Keresztény bölcselet sokak szerint nincs és nem is lehetséges. A vallás ugyanis, mint mondják, saját önértelmezése szerint sem az ész rendjéhez tartozik, márpedig az ész büszke rendje teljesen független minden rajta kívülitől, de különösen a Kinyilatkoztatástól, mely irracionális. Úgyhogy ez csak afféle fából vaskarika volna, nagyjából olyasmi, mint például egy protestáns aritmetika eszméje. Sőt, az önálló, szabad gondolat, vélik túlbuzgó hívei, potenciálisan már eleve kézemelés Istenre. Mások szerint a Kinyilatkoztatás eseménye gyökerestül felforgatta ama körülményeket, melyek között az ész működik, és ily módon annak legnagyobb teljesítménye nem is lehet más, mint hogy a hit tartalmát valamennyire megértse. Botránykő tehát a keresztény filozófia fogalma a javából! Mind azoknak, akik szigorú hagyományőrzők, törvénytisztelők, akik egy, hatalmát dicsőséges csodáin át kinyilvánító Isten parancsainak rendelődnek alá, mind pedig azoknak, akik a természetes észhasználat útján elérhető evidenciát, a kizárólag saját erejükből hozzáférhető üdvöt keresik. Tény ellenben, hogy a világi bölcseletben jártas emberek sokasága döntött a történelem folyamán keresztül-kasul, az első évszázadoktól mind a mai napig hirtelen amellett, hogy kereszténnyé lesz, amint tény az is, bár ennek oka szintén ismeretlen, hogy közülük ismét mások másként döntenek, vagy nem ez a kérdés, se nem ilyen formában merült fel előttük. Az előbbiek hite, amennyiben valódi, az okoskodó kételyt nem csupán hírből ismeri, amint az utóbbiak számára ugyanígy intellektuális becsület kérdése, hogy a hitet, ha nem is élik, legalább figyelmükre méltassák. Mindkettejüknek szól karácsonyi üdvözlőlapunk.