A legrégibb magyar hírlap, a Mercurius Hungaricus indulásának éve (1705) a magyar időszaki sajtó kezdetét jelzi. Az első magyar hírlap alapítása a nyugati országokhoz viszonyítva megkésett: a német Aviso és Reiation közel száz évvel előzte meg, Antwerpenben 1619-ben, Londonban 1622-ben. Amsterdamban 1625-ban, Párizsban 1631-ben, Lisszabonban 1641-ben, Firenzében 1636-ban, Rómában 1640-ben, Genuában 1642-ben indultak az első rendszeresen megjelenő hetilapok. De az első osztrák újság, a Wiennerisches Diarium mögött csak két évvel maradt el Rákóczi hadi újságja, tőlünk délre és keletre pedig csak a XIX. században indulnak nagyobb számban újságok.
Hírlaptörténetünk útját a Mercurius Hungaricus, illetve Mercurius Veridicus után az időben arányosan elosztott négy mérföldkő jelzi: a Nova Posoniensa (1721—1722), mely először közöl külföldi híreket is, a Wochentlich zweymal neuankommender Mercurius (1731—1739) az első újság, amely hetenkint kétszer jelent meg, a Pressburger Zeitung (1764), leghosszabb ideig fennálló lapunk s végül az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó (1780). De hol találjuk meg hírlapirodalmunk első korszakának zárókövét? Nyilvánvaló, hogy a korszak határát az évszázadforduló évei körül kell keresnünk; addigra alakul ki az újságok végleges formája. Vajjon találunk-e hírlapirodalmunk első századának határán olyan nagyjelentőségű eseményt, amely annak történetében korszakot jelöl?
Igazán korszakalkotót csak az 1848-as év hozott a magyar időszaki sajtó történetében, a sajtószabadság törvénybeiktatásával. A felvilágosodás korának írói és főleg hírlapírói úgy áhítozzak a sajtószabadság éltető melegét, mint az érő kalász a napfényt. De céljukhoz II. József uralkodásának évtizedét leszámítva alig jutottak közelebb. Csak 1840-ben áll be lényegesebb enyhülés a cenzúra kezelésében. Az 1800-as évek elejéig inkább a cenzúra állandó szigorítását tapasztaljuk s azt, hogy egyre inkább a dinasztia politikai érdekeinek szolgálatába áll az előbb vallási és erkölcsi érdekeket védelmező könyv- és hírlapvizsgálat. Az időszaki sajtóra vonatkozó cenzúra történetét önállóan még senki sem vette vizsgálat alá, pedig az a könyvcenzúrával szemben számos eltérést mutat már csak azért is, mert az újságalapításhoz külön engedély kellett s az engedély kiadásával kapcsolatban az újság tartalmára nézve is kikötéseket tettek. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt sem, hogy nem hosszú időre lerögzített merev jogszabályok irányították a cenzúrát, inkább állandóan alakuló szokástól függött, amely mindig a követelményekhez alkalmazkodott s azokat az érdekeket iparkodott egy-egy adott helyzetben legjobban szolgálni, amelyeknek védelmét feladatának ismerte. A cenzúrának az időszaki sajtóra gyakorolt bénító hatását nem az egyes cenzúrarendeletek. hanem maguk a hírlapok és folyóiratok mutatják: ha a közönség érdeklődése, fontos események bősége, a műszaki eszközök tökéletesedése ellenére is csökken a hírlapok száma, akkor annak okát bízvást kereshetjük a kormányzat szigorúbb sajtópolitikai intézkedéseiben. A magyar őshírlapok korszakának határát arra az időpontra tehetjük, mikor ez az elnyomó sajtópolitika a legerőteljesebben érvényesül.
Mária Terézia uralkodása alatt, amikor a magyar hírlapirodalom gyors fejlődésnek indul, a cenzúra egyre jobban veszít egyházias jellegéből;[1] a jezsuitáktól adott vélemények fölött a helytartótanács egyházi bizottságának világi tagjai is szavaznak, a legfőbb ellenőrzést pedig a bécsi cenzúra veszi át, amelynek döntései a magyar hatóságok álláspontjával szemben is érvényesülnek. A bécsi cenzúra legfőbb vezetője pedig hosszú ideig Mária Terézia bizalmas tanácsadója, a felvilágosult Van Swieten.
