Június 2007
Közigazgatás, reform


  Bevezető
  

  Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek)
  Papp Attila Zsolt

  A visszavonható ténylegesség
  Bakk Miklós

  Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia
  Cziprián K. Loránd–Deme Cecília

  Decentralizáció és dekoncentráció
  Butyka Loránd

  A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése
  Deme Cecília

  A politikai korrupció természetrajza
  Gulyás Gyula

  Napjaink romániai köztisztviselői
  Szőcs Levente

  Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások
  Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes

  A pénzlépő kislány (próza)
  Váradi Nagy Pál

  Szociális partnerség Székelyudvarhelyen
  Balogh Márton

  Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat
  Kozma Csaba


EURÓPAI NAPLÓ
  Mindennapos népszavazás
  Zirkuli Péter


TOLL
  Határtalan irodalom
  Sárközi Mátyás

  Dsida Jenő, a nyelvvédő
  Cseke Péter

  Móser Zoltán erdélyi fényképei elé
  Tánczos Vilmos

  Szebeni kanálisfedők
  Győrffy Gábor

  Igazgatnak, közigazgatnak
  Kalinovszky Dezső


TÁJOLÓ
  Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében
  Varga Sándor


HISTÓRIA
  Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai
  Killyéni András


VILÁGABLAK
  Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban
  Vasile Prahovean

  Kisebbségi sajtó Európában
  Székely Kriszta


MŰ ÉS VILÁGA
  Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság
  Lakner Lajos


KÖZELKÉP
  Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban
  Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba

  Önkormányzatok és politika
  Hornung Ferenc–Szabó Ferenc

  Cigány-kérdés alulnézetből
  Wilhelm Sándor


TÉKA
  A csoda fogságában
  Demény Péter

  Tan–nyelv–politika
  Benő Attila

  Kegyetlen, szép magyar sors
  Ráduly Zoltán

  A történetek és azok vége
  Péter Árpád

  A helytállás enciklopédiája
  Győrffy Gábor

  A Korunk könyvajánlata
  


TALLÓ
  Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról
  Deme Cecília



  ABSTRACTS
  

  Számunk szerzői
  

Győrffy Gábor

Szebeni kanálisfedők

A Korunk januári száma átfogó képet nyújtott Nagyszeben múltjáról, évszázados kulturális hagyományairól, amelyek lehetővé tették számára, hogy Luxembourggal közösen elnyerje az Európai Unió által elindított Európa kulturális fővárosa címet, ugyanakkor jelenéről is, az elmúlt évek megújulási törekvéseiről. Tibori Szabó Zoltánnak a város főépítészével 2006-ban készített interjúja során vetődött fel a kérdés: hogyan fog kinézni Nagyszeben a kulturális főváros címhez kapcsolódó programsorozat kezdetén, hogyan fogadja majd vendégeit a város?

Ez év tavaszán a beavatatlan látogató szemszögéből követtem végig Nagyszeben utcáin, hogy mi látszik abból a nagyméretű vállalkozásból, amely a város felújítását célozza, és milyen általános benyomással távozhat­nak a vendégek. Első számú célpontom természetesen az óváros volt, melynek a központját alkotó hármas tér építészeti remekeit majdnem teljes egészében újjászületett alakjukban csodálhatjuk meg. A díszes címert és Sibiu–Hermannstadt – 2007 feliratot viselő vadonatúj kanálisfedők ezentúl még sokáig fognak emlékeztetni arra, hogy Nagyszebenben új időszámítás kezdődött a kulturális főváros cím tiszteletére. A középkori városrész felújításának költségeihez a német kormány is hozzájárult – tanúskodik erről az egyik épületfalon levő tábla, mely szerint az ingatlan restaurálását a német kormány fizette; pár épülettel arrébb hasonló felirat tanúsítja a román kormány támogatását. Viszont olyan épület is akad az óvárosban, melyről fontosnak vélték tudatni, hogy régi tulajdonosa visszaigényelte, nyilván annak magyarázataként, hogy felújításával senki sem foglalkozott. A köztisztaságra szemmel láthatóan sokat ad a városvezetés; arra alkalmazott személyek hogy egyenként felszedik a látogatók után az elhullajtott papír- vagy műanyagtasakokat, és ezt nem egyfajta reggeli vagy esti tisztogatási kampány részeként teszik, hanem napközben is, szinte folyamatosan.

A programok színes kavalkádja tehát az ünnepi év köszöntésekor már a felújított Nagypiactéren vehette kezdetét. Ennek ellenére a városban végzett munkálatok még 2007 áprilisának közepére, a kulturális évad nyári programsorozatának megnyitójára sem fejeződtek be egészen. Nagyszeben még mindig készülőben-épülőben levő, átalakuló városként mutatja meg magát vendégeinek. A híres Brukenthal Múzeum történelmi részlegének udvarán bontásból eredő hatalmas kőhalmaz fogadja a látogatót; az óváros falain kívül már rendszeressé válik a befejezetlen építőmunka látványa: felásott utcarészek, felhalmozott építőanyagok, tátongó gödrök lépten-nyomon.

Sok bírálat érte a szervezőket amiatt, hogy nyugat-európai társvárosukhoz képest messze elmaradtak a programsorozat népszerűsítésével. A bírálatokat megcáfolandó a város tele van különböző európai országokból érkező turistákkal, akik szívesen elüldögélnek a középkori épületek előtt felállított teraszokon. Mindenkinek jut a Nagyszeben – Európai Kulturális Főváros 2007 feliratú reklámlufikból és zászlócskákból, nem is egy darab; programfüzetet is osztogatnak annak, aki a város utcáin sétál.

A vendéglátóipari egységek viszont szemmel láthatóan nincsenek felkészülve a vendégáradatra. A kiszolgálás akadozik, nyilván személyzethiány miatt, hiszen számos kávézó és étterem hirdeti, hogy munkatársat alkalmaz. A külföldiekkel amúgy is nehézkes a kommunikáció: az idelátogató turistának teljes indoeurópai nyelvkultúráját be kell vetnie, hogy valamit is megértsen az étlapokból, hiszen általában egyetlen idegen nyelvre sincsenek lefordítva, a kiszolgálók pedig csak ritka esetben tudnak nyelvi segítséget nyújtani. De egyéb dolgok miatt is meglepetés érheti a nyugaton szocializálódott turistát: egy külföldi csoport például azon ütközött meg, hogy a Román Nemzeti Bank biztonsági őre heves tiltakozó gesztusokkal tudatta velük, hogy nem szabad lefényképezniük a bank egyik művészi hatású oldalbejáratát.

Nagyszeben a posztkommunista országokra jellemző ellentmondásokkal születik újra, és mutatja meg Európának felújított arculatát. Nyilván a kulturális évad végére sem lesz minden készen; de talán reménykedhetünk abban, hogy az év eltelte után is maradnak pénzforrások az elkezdett munka folytatására, s a tátongó lyukakat jobb híján nem a fölöslegben raktáron maradt lufikkal fogják betömni.