Forrásközlés
 

___________________
DOMOKOS GYÖRGY
 

    E forrásközlésben az 1686. évi ostrom döntő pillanatát, a július 27-i rohamot kívánom bemutatni több különböző résztvevő leírásában. Két ok miatt esett a választásom erre az eseményre. Egyrészt azért, mert az ostrom menete szempontjából valóban ennek az akciónak a sikere tette lehetővé a döntés kierőszakolását, másrészt mert erről szólnak legbővebben a források, így viszonylag pontosan rekonstruálható. Egyben arra is rá kívánok világítani, mennyire másképp látják az egyes személyek a küzdelem eseményeit, illetve helyzetükből eredően mit tartanak fontosnak, megemlítendőnek.[1]
    Lássuk mindenekelőtt a rekonstruált eseményeket. A roham tehát július 27-én, késő délután vette kezdetét. Az északi fronton az Esztergomi rondella, a Sziavus pasa rondella és a köztük húzódó kurtina, délen pedig a Nagyrondella réseit vették célba. Egy elterelő hadművelet a július 22-i lőportoronyrobbanás által a keleti oldalon szakított rés ellen irányult. 
    Az északi oldalon három rohamoszlopot állítottak fel: az Esztergomi rondella és a kurtina ellen vezényelt csapatokat a császáriak adták, míg a Sziavus pasa rondellát a brandenburgiak támadták. A küzdelmet erőteljesen támogatta a tüzérség is, amely előzőleg már eredményesen rombolta a réseket elzáró paliszádokat, most pedig válogatott lövészekkel együtt igyekezett a védőket a falról elűzni. 
    Adott jelre a harcosok mindenütt egyszerre léptek ki árkaikból, és nekiindultak az elég meredek réseknek, ám a támogató tűz ellenére jelentős ellenállással találkoztak. A császáriaknak igen komoly nehézségekkel kellett szembenézniük, mivel az Esztergomi rondelláról a török köveket, kézigránátokat szórt a támadókra, és kézitusában verték vissza őket. Ugyanakkor egymás után (legalább) négy akna robbant fel a császári gyalogosok lába alatt, súlyos veszteségeket okozva nekik. A forrásokból azonban nem tűnik ki egyértelműen, hogy a török még a harc kezdetén a rohamozók ellen, vagy a már elfoglalt pontok visszaszerzése végett alkalmazta-e aknáit.
    Talán az északi hadműveletek fordulópontjának tekinthető az a brandenburgi akció, amely jelentősen megkönnyítette a császáriak helyzetét, s valószínűleg a győzelemhez segítette őket is: tudniillik a brandenburgiaknak már a harc kezdetén sikerült állást foglalni a külső falon, és a paliszádok áttörése után oldalba támadták a kurtina védőit. Ennek hatására az aknáktól megtizedelt császári gyalogosok még egyszer megmászták a réseket, és így, harmadszori nekirugaszkodásra, állást foglaltak a paliszádoknál, ami elsőként a kurtina közepén sikerült, mert ott a törököknek, a mögöttük lévő mély árok miatt alig volt mozgásterük. A törökök megingását kihasználva a császáriak is átmásztak a paliszádokon, és hátranyomták az ellenséget.
    A törökök végül a második fal mögé kényszerültek visszavonulni, a keresztények pedig üldözték őket, s a források szerint egyesek a harmadik falig eljutottak, de egy ellentámadás visszavetette őket az első falon elfoglalt állásokig. A török a fedett útból ellentámadást kísérelt meg, hogy az ostromlókat hátba kapja, ám ezt a keresztény lovasság ellenakciója meghiúsította.
    A védők további kísérletei az elvesztett pozíciók visszaszerzésére kudarcba fulladtak, s a támadók a folyamatosan érkező erősítésekkel meg tudták őrizni a már megszerzett állásokat. A források szerint a sikerben döntő szerepet játszott a katonák személyes bátorsága és kitartása. 
    A déli fronton a bajorok két oszlopban indultak a rések megmászására, s ennek megfelelően az árokban lévő üteg két oldalán támadtak. A források szerint akciójuk a császáriakéhoz viszonyítva könnyebben eredményre vezetett, mert a törökök a császáriak ellen nagyobb erőt vetettek be. Az akciót erős tüzérségi támogatás kísérte. A jobb oldali csapatok a kapu zwingerét, a kaput, a bal oldaliak a nyugati kis zwingert vették birtokba, miközben megrohanták a rondella rését is. A bal oldali oszlop oldalba fogta a védekező törököket. Ennek hatására a támadók előbb a rondella zwingerét, majd annak rését foglalták el. Ezután közrefogták és a déli magas falhoz szorították vissza a rondella védőit. Eközben a dolgosok rögtön nekiláttak az új állások építésének. Az előretörő keresztények elől a védők a palotában kerestek menedéket. A palotaudvarra, illetve a nyugati nagy zwingerbe utánuk nyomuló bajorokat és szászokat a palota felső szintjeiről megsemmisítő tűz fogadta, így Bádeni Lajos a nagyobb veszteségek elkerülésére visszarendelte onnan a csapatokat. A visszavonulók az ott talált 8 ágyút és 2 mozsarat használhatatlanná tették. 
    A Duna felől végrehajtott elterelő akció annyiban sikeresnek tekinthető, hogy lekötött bizonyos török erőket, bár a hajdúkat a törökök elhárító tüze hamar visszavetette. Legalább 20%-os veszteséget szenvedtek, ami az álroham veszélyességéről és a magyarok bátorságáról is tanúskodik.
    Az első általános roham tehát elérte legfőbb célját: a támadók az északi fronton befészkelték magukat a Vár külső védfalának réseibe, s ezzel itt is végrehajtották a glacis megkoronázását, délen pedig bejutottak a Vár területére. Az egész akciót a kitűnő előkészítés és szervezés, a legénység kitartása és a tisztek személyes példamutatása jellemezte. Lényeges szerepet játszott a sikerben a folyamatos lőszerutánpótlás megoldása, valamint az a tény hogy az új állások kiépítéséhez elegendő eszköz állott rendelkezésre. A siker azonban komoly személyi áldozatokkal: mintegy 5000 halottal és sebesülttel járt.
 