II. József sokszor emlegetett cenzúrai szabályzata betetőzése a Van Swieten alatt kezdődött iránynak. Ez a rendelet egyébként Magyarországon csak 1782. június 8-án lépett életbe, ausztriai változatától némileg eltérő alakban.[2] Itt találkozunk először a hírlapok vizsgálatát illető pontos utasításokkal: a rendelet a hírlapokat a kevésbé fontos iratok közé sorozza, amelyeket az országos hatóság, a helytartótanács rövid úton vizsgál meg s csak fellebbezés esetén kell a döntést a bécsi könyvvizsgáló főbizottsághoz felterjeszteni.[3] Az újságok indítása elé pedig nem szabad akadályokat gördíteni. Csak a becsmérlés és gúnyolódás tilos, a bírálat ellenben még az uralkodóval szemben is szabad. — A magyar hírlapok első „virágkora" kétségkívül II. József uralkodásának idejére esik. Míg 1764-től 1780-ig összesen 8 új hírlap és folyóirat indult (közülük 1 magyar nyelvű), addig 1781—1790 között 23 (10 magyar nyelvű), a következő évtizedben, 1800-ig már csak 15 (6 magyar nyelvű), a mélyponthoz pedig 1800 és 1810 között érkezünk el 14 új indulással, amelyek közül már csak 3 a magyar nyelvű.
Amíg II. József alatt mindössze egy cenzúrarendelet jelent meg, s az is könnyítéseket hozott az időszaki sajtó javára, addig II. Lipót trónralépésétől kezdve úgy kopog az újabb és újabb utasítások és szabályok tömege a magyar időszaki sajtó friss épületén, mint a jégeső. Az 1790. szeptember l3-án kiadott rendelet egy csapással megsemmisíti II. József minden kedvezését, mégpedig úgy. — ez az egész korszakra jellemző, — hogy a felvilágosult uralkodó alatt kiépített szervezet érintetlen marad, de a szellem változik meg: eddig az volt megszabva, mit nem szabad eltiltani, most pedig tilossá válik minden kritika s a sokféleképen értelmezhető „köznyugalom" védelme lesz a főcél.[4] El kell hallgatni a falusi parasztmozgalmakat, az izgató országgyűlési beszédeket, a külföldi forradalmakról pedig csak azt szabad írni, amit a megbízható Wiener Zeitung is közöl.[5] Ezt az 1790-i rendeletet mint ideiglenes intézkedést hozták s az országgyűlésnek kellett volna véglegesen határoznia a sajtószabadság kérdésében. Meg is indult a vita a röpiratirodalomban a sajtójog szabályozása fölött: de a többség mégis józan korlátokat kíván s csak arra törekszik, hogy magyar hatóság tartsa kezében a cenzúrát. Decsy Sámuel és Révai Miklós a felállítandó Akadémiát ajánlják a könyvvizsgálat ellátására,[6] így azután az országgyűlés által kiküldött bizottság 1792. november 19-én tartott tárgyalásáról, amely a sajtótörvény előkészítésével foglalkozott, örömmel jelenthette Sándor Lipót nádor az uralkodónak, hogy az „okosabbak" mérsékeltebb formában, de fenn kívánják tartani a cenzúrát.[7]
Ez a kívánságuk teljesült is, tökéletesebben, mint szerették volna. Az óhajtott törvényes intézkedés elmaradt, helyette egyre-másra jelentek meg a szigorító rendelkezések. I. Ferenc 1793-ban kiadott újabb cenzurarendelete ellen ugyan először a magyar kancellária, majd a helytartótanács is tiltakozott,[8] az utóbbi 1793. június 25-én mégis kénytelen volt kiküldeni a rendeletet a megyéknek. Mindennek betetőzéséül rá akarták kényszeríteni Magyarországra az 1795. február 22-i osztrák „General-Zensurverordnung"-ot[9] is. Igaz, hogy ezt a helytartótanács ad acta tette s arra hivatkozott, hogy a magyar cenzúrát már 1793-ban szabályozták,[10] de szelleme mégis érvényesült hazánkban is s a könyvtermelés alapos megritkulására vezetett. Csokonai Széchényi Ferenchez írt levelében már arról panaszkodik, hogy a magyar nyomdák megint imakönyvek s naptárak nyomására szorulnak. A magyar cenzúra készséges alkalmazkodását bizonyítja, hogy épen a budai cenzorok voltak a legszigorúbbak és sok munkát Bécsbe vittek szerzőik, mert ott könnyebben megnyerhették az engedélyt kinyomtatásukra.[11]
