Kovács András Ferenc
Kavafisz-átiratok
Priamosz útja az éjszakában
Fájdalom és nagy bánat omolt Ilionra.A föld
reng, Trója rögét keserű reménytelenség rázkódtatja, remeg,
mert a dicső Hektórt, Priamosz sarját, siratja megrendülten. Szívszaggató zokogás zúg, jajong égre mindenütt.
Trójában
mindenkit lesújtott, megtört a hős Hektór halála –
egyetlen lélek sincs, ki ne őt gyászolná a porban. Mindhiába, fölösleges ennyi gyászdal,
siralom
a földúlt várban, meggyötört falak fokán –
a végzet úgyis ellenséges és süket marad. Priamosz király sem állhat ennyi jajveszékelést –
kincsesházából
hord aranyékszereket ki ölében, s önti kupacba; öreg rézüstöket,
borkeverőket, serlegeket szed elő; csuda szőnyegeket, takarókat válogat; aztán kithónokat, triposzokat meg peploszokat,
ragyogókat,
s bármely dolgot, amit talán szükségesnek talál még,
hegyén-hátán bedob, halomba hány föl a hajdani harciszekérbe. Halott fia testét szeretné végre
kiváltani
vélük a rettenetes ellensége kezéből, hogy becsülettel,
hozzá méltón, tisztességesen eltemesse, majd a hazában. Elrobog akkor, eltűnik, elfogy a néma, a hallgatag éjszakában.
Szót
is alig szól. Csupán egyetlen gondolat hajtja, uralja: rohanjon,
gyorsan, minél gyorsabban fusson az árva, kopott szekér. Az út kiterjed – hosszan, messzisötétlőn nyúlik a tájba.
A szél
süvítve fölsikolt, keservesen sír ő is át a trószi síkság tág legén.
Holló komorló károgása hallszik, recsegve röppen gyászos távolokból. Valahonnan kutya vakkant, tört ugatása fölcsap időnként,
odább meg
egy gyorslábú, keményinú vadnyúl iramlón szökken elő sziszegő bozótból.
A király paripái közé csap: veri, űzi habosra, kergeti, ostora csattog. A sík mező homályos, gondterhelt árnyai kinyújtózkodnak,
lassan
ébredeznek a dermedt zsibbadásból, s csodálkoznak: vajon miért száll
vén szekerén Dardanidész annyira gyorsan, oly sietősen a durva hajókhoz, argoszi gyilkosok és faragatlan, sanda akhájok fürge hajói felé?
A király
mindebből mit se vesz észre – se lát, se hall, semmire sem figyel immár.
Csak arra vágyna: szállni, röpülni szeretne, szárnyai nőjenek ismét
hajdani gyors szekerének – s kapna szárnyra a vén szekér! (1893. május)
