Elektronikus Könyv és Nevelés

   

Tankönyv – taneszköz

   

Belső borító

 

Tartalomjegyzék

 

Rovatok

Könyvtár

Olvasáspedagógia

Anno

Tankönyv – taneszköz

Ifjúsági irodalom

Oktatástörténet

Hírek, kitekintés

 

 

Fórum

 

Impresszum

 

Acrobat Reader 5.0 CE

 

Fercsik Erzsébet

 

T

a

n

k

ö

n

y

v

 

 

t

a

n

e

s

z

k

ö

z

Árpád kori vagy Árpád-kori?

A kor alaptagú szerkezetek helyesírásáról és néhány nyelvhelyességi kérdésről

 

„A nyolc istvánkori alapítás mellett (Győr, Veszprém, Pécs, Csanád, Várad, erdélyi, Eger, Vác) a század végén két újabb püspökség alakult (Nyitra, Zágráb).”

 

„Célként továbbra is a III. Béla-kori viszonyok helyreállítása szerepelt, de most már a bárókon kívül az egyház, a serviensek és a várjobbágyok földjeit is vizsgálat alá vették.”

 

A fenti két mondat ugyanabban a könyvben (Száray 1993) szerepel, és megközelítőleg ugyanazokat a nyelvi a kérdéseket veti fel. Felhívja a figyelmet a helyesírás, a nyelvhelyesség és a pontos mondatszerkesztés szükségességére. Mondataink azt példázzák, hogy igényesebb fogalmazással és a szabályokhoz igazodó írásmóddal gyorsabb és egyértelműbb lehet az információk átadása.

 

Mindkét mondatban előfordul egy-egy tulajdonnévi előtagú szóösszetétel, amelynek utótagja a kor szóból képzett melléknév. Értelmező kéziszótárunk (Pusztai 2003) a kor főnévnek ötféle jelentését tárgyalja. Szócikke az alábbiak szerint épül fel:

1.   A történelem valamely időszaka. A felvilágosodás kora; Széchenyi kora.
2.   A földtörténet egy-egy szakasza. Geológiai korok.
3.   Életkor. Élemedett kor. Kifejezésekben: öregedés, öregkor. Benne van a korban.
4.   Tárgy, anyag meglétének és állapotának (bizonyos) időszaka. Új korában.
5.   Idő. Egy kor óta.

 

Amint látjuk a több jelentésű kor szó többféle tudományterület nyelvében is szerepelhet, és emiatt több tantárgy tankönyvében is előfordulhat. Felbukkanhat önálló szóként, különböző szószerkezetek alaptagjaként és összetételek elő- vagy utótagjaként. A következőkben olyan szerkezetekkel foglalkozunk, amelyekben vizsgált főnevünk alaptagként, ill. összetételi utótagként jelenik meg. Néhány példaszó a történelemkönyvekből: bronzkor, őskor, őskőkor, reformkor, kuruc kor, pogány kor, történelem előtti kor, Anjou-kor, Árpád kora; az irodalomkönyvekből: aranykor, diákkor, öregkor, virágkor, ifjú korában, katonakorában, oly korban, Erzsébet-kor; a biológiakönyvekből: csecsemőkor, életkor, felnőttkor, gyermekkor, matuzsálemi kor, serdülőkor; a művészettörténet-könyvekből: barokk kor, modern kor, reneszánsz kor; a nyelvtankönyvekből: nyelvemlékes kor, nyelvemléktelen kor, ómagyar kor, kései ómagyar kor; a földrajzkönyvekből: miocén kor, paleocén kor, pleisztocén kor; a fizikakönyvekből: atomkor, hőskor.

 

A példaként felsorolt szavak azt mutatják, hogy a kor szót tartalmazó szerkezeteket nem egyetlen helyesírási szabály alapján írjuk le, hiszen egyaránt van példa egybeírásra, különírásra és kötőjelezésre. Egy-egy típuspéldát kiválasztva vegyük sorra a helyesírási szabályzat (AkH. 1984.) segítségével, hogy a különböző esetek írásmódjára milyen szabályok vonatkoznak.

 

AkH. 107. b) A szabálypont a minőségjelzős összetételek írásmódjáról megállapítja, hogy ha a tagok együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege, akkor a kapcsolatot egybeírjuk. Ennek az elvnek a működését megfigyelhetjük például a hőskor szóösszetételen, amelynek jelentése ’a hősmondákból ismert kor’ vagy ’valaminek küzdelmes, de a fejlődésben fontos kezdeti szakasza’.