Valóban nem is valamelyik cenzúra-szabályzatban, vagy könyvvizsgálati rendeletben kell keresnünk azt az időpontot, amelytől a magyar időszaki sajtó átmeneti hanyatlása kezdődik. Az általános irányzat az, ami a hírlapirodalom fejlődését megakasztja s ez az irányzat csak fokozatosan érvényesül. Jellemzően mutatják ezt Sándor Lipót nádor levelei, amelyekben sürgeti, hogy tiltsák meg a bécsi magyar lapoknak a francia forradalomról szóló hírek közlését. Csak a kancellária közbenjárásának köszönhető, hogy — a régi gyakorlatra hivatkozva — legalább a Wiener Zeitungban megjelent hírek közlését mégis megengedték.[12] A fiatal nádort különösen a Martinovics-féle összeesküvés tette bizalmatlanná s ennek hatása alatt halála előtt írt emlékiratában ismét azt indítványozza, hogy az újságok külföldi, főleg francia hírt ne közölhessenek: ezzel azt a célt is el lehet érni, hogy elveszítenék vonzóerejüket s maguktól megszűnnének a lapok.[13]
Nem is nagyon titkolta a bécsi kormányzat egy-egy magyar újság megszűnése felett érzett örömét: mikor az Ofner Zeitung és a Neuer Kurier aus Ungarn egy lappá olvadt össze, az új lap indítását azzal engedélyezik, hogy legalább ezzel is fogy az újságok száma, mert amúgyis elég van belőlük Magyarországon.[14] Andrád Sámuelnek nem adnak engedélyt újságalapításra, „mert az újságokat nem úgy szerkesztik, hogy abból a köznek bármi haszna is lehetne."[15]
A cenzúrarendeletek mögött rejtőző reakciós irányzat tehát maguknál a rendeleteknél is keményebben sújtotta a magyar hírlapokat. Az irányzat lassan alakult ki s fokozatosan érte el célját: az újságok számának csökkentését s tartalmukból a politikai hírek kiszorítását. Ezt a célt a XIX. század első éveiben közelítik meg legjobban; az újságok valóságos válságba jutnak, amely az 1805. évben éri el mélypontját. Ez az év lesz az őshírlapok korának határa, a határkő pedig a Hazai Tudósítások megindulása 1806-ban, amely a változott viszonyok között új felemelkedés előfutárja lesz.
Meggyőzően igazolja ezt a hírlapok általános seregszemléje. Fentebb már néhány számadattal bemutattuk, hogy a II. József alatt bekövetkezett fellendülésre nem mindjárt a kalapos király halála után következett a hanyatlás, hanem 1800 és 1810 között keletkezett a legkevesebb új időszaki sajtótermék. Még feltűnőbbek a politikai hírlapok indulására vonatkozó számadatok: a folyóiratokkal szemben ezeket szorosabb értelemben ,,újságok"-nak nevezhetjük; nem szorul magyarázatra, hogy a cenzúra szemében ezek voltak a kevésbé kívánatosak. 1764-től kezdve az újonnan indult politikai hírlapok száma évek szerint elosztva:
|
1764 |
1 |
(Pressburger Zeitung) |
|
1780 |
1 |
(Magyar Hírmondó) |
|
1783 |
1 |
(Presspurské Nominy) |
|
1784 |
1 |
(Siebenbürger Zeitung) |
|
1785 |
— |
— |
|
1786 |
|
(Magyar Kurír) |
|
1787 |
|
(Ungarische Staats- und Gelehrte Nachrichten) |
|
1788 |
|
(Magyar Merkurius, Der Neue Kurier aus Ungarn) |
|
1789 |
|
(Hadi és Más nevezetes Történetek) |
|
1790 |
|
(Ephemerides Budenses, Erdélyi Magyar Hírvivő) |
|
1791 |
— |
— |
|
1792 |
— |
— |
|
1793 |
|
(Bétsi Magyar Merkurius) |
|
1794—1803 |
— |
— |
|
1804 |
|
(Ephemerides Statistico- Politicae) |
|
1805 |
— |
— |
|
1806 |
|
(Hazai Tudósítások) |
Míg 1780 és 1790 között majdnem minden évben indult új újság, néha egynél több is, addig 1794 és 1803 között, tehát tíz esztendeig egyetlenegy sem. Pedig láttuk, hogy vállalkozó akadt volna. Az 1804-ben indult Ephemerides Statistico-Politicae sem jelent igazi gyarapodást; a latin nyelven ősi szeretettel csüggő magyar művelt osztályoknak közvetítette a bécsi német újságok fordítását. Külön tanulmányt kívánna annak tisztázása, hogyan állhatott fenn ez a színtelen újság 34 évig! A Hazai Tudósítások jelzik az új század első igazán izmos lapalapítását; nem is akadt versenytársa Kultsár lapjának egészen a Jelenkor alapításáig. 1806-tól kezdve azonban az egyre szaporodó folyóiratok — és már nem az újságok — jelzik az új fellendülés útját.
