Június 2007
Közigazgatás, reform


  Bevezető
  

  Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek)
  Papp Attila Zsolt

  A visszavonható ténylegesség
  Bakk Miklós

  Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia
  Cziprián K. Loránd–Deme Cecília

  Decentralizáció és dekoncentráció
  Butyka Loránd

  A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése
  Deme Cecília

  A politikai korrupció természetrajza
  Gulyás Gyula

  Napjaink romániai köztisztviselői
  Szőcs Levente

  Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások
  Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes

  A pénzlépő kislány (próza)
  Váradi Nagy Pál

  Szociális partnerség Székelyudvarhelyen
  Balogh Márton

  Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat
  Kozma Csaba


EURÓPAI NAPLÓ
  Mindennapos népszavazás
  Zirkuli Péter


TOLL
  Határtalan irodalom
  Sárközi Mátyás

  Dsida Jenő, a nyelvvédő
  Cseke Péter

  Móser Zoltán erdélyi fényképei elé
  Tánczos Vilmos

  Szebeni kanálisfedők
  Győrffy Gábor

  Igazgatnak, közigazgatnak
  Kalinovszky Dezső


TÁJOLÓ
  Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében
  Varga Sándor


HISTÓRIA
  Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai
  Killyéni András


VILÁGABLAK
  Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban
  Vasile Prahovean

  Kisebbségi sajtó Európában
  Székely Kriszta


MŰ ÉS VILÁGA
  Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság
  Lakner Lajos


KÖZELKÉP
  Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban
  Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba

  Önkormányzatok és politika
  Hornung Ferenc–Szabó Ferenc

  Cigány-kérdés alulnézetből
  Wilhelm Sándor


TÉKA
  A csoda fogságában
  Demény Péter

  Tan–nyelv–politika
  Benő Attila

  Kegyetlen, szép magyar sors
  Ráduly Zoltán

  A történetek és azok vége
  Péter Árpád

  A helytállás enciklopédiája
  Győrffy Gábor

  A Korunk könyvajánlata
  


TALLÓ
  Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról
  Deme Cecília



  ABSTRACTS
  

  Számunk szerzői
  

Székely Kriszta

Kisebbségi sajtó Európában

„Az Európai Unióban és a többi európai országban több mint 45 millióan élnek 57 különböző kisebbség tagjaként. Nemcsak a nemrég nagy változásokon átment Kelet-Európának, de az új öntudatra ébredő nemzetiségek Nyugat-Európájának sem mindegy, hogy ez a nagyszámú tömeg, illetve annak sajtója miként vélekedik saját és földrésze sorsáról. Ennek a felismerésnek az alapján született az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete, a MIDAS” – írta egykor a Szabadság korán elhunyt főszerkesztője, Balló Áron, aki a romániai magyar napilapok vezetői közül elsőként ismerte fel az európai kisebbségi napilapok szövetségének jelentőségét. A kolozsvári Szabadság 2003-tól vált hivatalosan is az európai kisebbségi napilapok egyesületének tagjává, az idén pedig házigazdája lehetett a MIDAS éves közgyűlésének.

A dél-tiroli székhelyű szervezet fő célja a kapcsolattartás, szakmai együttműködés, tapasztalatcsere, esetenként kölcsönös segítségnyújtás a tagszervezetek között, mindenekelőtt azonban az összes európai kisebbsé­gi nyelvű napilap érdekképviselete az európai intézmények előtt. A MIDAS kitartó lobbi-tevékenységet folytat annak érdekében, hogy Brüsszelben felismerjék, mennyire fontos a kisebbségekkel való kommunikáció, és hogy ezt elsősorban lapjaikon keresztül lehet megvalósítani. A MIDAS jó lehetőség tehát a közös fellépésre a közös cél érdekében: elismerést, támogatást szerezni a nemzeti önazonosság megőrzésében jelentős szerepet betöltő kisebbségi lapok számára.

A MIDAS meghirdetett tervei között szerepel a kisebbségek és lapjaik elnyomása elleni fellépés az Európai Parlamentben, a bécsi Európai Faj- és Idegengyűlölet-ellenes Megfigyelési Központnál és az Európa Tanácsban, az EU-alkotmány kiegészítése a kulturális sokszínűségre vonatkozó szakasszal, EU-támogatás kieszközlése kisebbségi napilapok számára, fizetett EU-hirdetések eljuttatása ezekbe a kiadványokba stb.

