[Ez a fejezet Dezsényi Béla bibliográfiájának szempontrendszerét tartalmazza. A bibliográfiát nem digitalizáltuk. — (A Sajtómúzeum szerkesztője.)]
Magyar hírlapnak tekintünk nyelvi különbség nélkül minden magyar és Magyarországon megjelent időszaki sajtóterméket. Alig szorul bővebb indokolásra az az eljárásunk, hogy nem zárjuk ki címjegyzékünk keretéből a folyó iratokat. A magyar sajtókutatás vizsgálódásait minden időben kiterjesztette ezekre is,[1] szemben egyes külföldi irányokkal, melyek csak a politikai hírlap-jellegű sajtótermékekkel foglalkoznak s a „hírlaptudományt" szigorúan elhatárolják a folyóiratok tudományos vizsgálatától.[2] A Nemzetközi Történettudományi Bizottság sajtóosztályának egy nemzetközi hírlapbibliográfiát illető tervezete — amely jelen munkánkhoz az első indítást adta — csak a tudományos folyóiratokat zárja ki ennek a bibliográfiának köréből,[3] egyébként pedig az egyes országok sajátos viszonyainak megfelelően tág teret enged az egyéni elbírálásnak. A magyar őshírlapoktól sem formai, sem mélyebben fekvő elvi okból nem választhatjuk külön az irodalmi folyóiratokat és az első magyar gazdasági szaklapot, a Magyar Újságot. Az irodalmi folyóiratok kezdetei — magyar és német nyelven egyaránt — mint a hírlapok mellékletei jelentek meg, a Vernünftige Zeitvertreiber és a Freund der Tugend, Windisch Károly angol mintájú erkölcsi folyóiratai, épúgy, mint a pozsonyi és bécsi Magyar Múzsa és Bibliotheca. A hírlapok és folyóiratok belső összefüggését pedig világosan mutatja az a körülmény, amelyre már előbb felhívtuk a figyelmet, hogy t. i. a XVIII. század legvégén és különösen a XIX. század elején, amikor a francia forradalom és a Martinovics-féle összeesküvés reakciója elviselhetetlenné fokozta a cenzúra szigorát, a politikai hírlapok szerepét is a folyóiratok veszik át, sőt Kultsár István hírlapjának is fennállása első éveiben a nyelv, az irodalom és a színház a legfőbb érdeklődési területei. A nyelvről és nemzetiségről szóló elméleti fejtegetéseket átengedi a cenzúra, ezért a nyelvművelés és nemzetvédelem ezekben az évtizedekben — I. Ferenc uralkodásának egész ideje alatt, tehát jóval túl az őshírlapok korán is — az irodalomba menekült. A nyelv a nemzet palladiuma lett.[4]
Innen a magyar folyóiratok magas színvonala: a XVIII. század végén Windisch Ungrisches Magazin-ja az egész osztrák-magyar birodalom legjobb folyóiratának számít.[5] A németnyelvű, vegyestartalmú folyóiratnak pedig méltó társai a magyarnyelvű irodalmi folyóiratok: a Magyar Museum, az Orpheus és az Uránia, amelyek a legkiválóbb magyar írókat gyűjtik egybe.[6]
Végül tegyük hozzá, hogy más nemzetek sajtójában is szinte szabályszerűen visszatérő jelenség, hogy amikor a politikai újság tevékenysége valami okból megbénul, az irodalom, az erkölcsi kérdések és az enciklopédikus anyag foglalja el helyét folyóiratok alakjában.[7]
Szigorúan bíráljuk el azonban az időszakosság kritériumát, amely a periodikus irodalmat az egyszer és lezárt formában megjelenő könyvtől elválasztja. Ezért hagytuk ki az 1805-ben Farkas Károly szerkesztésében megjelent Mulatságok című gyűjteményes kötetet, amely eddig minden hírlapbibliográfiánkban szerepelt. A szerkesztő ígéri, hogy ha „ezen zsenge .. . kedvességet talál... több Testvéreket is fogunk utána küldeni": de ez az ígéret, amelyből a rendszeres megjelenés szándéka nem tűnik ki, még akkor sem adna alapot a felvételre, ha a nem sok jóval kecsegtető zsengét valóban követték volna a Testvérek. Ki kellett hagynunk Verseghy Ferenc Kolomposi Szarvas Gergelyét is: a művészietlen módon költeményekkel tarkított verses elbeszélésnek meglévő első két kötetén kívül a harmadik is elkészült kéziratban,[8] de mégis folytatásos mű és sem az időszerűség, sem az időszakosság kritériuma nem állapítható meg meglévő köteteiből.
