Áprlilis 2006
Politika–hatalom


  Bevezető
  

  A vidra és a gém (vers)
  Balázs Imre József

  Kormányozni – ellenzékben lenni
  Schlett István

  Ethnosz és démosz
  Demeter M. Attila

  Hatalom és ellenzék
  Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, a román kormány miniszterelnök-helyettesével, a Korunk szerkesztőségében, 2006. február 24-én

  Civil társadalom vagy pártpolitika
  Pomogáts Béla

  Az új Európa narratívái
  Beszélgetés Schöpflin György europarlamenti képviselővel

  9 kiló
  Selyem Zsuzsa


Generátor
  Óda a lila szamárhoz, Nikotinhal (versek); Május 36., péntek 13. (próza)
  Papp-Zakor Ilka


1956–2006
  Távlatok és értékhorizontok
  Balla Bálinttal 1956-ról beszélget Peti Lehel

  Szabó Lőrinc ki-bejáró lelke 1956-ban (vers)
  Lászlóffy Csaba

  Sorin Titellel ’56-ban (és ’69-ben)
  Kántor Lajos

  Melankólia
  Sorin Titel


Toll
  A nemesség mai helyzete Németországban
  Degenfeld Sándor


História
  Infrastruktúra és iparfejlődés Kolozsváron a dualizmus korában
  Nagy Róbert


Mű és világa
  Vadak a végeken
  Murádin Jenő


Közelkép
  A romániai magyar sajtónyilvánosság a kilencvenes években
  Papp Z. Attila

  Nemzeti értelmezési keretek és tabuk a kisebbségi médiában
  Sükösd Miklós


Levelestár
  Hamvas Béláról, a „Hamvas-botrányról”
  K. L.


Téka
  „Szinte regényfigura” (ingajárat)
  Vallasek Júlia

  Óvatos beletenyerelés
  Tamás Pál

  „Az emberek többsége rossz”
  Rigán Lóránd

  Dilemmák és stratégiák a kivándorlási folyamatban
  Peti Lehel

  Olvasószolgálat
  

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A nemzetközi jog felbomlása
  Horváth Andor

  A kommunizmus elítélése
  H. A.



  Lépcső/ház
  

  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

K. L.

Hamvas Béláról, a „Hamvas-botrányról”

Hamvas Béláról (1897–1968) jó ideig nem sokat tudhatott a Korunk olvasója; ez nem meglepő, hiszen a negyvenes évek végétől nem publikálhatott Magyarországon, művei (újra)kiadására a nyolcvanas évekig kellett várni. Ilyen körülmények között jelent meg Szőcs Géza esszéje Weöres Sándorról a Korunk 1973. decemberi számában (A parton Proteus alakoskodik), benne bőséges hivatkozásokkal Hamvasra. Egyebek közt ez volt olvasható Szőcs írásában: „Hamvas Béla a magyar művelődéstörténet leggonoszabbul ignorált jelensége; »honavesztettségét« emelte ki Németh László is. Aki tud róla, főképpen csak úgy ismeri, mint az ógörög, a szanszkrit s általában az ókori keleti nyelvek és vallások szakértőjét. Aki nagyon tájékozott, emlékszik arra, hogy harminc-negyven évvel ezelőtt megjelent esszéi a magyar irodalom remekei. Ezek az írások ma hozzáférhetetlenek, arról pedig végképp senki sem tud, mekkora értékek lappanganak még kéziratban, Hamvas régi és újabb munkái: Karnevál című hatalmas regénye például vagy a Scientia Sacra, ez az egyedülálló kultúrfilozófiai értekezés, Az öt géniusz című monumentális esszé, s a kisebb esszék sorozata, ciklusokban, mint az Archai.”

Szőcs Géza úgy emlékezik (szóbeli közlés), hogy a Diotima-körben felolvasott esszét a jelen lévő Gáll Ernő, a Korunk főszerkesztője (és a filozófia katedra tanára) kérte el a folyóirat számára. A mindössze húszéves egyetemista szerkesztői kérésre több helyen szelídített a szövegén – de mint rövidesen kiderült, nem eleget. A Diotima-kör és a sajtónyilvánosság közt ugyanis lényegesek voltak az eltérések. A hetvenes évek Erdélyének hangulatát, lehetőségeit felidézendő, érdemes ide másolni a Balogh Edgár szerkesztette Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetéből a Diotima-kör címszavát: „...a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem filozófia szakos hallgatóinak a filozófiai esszé művelésére 1970-ben alakult s 1977 őszéig működött román és magyar tagozatú szakköre. A magyar tagozat üléseit, ahol többek közt Huszár Vilmos, Molnár Gusztáv, Szőcs Géza, Tamás Gáspár Miklós szerepelt szakdolgozatokkal, más karokon tanuló diákok is látogatták. A Diotima-kör hamarosan a filozófiai igényű fiatal irodalmárok kísérletező műhelyévé vált.” Nos, ezek a fiatalok élesebben fogalmaztak, mint idősebb erdélyi pályatársaik – és ez a hang még inkább meglepte, sőt felháborította a magyarországi hivatalos művelődéspolitikát (amely akkor éppen keményedőben volt).