A több mint hatmillió olvasóval rendelkező európai kisebbségi újságok szervezetének 29 tagja között található több spanyolországi katalán, egy gallego és egy – időnként hatóságilag felfüggesztett – baszk, továbbá dél-tiroli német és ladin, németországi dán és szorb, dániai német, finnországi svéd, svájci rétoromán, olaszországi szlovén, horvátországi olasz, lettországi és észtországi orosz, litvániai lengyel, illetve egy észak-írországi napilap. A kisebbségi magyar lapokat a pozsonyi Új Szó, Erdélyből pedig a kolozsvári Szabadság és a nagyváradi Bihari Napló képviseli.

Érdekes seregszemle, hiszen egyaránt van köztük erős pénzügyi háttérrel rendelkező, a piaci versenyben helytálló, nagy példányszámú kiadvány, ugyanakkor szép számmal olyanok is, amelyek számára – a népességfogyással, beolvadással dacoló közösségükhöz hasonlóan – az egyszerű túlélés a tét. Elég csak az említett németországi szorbok vagy a dél-tiroli ladinok helyzetére gondolni. A több évszázados – és feltartóztathatatlannak tűnő – asszimiláció eredményeként ma már csak körülbelül húszezer szorb él; egyes prognózisok szerint fennáll a veszély, hogy a következő harminc év során ez a népcsoport teljesen el fog tűnni. Dél-Tirolban az alig 38 ezer ladin nemzeti öntudatán múlik, hogy megszerzik-e, élnek-e azokkal a kisebbségi jogokkal, amelyek a kis közösség nyelvének, kultúrájának megmaradását szavatolják. Másfelől: bár Katalónia – Spanyolország legfejlettebb régiója – számára a spanyol alkotmány autonómiát szavatol, továbbra is kérdés, hogy a katalánok például milyen mértékben használják a mindennapi életben, a családban a katalán nyelvet a kommunikáció szempontjából kézenfekvőbb spanyol rovására.

Mindebből kitűnik, hogy az egységesülő Európában mennyire valós a veszély a kis népek, egyes nyelvek beolvadása, eltűnése. Nagy kihívás tehát az Unió számára érvényt szerezni „a sokszínűség egysége” jól hangzó és sokat hangoztatott elvének, egy olyan Európát megteremteni, amely nem válik az etnikumok felszívódását eredményező nemzetek feletti hatalommá. E fiatal szervezetnek, a MIDAS-nak minden esélye megvan arra, hogy az euró­pai kisebbségek hangját felerősítse, hogy az a sajátos, gazdag világ, amelyet összefog, megmaradjon a maga sokszínűségében.

Az EU mindeddig nem dolgozott ki a nemzeti kisebbségek identitásának megőrzését szolgáló, valamennyi tagországra érvényes szabályozást. Az Unió számára a kisebbségi kérdés a tagországok belügye, ezeknek a közössé­geknek rendszerint azzal kell beérniük, amit saját kormányaiknál „kialkudtak”. A két legutóbbi bővítési hullámmal a helyzet még bonyolultabbá vált, hiszen Európa új kisebbségeket „importált”, amelyeknek helyzete sokkal összetettebb, problematikusabb. A közép- és kelet-európai országokban, amelyek nemrég váltak az EU tagjaivá, a különböző nemzeti kisebbségi közösségekhez tartozó állampolgárok összlétszáma lényegesen nagyobb, mint Nyugat-Európában, ugyanakkor problémái is összetettebbek.

Ahhoz, hogy az egyesült Európában mindenki – nem csak a nemzetiségek, hanem az unión belül gyakorlatilag szintén kisebbségbe kerülő nemzetek – valóban otthon érezze magát, az európai törvényhozásnak átfogó jogi normákkal kell megteremtenie a kisebbségvédelem jogi keretét. Modellt teremteni és példát mutatni elsősorban a frissen felvett közép- és kelet-európai tagállamok számára arról, hogyan lehet olyan politikai berendezkedést létrehozni, amely nem kizárólagosságra tör, hanem megosztja a hatásköröket. Amennyiben ez a minta gyakorlattá válik Unió-szerte, egyre inkább felértékelődhetnek a nemzeti közösségek, amelyek így új esélyt kapnak nyelvük, kultúrájuk megőrzésére.

Egyelőre azonban az erdélyi magyar áhítattal tekint Finnországra, és kitartóan példálózgat Bukarestnek a hat százaléknyi – alig több mint 300 ezer – finnországi svéd helyzetével, akiknek anyanyelve az ország második hivatalos nyelve – az ebből származó mindenféle előnnyel együtt. Ők pedig értetlenül figyelnek Erdélyre, ahol másfél millió magyar továbbra sem elég például az önálló állami finanszírozású egyetem újraindításához.