Összehasonlítás kedvéért vegyük számba az egy-egy évben megjelent valamennyi időszaki sajtóterméket (tehát a folyóiratokat is):
|
Év |
összesen |
ebből magyar nyelvű |
év |
összesen |
ebből magyar nyelvű |
|
1780 |
3 |
1 |
1797 |
15 |
5 |
|
1781 |
3 |
1 |
1798 |
16 |
6 |
|
1782 |
3 |
1 |
1799 |
12 |
4 |
|
1783 |
6 |
2 |
1800 |
8 |
3 |
|
1784 |
6 |
2 |
1801 |
11 |
4 |
|
1785 |
7 |
2 |
1802 |
10 |
3 |
|
1786 |
7 |
3 |
1803 |
10 |
3 |
|
1787 |
10 |
5 |
1804 |
12 |
3 |
|
1788 |
12 |
7 |
1805 |
11 |
2 |
|
1789 |
13 |
7 |
1806 |
11 |
3 |
|
1790 |
13 |
7 |
1807 |
11 |
2 |
|
1791 |
15 |
5 |
1808 |
11 |
3 |
|
1792 |
18 |
9 |
1809 |
12 |
2 |
|
1793 |
17 |
9 |
1810 |
15 |
3 |
|
1794 |
15 |
7 |
1820 |
14 |
6 |
|
1795 |
17 |
9 |
1850 |
29 |
13 |
|
1796 |
12 |
7 |
1840 |
70 |
35 |
A hírlapok és folyóiratok összes száma azt mutatja, hogy, ha II. Lipót uralkodásától kezdve kevesebb új sajtótermék indult is, a meglévőek keményen tartották magukat. A magyar nyelvűek erősebb csökkenése az 1805. év körül arra vezethető vissza, hogy az idegen célokat szolgáló cenzúra nyomásának jobban ki voltak téve, de részben arra is, hogy sok kisebb fontosságú és rövidéletű idegennyelvű folyóirat jelentőségét felülmúlóan duzzasztja a statisztika számadatait.
Az összes új indulások számának, valamint a politikai „újság"-jellegű hírlapoknak csökkenése igazolja, hogy hírlapirodalmunk első korszakát az 1805. évvel kell lezárnunk. Hogy ezt a visszaesést a cenzúraszabályok szigorításától eltekintve is elsősorban a bécsi sajtópolitikának kell betudnunk, azt bizonyítja Szatsvay Sándornak a Magyar Kurír éléről való eltávolítása 1793-ban:[16] a legjobb tollú magyar újságíró helyébe aulikus meggyőződésűnek ismert embert kellett állítani. Ugyanaz a hír, amelyért Szatsvay lapját betiltották, más újságokban is megjelent, de azokat megkímélték. A budai és pesti német újság egyesülését örömmel vette tudomásul a hatóság: még nagyobb készséggel segítették elő a Magyar Merkuriusnak (1798), majd a Magyar Hírmondónak (1803) a Magyar Kurírral való egyesítését. Az 1805 után következő új korszakba a meglévő politikai újságok közül csak a Vereinigte Ofner und Pester Zeitung, a Pressburger Zeitung, az Ephemerides Statistico-Politieae és a Magyar Kurír jött át.
