Korunk 1928 Április

Ady rejtélyes évei


Gaál Gábor

 


Mondjuk meg mindjárt: az Új Versek és a Vér és Arany előtti évek a rejtélyes évek; azok, amelyek a Még egyszer cídebreceni kötet s az előbbi kötetek közé esnek, főleg tehát a váradi esztendők s az első párisi út rejtélyes idei, S ezek az évek nem azért rejtélyesek, mert homályban él még a költő, hanem azért, mert ezekben az években Ady már jóval túl van azokon az éveken, melyek eltelése előtt Hebbel híres aforizmája s a világirodalom számtalan adata szerint költőember elmondja legfontosabb mondanivalóit s ő még mindig „hallgat”. Ady Endre huszonhárom éves, amikor Váradra kerül s már huszonhatodik és huszonhetedik évét tapossa, amikor az Új Versek készülő költeményeiben úgy ahogy magára lel. Az igazi magáratalálás (a versek szerint) viszont csak később következik be, a Vér és Arany kötetben, amikor már szinte csak hónapok választják el harmincadik életévétől. A késő megszólaláson kivűl tehát a Mégegyszer epigonja s a Vér és Arany zsenije között még egy beláthatatlan ugrás is feszül, aminek természetesen meg lehet a maga magyarázata, de ha van is, az ugrás csak ugrás marad, azaz a fejlődés két oly ellentétes pontja, hogy a fejlődés fogalma és mibenléte szinte már nem is fedi (a versek szerint), ha egy pontos elemezés ki is tudja mutatni bizonyos későbbi elemek előfordulását benne. S ha itt-ott ki is mutatja, mint ahogy erre már tettek kisérleteket, az csak édes kevés, az ugrás nyilvánvaló. Az első kötetek kezdő vonala megtörik és kezdődik egy másik. Úgy hogy a versek szerint tulajdonképen két Ady Endre van, egy Uj Versek előtti és egy Új Versek utáni s a kettőnek (a versek szerint) nagyon kevés a köze egymáshoz, a két Ady Endre két külön globusz, két külön race, intellektus és hajlandóság, sőt az egyikből nem lehet a másik, kizárják egymást, idegenek, két külön Ady Endre. Ezért is rejtélyesek azok az előbbi évek. Mert ezekben az években hal meg az egyik és születik meg a másik Ady Endre, szemmel láthatólag Varadon. Váradon keresendők tehát az aktái is ennek a születésnek és halálnak, a feltevés szerint, ha a kíváncsi a versek nyomán az igazi Ady Endre szellemi származása után kutat.


És tényleg. Ezek az akták most meg is jelentek.* Ezek az akták azonban ismét nem versek, hanem ujságírói és publicisztikai írások. Kenyér-írások, ahogy az ujságíró nyelv nevezi a szerkesztőségi órákban készülő, naprólnapra ismétlődő ephemeridákat, a vezércikkeket és „szineseket”, társadalmi és kultúrriportokat, „mazsolákat” és jegyzeteket, melyek mind ex abruptó készülnek, a szerkesztő lármái és a kollegák könyöklései közt egy szük szobában, ahol a szerkesztőség tanyáz, minden igénye és szándéka nélkül az örökkévalóságnak. Sőt e műfajok csak úgy sikerültek, ha az „örökkévalóság” minden vonása hiányzik belőlük. Ha olyanok, hogy frissek és kimaradbatatlanok a másnapi lapból, amikorára e műfajok élete kiszabódott. Hisz másnap délután egy másik darab készül ugyanebből a nemből a következő napi számba, és így tovább, az ujságírói sors végezetéig. Ilyen formájú írások azok a publicisztikai dolgozatok, melyeket Ady egykori váradi ujságírótársa, Fehér Dezső kiadott, felmérhetetlen szolgálatot téve az Ady-filológiának, fellebbentve ez által Ady rejtélyes, titokban érő, készülődő éveiről a legsulyosabb fátylakat.


E fátylakat ugyan bontogatták már eddig is a filológia megbízható és kevésbé megbízható eszközeivel, de főleg Ady első kötetei s az első köteteket követő váradi és párisi évek és élmények nyomán. Ebben a relációban eddig Ady hirtelen fejlődésének magyarázata főleg az események és benyomások és mintaképek concursioin mulott, főleg tehát azon a pluszon, amit Ady kívülről kapott. Ezeknek a magyarázatoknak tagadhatatlanul volt valami valószínűségi értéke, jóllehet a magyarázatok nem fejtették meg a legfontosabbat, nevezetesen, hogy Ady szelleme és talentuma miként dolgozta fel a kívülről kapott benyomásokat. Eltekintve attól, hogy e magyarázatoknak volt egy fontos methodikai gyöngéjük, amidőn csak a versekbe hullott és szívódott nyomokon haladt és teljességgel mellőzte Ady prózáját, mint ami formailag más volta miatt nem nyujthatott adalékot a versben megnyilvánuló költő fejlődésére. Pedig, s ez a megállapítás ennek a kötetnek a tanulsága, a későbbi és az a költő Ady Endre, akit ma a magyar irodalmi köztudat ismer, prózában, sőt ujságírói prózában előbb jelentkezett, mint versben. A század elejei, váradi újságíró Ady Endre már mindenkép a későbbi és egyetlen Ady Endre, olyan fascináló teljességgel, ami páratlan egy egész sor irodalomtörténetben.


A prózának és versnek rokonságát aforizmaszerűen tárgyalja vagy legalább is érinti (mellékmondatokban) minden valamire való esztétika, ha jogosan nem is ebbe a disciplinába tartozik a kérdés. Valójában azonban (ahova egészen tartozik) a poetika se oldja meg. Holott a költői-, általában az iróművészi-kifejezés értelmezésének kérdését mégis ezek affinitása tisztázza a legközvetlenebbül. S főleg tisztázza egy alkalmazott értelmezés: egy ilyen eset, mint az Adyé, amikor olyan prózával és szöveggel találkozunk, amelynek élményköre és hevületi attitudje, sava-borsa és atmoszférája évekkel később versekbe áthangszerelve tér vissza; ahol fordúlatok és futamok, szólamok és hangulatok bukkannak föl, melyek később versekben érnek gazdag gyümölccsé.


A stilometriai vizsgálatok akár lélektani, akár formai irányban mindig jó szolgálatot tettek a költői interpretáció területén. Ha valaha, valaki Adyt veszi ilyen stilometriai vizsgálat alá, akkor kétségtolenül Ady fejlődése szempontjából is ez fog a legmeggyőzőbb adalékokkal szolgálni s főleg ezeknek a máról-holnapra készült szövegeknek az alapján. Ez a könyv azonban még más szempontból is bizonyitó erejű, Expressis verbis ezekből a szövegekből derül ki leginkább, hogy micsoda eszmék és politikai erjedések nevelik Adyt. Általában Ady hagyatékából ezek a szövegek azok, amelyek emberi és lelki fundamentumára a legközvetlenebbül utalnak.


(Fehér Dezső az anyag összegyüjté sével tényleg megbecsülhetetlen mun kát végzett.) (Kolozsvár)


*Ha hiv az acélhegyű ördög... Ady Endre ujságírói és publicisztikai írásai 1900–1904. Öszszeállította, kortörténeti ismertetésekkel bevezette, Fehér Dezső. Nagyvárad, 1928.


 


Vissza az oldal tetejére | |