 

Lotharingiai Károly hadinaplója[2]

    "(Július) 27-én a közelítőárkokba vezényelt legénység elosztása a következőképpen történt. A jobb oldali toronyra intézett támadóoszlopot a falon kívül, az újonnan létesített és a már előzően vezetett vonalakba olyan felállásban helyeztük el, amilyen sorrendben rohamozniuk kell, nevezetesen: elől 40 gránátos a Starhemberg tábornok ezredének kapitánya, Zielhammer, Kopi hadnagy, továbbá egy strázsamester vezénylete alatt, azután 50 hajdú, majd 50 puskás és ötvenen hegyes végű hegymászóbotokkal,[3] kaszával és ostrombuzogánnyal, Hans Georg Hoosch kapitány úr, Max von Imen főhadnagy és egy őrmester vezénylete alatt, mindnyájan a báró Kaiserstein-regimentből, akik parancsot kaptak, ne álljanak meg a paliszádoknál, hanem igyekezzenek rögtön túljutni rajta és az ellenséget belőle kiűzni. Ezeknek támogatására odavezényeltek két csapatban 200 főt a szükséges altisztekkel, mégpedig 2 kapitánnyal, egyet a herceg Croy ezredéből, Gottfried von Bolliont, Coridon hadnagyot, a másikat a herceg Salm-ezredből, Galbey kapitányt. A gróf Mansfeld-ezredből Krauß főhadnagy és egy strázsamester 100 fővel és sánceszközökkel visszamarad, az utóbbi azzal a paranccsal, hogy nem indul meg előbb, mint mi a tornyot elfoglaltuk. A kurtina ellen vezényelteket támadóoszlopunk legelső vonalába helyeztük, ezek 50 gránátosból álltak, a herceg Neuburg-ezred kapitányának, Frühwirtnek, Tornek főhadnagynak és egy strázsamesternek a vezénylete alatt, 100 hajdú Rumkel gróf Souches-ezredbeli kapitány és Froth főhadnagy vezénylete alatt, 100 puskás Johann Wolff (kapitány) és Friedel, Diepenthal ezredének főhadnagya alatt, 100 fő hegyes végű hegymászóbottal, kaszával és ostrombuzogánnyal Pfedt kapitány és Fehenbach; Thüngen tábornok ezredének főhadnagya alatt. Ezeket támogatja 2 csapat, mindegyik 100 fővel, az első Lunati márki és báró Kaseler alatt, a második egy frank kapitány és főhadnagy alatt. Utoljára báró Gera kapitányt és Schleffel főhadnagyot a Starhemberg tábornok ezredéből 150 fővel készenlétbe helyezték, a hozzájuk adott sánceszközökkel együtt. A másik[4] vonalat jó lövészek és válogatott emberek szállták meg, akiknek állandóan készen kellett lenniük arra, hogy a mutatkozó törököket lefektessék. A fenti módon osztottuk és helyeztük el részünkről a támadásra vezényelt legénységet. A bal oldali támadás végrehajtását pedig egészen a brandenburgi választófejedelmiekre bíztuk. Ezeken felül a mieink közül még 1000 fő maradt vissza készenlétben a hátsó állásainkban beosztva, 10 csapatban a hozzájuk tartozó kapitányokkal, főhadnagyokkal és alattos tisztekkel, akikhez Thüngen vezérőrnagyot, Köth ezredest, a lotaringiai herceg és Thüngen tábornok ezredének alezredeseit, gróf Archintot és Truchseßt vezényelték. Náluk jelentkeztek az összes szolgálatra alkalmas alezredesek