Főoldal

Korunk 1930 Február.

A szelet-embertől az egész emberig


Moholy Nagy László

 


Az ember minden cselekedete és kifejezése különböző alkatrészekből tevődik össze, amelyek biológiai felépítettségében vannak megalapozva. Minden megnyilatkozása egy-egy leszámolás a világgal és önmagával s betekintést enged pillanatnyi állapotába. Termékeny azonban a kifejezés csak akkor, ha — az egyéni kielégítésen túl — objektiv érvénye van a kollektivitás számára.


Ezért ma minden törekvésünknek, de különösen a pedagógiaiaknak arra kell irányulniok, hogy megint e fundus birtokába jussunk. Azért érdekel ma kevésbé bennünket az emberi megnyilatkozások intenzitása és kvalitása: a „művészet”, mint inkább embervoltunk elemei, amelyek működésünket és létformánkat törvényszerűen meghatározzák.


Ez azonban nem jelenti azt, mintha a művészetet el (kellene ejtenünk, nem jelenti azt, mintha a nagy egyéni értékek a művészet területén kérdés tárgyává tétetnének. Ellenkezőleg: éppen ezek azok, amelyek amaz elemekben legmélyebben gyökereznek. Legnagyobbrészt azonban az egyéni értelmezés egyszerisége és bálványozó hajlandósága miatt rejtve maradnak.


 


A SZELET-EMBER


Csak, ami a saját élmények egészéből kikristályosodik, csak (az lesz az ember igazi épitő anyaga. Ezzel szemben a mai nevelés elköveti azt a hibát, hogy első sorban egyes élmények szerzésére fekteti a fő súlyt.


Ahelyett, hogy saját középpontját tágitaná, mint ahogyan azt a primitiv ember léte kényszerűségéből teszi, amikor egy személyben vadász, kézműves, építő mester, orvos, stb. a mai ember — összes többi képességeit kihasználatlanul hagyva — csak egyetlen egy mesterséggel foglalkozik. A tradíció, a tekintély súlya megfélemlítik a mai embert, bizonyos élményterületeken túl nem merészkedik.


Szakember lesz belőle. Nincsenek többé eredeti élményei. Állandó harcban ösztöneivel a külsőleges tudás erőszakot vesz. rajta, belső biztonsága eltűnik, nem mer többé saját magának szeme sem lenni. A specialisták, mint egy hatalmas titkos szervezet tagjai, elzárják az útat a sokoldalú egyéni élményekhez, amelyek pedig az egészséges ösztönű ember számára nem csak lehetségesek, hanem biológiai jóléte miatt egyenesen kívánatosak.


A hivatás megválasztása gyakran külső indokok alapján történik: az ember cukrász lesz vagy asztalos, mert éppen akkor e hivatásokban tanuló-hiány mutatkozik; az ember ügyvéd lesz vagy gyáros, mert átveheti; az apja üzletét.


A hangsuly az egyes hivatások éles elkülönítésén, a specializálódáson van; a kereslet uralkodik.


Igy lesz az ember lakatos vagy ügyvéd vagy épitész, stb. (egy zárt szeletben) és még a jobbik eset, ha a hivatás-ember tanulmányai befejeztével még szaktudását tovább bővíteni igyekezik, ha a maga speciális szeletét, amit az életből kivágott a maga számára, a végtelenbe igyekszik tágítani.


E ponton felmondja a szolgálatot egész eddigi pedagógiánk, a számtalan hivatási tanácsadó és pszihotechnikai alkalmassági vizsga dacára. Minden kizárólag a mai termelési rendszer bázisán működik, amely a javak termelésének csak külső alkalmait ismeri.


A hivatás ma minden egyéb, csak nem egy közület céljaival és szükségleteivel való szolidaritás. A tulajdonképeni élet a „hivatás” mellett folyik, amely gyakran kikényszeritett és gyűlölt.


