Május 2006
A tévé és műfajai


  Bevezető
  

  Állástalan táncosnő
  Kemény István

  A tévé és az interaktivitás, avagy miben veszünk részt?
  Virginás Andrea

  Mitől habzik a kórházi szappan?
  Vargha Jenő-László

  Terri Schiavo, a magyar hős
  Sonnevend Júlia

  „Ez egy őszinte és szókimondó könyv”
  Leonard Muha–Balázs Imre József

  Andra szerepei
  Leonard Muha

  A tévé, a tévé, a tévé
  Gáspárik Attila

  Beszélgessünk határokon át
  Nagy Gy. Boglárka

  A Trianon-különszám: egy médiaesemény diskurzusai
  Virginás Péter

  A videoklip narratív elemei
  Zsizsmann Erika

  Elalvás előtt reklámdömping
  Keresztes Péter

  A küldetés
  Zelei Miklós

  Naiv Növény
  Harcos Bálint


1956–2006
  A megtorlás kegyelme
  Visky András

  „A történelmi költészet” forradalma – 1956
  Gyarmati György


Toll
  Az író és a népszerűség (meg a tévé)
  Sebestyén László

  A titkok megfejtője
  Heim András

  A gyötrődés gyümölcsei
  Demény Péter


Mű és világa
  Mérföldkavics
  Szántai János


Közelkép
  A szociológiától idegesek lettek
  Rostás Zoltán–Bányai Éva

  Vallási identitás Hosszúmezőn
  Szilágyi Levente


Katedra
  Történetiség: hagyomány, kulturális emlékezet/Történetiség: korszak, korszakolás, „nagy történet”
  Bara Katalin–Csutak Judit


Téka
  Hai–hui: fától a gyurmáig
  Gál Andrea

  Önmeghatározás történetekkel
  Bucur Tünde Csilla

  Kalauzunk a két Té avagy T, mint törpe
  Váradi Nagy Pál

  Zarándokok, kegyhelyek
  Szakács Gabriella

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A kritikátlan erdélyi magyar színház
  Szabó Annamária



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Nagy Gy. Boglárka

Beszélgessünk határokon át

Román és magyar talk-show-k a délutáni műsorsávban

Nem a főműsoridő alatt kezdődik a televízió nézettsége. Ahhoz, hogy az emberek estéjüket a képernyő előtt töltsék, már előbb fel kell kelteni és le kell kötni figyelmüket. Finom adagolás szükséges, hogy a néző tudja, milyen csemegékre számíthat a későbbiekben. Erre a legalkalmasabb az esti órákat megelőző műsorsáv, ami stratégiai időszaknak számít az adóknál az „audience flow”, vagyis műsorfolyam létrehozásában.1 Az ekkor látható szereplőknek kell olyan meggyőzőknek lenniük, hogy a műsorfolyam folytatása is érdekelje a közönséget. Ezt a nehéz feladatot majdnem a televízió kezdeteitől számítva két műfaj vállalta magára: a sorozat/szappanopera és a talk-show.

Joggal feltételezhetjük, hogy mivel azonos műsorsávot foglalnak le, hasonló mechanizmusokkal ugyanazt a célközönséget igyekszenek meghódítani. Mindkettő emberi sorsokkal, gondokkal, azok lehetséges megoldásaival hat a nézőre. És persze jellemző rájuk a médiahasználat négy örömszerzőként meghatározott jegye: elszakadás (a mindennapi élet feszültségeitől való menekülés), személyes kapcsolatok (a televíziós személyiségek által nyújtott társasági forma), személyes identitás (saját életünk összehasonlítása a műsorokban előforduló helyzetekkel és szereplőkkel) és kitekintés (a televízió mint információs segédeszköz).2 A sorozat azonban vállaltan fiktív történeteket mond el, míg a délutáni talk-show-k a valóság erejével próbálnak hatni. Mind az előbbi, mind az utóbbi kategóriába sorolható műsoroknak van producere, rendezője, forgatókönyvírója és vezető operatőrje; és vannak hűséges szereplői, akiket rendszeresen megtalálunk ugyanott és ugyanakkor. Csak a talk-show3 főszereplője önállósul és aktív szervező elemmé válik; improvizatív készséggel kell rendelkeznie, mert nem tudhatja előre az összes választ, és nem fogják neki az összes fölteendő kérdést súgni.

