Március 2007
Női szerepek


  Eurüdiké a veremben; Orpheusz viszontlátja Eurüdikét (versek)
  Boda Edit

  A nemek közti különbség: biológiai vagy szociálisan tanult?
  Ferenczi Enikő

  A Nyugat nőiesedése
  Aurel Codoban

  A másik és a másság a feminista diskurzusban
  Hübel Szilvia

  Női társadalmi szerepek a kommunista propagandában
  Györffy Gábor

  Nemem méltóságát a teremtőtől kaptam...
  Petrőczi Éva

  Arcunkat...; Ámde a látás; Egy mondat a Peer Gyntből; A tükörtojás-tekintetű zongorista…(versek)
  Petrőczi Éva

  A veszélyesen gyenge nő
  Zamfir Korinna

  Nemi különbségek a kommunikációban
  Becky Michele Mulvaney

  Faldal; Falakon túl; A falfehér most meghalad; Fal megint (Generátor – versek)
  Szalma Réka

  Hidegháborús média Dublinban (Európai Napló)
  Balázs Imre József


Toll
  Anyaként aggódni és alkotni
  Antal Ildikó

  Segítő részvét
  Csekéné Kolcsár Irén


História
  A 18. századi bécsi politika erdélyi megnyilvánulási formái (II)
  Kovács Kiss Gyöngy


Világablak
  Generációk, nők, férfiak
  Fejes Ildikó


Mű és világa
  Feminizmus és feminizmuskritika Elfriede Jelinek drámai szövegeiben
  Kordics Noémi

  A metafizika és az angyalok
  Balon Ruff Zsolt

  Fekete és fehér között
  Musca Szabolcs


Közelkép
  Nőkép egy kommunista nőlapban
  Sütő–Egeressy Zsuzsa


Téka
  Vadászat angolokra
  Bogdán László

  Európai női teológusok évkönyve
  Bereczki Szilvia

  A Kárpát-medence régiói
  Ráduly Zoltán

  „Örülünk a szavakon keresztül a világnak”
  Zsigmond Adél

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Sikeres politikusnék
  Kántor Erzsébet

  Voltaire, vigyázz!
  R. L.

  Felelős kommunikáció
  B. M.



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Petrőczi Éva

Nemem méltóságát a teremtőtől kaptam...

Kérdezett: Bodó Márta

 

Petrőczi Évát tudományos konferenciákon hallottam előadni és mások előadásához hozzászólni: okosan, szórakoztatóan, olykor enyhén csípősen, de sose bántóan tette hozzá a maga szempontjait az elhangzottakhoz, azzal az érezhető szándékkal, hogy kutatótársai szemét arra is rányissa, amit a maga területéről számukra felvillant, ezzel őket segítve. Ugyanakkor e hozzászólások egy rokokósan áradó, magával, világával, lehetőségeivel elégedett személyiséget mutattak, aki azonban sosincs annyira eltelve önmagával, hogy ne lenne helye egy kis humornak, iróniának, akár önmaga irányában is. Egyforma büszkeséget árultak el szavai, amikor fia szépen bontakozó tudományos pályájáról vagy saját tanulmányairól beszélt. Személyes beszélgetésben is visszafogottság, irigység, fontolgatás nélkül ajándékozó emberként éltem őt meg. Versei pedig a meditatív és érzékeny személyiségjegyeket villantották fel.

 

Segíts nekem bemutatni téged!

 

Először, ki is vagyok. Petrőczi (Ludwig) Éva Alice, irodalomtörténész, költő, műfordító, tizenegy verses-, három tanulmánykötet, négy felnőtt gyermek és egy  lányunoka „szerzője”, a Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest) és a Selye János Egyetem (Révkomárom) docense, kutatási területem: angol, új-angliai és magyar puritán szerzők, művek. A felsoroltakon kívül tanítottam a szegedi, a veszprémi, a leuveni (Belgium, két ízben), a turkui (Finnország) és az olomouci (Cseh Köztársaság) egyetemen is, költőként Németország, Svájc, Amerika, Kanada, Erdély, Szlovákia, Anglia etc. voltak előadásaim színhelyei, habilitációm időpontja december 6.

Vagy másképpen szólva:

 

P. É. sírverse

Bár mindig száz dologban loholt,

ő polihisztor sose volt,

csak gyerek-kézirat-főzőcske-bolt

között ingázó polihisztérika.

 

Áldás izgő-mozgó poraira.