Külön nem tüntetjük fel, hogy valamely sajtótermék „hírlap" vagy „folyóirat" jellegű-e. A címből és az időszakosság terjedelméből ez úgyis könnyen megállapítható. A hetenként kétszer megjelenő újságok a mai napilapoknak feleltek meg.[9] Nagyon messze vezetne az is, ha az újság tárgykörére vagy „irányára" vonatkozó jegyzetet függesztenénk a címleírás után; az ilyen jegyzeteket egységes típusokba osztani a mi őshírlapjainknál úgyis megvalósíthatatlan elgondolás.[10]
A Magyarországon megjelent újságokon kívül magától értetődően felvettük a Bécsben megjelent magyarnyelvű hírlapokat és azok mellékleteit. Ezeknek olvasóközönsége Magyarországon volt: Szatsvay csak azért költöztette újságját Bécsbe, mert Pozsonyban nem engedélyezték és mert bízott a birodalmi főváros szabadelvű közszellemében, barátainak pártfogásában és abban, hogy a politikai élet központjában gyors és hiteles értesüléseket kaphat.[11]
A magyar nyelvűeken kívül kivételképen fel kell vennünk egy Bécsben megjelent német nyelvű újságot is, az Allergnädigst priv. Anzeigen aus den sämtlich-kaiserlich-königlichen Erbländern-t: ennek a folyóiratnak szerkesztője s munkatársai magyarok, cikkei kizárólag magyar érdekűek vagy magyar tárgyúak. Schedius Lajos is a magyarországi német folyóiratok közé sorolja, amikor Zeitschrift-jének elődjeire hivatkozik.[12]
A megjelenési helyek szerinti csoportosítást a bibliográfiában a könnyebb áttekinthetőség kedvéért mellőztük s külön függelékben állítottuk össze, mégpedig az időrendi összeállítással párosítva, míg a rendszeres címjegyzéknél a szoros betűrendhez ragaszkodtunk.
Kihagyjuk azokat a lapokat, amelyeket csak előfizetési felhívásból, vagy más újság hirdetéséből ismerünk. Az ilyen újságokat és folyóiratokat, amelyeknek valóságos megjelenéséről megnyugtató adatunk nincs, külön függelékben foglaljuk össze, remélve, hogy ezzel a további kutatásnak szolgálatot teszünk s néhány eddig csak címéről (vagy címéről sem) ismert őshírlap felfedezését s rendszeres leírását készítettük elő. Adataink más tekintetben is kiegészítésre szorulnak s vidéki iskolai vagy magánkönyvtáraink anyaga sok függő kérdést fog tisztázni. Az őshírlapok szűkszavúsága arra késztet, hogy az irodalomból hitelesen megállapítható, de az egyes számokon vagy köteteken nem szereplő adatokat is felvegyük; a minden egyes címleírás után következő rövid bibliográfiai utalás igazolja adataink forrását.
A címleírást az egyes számok fejlécéről vesszük s nem az egyes évfolyamok vagy kötetek címlapjáról, amely rendszerint változó címeket tüntet fel.[13] A laza címhasználat folytán előálló tömérdek címváltozatot egy-egy címleírás után a változás dátumával soroljuk fel s külön utalások formájában is feltüntetjük, hogy egy-egy szám is könnyen azonosítható legyen címjegyzékünk egy-egy hírlapjával. Két esetben — a Hadi és Más Nevezetes Történetek és folytatása, a Magyar Hírmondó, valamint a Siebenbürger Zeitung s a vele összefüggő Kriegsbote és Siebenbürger Bote leírásánál — a változott című hírlapokat egymást folytató külön hírlapoknak tekintjük; ezeknél ugyanis a címváltozás belső, tartalmi átalakulást is jelentett.
A melléklapokat külön hírlapoknak tekintjük, mindegyikről önálló címleírást adunk s a főlapnál csak címüket említjük. Meg kell jegyeznünk, hogy egy-egy főlap valamennyi melléklapját felsoroljuk, tehát azokat is, amelyek 1805 után indultak. Az utóbbiaknál azonban már külön, teljes leírást nem adunk, miután fennállásuk korszakunk határán kívül esik. Az 1705—1805 között indult valamennyi hírlapot azonban fennállásának egész időtartamán végigkísérjük leírásunkban.
