Nagyon sokan hisznek valami olyasmiben, hogy Forda maga termelési rendszerével megmentette Amerikát. Mi most pár sorban pontosan az ellenkezőjét merészeljük megkockáztatni s azt állítjuk, hogy a mai világkrizisnek legfőbb előidézői éppen Ford és társai. Hogy miért? A dolog nagyon egyszerű.

Az autó ha feltétlenül szükséges akkor hasznos, ha nem akkor egyszerűen — sport. A sport viszont ösztön, amely szenvedéllyé válhatik, akár az alkohol. Mértékkel hasznos, túlzásba vive feltétlenül káros. Most lássuk mibe kerül ez a sport? Ford olcsó és jó autókat gyárt, sőt adja részletfizetésre is. Ez a legjobb csalétek, mert készpénzt még a könnyelmű ember is nehezen ad ki. Ezeknek a, mondjuk no ezer lejbe kerülő autóknak a munkateljesitménye maximum 40 ezer kilométer, amit ezenfelül megtesznek az már kínlódás. Állandó üzemet feltételezve 40 kilométer óránkénti átlagsebesség mellett ez ki tesz ezer óra munkát, azaz 41.5 napot. Tehát egy autó élettartama 41 és fél nap. Hihetetlen, de így van. Összehasonlítva más stabil gépekkel, amelyek éveken keresztül dolgoznak éjjel nappal, az ilyen kérészéletű autó-motor szellemes, de hitvány tákolmány. De menjünk tovább. Azt már láttuk, hogy egy autó kilométerenként 3 lejt koptat el (t.i. 3-szor 40.000 = 120.000), de még elhasznál benzint, olajat, gummit és egyéb apróságokat, ami szintén legalább 3—4 lejre rug. Tehát a boldog tulajdonos mire lefutotta a 40 ezer kilométert, szerencsésen nyakára hágott körülbelül 250 ezer lejnek is. Ez nem túlzás, hanem a legoptimisztikusabb számítás.

Csodálattal olvassuk, hogy Amerikában 26 millió autó száguld. Micsoda fejlődés, micsoda gazdagság! Az emberek odaát mintha állandóan autóba ülnének! Mikor dolgoznak? Azt kellene hinnünk, hogy minél gyorsabb a jármű, annál kevesebb kell belőle, holott úgylátszik ép a megfordítottja igaz. De vegyük csak közelebbről. A 26 millió autó 390 millió lóerőt képvisel. És milyen célra fordítják ezt a roppant energiát? Arról van statisztika, hogy minden ötödik emberre jut egy autó, de arról nincs, hogy minden ötödik embernek van-e tényleg autója. Még egyetlen amerikai visszavándorlóról sem hallottunk, akinek Amerikában autója lett volna. Tehát fel kell tételeznünk, hogy a munkásembernek ott sincs autója, vagy legalább is kevésnek, viszont egyeseknek több van. Minden jóravaló amerikainak van legalább egy turism és egy limuzine, azonfelül még lehet a feleségének, a fiának, a lányának, egy-egy. És kik ezek a boldog autótulajdonosok? Gyárosok, nagykereskedők, sztárok, kokottok, banditák s közintézmények. És ha már egy munkásembernek szüksége van autóra, az is csak a mai kaotikus termelési rendszer miatt van így. Mert teszem fel Johnson kalapgyári munkás lakik a 136-ik Avenuen, de a gyára tőle tíz kilométerre van, viszont emellett a gyár mellett lakik Smith, akinek a munkahelye a 136-ik Avenuen fekszik. Ezért mindaketten kénytelenek autót tartani, hogy naponta pár órát elkocsikázzanak és keresetüknek jó hányadát erre leadják. Igy azután elképzelhetjük, hogy a 390 millió lóerő mire pocsékolódik el...

