A valóságnál olykor csak szavaink lehetnek hátborzongatóbbak. Hiszen a valóságnak legalább van mentsége: tőlünk, szavainktól függetlenül nem így létezik. Vannak azonban bűnrossz szavaink. Vagy bűnös, rossz szavak csupán a nyelvészkedő moralista számára adódnak, mindahányszor a nyelvet halálra tisztogatja, fürdővizével együtt sterilre kifőzi? És egyáltalán mihez képest csúfak, ha a valóságnak része, ahogy nevezik? Ezek a szavak nem a gúnynevén hívni, kinevetni, hanem ellenkezőleg, szépíteni igyekeznek mindent. Így, míg a találó káromkodás esetenként felfed, a valódi trágárság eufemizál. Prüdériája árulkodik arról, mennyire inhumánus. Mihozzánk, a beszélők emberi méltóságához viszonyítva csúnya.

Németországban ’91 óta zajlik Az év szörnyszava című játék. Tétje, miként a nyelvé, melyet tárgyául vesz, elsősorban politikai. Kicsit demokratikus, kicsit nem: szakértő nyelvészek laikusok javaslatai közül válogatnak. Nyertesei olyasfélék, mint a frissességparadicsom (tusfürdő reklámja, kancsal-szép műanyagszó), humántőke (az ember mint erőforrás, képzettségétől vagy csupán személy mivoltától függetlenül), humánerőforrás-menedzsment (gazdasági hasznukra redukált egyének feletti uralom), holokauszt (teljesen elégő áldozat, nyolcvanas évekbeli amerikai dokumentumfilm címe; kívánhat-e Isten ilyen áldozatot?), kolaterális áldozatok (civil áldozatok, mellékesen halottak) vagy az amerikai keresztesharc (álvallásos kecsap).

A nyelvkritikai akció célja a nyilvános nyelvhasználat tárgyilagosabbá és ezáltal emberibbé tétele. A Langlebigkeitsrisiko – megközelítőleg: hosszúéletűségi kockázat – például azért kifogásolandó, mert egy intézményileg olykor nemkívánatos jelenséget, az ildomoshoz mérten hosszabbra nyúló életet meglehetősen érzéketlenül jelöli; ellenpárja a Todesfallbonus, a halálesetet megjutalmazó pénz; ami által persze az Unwort-játék az általa emlegetett objektivitási kritériumnak némileg ellentmond. A Begrüßungszentrum – köszöntőközpont – a menekültmenhelyek megnevezésére ismét túl finomkodónak hat, a Zellhaufen – szó szerint: sejtkupac – az orvosi kutatások számára kieszközölni próbált embriókra, a Selektionsrest pedig a fogyatékosokra (akadályozottakra?) viszont már korántsem.

Ám a fenti, ezúttal magyar nyelvi tétovaság is rámutat itt egy furcsaságra, mintegy az ellentétek egymásba való átcsapására. Ha a szó egyoldalúan szókimondó, akkor a valóság rosszhiszemű értelmezését kérik rajta számon, ha óvatoskodva cifráz, akkor a hűtlenséget. Mennyire buta mondjuk a kisebbség (egyenként vagy amúgy egészében alacsonyak csoportja?), a határon túli (honnan nézve?)! Mennyire gyanús volna ellenben, ha őket holnaptól másként kezdenék emlegetni. A megoldatlan, visszás helyzetek, morális dilemmák szépítő vagy kegyetlen szólításakor tragikumnak ütközünk neki: a fájdalom nevének. (www.unwortdesjahres.org)