Az őshírlapok kora tehát az 1705-től 1805-ig terjedő száz esztendő alatt lassú felemelkedést, majd rövid virágzást, végül pedig szívós ellenállás után hanyatlást mutat. A hanyatlás oka kétségkívül a bécsi kormányzat sajtópolitikája, de nem annak egyetlen intézkedése s nem is kizárólag a cenzúra, hanem mindezeknek a magyar újságokra kedvezőtlen alkalmazása. Hogy milyen hatású eszközöket tartott kezében a kormány a sajtó fejlődésének meggátlására, mutatja Hochmeister Mártonnak, a kitűnő nagyszebeni nyomdásznak s buzgó hírlapalapítónak panasza, amely szerint a hírek szigorú megrostálása miatt lapja, a Siebenbürger Bote, oly unalmassá vált. hogy előfizetőinek száma 5—600-ról 100-ra apadt.[17]
Nem is a kormány sajtópolitikájában beállt lényeges változás jelöli hírlapirodalmunk első korszakának mesgyéjét. Hiszen ez a politika 1848-ig, vagy legalább az 1840-ben bevezetett Mednyánszky-féle enyhébb eljárásig, változatlan maradt. A Hazai Tudósítások megindulása 1806-ban inkább azért nyit meg új korszakot, mert ettől kezdve találták meg a magyar hírlapszerkesztők annak a módját, hogyan szolgálhatják a kormány sajtóellenes magatartása ellenére is a nemzet céljait. Ennek a szolgálatnak új útját a nyelv és az irodalom, valamint a magyar nyelvű színjátszás pártfogolása mutatja. Kultsár István újságja első két évfolyamában külföldi politikai híreket nem is közölhetett. De annál tágabb teret nyit a magyar irodalom kérdéseinek. Csak Kultsárt követik a lassan-lassan izmosodó új folyóiratok, amikor a tudományok magyar nyelvű művelése, a művészet, a színészet felé fordítják a figyelmet.
Hogy mindezt tudatosan tették, az kitűnik Kultsár újságjának egyik nyilatkozatából:[18] „Minden nemzetnek fő dísze a tudományos kiművelődés. Erre nem tsak azért kell törekedni, mivel általa emberi méltóságunkat felemelhetjük, házi állapotunkat gyarapíthatjuk... hanem kiváltképpen azért, mivel a tudományoknak a Nemzetben való elterjedése által az Ország erejét hathatósabbá, a Nemzet dicsőségét fényesebbé tehetjük." A fiatal, hevesvérű Szatsvay aufklärista eszméiből így bontakoztatja ki a higgadtabb Kultsár az új magyar célok csíráját. Ebben az értelemben az ő lapja tönkrecenzurázva is éppoly igazi politikai újsággá lesz. mint Szatsvayé volt a felvilágosult abszolutizmus pünkösdi királysága idején. A kilencvenes évek reformereinek célkitűzéseit József nádor korának magyarjai más úton, de nem csekélyebb szívóssággal fogják diadalra juttatni.
Az 1805. év, azonkívül, hogy a kormányintézkedések okozta válságból megmutatja a kivezető utat, még egy sajátságos szempontból tekinthető határkőnek a magyar hírlapírás történetében. Az újságok lényegéhez tartozik, hogy rendkívül fontos szerepe van létrejöttükben és jelentőségük kialakulásában a megjelenés helyének. Az újságírás igazi székhelyei a nagyvárosok, vegyes lakosságukkal és sokoldalú kultúrájukkal. A XIX. századtól kezdve különösen nagy a különbség, sokszor az ellentét fővárosi és vidéki lapok között.[19] A XVIII. században azonban még azt tapasztaljuk, hogy úgyszólván az ország valamennyi fontosabb városában jelennek meg az egész országnak szóló hírlapok és folyóiratok, sőt a legjelentékenyebbek egyideig Bécsben, tehát külföldön látnak napvilágot. Kultsár István Tudósítása az első igazán jelentékeny és hosszú életű újság, amely az ország tulajdonképpeni központjában jelenik meg: ez a jelentősége még a budai és pesti német újságok mellett is vitán felül áll. hiszen a Vereinigte Ofner und Pester Zeitung még a század derekán sem mérkőzhetik a magasan fölötte álló Pressburger Zeitung-gal.
