FĹ‘oldal

Korunk 1929 Július

Edmund Husserl


Szentgyörgyi Anna

 


A filófia német szerelmesei mostanában jubilálták Edmund Husserl hetvenedik születésnapját. A Korunk idei februári számában már érintette egyszer az Edmund Husserl nevéhez fűződő kathéder filozófiai beállítódás szellemtörténeti értelmét és helyét a jelenkori gondolkodás zürzavarai közt. Most azonban magáról Edmund Husserlról emlékezünk meg, mert művei kétségtelen hatással voltak a korabeli filozófia tisztázni szándékozó munkájára. Mindenek előtt Edmund Husserl tevékenysége egy nagyon jelentékeny fordulatot vitt keresztül. Bolzano és Franz Brentano befolyása alatt, a skolasztikus gondolkodásra támaszkodva, huszonöt-harminc év előtt éles fordulattal szembehelyezkedett a pszihologizmussal és az idealisztikus formalizmussal. A század elején megjelent Logischen Untersuchungen-ben, amelynek első, tényleg klasszikus tisztasággal fogalmazott kötete egy uj logizmus fogalmára derít világot, amely csak magánvaló tételekkel, nem pedig lélektani itélő aktusokkal foglalkozik, az úgynevezett phĂänomenológiának, ennek az új bölcseleti szemlélés módnak a körvonalait rajzolta föl.


A phĂänomenológia szisztematikus kidolgozását Husserl az Ideen zu einer reinen PhĂänomenologie und PhĂänomenologischen Philosophie végezte el. Természetesen itt lehetetlen most ennek az alapvető munkának a tartalmát még csak érinteni is. Csupán annyit [mondhatunk, hogy maga Husserl a phĂänomenológiát a tiszta tudat lényegtudományának definiálja, az, az annak a diszciplínának, amelynek ´feladata a tiszta tudatmező adottságainak a kutatása. Terminológiai hókusz-pókuszok nélkül kifejezve: Husserl feltételezi, hogy a tények tudományán kivül van még egy lényegiségek tudománya is, amely a (realitáshoz nem kötött tiszta szemléleteket tartalmazza. Igy beszél pl. és veszi vizsgálat alá a hang-lényeget” vagy a szín-,,lényeget”, stb. Mit jelent ez a módszer? Történeti érdeme abban áll, hogy az idealisztikus rendszerek ellenébe egy olyan tanítást szegez, mely nem úgy, mint általában la rendszereknél, egy fő fogalomnál kezdi s végül is ugyan abba vissza tér, hanem a phĂänomének teljességének akar igazságot szolgáltatni a szisztema nélküli szemlélés segítségével. S ha az idealisztikus konstrukciók szükségszerűen vakok a valósággal szemben, úgy a phanomenológia alapvető értelme abban áll, hogy a valóság lényegiségeit be akarja szívni azokba. Azon a tényen, hogy Husserl az idealizmus börtönéből valami kiutat keresett, keveset ront Jaz a körülmény, hogy Husserl maga sohasem jutott valóban materiális lényegiségmegállapitásokhoz s hogy fő munkájának végén mindinkább súrolta azt a konstruktív idealizmust, mellyel pályája kezdetén antagonizmusba került. Sőt ha úgy vesszük ép ez a lebegés a két diametrálisan ellenkező beállítódás között, ez a kétértelműség a mélysége.


Husserl legnagyobb jelentőségű társa és követője a phĂänomenológiában kétségtelenül Max Scheler. Max Scheler Husserlből indulva ki a materiális lényegek világát számtalan leírásban mérte le és kísérelte meg rendezni. Max Scheler katholikus periódusában arra törekedett, hogy az összes értékek hierarchiáját leleplezze, később az anthropológia alapjairól, azaz „alulról” próbálta a kozmoszt megragadni, amiről úgy vélte, hogy „felülről” már nem érhető el. Max Scheler eredményei csupán Husserl által voltak lehetségesek, mert Husserl először vetett szemet a konkrét fenoménekre. A phĂänomenológia ma már igen széles arcvonalára tartozik Heidegger is, Husserl egykori asszisztense a freiburgi egyetemen, aki az idő fogalom bevonásával végzett fontos korrekturát a husserli tanok épületén. Persze a lényeg a phĂänomenológiával kapcsolatban még mindig azon mulik, vajjon sikerül-e a phĂänomenológiának az igazi konkréciókig eljutni. Viszont: ami Schelerrel még remélhető volt, az Scheler halála után bizony kétséges lett. Ma már úgylátszik mintha a phĂänomenológia megelégedne azzal, hogy az idealiszikus szisztematizálás ontológiai ellenpolusát kiépítse, ugyanabban a formális és valóságtól elfordult szférában, mint amelyben az idealisztikus szisztémák elkorcsosodtak. Husserl s ez legyen a végleges értékelése kinyitott egy kaput; s korántsem volna helyes ha most ez a kapu ismét becsukódna. (Heidelberg)


 


Vissza az oldal tetejére