Naplójába Gáll Ernő 1991. augusztus 3-án feljegyezte szegedi találkozását Ágh Attilával, aki a folyóirat nyugalmazott főszerkesztőjének kérdésére válaszolva „határozottan elutasította éveken át táplált feltételezésemet, hogy a Hamvas-botrány után azért látogatott meg a Korunk szerkesztőségében, hogy egyrészt kitapogassa, lemérje a helyzetet, illetve a hangulatot, másrészt, hogy az ügyet »elboronálja«.” Mit kellett volna elboronálni? – kérdezheti a Napló (II. kötetének) olvasója. A vonatkozó kötetvégi jegyzet utal a Népszabadságban közölt támadásra, „amiért a Korunk beavatkozik a magyar művelődéspolitikába”.

Gáll Ernő levélhagyatékában nincs utalás erre a „botrányra” (a Hamvas Béláné Kemény Katalinnal történt 1978-as levélváltás egy Kemény Gábor-tanulmányra és a Hamvas özvegyével való találkozásra utal), találtam viszont Sükösd Mihálynak 1974. április 2-án nekem címzett levelében egy figyelemre méltó passzust: „Ez a Szőts [!] úr, a Weöres-dolgozatával a Korunkban, szintén a Tóth Sanyi–Bretter-iskolából való? Dolgozata alapján úgy gondolom, hogy igen. Nagyon tehetséges, nagyon pimasz és nagyon vitatható dolgozat volt, ha nem is úgy vitatnám, ahogy Pándiék tették. Ami az irodalompolitikai konkrétumot illeti: én a helyetekben nem mennék bele a vitába, mert az ürügy nem elég alkalmas rá. Persze, ezt Ti tudjátok jobban.

(Egy zárójel a nemzedéktárs felé, mert akár tetszik Neked, akár nem, az évek múlásával mi ketten egyre inkább ugyanaz a nemzedék leszünk, vagyunk. Mennyi a tehetséges fiatalember, Pesten és Kolozsvárt s nyilván még sok egyéb helyütt. S ezek a tehetséges fiatalemberek lényegileg mennyire egyformák: már ami a világképüket, viselkedésüket, korai csalódásaikat, nagy szkepszisüket, fanyar eszményeiket és gyakorlati tapasztalatlanságukat illeti.)” (A budapesti Valóság szerkesztője az előző sorokban Tamás Gáspár Miklós különleges műveltségéről, tehetségéről, egyediségéről ír.)

Tudomásom szerint a Népszabadság cikkére a Korunk semmilyen formában nem válaszolt. Hamvasról sem igen esett szó, hosszú ideig. Ám Szőcs Géza kérdésfelvetésének koraiságára jellemző Ilia Mihály 1986. november 19-én Gáll Ernőnek címzett levele, ennek a következő bekezdése: „A napokban Alexa Károly pesti kollégám tartott előadást itt Hamvas Béláról. Egy kis Hamvas-kör van kialakulóban, és van valami kultusz is. Persze Hamvast nem lehet egykönnyen érteni, művei meg nem is elérhetők. Az Öt géniusz című kötet, mely kinn jelent meg, közli a bibliográfiáját, és így utána lehet nézni az írásainak. Ám a kéziratban maradt nagy opuszok valószínű, hogy fontosabbak a megjelenteknél. Tavaly elővettem egy kis esszéjét (az arlekino-témát boncolja) és az esszével foglalkozó szemináriumra bevittem. Hát volt vele küsz

 

ködés, az bizonyos. Én nem vagyok Hamvas-hívő, de egy gondolkodási módszernek és írói nyelvnek el tudom képzelni és el is fogadom. A Száz könyv című tanulmánya is az említett kötetben van, a szerinte legfontosabb száz művet sorolja fel. Ennek felét nem ismerem, mítoszok, ind eposzok stb., amit meg ismerek, ahelyett másik ötvenet tudnék az ő módszerével beállítani. De lenyűgöző a tájékozottság és a roppant finom kis esszé, mellyel egy-egy könyvet, művet jellemez.”

Az idézett Ilia-levél óta eltelt két évtized meghozta Hamvas Béla reneszánszát.