A Hazai Tudósításokkal indul meg az a folyamat, amely Pestet a magyar hírlapírás főhelyévé teszi, összefügg ez Pest kulturális és politikai vezető szerepének kialakulásával.[20] 1777-ben kezdődik ez a folyamat, amikor a nagyszombati egyetemet Mária Terézia Budára helyezi át és az Akadémia megalapításával éri el befejezését. Pestre kerülnek 1783-ban a kormányhatóságok is, közöttük elsősorban a helytartótanács: ennek Pestre helyezésével szorosan összefügg a pozsonyi Magyar Hírmondó lassú elsorvadása, mert a kormányhivatalnokokkal s családjaikkal közönségének nagyrésze Pestre költözik. 1793-ban Kármán József, az Uránia alapítója, Pest kezébe akarja adni az irodalmi élet kormányát. Hogy miképpen válik Pest a magyar hírlapirodalom központjává, kitűnik az őshírlapoknak a megjelenés helye szerinti csoportosításából, melyet függelékben közlünk. Számszerűen mutatja e folyamatot az újságoknak a megjelenés helye szerint csoportosított statisztikája:
|
|
Megjelenés helye |
Újságok száma |
|
Megjelenés helye |
Újságok száma |
|
1775. |
Pozsony |
1 |
1800. |
Pozsony Nagyszeben |
3 |
|
1780. |
Pozsony |
3 |
|
Bécs |
2 |
|
1785. |
Pozsony |
4 |
|
Buda és Pest |
1 |
|
|
Nagyszeben |
1 |
1805. |
Pozsony |
3 |
|
|
Bécs |
1 |
|
Nagyszeben |
2 |
|
|
Besztercebánya |
1 |
|
Bécs |
1 |
|
1790. |
Pozsony |
2 |
|
Buda és Pest |
5 |
|
|
Nagyszeben |
3 |
1810. |
Pozsony |
3 |
|
|
Buda és Pest |
3 |
|
Nagyszeben |
1 |
|
|
Bécs |
3 |
|
Veszprém |
1 |
|
|
Kassa |
1 |
|
Bécs |
1 |
|
1795 |
Pozsony |
4 |
|
Buda és Pest |
7 |
|
|
Bécs |
5 |
1830. |
Pozsony |
2 |
|
|
Nagyszeben |
2 |
|
Nagyszeben |
1 |
|
|
Buda és Pest |
3 |
|
Kolozsvár |
5 |
|
|
Selmecbánya |
1 |
|
Bécs |
1 |
|
|
Győr |
1 |
|
Kassa |
2 |
|
|
|
|
|
Buda és Pest |
11 |
Előbb Pozsonyé a vezető szerep, majd — a bécsi újságok rövid fénykora után — az 1805. évben Buda és Pest kezdi átvenni az uralmat a magyar újságírásban és folyóiratirodalomban. A magyar hírlapirodalom első évszázadának utolsó esztendeje tehát igazi határkő, amely többirányú fejlődés keresztútján, sok ösvény találkozásánál jelöli az új korszak kezdetét.
[1] Schermann Egyed: Adalékok az állami könyvcenzúra történetéhez
Magyarországon Mária Terézia haláláig. Budapest 1928.
Concha Győző: A
kilencvenes évek reformeszméi és következményeik. Budapest 1885. 210. 1.
[2] Waldapfel József: Ötven év Buda és Pest irodalmi életéből. 1780—1830. Budapest 1935. 29, 46. 1.
[3] Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig. Budapest 1888. 106—109. 1.
[4] Sashegyi Oszkár: Német felvilágosodás és magyar cenzúra. 1808—1830. Budapest 1938. 10. 1.
[5] Ferenczy, i. m. 94. 1.
[6] Ballagi, i. m. 282. 1.
[7] Mályusz Elemér: Sándor Lipót főherceg nádor iratai. 1790—1795. (Magyarország újabbkori történetének forrásai.) Budapest 1926. 85. sz. 567—568. 1.
[8] Sashegyi, i. m. 11. 1.
[9] Ballagi, i. m. 782—796. 1.
[10] Sashegyi, i. m. 12. 1.
[11] Waldapfel, i. m. 123—125. 1.
[12] Mályusz, i. m. 82—83. 1.
[13] U. o. 211. 1.
[14] Réz, i. m. 22. 1.
[15] Ferenczy, i. m. 96. 1.
[16] Ferenczy, i. m. 44—46. 1.
[17] Jakab Elek: A censura története Erdélyben. Figyelő, 1881. 161—182, 253—273, 333—356. 1
[18] 1823. II. 389. 1. ld. Markos János: Kultsár István. Pannonhalma 1940. 24—25. l.
[19] Kristóf György: Az erdélyi magyar vidéki hírlapirodalom története a kiegyezésig. Kolozsvár 1929.
[20] v. ö. Waldapfel, i. m. Kósa János: Pest és Buda elmagyarosodása 1848-ig. Bp. 1937.
Forrás: Dezsényi Béla: A magyar hírlapirodalom első százada. (1705-1805) Budapest, 1941.
(Magyarország időszaki sajtójának könyvészete 1.)
A Sajtómúzeumon elérhető részek: Bevezetés 5-35. old.; Irodalom 36-38. old.