 Most lássuk milyen energiát pazarolnak el évente ezek az autók? Egy autó évi üzemét átlag 12 ezer kilométerbe számítva az üzemköltség körülbelül 70 ezer lej, 27 milliónál 182 milliárd lej, vagyis ötször annyi, mint Románia költségvetése. Dollárban egymilliárd. Egy amerikai munkás átlagos évi keresetét 1500 dollárra becsülve, az autózás több mint 600 ezer amerikai munkás összkeresetével ér fel. Ha ehhez hozzávesszük, hogy legalább minden harmincadik kocsira jut egy soffőr, akkor kiderül, hogy közel 2 millió embert az autóközlekedés köt le; az Unió lakosságának körülbelül 5 szászaléka ebből él, nemzeti termelésének 5 százaléka erre pocsékolódik. Emellett ott van a vasut, a hajó és a repülőgép. A statisztikában ezek a számok úgy szerepelnek, mint a kultura és közlekedési civilizáció mérhetetlen fejlődése, holott a valóságban nem egyéb, mint az autógyárosok hihetetlenül költséges és ravasz propagandájának az eredménye, amelylyel ügyesen kihasználják az emberek sportszenvedélyét. Hogy az autó nem mindig a gyorsaságot szolgálja annak bizonyítéka, hogy úgy az amerikai, mint az európai nagy városokban az autók valósággal blokálják az utakat és hogy gyalog szinte már gyorsabban lehet egyik helyről a másikra eljutni.

Ezt az őrült autóforgalmat nyugodtan lehetne a tizedrészére szorítani és így is minden igényt ki lehetne elégíteni. Tagadhatatlan ugyan, hogy az autóbusz, a teherautó és gyakran a privát autó is kitünő szolgálatokat tesz és nélkülözhetetlen, de minden családnak nincs szüksége autóra.

Az a sok millió munkáskéz, lóerő és hajtóerő produktívabb célokra volna fordítható, amire még Amerikában is szükség volna, mert az óriási felhőkarcolók árnyékában még most is nyomorult kis viskók és egészségtelen pincelakások huzódnak meg, (a dolgozók lakásai!) a Wild-Westen meg még mindig sok a kiaknázatlan terület, ahol az emberek milliói megélhetnének és fölöslegessé válna a bevándorlási korlátozás.

Az autó végeredményben tehát csak egy ujabb kizsákmányolási forrása a dolgozóknak, mert a horribilis nyereségek és költségek terheit nekik kell viselni, viszont élvezni nem tudják, mert drága. Ma is vannak emberek, akik a repülőgép legnagyobb dicsőségére gyalog kénytelenek megtenni száz kilométereket, hogy munkapiacot találjanak. Mit ér a kultura és a technika minden fejlődése ha az csak egyesek és nem az általános emberi életnívó emelését szolgálja!?

Ez a mérhetetlen pocsékolás viszont csak katasztrófára vezethet. Egyes áldozatok már is mutatkoznak. Az autósport-szenvedély sok exisztenciát tett már tönkre és az állami költségvetéseknek is a rákfenéje lett.

Kétségtelenül a „fordizmus” nagyon jól bevált a háború utáni profitkonjunkturában, amikor emelni lehetett állandóan a termelést és ezáltal a fizetéseket is. De mit lehet kezdeni a fordizmussal egy dekonjunktura idején, amikor csökkenteni kell a termelést? Hogyan lehet vásárlóképessé tennie egy farmert, akinek a termése kiég a hőségtől vagy elviszi a kiáradt Missisipi, vagy ha mindez nem következik be, tönkreteszik a zuhanó gabonaárak? Vagy hogyan lehet vásárlóképessé tenni egy munkanélkülit? Erre a fordizmus nem ad választ.

Avagy miért prédikálja Ford, hogy minden ember alá egy autót, és nem azt, hogy minden ember fölé egy fedelet, egy háztetőt, ahová munkanélküliség esetén is meghuzódhat? Miért azt prédikálja, hogy minden embert vásárlóképessé kell tenni s nem azt, hogy minden embert be kell biztosítani munkanélküliség és keresetképtelenség esetére? Mert Ford nagyon jól tudja, hogy az emberek, ha lesz pénzük, könyebben kaphatók, hogy autót vásároljanak, mint házat, éppen úgy, mint ahogy hamarabb megisznak egy pohár bort, mint lenyeljenek egy adag orvosságot.

A fordizmusnak előbb utóbb meg kell buknia, amig a saját számlájára spekulál. Nem is csoda: egy anarchisztikus termelési rendszer produktuma. (Zsibó)