohamedán vallása miatt a népesség társadalmilag sokkal egységesebb, mint a kasztrendszertől és a vallási, villongásoktól részekre szaggatott Elő-Indiáé. A muzulmán soha nem érzi magát a fehér kereszténynél kisebb értékűnek. Az elnyomást nehezebben tűri és szivesebben is harcol, mint a brámin vagy a buddhista, mert vallása tanításai szerint istennek tetsző cselekedetet követ el, ha a hitetlenek ellen küzd. A legerősebb holland-indiai szervezet a Szárikat-Izlám, mely, mint a neve is mutatja, vallási alapon áll. Szemben áll a hollandiakkal, volt idő amikor a szervezetet a kommunisták irányították. Ma azonban a burzsoázia és a fejedelmek befolyása a döntő benne, akik félnek a szociális mozgalmaktól és ezért békülékenyebbek a hollandokkal szemben. Ez megköti természetesen a kezüket és emiatt a tömegekre mind nagyobb lesz a nyíltan forradalmi alapon álló „Partij National Indonesiá”-nak a befolyása, melynek vezére Soekarno, az ország legnépszerűbb embere. Ez a fiatal mérnök, aki a hollandok által létesített jávai műegyetemen szerezte képesítését, a modern burzsoáziának ahhoz a csoportjához tartozik, mely a hollandokon kivül szembenáll a szultánokkal is és bizonyos szociális jelszavakat is őszintén hirdet. Tehát európai fogalmakat használva, olyan polgári radikális és republikánus féle.

Ennek a feltörekvő polgárságnak a hollandok kénytelenek mind nagyobb engedményeket tenni. Mindig több bennszülött kerül vezető pozícióba, a színek egyenlősítése a fizetések tekintetében is fokozatosan megvalósul és a holland kormány nyilván arra a belátásra jutott, hogy okosabb, ha a holland burzsoáziával megosztja az uralmat, mintha az egyeduralomhoz ragaszkodik, de rendkívül bizonytalan talajon. Az 1926-i nem sikerült felkelés volt az intőjel a kompromisszumra a holland kormány számára. Mint a nemzeti forradalmaknál mindig, itt is tehát a proletártömegek kaparták ki a gesztenyét a felkelés idején közömbösen viselkedő burzsoázia számára. Mert ezután a kormány elhatározta, hogy tanácsadó testületet létesít, a „Volksraad”-ot, melyben bizonyos befolyást enged a bennszülött burzsoáziának. Azóta is a kormány állandó visszavonulásban van.

Indókina ellenállása a kantoni forradalom, illetve Szun-Jat-Szen hajtása alatt kezdett növekedni, a 920-as évek közepén. A kisérő jelenségek mint máshol. A színes hivatalnokok sérelme, az igazságtalan adórendszer és mindezekhez a pártoskodó igazságszolgáltatás, mely miatt a bennszülött munkások teljesen a francia ültetvényesek és egyéb munkáltatók önkényének vannak kitéve.

A francia Indókína őrzi legtisztábban még a „gyarmat”-fogalom lényegét. Kíméletlen, könyörtelen adózás, hogy a francia hivatalnokok néhány év alatt meggazdagodva térhessenek haza. Fejadó van kivetve, akár az afrikai négerekre, (az ugyancsak francia gyarmaton), emellett a földadót kíméletlenül behajtják rossz termés esetén is. A tatárok annak idején a meghódoló népekre adót vetettek ki, de egyébként békében hagyták őket. A franciák ellenben amellett, hogy megjelentek és a szabad parasztoktól adót kérnek annak a földnek használatáért, melyet őseik évezredek óta műveltek, minden szabadságot elvesznek. A lázadásokban megnyilvánuló elégedetlenséget a franciák kivételes törvényekkel akarták letörni. Egyesülési, gyülekezési és sajtó szabadság sincs. De a legutóbbi hónapokban a forradalom kikerülhetetlenségének tudata arra készteti már a franciákat, hogy közeledjenek a kinai polgársághoz. A szokott folyamat...