Május 2007 Etűdök etikára |
Bevezető A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek) Kenéz Ferenc Szakmai kompetencia és etika Ungvári Zrínyi Imre Darwini etika a 20. században Szántó Veronika A fejlődés etikájáról Boda Zsolt Felelősség és döntés Zsolnai László Ha nem jövök; Így múlt a nyár el; Így nyúlunk mind ki (versek) Muszka Sándor A diagnózis közlésének erkölcsi vonatkozásai Gheorghe Popa Az abortusz etikája Mihaela Frunză A számítógép közvetítette kommunikáció etikája Mester Béla Termékeny közlegelők – zárt magánbirtokok Fekete László Séta nosztalgiában Bögözi Kádár János Vonatállomás; Felébredek; Alkohol; ... (Generátor – versek) Fülöp Orsolya Toll Bretter György sírjánál Angi István Akinek régi korokból súgnak Csapody Miklós História Parádi Ferenc felvételei a Házsongárdi temető, Baca, Dés, Körösfő és Szék síremlékeiről Kiss András Világablak A környezettudatosság mint erkölcsi kérdés Balog Adalbert Mű és világa A vágy rítusai Bíró Béla Közelkép Lehet-e az etika „alkalmazott”? Veress Károly Egy illúzió múltja Sárkány Péter Téka „Magammal viszem a végtelent is és a dallamot” (Átfogó) Bogdán László A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium) Bucur Tünde Csilla Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium) Bakk Ágnes Lélek-létlehetőségek Király V. István A Korunk könyvajánlata Talló A demokratikus stabilitás kellékei Ferencz Enikő Ember az édenen innen és túl Veress Boglárka Abstracts Számunk szerzői | Fülöp Orsolya Vonatállomás; Felébredek; Alkohol; ... (Generátor – versek) Vonatállomás Meglepetéstől résre nyílik a szád, A fáradtság összehúzza a szemed. Figyellek. Nem látod. Lábad elé szoktam önteni a gondolatok fürdővizét. Figyellek. De láthatod, Tetteim s tetteid hangszerek egy új dallamhoz, S más álmot sző belőlem a hideg. Felébredek Lopott szavak kísértek az ajtóig, Ami ott állt, Mint egy fölnyitott seb. Minden hihetetlennek tűnt, Amíg belealudtam a fénybe. Alkohol Tömör vízfalon átszóló magány, Vékony ujjak, Fáradt, vidám szavak, Mozgó fények S minden, ami tökéletes, Egy világos keretbe zárva – Azt hiszem, ez így is maradhat. Pótfáradtság Hosszúak az éjjelek mostanában S a távolságot nem tudom haragból szabni. Hogy nem te émelyítesz, Hanem egy lámpa... Már nem számít. Lemondás egy ajtó alatt beszivárgó mozdulatról, Ezt hordozza a csendporos éj. Árnyékom Mint a hangjegyek a skálán, Úgy állsz te is a végtelenben. Innen üzenem neked: Hajnalonként kinyújtom a kezem, Hogy arcod pókhálóját szétszakítsam. Olyankor vagy szép, Amikor két végletből lépkedek, szegről szegre, Filantróptól mizantrópig. S te írod le a dallamot. Megint felébredek Homályos vonalat ír párnámra a kezed, Sötétség cifrázza álmodat, Melyet ajtócsattanások hasítanak. Szeretnék békét metszeni arcod eltompult vonalába S kinyújtani feléd ujjaim melegét. De olvaszt a félhomály, Magamat sem engedhetem fényközelbe. Te mondtad Itt a téglákban gyertyák égnek, Arc az arcra fátylat hímez. Egymásra könnyeket testálunk, Azt, mi fájna, napba oltjuk, Eláruljuk árnyainkat, S betűt koldulunk a sarkon. Aztán rádöbbenünk, Hogy az évszámokat már nem merjük leolvasni. Hamarosan Vékony cipőfűző bogzódik álmomra, Hegedűszó a fejem fölött. Áldottak az éjjelek, Ha megkegyelmeznek. Álmodni akarok, De nincs mit. Meglepődöm Hogy a szél mossa hajamat. Hagytam, Hogy a tél nézzen a szemembe, S ma reggel először Szerettem a várost. Mizantróp Még szó sem lehetek, Még dallam sem, Összetört nyílvessző, Még kialudt tűz sem. Azt hiszem, Ez volt mindenem. Autóstop Ajtókopogással a kezemben, Miután esőben áztam, Előtted állok meg. Miért mosolyogsz, nem kérdem, Csak kiveszed a kopogást a kezemből, És illatos csendben vezetsz be magadhoz. Megszokás Homlokodon mély a bánat, S mint őrültek nyugalma körvonalazod napjaim. Ismerem arcod éles vonalát, Vékonnyá sodort hajadat. Így álmodlak mindig ujjaim közé. Fáradtság után Napfény villámlik egyik fától a másik fáig, S mert ma szabad vagyok: Egy színes üvegdomb ez, Amelyben apró fényként kereslek téged. Három kérdés, három válasz 1. Balázs Imre József: Nagyon erős összefüggést