Kovács András Ferenc
Kavafisz-átiratok
Hérondasz mimiamboszai
Századok óta feküdtek eldugottanEgyiptom éjsötét földjének gyomrában,
s a reménytelen, besüppedt, néma csendben
bizonyára unatkozhattak a bűbájos mimiamboszok; ám, miután valamennyi hiábavaló évszázad végleg eltelt,
Észak felől bölcs férfiúk érkeztek volt,
s véget vetettek, ím, az emésztő, vén feledésnek,
melynek mélyén a jambusok hevertek. Játékos hangjuk, frissült hangszínük föltámasztotta végre, fölélesztette
újra a szűk görög utcácskák moraját s a vidám agorák örömét:
hála nekik, behatolhatunk a köznapi élet lármás csődületébe,
egy fura társadalom csapongva zajló forgatagába. – És rögtön egy ravaszkodó kerítőnő
fogad – egy hűséges hitvest hálózna bé,
s megrontaná... De Métrihé rihévé nem
lesz – jól tud ám vigyázni szép erényére! Aztán egy alja, megcsökött egyént látunk,
silány kis ürge: ő a bordély gazdája,
s dühöngve vádol egy phrüg férfikuncsaftot
azzal, hogy állítólag nagy kárt tett, úgymond,
a zsenge leánykák tisztes nevelőintézetében. Két fecsegő-locsogó kománé, választékosan öltözötten,
meglátogatja, áldozattevés végett,
Aszklépiosznak templomát – az asszonykák
föl is vidítják már a szentelt körzetet
élénk beszéddel pörgő, csípős nyelvükkel. Egy fölkapott cipészműhelybe lépünk most
be, egy neves cipészmesterhez, a jóféle Métró társaságában.
Csodálatos cikkek, saruk füzére áll
sorba rakva fapolcokon –
a bolt csakis legújabb divat szerint szabott lábbelit árul. De mennyi minden, hány darab hiányozhat
még a drága, a porba mállott papiruszokból!
Mily gyakran eshetett gyalázatos férgek
prédájául a vers! Milyen pimasz falánkság rágta szét
a iamboszok nyílt szellemét s finom gúnyját! Boldogtalan Hérondasz, ó, a jókedvű,
kit sok sikamlós, víg dologra szánt a sors –
be súlyosan megcsonkítottan ért végül
hozzánk közömbös századévek elmúltán! Minden mű feledés, minden a föld alatt!
Minden mű töredék – s rázuhogó idők
titkos férgei közt enyész. (1892. november)