 

Azzal a sablonos kérdéssel kezdem, hogy egyáltalan mi vezetett először oda, hogy nő-szempontból foglalkozz az eléd kerülő témával? Hogyan s mitől kezdődött? Mikortól olvasol nő-szemmel, s mióta fogalmazod ezt meg? Lehet, hogy erre idevágod, mint sokan: hát ha nőnek születtél, mindig is női szemmel olvastál... Így volt? Mert én például nem így voltam ezzel.... Én gyerekkoromban nem is örültem annak, hogy lány vagyok, főleg mert nem találtam kedvemre való azonosulási modellt az olvasmányaim figurái közt, pedig sokat olvastam... például szívesebben voltam gondolatban Bornemissza Gergő, mint Vicuska, ez utóbbi kissé unalmasnak tűnt számomra... nem ilyen szerepre készültem az életemben, vagy legalábbis nekem ez unalmas szerepnek tűnt: miután férjhez megy, már csak otthon ül, vár, az izgalom meg legfeljebb átlépi a háza küszöbét, betéved oda, de ő maga  már nem jár ki a mozgalmas életbe...

 

Nem foglalkoztam én témáimmal nőszempontból, a Teremtő foglalkozott velem mint nővel, nem volt itt semmiféle „programzene” részemről. Első kötetem megjelenésekor írta rólam Nyilasy Balázs vagy Tarján Tamás: P. É. szeret nő lenni, távol áll tőle a férfias léttér követelése. – Így igaz, követelek én nőként is épp elég létteret, pontosabban: nem követelem ezt a teret, csak betöltöm, írott és mondott szavakkal, temperamentummal, szenvedéllyel.

 

Találtál azonosulási modelleket, számodra kívánatos nőmodelleket olvasmányaidban, környezetedben?

 

Modellek, példaképek... Tőlem bizony ez idegen, mert az előttemélteket, előttemvoltakat is élőkként, társakként, barátokként érzékelem, a példakép és a modell szó egyaránt idegen és bizony ellenszenves is nekem. Társaim ők, még ha több száz év választ is el bennünket. Tessék csak elolvasni spontán választott névadó ősanyámhoz, Petrőczi Kata Szidóniához (is) szóló legutóbbi versemet, hogyan használom szavait saját mondandómhoz – hogy elegánsabban füstölögjem ki magam, mint holmi direkt és időhöz kötött mérgelődésekkel.

 

Jól értem? A Petrőczi név, amit használsz, egy általad választott, felvett név? Nálad nem volt elvárás felvenni a férjed nevét, amikor összeházasodtatok? Nem érzed úgy, hogy afféle birtokviszony megjelölése a férj nevével megjelöltetni, különösen ha arra a gyakorlatra is gondolunk, hogy férjhez menése után a nő -né lesz, keresztnév nélkül?

 

A Petrőczi nevet tizenkilenc éves koromban, első műfordításaim, verspublikációim idején vettem fel, a Szerzői Jogvédő Hivatal engedélyével, mert pályára segítő mentorom, Karig Sára műfordító kérte, válasszak magamnak irodalmi nevet a német Ludwig családnevem helyett. E választásban természetesen szerepe volt annak, hogy már akkor jól ismertem és szerettem Petrőczi Kata Szidónia műveit. A civil életben a dr. Szabó Andrásné név áll az irataimban, azonban mindkét egyetemi állásomban írói nevemet, a Petrőczit használom, így írom alá az indexeket, államvizsgaelnökként a diplomákat, mert a diákok számára ez a név azonos velem.

Egyébként  az, hogy nem kellett a női mivoltom elfogadtatásáért harcolnom, talán a kedvező családi háttérnek is köszönhető. Apai nagyanyám ’19–20 táján szerzett gyógyszerészdiplomát, öt lánytestvére orvos lett; zilahi születésű, Kolozsvárott doktorált Vida Károly dédapám (évtizedekig a csurgói református kollégium igazgatója) gyermekei voltak ők. Másik  nagymamám is erős akaratú, intelligens asszony volt, édesanyám 1947-ben a Szegedi Egyetemen lett bölcsészdoktor, ugyanott, ahol én 1977-ben első doktorátusomat szereztem....

 

Térjünk akkor egy kicsit vissza a példakép, modell kérdéséhez. Rendben, elfogadom: nincs példakép számodra, de volt az életedben az, amit az angol „role model”-nek hív: például ezek az említett erős asszonyok a családodban... Nem gondoltad soha végig, hogy te magad is erős asszony akarsz lenni? Sose volt kényelmetlen számodra egyes helyzetekben nőnek lenni? Sose volt korlátja a női létezésed annak, amit esetleg meg szerettél volna tenni, elérni, nem ütköztél soha olyasmibe: ezt nem illik-lehet egy nőnek?

 

Szerepmodell, jó, ha mindenáron ez kell, legyen: például a puritán nők a 17. századi Angliában, Új-Angliában és Magyarországon, akiknek vállalásait a nagyon szép „helpmeet” szóval szokták összefoglalni, azaz párjuknak olyan segítői, aki a társnak elfogadott férfi elveivel nem engedelmességből, hanem azért ért egyet, mert az ő elvei-ízlése is ugyanaz... Tehát: találkozva segít. Ezt nekem is sikerült megélnem, a férjemmel – legalábbis irodalomtörténészként – pályatársak vagyunk, egy 1977-es tavaszi tudományos konferencián ismerkedtünk meg.

