Főoldal

Korunk 1929 Október

Mi estas homo…


Kemény Gábor

„Ember vagyok és az egész emberiséget egy családnak tekintem...” — közelebb jutott-e már ez a zamenhofi szép elgondolás a beteljesüléshez? A budapesti eszperanto kongresszus méretei, és külsőségei igenlően felelnek a kérdésre. És az európai problémák mai negatív képletei után keresve keressük, a remény szalmaszála után is kapkodva, a mentő gondolatot, a mentő akaratot, a mentő akciót... Hát igen: a külsőségek csakugyan biztatók: csaknem harminc állam ezer kiküldöttje, akik megértik egymást... Nem lehet csodálni, hogy egyik vezető emberük, Cseh Andor, papi ember, nagy ügybuzgalmában az emberi érzés kulcsának nevezte az eszperantót: nem csodáljuk, hogy a Népszava eszperantista munkatársa azt hiszi, hogy a nagyszerű nyelvi megértés után „egyöntetűen fognak fellépni az emberi jogok érdekében” s amilyen természetes ez a szociálista reménykedés, ép oly magától érthető az a még messzebb irányuló politikai elgondolás, melyet a Páneurópa eszperantista hívei a közel jövőben kivetítenek. Sőt még a pedagógusok is — pedig közülük kerülnek ki a mai európai államok lelki függetlenség dolgában legelkorcsosultabb kreaturái — megtartották a maguk külön szakértekezletét, jeléül annak, hogy ők is ki akarják venni részüket az. emberiség ma még képzeletbeli jövő államának kialakulásából... És a külső dekorumok is megvoltak: üdvözölte a kongresszust a polgármester, a Pro Hungaria nőszövetség és kell-e még egyéb? Nem akarunk fanyar pesszimizmussal minden áron ünneprontók lenni, de mégis, — mert az igazság mindenek előtt kötelez — kénytelenek vagyunk leszögezni, hogy valami egyéb is kellett volna... Az ünnepély programszerűen folyt le — ellenben a munkásság műsorán szerepelt Kassák és Petőfi dalokat (Az építők, Az ifjúmunkások — A kutyák dala, A farkasok dala,) — nem volt szabad elszavalni... És erre a kongresszus vezetőségének nem volt egy szava sem. És nem volt szava a magyar munkáseszperantó tanfolyamok zaklatásához s ahhoz a jellemző módszerhez, amellyel a vidéki alakulásokat lehetetlenné teszik. (Az orosházi járás főszolgabírája a közérdekkel nem tartotta összeegyeztethetőnek a tótkomlósi eszperantó csoport megalakulását; a mezőkövesdi szolgabíró pedig azzal a különös indokolással tiltotta meg az ottani földmivesek eszperántó csoportjának megalakulását, hogy „Mezőkövesden, mint az analfabéták nagy száma igazolja, ez ideig még az elemi oktatás sem járt a kivánt eredménnyel”. A kongresszus vezetősége minderről hallgatott mert — az egyik napilap közlése szerint — megakarta őrizni semlegességét... Karaj amikoj — ha humánus, szociális politikai eredményeket várunk az eszperantótól, akkor nem szabad megengedni magunknak a semlegesség luxusát. Mi estas homo mondta Zamenhof és ez nem semleges princípium... Az egész emberiséget egy családnak tekintem — ez sem semleges principium: nagyon is determinált, nagyon is aktiv, mely elhárít magától minden oly kétszínű üdvözlést, mely mögött ott érzik a hátbadöfési szándék és mely mögött már nem igen tudja elkendőzni magát a kisajátítási programm... Az eszperantót a reakció ép oly ügyesen tudja a maga szolgálatába állítani, mint a kereszténységet vagy a könyvnyomtatást a multban és a rádiót a jelenben... Nem véletlenség, hogy az olasz polgári eszperantisták nagy része a fascista törekvések külföldi népszerűsítésére használja fel az eszperantót, hogy Mussolini egyik munkája nem rég jelent meg eszperantó fordításban „La antikva Romo surmare” címmel, de az olaszországi munkás eszperantó csoportok működését ideiglenesen beszüntette... Hát csak vigyázzunk azzal a semlegességgel, nehogy a jót akaró emberek örök naivitásával — barbár szándéknak játszuk kezére a megértés eszközét. (Budapest)


* Jegyzetek az eszperanto kongresszushoz.


 


 


Vissza az oldal tetejére