Május 2007 Etűdök etikára |
Bevezető A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek) Kenéz Ferenc Szakmai kompetencia és etika Ungvári Zrínyi Imre Darwini etika a 20. században Szántó Veronika A fejlődés etikájáról Boda Zsolt Felelősség és döntés Zsolnai László Ha nem jövök; Így múlt a nyár el; Így nyúlunk mind ki (versek) Muszka Sándor A diagnózis közlésének erkölcsi vonatkozásai Gheorghe Popa Az abortusz etikája Mihaela Frunză A számítógép közvetítette kommunikáció etikája Mester Béla Termékeny közlegelők – zárt magánbirtokok Fekete László Séta nosztalgiában Bögözi Kádár János Vonatállomás; Felébredek; Alkohol; ... (Generátor – versek) Fülöp Orsolya Toll Bretter György sírjánál Angi István Akinek régi korokból súgnak Csapody Miklós História Parádi Ferenc felvételei a Házsongárdi temető, Baca, Dés, Körösfő és Szék síremlékeiről Kiss András Világablak A környezettudatosság mint erkölcsi kérdés Balog Adalbert Mű és világa A vágy rítusai Bíró Béla Közelkép Lehet-e az etika „alkalmazott”? Veress Károly Egy illúzió múltja Sárkány Péter Téka „Magammal viszem a végtelent is és a dallamot” (Átfogó) Bogdán László A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium) Bucur Tünde Csilla Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium) Bakk Ágnes Lélek-létlehetőségek Király V. István A Korunk könyvajánlata Talló A demokratikus stabilitás kellékei Ferencz Enikő Ember az édenen innen és túl Veress Boglárka Abstracts Számunk szerzői | Bakk Ágnes Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium) Megyünk, haladunk, számolunk. Mindezt a beteljesültség irányába tesszük, a révbe érésért. Legalábbis abban a hiszemben, hogy valahol elérünk „a révbe”. Odüsszeusz hajókázik, Cervantes főhőse inkább lovagol, Szerb Antal utasa, Mihály, pedig párhuzamosan utazik, a múltjával a múltjában. A statikusságot ki is iktathatnánk az irodalomból? Valószínűleg elhamarkodott kijelentés lenne. Barnás Ferenc kisfiújára, a soha meg nem nevezett elbeszélőre érvényes lehetne az egy helyben maradás. Ő mindig beszél, mond, vagyis beszédhibájára tekintettel kifejez. Saját létállapotát mutatja meg. Körkörösségében jelenik meg. Számára a nyelv talán eszköz, létében az egyedüli megnyilvánulási állapot. Ez lehet belső beszéd, visszaemlékezés, de mindig érezhető az a paradoxon, amely a kilencedik gyermeket jellemezheti: beszédhibája és beszédkényszere között. Beavatottnak érezheti magát a „hallgatója”: észrevételeiről környezete nem szerez tudomást, nem is igen akad, aki szeretne tudni róluk. Érzelmeit indirekt módon fejezi ki, az érzékei általi megtapasztalás a kulcs, az út ezek megfejtéséhez: Pótmama puha melegsége, a tanító néni jó illata. Ellenérzései, utálata is rendszerint ezen „külsőségekből” fejthetők ki: padtársa szaga, mások testéhez való viszonyulása. Igen, gyakran úgy érezhető, mintha mindez egy kicsit elhamarkodott volna, de a szinte matematikai képletből való levezetés eredménye közelít az igazsághoz. Édesapja az, akit belsőleg közelít meg, vele kapcsolatban egy idő múlva már-már direktebben is érzékelhető a kisfiú visszatetszése. Nevezzük visszatetszésnek, a regényhez illeszthető metanyelvi szinten. Ha az ő nyelvi regisztereit használjuk, ezzel a szóval fejezhetnénk ki visszautasításának okát, gyökerét. „...velem gyakran előfordul, hogy hallom a szavakat, viszont nem értem a jelentést” – mondja a beszélő. Épp ezért az olvasó is érezhet egy belső kényszert, hogy a történetet folyamatosan olvassa, megszakítás nélkül. A megszakítás egyenlő lehetne eme nyelvi világ kívül rekedésével. Állandóan új meghatározások lépnek fel a kisfiú gondolataiban, egyfajta mindentmegfejtés vágya: mintha ezek alapján ítélhetné meg később környezetét, majd ezáltal mélyebbre juthatna saját magát illetőleg. „Hallgatója” számára ezt nem teszi lehetővé, sokszor épp a szabad asszociációi miatt, ami az ő világában az alfa és az ómega is, ahhoz, hogy ő tovább juthasson. Külső, felületes szemlélőnek viszont hidegség is lehet mindebben. Elbeszélőmódjára jellemző a lépcsőzetesség: előbb mindig csak sugall vagy érzékeltet valamit, de nem nevezi meg azonnal. Ezt teszi a beszédhibájának megnevezési módjával is: az első fejezet elején pontosan nem érthető, mi történik vele akkor, amikor a tanító néni olvastatni akarja. A kisfiú először körbejárja a probléma A kisfiú számára, ugyanúgy, ahogy másik két hős-bajtársa esetében (l. Camus és Kosztolányi), gondolati szinten a beteljesülés nem fogalmazható meg pontosan, hanem csak tárgyi szinten írható körül. Történetüknek regénybeli vége is hasonló: belekényszerültek abba, amit hirtelen beteljesülésnek, megoldásnak láttak, de a végén csak az émely maradt, amit feloldani a hallgató, illetve az olvasó dolga. Egyikük helyzete sem változott, ott maradtak, ahol a „meséjük” elején tartottak, csak a beteljesülésért fogadott utazást tették meg. Hiába. |