Előrebocsátanám, hogy ezen oldalakon nem a klasszikus értelemben vett talk-show-kkal szeretnék foglalkozni, amire kitűnő példa Fábry Sándor Esti showder c. műsora, hanem azokkal a román és magyar beszélgetős műsorokkal, amelyek hétköznapokon a 17.00-től 20.00 óráig terjedő műsorsávot töltik ki. Több osztályozással találkoztam ezen a téren, az egyik legtalálóbb Strausz Lászlónak a Filmkultúra weblapján közölt Teleterápia vagy varieté?4 c. tanulmánya. Már a címben feltűnik a talk-show-nak két alapvetően megkülönböztethető típusa: a délutáni, inkább magánéleti gondokat érintő válfaj és az esti sztár-meghívottakra és meghökkentő fellépőkre építő műfaj. Épp csak annyival egészíteném ki, hogy véleményem szerint létezik egy harmadik típusa is a talk-show-knak, méghozzá a késő esti órákban sugárzott politikai tematikájú beszélgetésekre alapozott műsor.5

A „teleterápiának” nevezett délutáni talk-show amerikai kereskedelmi adók terméke. Első sikeres művelője 1967-től Phil Donahue a róla elnevezett műsorral. A korábbi televíziós beszélgetős műsorokhoz képest, amelyekben az ismert meghívottak révén próbálták a nézettséget növelni, fontossá vált a népszerű témák boncolgatása, a közönségnek a műsorba való bevonása.6 Phil Donahue példáját követte még Oprah Winfrey és Sally, olyan emberek, akik híradónál vagy valamely informatív műsornál dolgoztak korábban; ebből adódott hitelességük; és a meghívott „kisemberek” könnyebben mondták el problémáikat. Ezekből fejlődött ki aztán Jane Shattuc7 szerint a kilencvenes évek elejétől az „új talk-show” – ami megfeleltethető a mai „teleterápiának” –, ami a személyes problémákat már nem helyezi szociális kontextusba, hanem a személyközi konfliktushelyzeteket, veszekedéseket használja ki a nézők megfogására. Talán nem meglepő, hogy ezeknek az „új talk-show”-knak a műsorvezetői (Jerry Springer, Ricki Lake, Carnie, Tempestt) már a szórakoztatóiparból kerültek ki.

Az új műsoroknak már nem a hitelesség, a tájékoztatás, a segítségnyújtás volt a lényege, hanem a szenzáció és a sokkolás, ahogy az a tabloid műfajok sajátja,8 kézenfekvő választás volt a módszernek megfelelő területről hozni az újakat, hisz egy ilyen jellegű talk-show a műsorvezető személye köré épül minden részletében. Épp ezért érdekesnek tartottam két szomszédos kelet-európai ország, Magyarország és Románia sikeres délutáni talk-show-it a műsorvezetők személyén keresztül megközelíteni.

A leghosszabb ideje sikeresen működő „teleterápia”, a 2001-ben létrehozott Mónika-show, amelyet készítői kibeszélőshowként határoztak meg, jó viszonyítási alap. Mikor megszületett a műsor ötlete, Árpa Attila, a producer saját bevallása szerint egy szimpatikus, csinos, nem túl szép nőt keresett a készülő show műsorvezetői állására, akit a néző könnyen el tudna fogadni barátnőjeként – ez kezdetektől fogva kizárta a közismert televíziós sztárokat.9

„A műsorszerkesztésen és a díszleten túl a Műsorvezető személyisége (kommunikációja) határozza meg legerősebben a show formáját. Egy nyolcadikos gyerekek körében végzett felmérés szerint Mónika »kedves, mosolygós, szép, ápolt, csinos, elegáns, alkalmazkodó, érdeklődő, jól artikulál, őszinte, együttérző, tárgyilagos, nyílt, türelmes, közvetlen, könnyen teremt kapcsolatot, művelt – másfelől tapintatlan, modoros, beképzelt (nagy az »arca«). Statisztikai értelemben a 13–14 évesek négyötöde különösen rokonszenvesnek találja a műsor vezetőjét, az összhatás egyértelmű.”10

Mónika külseje és szóhasználata révén ideális műsorvezető. Annak ellenére, hogy egyszerűen fejezi ki magát, beszédstílusa, gesztusai egy közép-felső középosztálybeli diplomás fiatal nőre utalnak. Visszafogott öltözködési stílusa, valamint diszkrét frizurája, vörösesre festett haja rafinált ápoltságot mutat. De nemcsak hajszíne, ruházata, sminkje őrzi az egyszerűséget és a meleg tónusokat, hanem a stúdió berendezése és a főcím színvilága is.

