FĹ‘oldal

Korunk 1932 Január

Lakásművészet


Fränkel György

 


„Butor, belsőberendezés, lakásművészet, diszitőművészét, iparművészet.” Mindez egy bővített mondattal kifejezve: A lakásberendezés oly architektónikus felépítés, a színek foltjainak, a formák tömegeinek oly harmóniába hozása, — tehát kompozició, — amelyben az elemek maguk is többé-kevésbé önálló és egymást kiegészítő gyakorlati célt szolgáló gyakorlati alkotások.


Nézzük, hogyan alakult ez a művészi egységbehozás a háború előtti és utáni időkben, tehát a mi korunkban! Természetesen a kapitalizmus művészetéről, a polgári interieurról van szó. A feudális történelmi osztálynak csak a távlati romantikája maradt meg, de így is elég erős volt ahhoz, hogy a kapitalizmus a nagyságnak, hatalomnak, nemességnek és gazdaságnak teljes illuzióját csak patinás stílusok módján tudja elképzelni. A pénzarisztokrácia történelmi interieurt épit fel maga körül, valójában tehát múzeumot létesít, amelybe egy oda sehogysem illő, kor- és stilszerűtlen objektumot állit, önmagát. Igy a múzeumból egyszerre kulissza lesz. Ez a kulissza művészet.


A kistőkének ily drága kuliszszára nem tellett. Kópizálandó ideáljában nem ment tovább a nagytőkésnél. A másodkópiákat pedig az jellemzi, hogy bennük nem a kompozició ritmusa a fontos, hanem a kompozició elemei, illetve annak karakterisztikumai. A nagyképűsködő, hitelképességét fitogtató, csak a külvilágnak élő polgár lakása a kispolgár szellemének tipikus produktuma: kispolgári lakásművészet. (A művészet szó itt nem a kispolgárra, hanem a lakásberendezésre vonatkozik, amely tényleg művészet). A produktum kópia, kópiája a lelki ritmusnak, testet öltött szellem és ez a szellem lehet magas, vagy alacsonyrendű, eszerint a kópia is értékes vagy értéktelen. Egy osztály összproduktuma az osztály stílusát, a stilus analízise pedig az osztály grafológiáját, lelki keresztmetszetét adja.


De nézzük a részleteket! A lakó helyiségek rendeltetésüknél fogva nem lakóik kényelmét szolgálják, hanem idegenek számára készülnek. A sematizálódott alapegységek, háló, ebédlő, szalon, minden, csak nem lakályos. A hálóban alusznak, az ebédlőben (rendszerint csak vendégfogadáskor) étkeznek, a szalónban fogadnak és a — kávéházban élnek. A bérházat, megépítette az építész, nem a lakó, hanem a háziur intenciói alapján. S az elv már itt is az, hogy mutasson s az mutatott is. Mutatott nagy szárnyas ajtókat, gyönyörű szemöldökfeltétekkel, lehetőleg szobánként más és más történelmi stílusban, menyezeteket olcsó stukkutánzatú masszákkal, elmaradhatatlan menyezetközépi rozettával, bejárati ajtórácsokat, szóval mindazt, ami csak felkínálkozik, hogy olcsó eszközökkel már önmagában is mutasson, a szent megilletődés érzését keltve a jámbor lakóban.


S hogy történik a berendezés? Butorokat vesznek. A megfelelő szobába a megfelelő butorokat. Ezeket iparművészek tervezik, a butorkereskedők intenciói alapján s a butorkereskedő nagyon jól ismeri publikumát. A történelmi stílusú bútor utánzásánál a hangsuly a karakterisztikus formakialakitáson van, naiv iskoláskönyvek szerinti brutális ismertető jeleken, amilyenek a barokk, snörklik, bőségszaruk, végletekig hajlított formák, tömeges faragások, a bibor-vörös szin, az arany: a gazdaságnak, proccnak asszociációs elemei, Ez az öncsalásnak a legbrutálisabb fajtája: Ami fénylik, az mind arany!


A hangsuly tehát a diszen van. Díszes tapéták, lámpák, díszes keretű képek (márkák vagy márka utánzatok, tehát értéket képviselő vagy értéktelen falidiszek), díszes teritők, függönyök, csecsebecsék, díszek a polcokon, díszek a pamlagon, díszek mindenütt. „Ezt nevezik diszitő művészetnek”! Egységes felépítésről, a szinek és formák harmónikus egybehangolásáról szó sincs, a hangsúly itt az interieur elemeken van, a gazdag elemeken és ezek tulzsúfolt elhelyezésén.