 

AkH. 114. A minőségjelzős alárendelő összetételek írásmódjára vonatkozik. Megállapítja, hogy minőségjelzőként nemcsak melléknév állhat, hanem főnév is, amelyet általában különírunk az alaptagtól. De a fajtajelölő főnévi minőségjelzős alakulatokat egybeírjuk, például csecsemőkor, felnőttkor, fiatalkor, kamaszkor, serdülőkor.

 

AkH. 128. a) A szabálypont a birtokos jelzős szókapcsolatok azon fajtájával foglalkozik, amelyekben a birtokszón birtokos személyjel jelzi a kapcsolat típusát. Az ilyen szerkezetek tagjait általában külön írjuk egymástól, például Árpád kora, Árpád korabeli.

 

AkH. 128. c) Szintén a birtokos jelzős szókapcsolatok írásával foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy a jelöletlen, azaz birtokos személyjel nélküli szerkezeteket egybeírjuk, például életkor.

 

AkH. 129. A szabálypont a jelentéstömörítő összetételek írásmódjával foglalkozik. Ezekben az alakulatokban az elő- és utótag között olyan bonyolult kapcsolat van, hogy az összetétel csak többszavas szerkezettel értelmezhető. Emiatt a tagokat mindig egybeírjuk, például virágkor ’vkinek, vminek az életében, fejlődésében a legfejlettebb, eredményekben leggazdagabb időszak’.

 

AkH. 168. A szabálypont szerint „egy- vagy többelemű személynevek és köznevek gyakran lépnek egymással valamilyen jelöletlen összetételnek tekinthető kapcsolatba”. Az ilyen összetételszerű alakulatokban a személynév és a köznév szoros összetartozását kötőjellel érzékeltetjük, például Árpád-kor, Erzsébet-kor.

 

AkH. 169.; 140. Mindkét szabálypont az olyan összetételszerű kapcsolatok írásmódjára vonatkozik, amelyek egy- vagy többelemű személynevek és többnyire -i, -beli, -s, -ú, -ű, -jú, -jű képzős melléknevek együtteséből állnak. Ezekben a tagokat kötőjellel fűzzük össze, például Árpád-kori, Erzsébet-korabeli.

 

A helyesírási szabályok ismeretében vizsgáljuk meg példamondataink -kor utótagú szerkezeteinek írásmódját. Az „istvánkori” szóalak kiindulása az István király kora vagy István kora szerkezet lehetne. A 128. a) szabály alapján a tagokat külön írjuk, mivel a birtokszón birtokos személyjel utal a birtokviszonyra. Jelöletlen összetételként (István-kor*) sem a köznyelvben, sem a szaknyelvben nem használatos a két szó kapcsolata. A jelölt szerkezetek melléknévi formája: István király korabeli vagy István korabeli. A viszony jelöltsége ezekben az alakokban is megmarad, tehát a tagokat változatlanul külön kell írnunk. A -beli képző helyett az -i képzőt is használhatjuk, ebben az esetben is megmarad az alapforma különírása: István király kori, István kori.

 

A felületes szemlélőt könnyen megtévesztheti, hogy példánk írásmódja nem azonos az Árpád-kori, kötőjeles szóalakkal. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy más a kiindulás, hiszen az Árpád-kor jelöletlen összetétel ismeretes mind a szaknyelvben, mind a köznyelvben az ’Árpád-ház kora’ jelentésben. De István király uralkodásának időszakát csak a birtokos személyjellel ellátott István kora szerkezettel szoktuk megnevezni.

 

Ugyanezek a szabályok érvényesek másik példánkra, a „III. Béla-kori” szóalak írásmódjára. A jelöletlen összetételt alkotó III. Béla-kor* szerkezetet nem használjuk sem a köznyelvben sem a szaknyelvben. Helyette a birtokos személyjeles III. Béla kora alakulattal nevezzük meg III. Béla király uralkodásának időszakát. Ennek melléknévi formája pedig a kiindulást jelentő szerkezet különírásának megőrzésével a III. Béla korabeli vagy III. Béla kori írásmód.

