Korunk 1928 Április

Jólét és munkaproduktivitás Amerikában

 


Az amerikai kereskedelemügyi miniszterium most megjelent 15. évi jelentésében W. M. Stenart a vetkező számokkal illusztrálja az amerikai jólét emelkedését a háború óta:


 


1919       1926


Beépített terület négyzetméterekben fejenként           3,4       5,4


Halandóság 1000 lakosra                                         12,9     12,2


Gyermekhalandóság első életévben


1000 születésre – – – –                                            87        73


Cukorfogyasztás évente


 fejenként fontokban                                              84        117


Husfogyasztás évente fejenként fontokban                138      156


Vajfogyasztás évente fejenként fontokban                 15,4     16,7


Friss gyümölcsfogyasztás évente fejenként                 125      134


Friss főzelék fogyasztás évente


fejenként fontokban – – –                                        41        48


Tanulók magasabb iskolákban 1000 lakosra             20        35


Egyetemi hallgatók 1000 lakosra                              4,3       7,0


Eladott fürdőkádak 1000 lakosra                             3,9       10,2


Eladott butorok 1000 lakosra                                   7,0       8,4


Autó és motorbicikli 1000 lakosra                            72        189


Traktorok 1000 mezőgazdasági üzemre                    38        79


Magán villanyfogyasztók 1000 lakosra                     76        135


Közelektromos fogyasztás fejenként kilowat.            371      630


Egy bérmunkásra eső lóerő gyárakban                     3,26     4,26


Életbiztositás fejenként dollárokban                          369      712


Ta karékbetét fejenként


dollárokban                                                             144      211


 


 


A technika haladása, a gyártási módszerek javítása, munkátkimélő gépek bevezetése az utolsó évtizedekben minden ipari országban erősen felfokozta a munka produktivitását. Az „Industriekonferenzamt” (egy munkaadószervezet) számítása szerint az Egyesült-Államokban a munka termelékenysége annyira felemelkedett a technikai fejlődés következtében 1899 óta, hogy 1925-ben átlagosan a fontosabb iparágakban 67 munkás termelte ugyanazt a mennyiségű árut, amennyit 1899-ben 100 munkás termelt. A munkateljsitmény fokozódása igen különböző a különféle iparágak szerint. Mig a textiliparban 83 munkás termelt 1925-ben annyit, amennyit 100 munkás 1889-ben, eddig a vasiparban 81, a papíriparban 61, kémiai iparban 47, a dohányiparban pedig már csak 34 munkás kellett a 25 év előtti 100 munkás helyére. Az automobil iparban is 40 munkás állitja elő azt a mennyiséget, amelyet 25 év előtt 100 munkás. Csak a faés bőriparban nincs haladás. Ellenben az 1925 óta fokozott erővel űzött racionalizálás a fenti számoknál is magasabora emelte Amerikában a munka produktivitását.


Az amerikai munkaügyi minisztérium mult évi szeptemberi jelentése szerint az ipari munkások száma az előző évhez képest 4.6 százalékkal, a kifizetett bérösszeg pedig 5.3 százalékkal csökkent. A felvétel, amely ezen végszámokat adta, 54 fontos iparágnak 10.781 üzemére terjed ki, több mint 3 millió munkással. Az „Iron Age” közlése szerint a Taylor-Társaság vezérigazgatója a társaság évi közgyűlésén megállapította, hogy az 1925. évi népszámlálás adatai szerint az Egyesült-Államokban 1925-ben 7 százalékkal kevesebb bérmunkás volt, mint 1919-ben. A nagy csökkenés oka a munkapótló gépek bevezetése. A Társaság közgyülésén megtárgyalták az amerikai munkaügyi minisztérium véleményét, amely szerint az amerikai vas- és acélipar egész teljesitőképességének kihasználása mellett két hónap alatt annyit tudna termelni, amennyit a piac egész éven át fel tud venni. Ha pedig az egész vasipart a legnagyobb teljesitőképességű üzemek nivójára emelnék, a mainak egy harmadával annyit tudnának termelni, mint ma összesen. A termelékenység ezen óriási fokozódását megértjük, ha halljuk, hogy a vasiparban ma a kályhák fűtésével két munkás végzi azt, amit régen 14, hét önt annyi nyersvasat, amennyit régen 60, két ember rak fel ma annyi nyersvasat, amennyit régen 128. „Linchjustice” Hogy az északamerikai ember szellemi nivója a technikai kultura minden nagyszerűségei dacára menynyivel alacsonyabb még ma is az európai átlagemberénél, azt kirívóan igazolják az Amerikában még mindig rendszeresen előforduló és Európában teljesen ismeretlen lincselési esetek. Max Barth igen érdekes adatokat közöl a lincsigazságszolgáltatásra nézve a Wahrheit”- ben. Ezek sajnálatraméltón megcáfolják azt a várakozást, hogy az utóbbi évek folyamán a lincselés fogyóban volna az Egyesült-Államokban.