A használatra vonatkozó igények meglehetős szerények. A butor értéktárgy, tőkebefektetés, hitelalap, amit ugyan használ az ember, de amennyire csak lehet, kiméli. A butorhuzatokat védőhuzattal takarja le, a szőnyegeket szőnyegvédővel, a gyönyörűen kifényezett asztallapra filcet tesz, szőnyeget, függönyt nyáron elrak, az előszobában étkezik s lehetőleg nincs otthon, ha pedig otthon van, rendesen a legkényelmetlenebb helyen húzza meg magát. Igy fogott össze az építész háziuri, az iparművész kereskedői profitművészete a háziasszony jámbor, bornírt házi diszítőművészetével, hogy megteremtse a polgár templomát, istene,” a tőke imádatára a: lakást.


Ebből a posványból új életre az új művészeket a kétségbeesés vitte. Az igazi művész hit nélkül nem élhet s a művész hite még a tőkével is szembe mer szállni. A forradalom a művészetben az izmusokkal, sorrendben a futurizmussal indult meg. A tehetetlenség érzésének végsőkig feszitett expanzív ereje szétrobbantotta, lerombolta a régi szemlélet siváran cifra épületét s ad hoc művészi hitvallássá tette magát a rombolást, mozgást, a nyugtalanságot. A futurista művészet az önmagára eszmélés művészete volt.


S most következett az új hit keresés korszaka, az új istenség, a kozmosig érő nagytemplom építése s megszületett az expreszszionizmus, az új gót művészet, a dematerializmus vallása. Szorosan összefügg ezzel a másik nagy irány, a kubizmus, mely az istenséget az anyagban kereste, belőle akarta kihámozni s jutott el végső leegyszerűsítésében egy suly és feszültség ritmushoz, egy új barokkhoz.


Az izmusok művészete a végtelenek művészete lévén, a kötött anyag csak akadályozott — a végtelent végessel kifejezni nem lehet, — ezért legtökélesebben kiélni magát a leganyagtalanabb művészetben, a festészetben tudta. Expresszionista lakóépület, lakás csak erőltetett alkotás lehetett. Épp úgy terhelve volt lokálasszociációs expresszionista elemekkel, mint a fentebb emiitett polgári kulisszabútor gazdagság elemekkel. Jellemzők e korszak cikázó háromszögekben végződő butorai, villám, csillag, üstökös és egyéb kozmos-motivumok, a színekben pedig a transzcendentális hideg kékeszöldek mellett a vérvörös, kénsárga, lila tompitatlan szinorgiái. Az interieurben a cél a zárt térhatás legmesszebbmenő felbontása volt, a testek helyett sikokrabontás, végeredményben tehát oly festői kompozíció, melyben a gyakorlati szükségszerűség csak nagyon másodrendű szerepet játszik. De hát fontos volt ez valamikor is a vallási téboly korszakaiban?


Az istenkeresésnek, a felbomlott egyensulynak egy nagy eredővel való kiegyensulyozása észrevétlenül bomlik fel ismét földi komponensekre. A művész éled transzcendentális álmából s földi feladatokra eszmél. Segiteni tollal, segíteni ecsettel és építeni, épiteni, lerakni az alapjait az új városnak, egy új társadalom számára.


Nézzük, hogy alakul az új szellemben tanulmányunk tárgya a lakás! Az új cél, feladat, amit e téren meg kell valósítani, a következő: Szerves összhangba hozni, felépíteni a ma embere számára azt és csak annyit, amire szüksége van. Amilyen egyszerűen hangzik ez, keresztülvitelében mégis forradalmi a hatása. Megszűnik elsősorban a háló, ebédlő, szalón zárt triásza. A lakás nem a vendégek előtti fitogtatásra szolgál, hanem a bennlakók kényelmére. Megszületik mint alapegység, a lakószoba. Ez tartalmazza most az előbbi három szobát, oszlás utján azonban nem ezekre bomlik, hanem a férfiszobára és a nőiszobára: a dolgozó férfiéra és a dolgozó nőére. Mindkettőben lehet dolgozni, fogadni, aludni, étkezni, szóval élni.