Hogy kényelmetlen-e olykor nőnek lennem? Egyházi közegben tényleg nem túl könnyű a magamfajta nőnek, de megszokták, én meg túlteszem magam a kisebbítési kísérleteken. A kollégák? No ez vegyes: akad, aki tűzbe menne értem, akadt, akit keserves tíz év és 80 tudományos publikáció győzött meg arról, hogy egy költőnőcske nem szükségszerűen gyönge a tudományban, és akadt olyan is, aki – négyszemközt ugyan – de a szemembe vágta, hogy „elviselhetetlenül nagy az egód” – vagyis sokallotta a személyiségem erejét... Korlátozni igazából egy – női – kolléga akart, egy kisfőnököm, aki próbált rávenni arra, hogy – szerinte – komolytalan e-mailem, a hetpetty@hungarnet.hu helyett tagozódjam be a szabályos egyetemi mail-formába. Erre persze nemet mondtam, épp elég komoly vagyok én a munkáimban.

 

A családod tehát erős háttér volt számodra, máig az, átsegített sok mindenen, segített a tudományos tevékenységet meg a családi életet párhuzamosan élni, megvalósítani... Mesélj egy kicsit arról, a férjed, fiad hogy viseli a te áradó nőségedet, erős és öntudatos női létmódodat.

 

Férjem? Fiam? Ez is érdekes kérdés: ötvenkét éves egyetemi tanár férjem sokkal jobban elviseli erős egyéniségemet, mint szintén pályatárs – kora újkoros történész, korábban tehetséges prózaíró doktorandusz – fiunk, aki csak mostanában kezdi komolyabban venni tudományos munkáimat, illetve valami halvány tiszteletet is tanúsít egyik-másik publikációmmal szemben, sőt, nemrég eljött egy költői estemre az Ernst Múzeumba. Persze ez nem rosszindulat, nem irigység a részéről, inkább egyfajta szemérem; nem engem szégyell, csak azt a kis plusz nyilvánosságot, amit kettős hivatásom jelent. Hozzáteszem, ez azért sokkal egészségesebb viselkedés, mint amikor egy család egy emberként ajnározza a „híres“ anyát-apát – akkor inkább a fanyalgás...

 

Protestáns egyházi közegben dolgozol: amellett, hogy mondod, nem mindig könnyű nőként elfogadtatni magad, ott milyen modellekkel találkoztál, találkozol, változtak-e ezek vagy az elvárások az idők során, s ezek mennyire szimpatikusak neked, vagy mennyire vagy hajlamos szétfeszíteni a rendelkezésedre álló kereteket? Hogy tapasztalod tanítványaid körében mindezt?

 

A református Lorántffy Zsuzsanna és a már említett evangélikus Petrőczi Kata Szidónia nem példaképek, hanem társnőim örömben és szenvedésben, hallgatásban és alkotásban egyaránt. Ami az egyház, közelebbről a mi egyházunk, a Magyarországi Református Egyház nőtiszteletét vagy esetleges nők iránti tiszteletlenségét illeti: vagyok olyan öntörvényű, hogy se elragadtatást, se igazi bosszúságot ne keltsen bennem: mivel én nem feminista, hanem – legalábbis remélem – holtomig femina vagyok, sem  egyházi, sem világi közeg nem tud tartósan megbántani és elbúsítani, hiszen nemem méltóságát nem valamiféle mozgalomtól és akarnokoskodástól, hanem a Teremtőtől kaptam. Ettől függetlenül gyakran és örömmel megyek református és evangélikus, olykor ökumenikus nőszövetségi rendezvényekre, előadást, versműsort adni, s mindig végtelenül meghat, amikor könyveimet kemény munkáról tanúskodó kezek lapozzák... A tanítványokhoz való viszonyom pedig, azt hiszem, úgyszólván tökéletesnek mondható, ismerem és adom nekik az egyéniségükre szabott (de nem cukros) beceneveket, ők számon tartják születésnapomat, katicabogár-mániámat, egész sereg bogaras tárgyam van tőlük – a kitüntetéseim.

 

Ha jól értelmezem, elhatárolódsz a feminista besorolástól, címkétől... Van ebben annak is szerepe, hogy annyira egyértelműen csak negatív a feminizmus megítélése magyar, kelet-európai kontextusban?

 

Én éppúgy nem határolódom el, ahogyan nem is csatlakozom. Nem ítélkezem, de annyi bizonyos, hogy nagyon sokan sikertelen női sorsuk miatt sodródnak a feminizmusba, vigaszt, elégtételt, kifutópályát keresgélve. Számomra ez a „női életpálya” nem kérdés: emberi és emberséges életpályát igyekeztem megjárni.