Főoldal

Korunk 1932 Április

A Gothai program kritikája

 


Gotha, Erfurt, Heidelberg, Görlitz: egy-egy állomása a német szociáldemokráciának, de vezető pártja révén az egész II. Internacionálénak is. Az ezekben a városokban elfogadott programok okmányai a német szociáldemokrata párt egyre gyorsuló lecsuszásának a marxizmus utjáról. A gothai program elfogadásakor (1875) még élt Marx és felemelhette tiltakozó szavát. A pártvezetőség eltitkolta, majd megcsonkítva (tehát meghamisítva) bocsájtotta csak nyilvánosságira — módszer, mely köreikben azóta polgárjogot nyert. Bernstein archívumának sűlyesztőitől, az „Osztályharcok Franciaországban” klasszikus előszavának meghamisításától egyenesen visz az út a Joffe szovjetkövet kofferjeibe csempészett röplapokig. (Lásd Scheidemann vallomását a pártfunkcionáriusok számára kiadott Ebert-emlékalbumban).


A német szociáldemokrata párt utolsó programjaiban nyíltan leköti magát a reformizmus mellé. Érthető, ha testvérpártjai visszariadnak Noskeék brutális cinizmusától. Mozgalmaik speciális viszonyai nem engedik meg a feltolt sisakrostélyt. Az ausztro-marxisták tehát programot ácsolnak össze Linzben, amely hátsóajtókat hagy nyitva a különböző elméleti felfogásoknak — a gyakorlat marad a kipróbált nemzetközi. Még „ügyesebb” a magyar szoc. dem. párt. Ez egyszerűen nem ad programot. (A teljességgel elavult régi program is hozzá f érhetetlen).


Mi sem természetesebb, mint az, hogy „A gothai program kritikáját” sem a szociáldemokrata párt adta ki. Az új életre támadt „Európa” kiadót illeti az érdem, hogy vállalkozott a marxizmus klasszikusainak kisebb terjedelmü irásait megismertetni a magyarnyelvű olvasóval. A szűkerszényü kiadó mögött munkáselőfizetők állanak újabb bizonyítékként a proletárságnak Marxhoz való ragaszkodása mellett.


Külön érdeme a kiadónak, hogy a füzetbe bevezetésként Marx életrajzát és a marxizmus rövid, de szabatos összefoglalását is felvette. E bevezetés összevontságának ellenére minden során megérzik, hogy a rákövetkező marxi írással egy matériából való. D. F.


* Marx: A gótai program kritikája. Bevezetőül Marx életrajza. Budapest, 1932.


 


Vissza az oldal tetejére