Kovács András Ferenc
Kavafisz-átiratok
Iulianus a misztériumokon
Mikor aztán váratlanul vaksötétben találtamagát, a föld elrettentő mélységeiben,
hitetlenek közt, pogány görögök társaságában,
és szeme láttára anyagtalan formák, alakzatok
kavarogtak, s kísértetek tűntek föl előtte,
tündöklő nimbuszokkal és rejtett fényeket sugárzón,
ringva lebegtek elébe – az ifjonc eléggé megrémült
akkor, de pillanatra csak, mert lelkében föleszmélt
egy ösztönös, szent mozdulat ájtatos éveiből, hívő
időszakából, s jelt írt magára: hirtelen vetett keresztet.
A szellemek rögtön fölszívódtak, az űrbe enyésztek.
Szétfoszlottak a nimbuszok is – kihunytak a fények.
A görögök titokban, szemük sarkából sandítottak össze.
S emígyen szólt az ifjonc: "Láttátok a csodát?
Megvallom, kedves társaim, nagy félelem fogott el.
Félek, barátaim. Gyerünk, gyorsan menjünk el innét!
Tán nem láttátok, hogy a démonok semmibe tűntek a légben azonnal,
mihelyt magamra isteni jelt, a szent kereszt jelét vetettem?"
A görögökből erre kitört a röhögés: "Szégyen, ezerszer szégyen
rád nézve az, hogy így beszélsz, s ilyen sületlenségeket
mesélsz nekünk, akik neves filozófusok és szofisták volnánk!
Ilyes koholt, zöld zagyvaságokat, ha méltóztatsz, locsogj inkább
Nikomédia püspökének, s fecsegd teli tuskó pópáinak fejét is!
Híres, dicső Göröghonunknak legnagyobb s legfontosabb istenségei
mutatkoztak meg néked imént, ők jelentek meg a te színed előtt!
S ha mégis eltávoztak, ó, ne hidd, s főleg ne képzeld azt sosem,
hogy megijedtek volna esetlen mozdulatodtól, együgyű gesztusodtól.
Csupán meglátták: mily modortalan vagy, s miképpen hányod és veted
magadra azt a közönséges, alávaló, faragatlan, durva jelecskét,
amelytől nemesebb természetük eltölt, s tele lőn nagy utálkozással,
s azért távoztak, tőled undorodván, hogy kimutassák – mennyire
lenéznek, s milyen mélyen megvetnek tégedet." És így beszéltek néki
a hitetlenek, és az áldott, üdvösséges félelemből, mely ájult
lelkét lassan áthatotta, hamar magához tért a hibbant, s hagyta
magát lággyá puhítani a pogány görögök istentelen szóbeszédeitől. (1896. november)
