Jánosházy György
Zsibbadt lélekkel
Kriptasötét. Csak egy-egy fényszilánkvillan be néha-néha a vakon
terpeszkedő, fekete ablakon,
mint csillagból pattant parányi láng, ha autó száguld messze valahol –
és megmoccan, elindul a sötét,
száz árny emeli borzas üstökét
zugokból, asztal és szekrény alól; libegve, táncosan, lábujjhegyen
körülfogják forró fekvőhelyem,
reám borulnak hangtalan kacajjal, arcomhoz nyomják nyirkos, hűs fejük,
és zsibbadt lélekkel fekszem velük,
míg fel nem oldja a varázst a hajnal.