Mind a főcím, mind a stúdió nagyrészt piros, sárga, narancssárga színekből építkezik. A berendezés puritánnak mondható: a „színpadon” hat nem túl kényelmes fotel – talán inkább karfás szék – sárga, narancssárga és piros színű huzattal bevonva. A fal piros, csíkos mintázatú, néhol kék forma díszíti. A székek mögött polc apró, otthon használatos dísztárgyakkal. Az erős, tiszta színek és a meleg tónusok vidámságra és erős érzelmi hatásra engednek következtetni.

Egy ilyen érzelmek kibontakozására kialakított térbe lépnek be a különböző témák, konfliktusok ábrázolására behívott kisemberek. A velük kibontakozó kérdezz-felelek, amelynek többször szemtanúja voltam, megnehezíti a helyzetemet, ha arra keresem a választ, miért is látta a kisdiákok többsége kedvesnek, közvetlennek és együttérzőnek Mónikát.

A beszélgetés elején a nézők informálódását elősegítő kérdéseket tesz fel, kedvesnek, megértőnek mutatkozik. Mikor belép az épp elhangzott történet második szereplője, egy ideig semlegesnek mutatkozik, következő lépésként azonban már számon kér dolgokat a téves úton járó emberektől, akik egyre jobban belebonyolódnak veszekedésükbe; mikor tetőpontjára hág az „összeeresztett” meghívottak konfliktusa, moderátori szerepkörbe vonul vissza, végül a polgári erkölcsöknek megfelelő „örök érvényű” igazságok emlegetésével zárja a beszélgetést, általában az érintetteket félbeszakítva. Egyértelműen uralja a gondjaikkal hozzá forduló embereket, és ez nem csak erkölcsi fölény formájában mutatkozik meg: neki van a legtöbb mozgásszabadsága a stúdióban, járkálhat a show különböző résztvevői között, míg mind a közönség, mind a meghívottak székhez kötöttek.

Szerencsére nem mindig erkölcsi ítélkezés Mónika feladata. Császi Lajos „tematikájuk szerint hét nagyobb, egymást részben átfedő csoportba” sorolta a Mónika-show epizódjait: másság és tolerancia, mentálhigiénés kérdések, szexualitással kapcsolatos témák, az iskolával és neveléssel kapcsolatos gondok, morális kérdések, az elvágyódásról, megmagyarázhatatlan csodákról szóló történetek, végül pedig a családdal és házassággal foglalkozó műsorok.11

Beszélgetés közben mindenki tegez mindenkit, a vendégekről pedig kevés információt közöl a tévéadó: keresztnevüket és életkorukat; ezt lehet egyfajta demokratikus gesztusként is értelmezni, ahogy azt Jenei Ágnes12 is teszi egy tanulmányában, arra hivatkozva, hogy személyes adatokat nem tudunk meg; de ha nem is írják ki a képernyőre a meghívott személyi számát, azért még viselkedéséből, kopott ruhájából lehet következtetni (hátrányos) társadalmi helyzetére. Kicsi a valószínűsége, hogy egy férj Budapesten az Erzsébet körúton kergette meg feleségét kisbaltával hadonászva. Ezenfelül a stúdióba egy-egy népszerű sláger töredékére lépnek be, az elhangzó dalszöveg jellemzi őket, a beszélgetés közben felirat formájában a beszélő feje alatt megjelenő információkról nem is beszélve. Különös, hogy a meghívottak nincsenek szépen felöltözve, és nem foglalkozik velük se fodrász, se sminkes. Kilógnak Mónika rendezett világából, rá vár a feladat, hogy mindig újból rendet teremtsen kis birodalmában.

Mónikának mondhatni tökéletes kiegészítő párja minden hétköznap délután a Balázs-show, aminek lényegét a készítők a szembesítésben látták, innen a meghatározása: a szembesítőshow. Láthatólag keményen dolgoztak az RTL Klub munkatársai, hogy egy a Mónika világától eltérő környezetet hozzanak létre. Itt már minden sokkal „trendibb”.