Az utóbbi években ugyanis a lincselési esetek száma jelentékenyen esett. 1923-ban 33, 1924-ben márcsak 16, 1925-ben is csak 17 eset fordult elő. 1926-ban azonban megint 34. Oka ennek valószinüleg az, hogy a szenátus elvetette a lincselés szigorúbb megbüntetését célzó törvényjavaslatokat.


A lincselés áldozatai az utóbbi években kizárólag négerek. Ugy, hogy azt mondhatni, hogy ujabban lincselés Amerikában a faji kisebbség elleni küzdelem egyik eszköze lett. Mig régebben a meglincseltek között sok fehér ember is volt, 1924 és 1925-ben egyetlen egy fehér sem akadt a lincselés áldozatai között.


A néger lincselésének okai a legkülönbözőbbek. Legtöbbnyire az inditó ok az a vád, hogy a néger eröszakot kísérelt meg fehér asszonyon. James Weldon Johnson, néger iró a „Century Magazine” egyik utóbbi számában azonban kimutatta, hogy ez a felfogás téves s hogy a lincselésnek áldozatául esett 4000 ember közül alig 18 százalékát gyanusították erőszak kísérletével. S a „New-York World11 1927. évi almanachja szerint az 1925-ben meglincselt négerek közül is csak négyet vádoltak e bűntettel.


Hogy egy négert meglincseljenek, arra elégséges, hogy például Fordautó helyett más, jobb márkáju kocsija legyen; hogy kocsijával elhagyjon egy fehéret, hogy egy fehérnek ellentmondjon, hogy ne térjen ki egy fehér kocsija elől. Egy négert meggyilkoltak, mert egy ház kapujában egy korty vizet kért; a hisztérikus fehérasszony, aki ajtót nyitott neki, ordítva futott el előle, azt állítva, hogy eröszakot akart rajta venni. 1925-ben meggyilkoltok egy négert, mert egy vendéglőbe, ahol megtagadták kiszolgálását, mégis enni akart kapni.


A lincselők megbüntetése rendesen elmarad egészen, vagy többnyire igen enyhe. Halálos ítélet lincselésért sohasem hangzott el. 1925-ben 17 lincselés fordult elő, de csakhárom esetben tétetett panasz; 41 személyt vádoltak, akik közül 21-et ítéltek el. A legnagyobb büntetés volt nyolc évi fegyház, öten egész kis büntetést kaptak.


A bíróság felmentő ítélete nem véd meg a lincseléstől. 1926 ban Délkarolinába Aikenben három négert (egyet közülük felmentett a bíróság) kihoztak a börtönből s agyonlőttek. Clarksdaleben egy felmentett négert világos nappal a törvényszéki épület lépcsőin gyilkolt meg az örjöngő tömeg. Nem ritkán elevenen égetik el a szerencsétleneket A déli államokban sokszor a legnagyobb nyilvánosság színe előtt játszódnak le a lincselések. 1929 junius 29-én a „States” című lap New-Orleansban vastagon nyomott betűkkel hozta címlapján: „Három ezren fogják a négert elégetni! s ugyanaz nap jelentette a „News” Jackson-ban „John Hartfieldet ma délután öt órakor Ellisvilleben a tömeg meg fogja lincselni.” S alcímben: „Ezrek és ezrek ömlenek Ellisvillebe, hogy jelen legyenek az eseménynél a sheriff és a hatóságok tehetetlenek.” 1921 január 26-án Nodenaban (Arkansas) Henry Lowery-t elégették. A Press” Memphis-ben előre jelentette vastag betükkel: „Ma este talán meglincselnek három négert.” S részletesen leirták a lapok, hogyan vitte a tömeg Lordisből Arkansas-ba a foglyokat s hogyan égették el fatörzsekhez kötözve az áldozatokat., Hüvelykről-hüvelykre égették lassan halálra a négert. Egy vagy kétszer megpróbált hamut venni szájába, hogy meggyorsítsa végét. Minden esetben eltávolították kezeügyéből a hamut.” 1927-ben két négert égettek igy el elevenen. Ez is Amerika, nemcsak Ford és a 60 emeletes palota.


 


Vissza az oldal tetejére | |