 

Ezt a szemléletet erősíti a legújabb helyesírási kézikönyv is (Laczkó–Mártonfi 2004), amely a tanácsadó fejezetében megállapítja: „A személynévi előtagú és köznévi utótagú összetételek melléknévképzős formájukban megőrzik a nagybetűs és kötőjeles írásmódot vagy a különírást”. Szótárában pedig a Mátyás címszónál megtaláljuk a Mátyás király, Mátyás korában, Mátyás korabeli, Mátyás kori szerkezeteket. Az Árpád-kor szóbokrában a kötőjeles Árpád-kori, az Árpád kora címszó mellett pedig a kötőjel nélküli Árpád kori alak szerepel. Az utóbbi kettősség szép példája helyesírásunk értelemtükröző voltának, hiszen a két alak kétféle jelentést hordoz. Az azonos szóalakokban a kötőjel megléte egyértelműen az Árpád-ház korára utal, hiánya pedig Árpád vezér korára.

 

Látszólag apró helyesírási hiba a serviens szó latinos, s betűs írásmódja. Helyesen, a magyar köznyelvi kiejtésnek megfelelően sz betűvel írjuk: szerviens. Ez a forma nemcsak a szabályos írásmód miatt kívánatos, hanem azért is, mert felidézheti a hasonló tövű szervilis, szervilizmus stb. alakokat. A rokonságban lévő szavak bemutatásával talán könnyebb megjegyezni a történelemtudomány terminusaként a szerviens szót.

 

Példamondatainkat nemcsak helyesírási szempontból kifogásolhatjuk, hanem a mondatszerkesztés, pontosabban a szórend szempontjából is. Az első mondatba ékelt zárójeles felsorolások megtörik az információ átadásának folyamatát, ily módon a befogadást is nehezítik. Ugyancsak nehezíti megértést az -ás, -és képzős elvont főnév (alapítás) szokatlan használata. Könnyebben érthető a mondat, ha helyette inkább igés vagy igeneves szerkezetet használunk. Gyorsabban értelmezhetővé teszi a mondatot, ha megváltoztatjuk a szórendet, a két fő mondatrész megcserélésével a hátraszorított állítmányt előbbre helyezzük. A fenti hibák javítása többféleképpen történhet, az egyik változat így hangzik: A század végén két új püspökség alakult az István korában alapított nyolc püspökség mellé. Az újabbak: Nyitra, Zágráb; a régebbiek: Győr, Veszprém, Pécs, Csanád, Várad, erdélyi, Eger, Vác.

 

A második mondatban több terjengős kifejezés is előfordul. A célként szerepel helyett elegendő az önálló jelentést nem tartalmazó szerepel ige nélküli célja (valakinek) alak. A vizsgálat alá vesz szerkezetben a vesz igének nincs önálló funkciója. Pontosabb és tömörebb a terpeszkedő, két szóból álló szerkezet helyett a vizsgál vagy a megvizsgál ige. Ez a mondat is könnyebben érthető, ha két önálló mondategészre bontjuk. A de kötőszó megmaradhat mondatkezdő elemnek, hiszen nem a tagmondatok közötti, hanem a szövegszinten megjelenő ellentétet fejezi ki. A hátraszorított állítmányt célszerű előrébb szerkeszteni, így az olvasó számára hamarabb egyértelművé válik a lényeges információ. Ezt erősíti a nemcsak…, hanem szerkezet alkalmazása is. A második példamondat pontosabb megfogalmazással így alakulhat: Céljuk továbbra is az volt, hogy helyreállítsák III. Béla korának viszonyait. De most már nemcsak a bárók földjeit vizsgálták meg, hanem az egyház, a szerviensek és a várjobbágyok birtokait is.

 

Az átalakításokkal azt kívántuk bizonyítani, hogy a mondanivalóhoz illeszkedő pontos fogalmazás és a szabályos íráskép egyértelműbb információátadást tesz lehetővé. Javasolt változtatásaink összességében a gyorsabb és hatékonyabb befogadást segítik. Tankönyvszerzőinknek és szerkesztőinknek érdemes (volna) tehát a mondat- és szövegszerkesztés – no meg a helyesírás – apró szabályaival is foglalkozniuk.


 

 

Irodalom

 

A magyar helyesírás szabályai. 1984. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Laczkó Krisztina – Mártonfi Attila 2004. Helyesírás. Osiris Kiadó. Budapest.

Pusztai Ferenc (főszerk.) 2003. Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Száray Miklós 1993. Történelem V. Magyar történet a kezdetektől 1491-ig. Anonymus Könyvkiadó Betéti Társaság. Budapest.

         

 

 

Tartalomjegyzék  |  Nyomtatható változat  |  Fel  ]