Csak könnyen érthető, magyarázatra nem szoruló rövidítéseket alkalmazunk. (Szerk. = szerkesztő, k. = kiadó, ny. = nyomda, megj. = megjelenés időszakossága). Az adatok sorrendje (cím- és címváltozatok, megjelenés helye, indulás és megszűnési időpontja, melléklapok felsorolása, alak, megjelenés időszakossága, szerkesztő, kiadó, nyomda) magában véve világossá teszi értelmüket és jelentésüket. Meg nem állapítható adat külön magyarázat nélkül kimarad. Csak a kétes adatokat tesszük szögletes zárójelbe [].
A címleírás második bekezdése rendszerint a hírlapok lelőhelyét tünteti fel. Ha a lelőhely megjelölése elmarad, akkor az illető hírlap teljes egészében megtaláható az Országos Széchényi Könyvár Hírlaptárában. A budapesti közkönyvtárak — Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Tudományegyetemi Könyvtár, Fővárosi Nyilvános Könyvtár — valamint a budapesti ref. Teológia Ráday-Könyvtára és a Pannonhalmi Szentbenedekrendi Központi Főkönyvtár anyagát kísérjük figyelemmel ott, ahol az Országos Széchényi Könyvtárban hiányok mutatkoztak. A tudományos irodalom alapján utaltunk több ízben a pozsonyi városi könyvtárra s a nagyszebeni Bruckenthal-Múzeum könyvtárára, amelyeknek hírlapanyagát személyesen számbavenni nem állt módunkban.
[1] Máté Károly, i. m. 14—15. 1. Hlatky Endre: A magyar sajtó tudományi társaság munkaköréről. A Sajtó, 1958. 1—2. sz. 5—7. 1.
[2] „Zeitungslehre" v. „Zeitungswissenschaft" mellett csak újabban került az érdeklődés előterébe a „Zeitschriftenkunde."
[3] Mommsen Wilhelm: Richtlinien für die historische Bibliographie der Presse. Bulletin of the International Committee of Historical Sciences, 1934. VI. köt. 22. sz. 5—15. 1.
[4] Szekfü, i. m. 92. 1.
[5] Valjavec, i. m. 47—48. 1.
[6] 8 Ezeket, s nem a Mindenes Gyüjteményt kellett volna Valjavec-nek Windisch folyóiratával összevetnie, akkor az összehasonlítás nem a magyar folyóiratok hátrányára ütött volna ki, noha tény, hogy azokat, mint az újságoknál is történt, a német nyelvűek megelőzték.
[7] L. Weill, i. m. 61. I.
[8] Császár Elemér: Verseghy Ferenc élete és művei. Budapest 1903. 291—292. 1.
[9] A hetenként kétszeri megjelenést egykorú német meghatározás „posttaglich"-nek nevezi. Bécsben volt is egy „Posttaglicher Merkurius" című hírlap. A Neuer Kurier aus Ungarn egyik évi címlapján „Pester Postamts-Zeitung" az alcím, ami szintén a heti kétszeri postajárattal való összefüggésre mutat. V. ö. Pichler Alois H.: Entstehung der Press-burger Zeitung. Pozsony 1913. 15. 1. Dezsényi, i. h
[10]. A Nemzetközi Történettudományi Bizottság bibliográfia-tervezete ilyen jegyzetet is kíván.
[11] Ferenczy, i. m. 39. 1. — Téves Raichle felfogása, aki szerint a Magyar Kurír az Ausztriában s általában külföldön élő magyarok újságja volt. Raichle Walther: Das ungarische Zeitungswesen. Berlin 1939. 10. l.
[12] Zeitschrift von und für Ungern. 1802. 1. sz. 11. 1.
[13] V. ö. Dezsényi, i. h. A laza címhasználatra jellemző, hogy az őshírlapok címjegyzékébe 67 önálló cím mellett 52 címutalást vettünk fel; ez utóbbiak kizárólag címváltozatok.
Forrás: Dezsényi Béla: A magyar hírlapirodalom első százada. (1705-1805) Budapest, 1941.
(Magyarország időszaki sajtójának könyvészete 1.)
A Sajtómúzeumon elérhető részek: Bevezetés 5-35. old.; Irodalom 36-38. old.