érzékelek az itt közölt szövegek között. Benned hogyan állnak össze? Fülöp Orsolya: Azt hiszem, a legfontosabb kapcsolódási pont az lenne, hogy mindegyikük valamilyen banális, hétköznapi benyomás hatására íródott. Olyan dolgok hatására, amiről az ember nem is gondolná, hogy írni lehet. És amit nagyon szeretek bennük, az az, hogy pontosan emlékszem, amikor ezek a gondolatok eszembe jutottak, mi is történt. De rendszerint ez ellen nem nagyon van, mit tennem, és nem is biztos, hogy akarok tenni ellene. Ha meglátok valamit, aminek kapcsán elindul egy gondolatmenet, akkor azt úgy, ahogy van, leírom. Ez nem azt jelenti, hogy papírral és ceruzával szaladgálok mindig, papírzsebkendőre meg tenyérre is lehet írni. No meg azt is fontosnak tartom, hogy hangulati írások ezek. Attól tartok, nem túl vidám hangulatúak, de hát inkább rosszkedvemben vagy fáradtan szeretek írogatni. Ilyenkor őszintébb vagyok magammal szemben, és nem kezdek magamra erőltetni olyan gondolatokat, amelyek nem jutnának amúgy eszembe. Vagyis nem próbálkozom azzal, hogy mindenről legyen valami mondani- és írnivalóm. 2. B. I. J.: Mennyire és hogyan lehet személyes egy irodalmi szöveg? F. O.: Nem vagyok biztos benne, hogy általános érvényű választ tudnék erre a kérdésre adni. Hirtelen Radnóti Miklós jut eszembe; azt gondolom, hogy például amit ő ír – s gyorsan hozzáteszem, hogy amit én olvastam tőle –, az nagyon személyes. Lehet, ezért szeretem Radnótit. Amit én írok, az mind személyes. Nyilván nem azzal a szándékkal írom, hogy mindenki mindent megértsen belőle világosan, azonban ezek olyan dolgok, amelyek velem történtek, hatnak rám, részei annak, amit mindennap teszek vagy gondolok. És itt megint visszakanyarodom a hétköznapiság kérdéséhez. És hogy hogyan lehet személyes? Hát mindenképpen valamilyen inkognitó-formában. Sokszor az az érzésem, hogy teljesen mást írok le, mint ami valójában történt, de a végeredmény és a hangulat mégis teljesen azonos a valósággal. Néha pedig annyira a nyers és őszinte valóságot írom le – ahogyan valami tényleg megtörtént –, hogy én mint olvasó azt gondolnám, hogy fikció. Mindannak, amit írok, a személyesség a lényege, de úgy, hogy ne lehessen igazából eldönteni, hogy mi is történt, kivel is történt, és hogy valójában történt-e valami, vagy csak kitalálom. Egy barátom olvasott egy-két sort abból, amit írtam, és azzal a kijelentésével lepett meg, hogy pontosan úgy érzi magát, ahogyan abban a pár sorban olvasta. Azt hiszem, valami ilyesmire gondolok. 3. B. I. J.: Milyen egy színes üvegdomb? Mondjuk az üveghegyhez képest? F. O.: Hát mindenképp relatív. És folyamatosan változik, hogy mi is az üvegdomb. Nekem például – ahogy erre a kérdésre keresem a választ – az a pillanat jut eszembe, amikor kinéztem a villamos ablakán, és erre a szóra gondoltam. Hozzá kell tennem – közhelyesen ugyan –, hogy erősen sütött a nap, vizsgák után voltam (ezért is adtam a Fáradtság után címet), nem volt tömeg a villamoson, és mindennek így együttesen remek volt a hangulata. Az üveghegy? Népmesei emlékeim szerint az üveghegyet meg kell mászni, ami elég bajos, csak a legkisebb királyfinak sikerül, neki is csak varázslatos eszközökkel és varázslatos barátok segítségével. Nohát, az üvegdomb nem ennyire problémás. Abban a „másikat” kell apró fényként keresni, nem szükséges felmászni a tetejére. Persze mindenkinek magától kell rájönnie arra, hogyan is találja meg és érje el azt az apró fényt, no és főleg, hogy mi vagy ki az apró fény. Ezért kezdtem azzal, hogy relatív. Boldogok, akiknek nem kell apró fényt keresniük. De mindenképpen optimistán kell hozzáállni. És ha konkrétan kell válaszolni a kérdésre, hogy hát milyen is egy üvegdomb, akkor azt mondanám, hogy most éppen olyan, mint egy régi vízimalom, nem messze Kolozsvártól. Visszakérdezhetnék, bárki teszi fel a kérdést, hogy hát neked mi az üvegdomb? Fülöp Orsolya Parajdon született 1984-ben. Jelenleg a kolozsvári BBTE negyedéves, néprajz–angol szakos hallgatója. Írásai korábban diáklapokban jelentek meg. A Korunk 2003-as, Ablak a jelenre című pályázatának díjazottja. |