A domináns világoskék és világoszöld játékosságot sugall. Balázs, a műsorvezető szembeszökően divatos. Megjelenése sportos, ápolt; és viszonya meghívottjaival sokkal barátibb, mint Mónikáé az övéivel. Lehet ezt úgy magyarázni, hogy ez egy fiataloknak szóló műsor, és hogy itt nagyjából azonos társadalmi rétegből kerülnek ki a meghívottak, ráadásul a legnagyobb csapás, amivel a fiatal meghívottak szembesülni szoktak, vagy az, hogy párjuk megcsalta őket, vagy az, hogy édesanyjuk nem elégedett teljesítményükkel. Itt még néhány téma kapcsán nevesebb emberek is ellátogattak a stúdióba, mindenki ápolt, mindenki szép, és nem minden szembesítés jár fájdalmas konfliktussal (ez ugyanis témafüggő).

A szembesítést szolgálja a stúdió egy fontos eleme, egy mozdítható fal. E mögé bújtatják el a megcsalt szerelmest, hogy titokban kihallgassa párja vallomását. Ugyancsak a fal mögé rejtik a fogadást kötő barátok közül a vesztesnek szánt büntetést, például a hagymát, amit helyben kell megennie. De egy-egy direkt módon megfogalmazott kérdés sokszor elég ahhoz, hogy Balázs szembesítse a meghívottat egy helyzettel vagy önmagával.

Megteheti, mert ő Balázs. Meghívottjai ismerik még Bravo TV-s műsorvezető kora óta. Onnan hozza a kész arculatot. Divatról, hírnévről, meghökkentő dolgokról és párkapcsolati gondokról – különösen szexuális jellegűekről – beszél. Így sokkal könnyebben fogadja el közönsége, különösen, hogy nem erőltet rájuk olyan erkölcsi terheket, mint Mónika saját meghívottjaira.

A magyar televíziózás különlegessége, hogy a talk-show Jane Shattuc által felvázolt fejlődési állomásai egymás mellett is meg tudnak élni. Így az M1-en, a magyar közszolgálati adón Mónikával egyidejűleg megy műsorba A Nagy vita.

Rövid, félórás beszélgetős műsor, két házigazdával, apával és lányával: Nagy Györggyel és Székely-Nagy Katalinnal. Az apát ismerik a közszolgálati adó hűséges nézői, mivel a Hol-Mi? című kulturális ajánlónak volt a műsorvezetője, itt meg lányával osztja meg a színt; két generáció békés vitáját testesítik meg. Teszik ezt hagyományos beszélgetés formájában. Minden alkalommal közérdekű téma kerül terítékre, és közéleti szereplők, részben az adott témához kötődő szakemberek vesznek részt a kellemes beszélgetésen. A stúdióban csak hat fotel található az ismertebb meghívottaknak és kétoldalt kisebb nézőtér. Minden téren puritán, leegyszerűsített, közvetlen és mégis tisztelettudó a műsor, amilyenné azt a két Nagy alakítja.   

Mint láthattuk, a magyar talk-show-k műsorvezetői név nélkül indultak, mígnem ki nem nőtték magukat kisebb sztárokká – értem ezt főképp a kereskedelmi adó műsorvezetőire. Még érvényesebb ez azonban a román műsorokat vezető emberekre, akik ugyancsak névtelenül indultak. A román média gyártja a sikertörténeteket és a sztárocskákat. Itt óriási hírnévre tehet szert egy hírbemondó: Andreea Esca ma egy színvonalasnak mondható női lapnak, a The One-nak a kiadója. De nem csak neki adatott meg a lehetőség; ha valaki szétnéz a Pro TV weblapján, a „vedete” (közismert személyiségek) címszó alatt ötvenöt ember neve szerepel, mind műsorvezetők. Sokat segített hírnevük megismertetésében a kereskedelmi adó lapja, ahol rendszerint újabb dolgokat tudhat meg az olvasó kedvenc bemondójának magánéletéről. Az abszolút sztár közöttük pedig kétségtelenül Teo Trandafir, a Teo-show házigazdája.

Nem mondhatni, hogy a Teo klasszikus értelemben vett talk-show, inkább show, ahova híres emberek érkeznek, hogy pár mondatot váltsanak Teóval, aztán fellépjenek tehetségük szerinti produkcióval. Szórakoztató műsor talk-show elemekkel, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Teo a szó legszorosabb értelmében házigazda, pontosabban háziasszony. A stúdióban majdnem egy egész lakás van berendezve: konyha, iroda, nappali. Egyszerre bent van az összes meghívott, a „lakás” különböző pontjain ülnek, Teo meg viccelődve, kedveskedve sétál egyiktől a másikig – sokszor a néző irányába is kiszólva. És ettől lesz szeretetreméltó: állandóan kikacsint a nézőre, arcokat vág, nevet és durcáskodik, vállaltan a tévékészülék túloldalán ülő nézőt szólítja meg. Többen sürögnek-forognak körülötte, hogy segítsenek, amiben lehet, műsorában ugyanis nemcsak híres emberekre számíthatunk, de minden alkalommal egy recept-ajánlatra is, amit a díszletbe beépített konyhában készít el egyik segédje.

Ugyancsak fontos, minden műsorban visszatérő elem a népdalénekes meghívott, akinek dalára a show végén hórát lejtenek. Ez sokat elárul a készítők célkitűzéseiről: kit is kell hogy jelentsen Teo, aki messze nem felel meg a mai szépségideálnak duci alakjával, rövidre nyírt hajával. Ő a hagyományos értelemben vett úrnő-háziasszony, aki felel azért, hogy családon belül megőrizzék az általános érvényű értékeket; mindezt természetesen kedvességgel, szeretettel teszi, és azt, hogy milyen fontos része ennek a műsornak is az érzelmi töltet, ábrázolja (Mónika stúdiójához hasonlóan) domináns piros szín. Teo őrzi meg nézői közösségében az állandóként megítélt értékeket.

Hétköznap délutánonként a román adók nem közvetítenek tisztán értelmezett talk-show-t. Próbálkoztak Monica-val, de a három hónapot sem érte meg a kibeszélőshow. Mintha itt nem lennének elégségesek az őszinte könnyek és megható történetek, kell még a csillogás, a félmeztelen tánckar (ami egyértelműen az olasz televízió-adóktól átvett elem), egy nagyvonalú, humoros műsorvezető és sikertörténetek.

A televíziós műsorok gyakran utalnak egymásra vagy filmekre, ugyanakkor a műfajokra hatványozottan érvényes, hogy könnyen olvadnak össze és hoznak létre hibrid műfajokat.13 Ezeket a hibrideket pedig errefelé, úgy tűnik, leginkább a túlzások szeretete jellemzi, nagyon gyorsra vágott filmek, varietéelemeket tartalmazó problémamegoldó műsorok, sok esetben a túlzott érzelmi hangsúly.

Az érzelmi gondok tárgyalását és megoldását a hét legnézettebb pontjaira helyezik: a Mircea Radu által vezetett Din dragoste családok és szerelmespárok újraegyesítését tűzte ki célul; ugyanezt mondhatjuk a Iartă-mă című műsorról is, amelyet Raluca Moianu moderál – érdekes, hogy ez a műsor a TVR1 közszolgálati adó problémamegoldó műsorváltozata, magas nézettséget biztosít; az ugyancsak TVR1-es Surprize, surprize, amely kívánság függvényében ugyancsak foglalkozik családok összehozásával, szegények megajándékozásával, a legnézettebb ebből a kategóriából. Az Acasă nevű adó pedig kifejezetten nőkhöz szólva nemcsak párkapcsolati, de családi problémák megoldására is vállalkozott olyan hibrid talk-show-k, mint a De 3x femeie vagy a PoveSTIRI adevărate révén.

A sajátos műsorrács helyet biztosít a hevesebb temperamentumnak. Az esti akciófilm oldalán érzelmek kezdik uralni a világító dobozt, és ez valószínűleg így is van rendjén, ha ez felel meg a közönség ízlésének, és ez biztosítja a nézettséget.

JEGYZETEK

1. Az „audience flow” célja, hogy a néző egy televíziós adót nézzen folyamatosan. A műsorok nem egymást követő lezárt egységek formájában léteznek, hanem egy megszakítatlan műsorfolyam részei. Ezért van a sugárzott műsor közben minden egyes adón a reklámtömb után ajánló, amivel már ízelítőt adnak a folytatásból, amiért „megéri a képernyők előtt maradni”.