 


A JÖVŐNEK SZÜKSÉGE VAN AZ EGÉSZ EMBERRE


Az ember szeletszerű kiképzése ma nem: kerülhető el. Nem szabad azonban, hogy annyira menjen, hogy mellette az ember elsorvadjon az oly nagyratartott szaktudása mellett. A szelet ember a központi, a közületben organikusan belenőtt emberben kell gyökerezzék: erős, nyilt, boldog, mint, amilyen gyermekkorában volt. Ezen organikus biztonság nélkül a leggazdagabb szaktudás is (a felnőttek e „kiváltsága”) tisztára mennyiségi gazdagodás, anélkül, hogy általa az ember életintenzitása fokozódna, életének köre tágulna. Csak az érzés tisztaságával és a tudás józanságával egyformán felfegyverzett ember képes magát a speciális hivatásnak még oly komplikált követelményeibe beledolgozni s (az egész életet uralni. Csak ezen az alapon találhatja meg az ember azt az élettervet, amely a közösségen belül a megfelelő helyre állítja.


 


A MAI TERMELŐ RENDSZER


Minden hivatalos nevelő-rendszer az akkori gazdasági rend eredője. A mai gazdasági rend csak nagyon kevés helyen kedvez az ember kifejlésének.


A mai élettempó ritkán nyujt alkalmat az embernek arra, hogy a dolgok és saját énje lényeges magváig elhatoljon.


A mai termelés nem belső szükségletből nő ki, nem is abból a szándékból, hogy a saját és a tömegszükséglet kielégítésére egymást kiegészítő módon termeivényeket állítsunk elő.


A mai termelés robotmunka, hajsza; szociális szempontból tervszerűtlen, a legerőszakosabb profit-préselés; a legtöbb esetben teljes felfordítása eredeti értelmének.


Ebben az állapotban van nem csak a munkás, a proletár; hanem (mindenki, aki a mai termelő rend keretein belül dolgozik, csak fokozati különbségek vannak. A hajsza a pénz és a hatalom után az egész mai életet befolyásolja, lehat az egyén legmélyebb érzelmi életéig: már csak a külső biztosítására gondol ahelyett, hogy belső biztositásán dolgozna.


 


HOGY ÁLLUNK A TECHNIKÁVAL?


Könnyen azt következtethetné mindebből valaki, hogy tehát a mai ipari termelési rendszer, különösen pedig a technikai haladás elítélendő. A dolgot azonban nem így kell érteni.


A technika organikus élettényező. Kölcsönhatásban fejlődik az emberiség gyarapodásával. Ez ad organikus jogosultságot neki. A technika nélkül annak dacára hogy a profitérdek és a hamis tőkehalmozó törekvések visszaélnek vele, életünk már nem gondolható többé el, se esztetikai, se erkölcsi vagy egészségügyi meggondolásokból. Életstandardunk nélkülözhetetlen segédeszköze. A technika tudná a kiáltó ellentéteket kiegyenlíteni s az időt és teret áthidalva az emberek között a megértést előkészíteni.


A gép-munka lehetőségei — gazdagsága és szellemes bonyolultsága által egyrészt, egyszerűsítése által másrészt — értelmes tömegtermeléshez kellene hogy vezessenek; s pedig mindig tisztábban, minél inkább szem előtt tartjuk feladatát: a tömegszükségletek kielégítését.


Az összeütközés igazi oka technika és élet közjött itt van: nem csak a mai termelési rendszer, hanem maga a termelési folyamat is alapjában javításra szorul. Találmány és racionalizálás fokozott mértékben kell korrigálják.


 


NEM A TECHNIKA ELLEN, HANEM VELE.


A jelszó tehát: nem a technika ellen, hanem helyesen értelmezve Vele. Általa lehet szabaddá az ember, ha majd egyszer tudni fogja: mivégből.


Még ma is sokan azt hiszik, hogy az élettani szükségletek, az ösztönélet parancsai nagyrészt figyelmen kivül hagyhatók a már birtokunkban levő exakt technikai, pontosan kiszámítható hatással működő segédeszközeink alapján. Hogy az alvás veronállal s a fájdalomcsilapitás pantoponnal egyértékű ezen organikus folyamatok természetes lefolyásával. A civilizáció haladása e tekintetben igen sok félreértést és veszélyt hozott magával. A látszólagos ekonomia itt könnyen elvakítja az embert. Pedig csak amikor majd világossá lesz az ember előtt, hogy a termelési közösségen belül az emberek életközösségét s ezen belül a saját életét is meg kell oldania, csak akkor fogja a technikai haladás igazi értelmét megközelíteni. Mert nem a forma, nem a termelés csodás technikai folyamata kell hogy első sorban érdeklődésünket lekösse, hanem az ember egészséges élet terve. Ebből kellene mindig a megfelelő gyakorlatot levezetni.