A butordarabok is elvesztik megszokott sablón formáikat, melyekkel speciális hivatásukat jelezték, hiszen a legtöbb butor úgy is többfunkciójúvá válik. A heverő — éjjel ágy lesz, székekből sarokpad állitható össze s ugyan abban a szekrénykomplexumban nagyon jól megfér ruha, edény, sőt könyv is. Igazán felesleges mintegy oltárt emelni annak a pár tányérnak, pohárnak, ezüst-neműnek, vagy könyvnek, melyek számára eddig a diszes, sok helyet elfoglaló és csatlakozó szomszédot nem tűrő tálalók, vitrinek, könyvszekrények szolgáltak. Iróasztalra nincs mindenkinek feltétlenül szüksége, nagyon jól megfelel a célnak egy kis rejtett szekreterrész is.


Az önálló butordarabok detronizálásával igy jutunk az ökonomikus helykihasználás elve alapján a csatlakozóbutorokhoz, a kombinálható, variálható butortömegek felépítéséhez; igy szűnik meg a butor önálló alkotás lenni s olvad bele a közbe.


Igy születik meg az új tárgyilagosság jelszavával a kombinációs egységbutor, egységes felépítésben, megépítve az alapot és megmutatva a fejlődés irányát. Ezzel azután elveszti uralmát felette a rossz értelemben vett iparművészet és építészi feladattá válik. Jellemző azonban a profit kereskedelemre, hogy noha érzi már az újban rejtődző üzleti lehetőségeket, a lényeget nem érti s ismét csak butort akar eladni, a hangsuly még mindig a . formalizmuson van s amit modern butornak nevez, sem más, mint a régi egyes butor, amelyen a régi diszitő elemek expresszionista csökevényekkel vannak felcserélve.


Az új interieurkialakuláshoz nem csekély mértékben járultak hozzá leromlott gazdasági viszonyaink is. A lakóhelyiségek száma erősen redukálódott, legkelendőbb a kétszobás lakás lett. Igy vált jelszóvá az olcsó butor. Olcsón jót és minden igényt kielégítően készíteni, ezen dolgozik most világszerte a belső építészek gárdája. Lázasan kutatják az új anyagokat a leegyszerűsített formákhoz, alkotják a kombinációs kis butoregységeket, melyek egyrészt könnyűvé teszik a felépítést, másrészt az elmozdítást.


Milyen tehát az új lakás? Olcsó, mert egyszerű formákkal dolgozik és semmi feleslegeset nem alkot; megszűnik tehát a túlzsufoltság és megszületik a levegős tér. Észszerű, mert szigorúan szükségszerűségekből indul ki. Hygiénikus, mert könynyen tisztitható és könnyen elmozdítható. S végül művészi, mert egységbe hozott kompozíció.


Igy járultak hozzá a mai nehéz gazdasági viszonyok jótékonyan az őszinte, egyszerű tárgyilagos új interieur kifejlődésének elindulásához. Ebben az interieurban él, vagy szeretne élni ma a fiatal intelligens középosztály s ez a tipus egyuttal az átmenet a jövő szociális embere számára is, legyen az szellemi, vagy testi munkás. A pénzarisztokrácia, ha már modernül is rendezkedik, a sulyt még mindég a gazdagságra, mennél drágább anyagra és feldolgozásra helyezi, amely, ha nemesebb is, mint az előbbi kulissza mesterkedése volt, mégsem egyéb kihalásra szánt autszeider individualista művészetnél.


A racionalizált termelés folytán az új butor előállítása lényegesen egyszerűbbé válik, az annyira rettegett tipusbutor helyett az elemek tömeggyártása válik lehetségessé. Meg fog szünni az álindividualizmus, szeszélyek kielégítése, mely lényegtelen méreteket és formákat variál és megszűnik a mai kommerszizmus, mely a művészetet teszi kommersszé. Az új tipus igenis rögzíti a legjobban bevált méreteket, de óriási lehetőségét adja az egész felépítésének, a tipizált elemek összekapcsolásának, a forma- és szinkompoziciónak, szóval a művészetnek.


Nem kell tehát rettegni semmiféle falanszterszerű cellaképződménytől, művészetek kihalásától, a konzervativizmus, individualizmus mumusaitól.


Áradjon mentől hamarább be a friss lég a megáporodott levegőjü diszlakásokba! (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére