Jánosházy György
Hajnali elégia
A virradat lassan kioltogatjaaz álmosan virrasztó fényeket.
Az égbolt most olyan, akár a vatta.
Felhangzanak az első énekek. A függöny résén nesztelen bejönnek
a vérszegény hajnali sugarak,
és ébredeznek a pókhasu könyvek,
megcsillannak a karcsu poharak. Párnák közül pirulva fut az álom.
Szilaj szellők viháncolnak a tájon
és borzolják bogos fák üstökét. Élettől pezsdül hegypást, utca, rét is –
miért szorult az én szívembe mégis
világ előtti csend, fagy és sötét?