Nem kevesebbről van ma szó, mint élettani alapunk viszszaszerzéséről. Csak ha ez megtörténik, csak akkor lehet szó a technikai haladás teljes kihasználásáról test-, táplálkozás-, lakás- és munkakulturában.


A technika tehát soha se lehet cél, hanem mindig csak eszköz.


 


AZ EMBER IGYEKSZIK EZEN VÁLTOZTATNI.


A mai alkotó ember tehát tudja s szenved alatta, hogy a legmélyebb életértékek a külső nyomás alatt (pénzszerzés, verseny, üzletes szellem) ma szétrombolódnak. Szenved vitalításának tisztán materiális felhasználása alatt, ösztönei ellaposítása, biológiai feszültségei nivellálása alatt.


Mégis s bár a mai társadalmi helyzet a legalkalmatlanabb terület az ember kiegyenlített tevékenysége számára, egyeseik magánéletében már jelentkeznek a megtisztult funkció-fogalmak.


A nagy szellemi nekilendülések a művészetben, az irodalomban, a színházban, a filmben, a különböző ifjusági és nevelési) mozgalmak fontos teljesítményeket hoztak. Éppen úgy a testés légzéstorna mesterei, valamint a természetes gyógymód is.


E kísérletek összesége egy új világot igér, amely néhány helyen már ma kezdeteiben mutatkozik. De egy részecskéje sem érthető meg e növekedő egésznek egymástól elkülönítve. Az egyes tagok összefüggése (tudomány, művészet, gazdaság, technika, nevelés), egymást áthatása mindig újból előtérbe hozandó.


 


NEM A TÁRGY, AZ EMBER A CÉL


Ez a beállítottság arra fogja vinni az embert, hogy minden élettervet az ember ön-számadásával kezdjen el. Nem hogy mi leszek, nem is, hogy mit fogok, milyen tárgyat előállítani, lesz az első kérdés, hanem legelőször az egyén organikus funkcióit kell felismerni. Csak ha tudom, hogy organikus beállitottsága mire teszi alkalmassá, csak akkor térhetek át az akció területére, egy belülről megalapozott élet gyakorlatára. Igy teremti meg az ember az organikus alapot egy termeléshez, amelynek középpontja az ember s nem többé a profitérdek mechanikusan előállított terményeivel.


 


MINDENKI TEHETSÉGES


Minden egészséges emberben meg van a képesség, hogy az emberlétében alapozott energiákat kifejtse, ha abban a helyzetben van, hogy munkáját igenelheti.


 Eredetileg minden ember képes arra, hogy érzéki élményeket felvegyen és kidolgozzon. Minden ember hang- és színérzékeny-, tapintás- és térbiztos, stb. Ez azt jelenti, hogy eredetileg minden ember részesülhet az érzéki élmények minden: örömében; ez azt jelenti továbbá, hogy minden egészséges ember aktive, cselekvőleg zenész, festő, szobrász, építész lehet, éppen úgy mint, amikor beszél, „szónokká” lesz. Azaz: érzéseinek minden anyagban formát tud adni (ami nem jelent „művészetet”).


Ezen állítás igazságát bizonyítja az élet: veszélyes helyzetekben vagy a lendület pillanataiban az életösztön áttöri a konvenciók és gátlások falát s minden embert váratlan magasfokú teljesítményekre ragad.


A gyermekek és a primitívek munkái ugyanazt bizonyítják; spontán megnyilatkozásaik olyan mélységekből fakadnak, amelyeket még nem temetett be a külső kényszer. Példái ezek egy belső szükségszerűségből folyó életnek. Ha tehát azt állítjuk, hogy minden egyes minden területen kifejezésre juthat, ha nem is mindjárt az objektive legjobbhoz és a kollektivitás számára lényegeshez, úgy még nagyobb határozottsággal állítjuk, hogy minden egyes számára lehetséges kell legyen minden téren a már megalkotott műveket magába felvenni.