2. Tim O’Sullivan–Brian Dutton–Philip Rayner: Médiaismeret. Korona Kiadó, Bp., 2003. 176–177.

3. A talk-show a szórakoztató műsorok egyik legnépszerűbb fajtája, amely a közönség előtt, stúdió-környezetben felvett beszélgetésekből felépülő műsortípust jelöli. Szemben az információs műsorok nyilvános vitáival, a kerekasztal-beszélgetésekkel vagy az interjúkkal, az ilyen típusú produkciók elsősorban a különféle show-elemekre épülnek. A meghívott vendégek többnyire saját (magán)életükről, különös képességeikről mesélnek a műsorvezető kérdéseire válaszolva, aki lehetőleg valamiféle produkcióra kéri őket a – nemegyszer meglehetősen felületes – diskurzus végén. Elsässer Klaudia (szerk.): Film- és médiafogalmak kisszótára. Korona Kiadó, Bp., 2002. 317.

4. Strausz László: Teleterápia vagy varieté. www.filmkultura.hu. 2006.03.29.

5. Gondolok itt a román adók közül a Realitatea TV által műsorra tűzött esti politikai műsorokra – Zece fix (Stelian Tănaséval), Cap şi pajură (Emil Huruzeanuval) és Politică, frate! (Andrei Gheorghéval). Magyar adók esetében jó példa az ATV műsora, a Friderikusz most (Friderikusz Sándorral).

6. Elsässer Klaudia (szerk.): Film- és médiafogalmak kisszótára. Korona Kiadó, Bp., 2002. 318.

7. Jane Shattuc: Go Ricki’: Politics, Perversion, and Pleasure in the 1990s. Ch. Geraghty and David Lusted (ed.): The Television Studies Book. London, Edward Arnold, 1998. 212–225.

8. „A tabloidokat mindenekelőtt erős valóság és hétköznapiság iránti orientáció (talk-show-k, bizonyos szappanoperák, valóság-show-k), valamint a közönség érdeklődésére számot tartó információk szórakoztató formában való prezentálása jellemzi. Az új televíziós formátum tulajdonképpen három műsortípust, az eredetileg látványos baleseteket és mentéseket rekonstruált formában bemutató reality tv-t, a témaorientált talk-show-kat, valamint a hagyományos információs magazinokkal szemben a tájékoztatás szórakoztató formáját, a bulvármagazinokat foglalja magában.” Császi Lajos: A média rítusai. Osiris Kiadó–MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, Bp., 2002. 103.

9. Árpa Attila: Ha én ezt a klubról egyszer elmesélem. Art Nouveau, Pécs, 2003.

10. Hartai László: Mónika-show, avagy amiről a forma mesél. www.sulinet.hu, 2006.03.29.

11. Császi Lajos: A Mónika-show kulturális szociológiája. Médiakutató 2005. ősz, 27–28.

12. Jenei Ágnes: Kereskedelmi televízió és demokrácia. Médiakutató, 2005. ősz, 7–19.

13. Jill Marshall–Angela Werndly: The Language of Television. Routledge, LondonNew York, 2002. 47.

Irodalom

Árpa Attila: Ha én ezt a klubról egyszer elmesélem. Art Nouveau. Bp., 2003.

Császi Lajos: A média rítusai. Osiris Kiadó–MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport. Bp., 2002. 103.

Császi Lajos: A Mónika-show kulturális szociológiája. Médiakutató 2005. ősz, 27-28.

Elsässer Klaudia (szerk.): Film- és médiafogalmak kisszótára. Korona Kiadó. Bp., 2002. 317–318.

Hartai László: Mónika-show, avagy amiről a forma mesél. www.sulinet.hu, 2006.03.29.

Jenei Ágnes: Kereskedelmi televízió és demokrácia.  Médiakutató, 2005. ősz. 7–19.

Jill Marshall–Angela Werndly: The Language of Television. Routledge. LondonNew York, 2002. 47.

Tim O’Sullivan–Brian Dutton–Philip Rayner: Médiaismeret. Korona Kiadó, Bp., 2003. 176–177.

Jane Shattuc: Go Ricki’: Politics, Perversion, and Pleasure in the 1990s. Ch. Geraghty and David Lusted (ed.): The Television Studies Book. London. Edward Arnold. 1998. 212–225.

Strausz László: Teleterápia vagy varieté. www.filmkultura.hu. 2006.03.29.