Némelykor az ilyen felvétel is csak fokozatosan megy végbe, a beállítottság, a nevelés,, a szellemi képesség mértéke, stb. szerint. De hogy a lényeges hosszabb vagy rövidebb idő alatt mindenki részére elérhető, az ma már minden kétségen felül áll.


Ha azután egyszer egy ilyen organikusan lefolyó életnek nagy irányvonalai le vannak fektetve, azzal együtt az emberi termelés irányvonala is meg van adva. Mert egy munka sem szabad — mint ez ma az ipari termelésben, a végtelenig menő munkamegosztásban gyakran történik — egy letört ember kétségbeesett cselekedete legyen, hanem minden munka organikus erőátvitel kell, hogy legyen.


 


ÖSSZEFOGLALÁS.


Összefoglalva tehát azt kell mondjuk, hogy a technikai civilizáció ártalmai ellen két oldalról lehet küzdeni:


1. egyrészt organikus, élettanilag meghatározott funkcióink következetes megfigyelése és biztosítása (tudomány, pedagógia, politika) által,


2. másrészt pedig a legbensőbb lényünkből jövő kifejezés által, amely legmagasabb fokán művészet;


művészet, mint indirekt nevelő eszköz, amely az ember érzékeit élesíti és azokat minden lehetséges megrohanás ellen megvédi és pedig intuitiv biztonsággal elébe vágva egy még csak eljövendő, de minden bizonnyal bekövetkező állapotnak.


Nincs sürgősebb probléma, mint e kívánalmakat az elméleten túl a megvalósításhoz vinni. Kb. 130 esztendeje forog már az emberiség körül gondolatokkal, szavakkal és tett-kísérletekkel. Ami ma történik, az sem több hitvallásnál, nem beteljesedés. Részlet megoldásokat nem lehet elfogadni; ahoz tulságosan be vagyunk ágyazva az ipari-kollektivitásba, egy részletlázadás csak szimptomája a rettenetes nyomásnak. Hatásos segítséget csak a magát felismerő és magát másokkal a legnagyobb mérvű közösséggé összekapcsoló ember fog találni.


Anyagi okok lehetnek alkalmai az ember lázadásának, egy forradalomnak; de soha sem döntő okai.


A harcoló mindig tudatában kell maradjon annak, hogy az osztályharc végeredményben nem a tőke, nem a termelőeszközök birtokáért folyik, hanem valóságban a belsőleg kielégítő munkáért, az egészséges életért és a megváltó erőkifejtésért.


Utópia? Nem, de fáradhatatlan pionirmunka. Mindent feltenni a célért a legfőbb´ kötelessége annak, aki már eljutott egy organikus életvitel felismeréséhez. Pionirmunka e célkitűzéssel: az embert funkciói készségében kell megtartani és fejleszteni — de nem csak fejleszteni, hanem kiteljesedésének külső feltételeit is számára biztosítani. Itt nő át a pedagógiai probléma a politikaiba; s mint ilyen lesz mindig érezhető, amikor az ember kilép az életbe s a fenálló renddel kell leszámolnia,


* A fenti cikk a szerző most német nyelven megjelent könyvének első általános jellegű bevezető fejezete, amelyet engedélyével és a kiadó engedélyével magyarra fordítottunk. A könyv a Bauhausbücher sorozatban jelent meg Von Material zu Ar chitektur cimen, Münchenben Albert Langennél.


Moholy Nagy, aki valamikor a Kassák Lajos nevéhez fűződő budapesti „Ma” mozgalom egyik vezető egyénisége volt, 1923-tól 1928-ig a dessaui Bauhaus tarára s a könyv tulajdonképen az itt kifejtett tanári tevékenysége elméleti leszűrődése. A fenti cikkből megismeri az olvasó a szerző általános elméleti beállítottságát az élet gyakorlatát illetőleg. Ami lényegesen új és fontos a könyvben, hogy azokra a kifejezési elemekre és élménylehetőségekre hívja fel a figyelmet, amelyek a nem-művész számára is adva vannak. Konklúziója, hogy minden egészséges embernek van tehetsége arra, hogy a benne rejlő alkotó energiákat kifejtésre hozza ha alkalma adatik belülről jövő, organikus felépitettségének megfelelő munkára.


 


Vissza az oldal tetejére