és főstrázsamesterek, arra az esetre, ha szükség lenne rájuk. A fenti 1000 fő azt kapta parancsba, hogy amint az elsők előnyomulnak, elhagyott állásaikat és vonalakat rögtön foglalják el és így tovább, amíg a falon kívül vannak. Miután éjszaka a fent elmondott jó rendben minden megtörtént, megkíséreltük, hogy a brandenburgi választófejedelmiek tűzszerszámával is, az újonnan érkezett franciskánus barát újonnan feltalált tűzszerszámával a résen sűrűn elhelyezett paliszádokat felgyújtsuk. Mivel azonban a bajor választófejedelmiek a maguk oldalán, ahol valamelyest meredekebb, de nem kell olyan messzire felkúszni, mint a mi oldalunkon, nappal teljes sikerrel felgyújtották őket, nálunk a törökök valamivel óvatosabbak lettek, az éj beálltával tömegesen akasztották a szurokkoszorúkat a résre, úgyhogy a dragonyosok, akik vállalkoztak a felkúszásra, nemigen tudtak felmenni. Miután az ellenség a mi vonalaink kijáratánál észrevette őket, kénytelenek voltunk megvárni a hajnalt, hogy ágyúinkkal üthessünk nyílást a paliszádokon, azazhogy eltüntetésükkel megkönnyítsük a bejutást a várba. Ezenfelül a bajor választófejedelmiek által gyújtott tűz nem az összes paliszádokat semmisítette meg, hanem csak a középsőket, ahol a feljutás legnehezebb volt, mindenképpen tehát igénybe kellett vennünk az ágyúkat, ami által időt nyertek, hogy a tűzben felizzott rés valamelyest lehűlhessen, amiben a beállott eső nagyon sokat segített. Délután 5 óra tájáig mindkét oldalról lőttük a paliszádokat és meglehetősen nagy nyílást ütöttünk bennük, míg végül is - miután mindenhol minden a megkívánt rendben volt - az e célból a pesti oldalon felállított 12 ágyúval megadtuk a jelt, amelyre mindenünnen nagy kiáltozással egyszerre megindult a támadás. A kivezényeltek ugyanabban a hadrendben nyomultak előre, amint az elmúlt éjszaka a közelítőárkokban felállítottuk őket, mégpedig az ágyúk, bombák és a felállított lövészek tüzének védelme alatt, egészen a résre, ennek ellenére az ellenség eléggé szabadon mutatkozott, hogy az említett rést megvédje, tömegével szórta a köveket, kézigránátokat és nyilakat, kaszákkal, szablyákkal és minden eszközzel védekezett, tömegével szórta a lőporos zsákokat embereink közé, néhány aknát felrobbantott. Mindez az ellenséges ellenállás és a meredek rés - bár most sokkalta jobb volt, mint amikor az utolsó alkalommal akartunk állást foglalni - a mieinket valamelyest visszatartotta, míg végül is parancsra, maguknak a magas rangú tábornokoknak kiállása, a tisztek állandó ösztökélése, valamint azáltal, hogy a többiek támogatását látták, az utolsó lépésre szánták el magukat, amely ilyen körülmények közt a legnehezebbnek tűnt, és az ellenség előtt, a paliszádoknál állást foglaltak. Ez elsőben a középső kurtinánál[5] kezdődött, mivel itt a rés alkalmasabb volt, az ellenségnek pedig a maga oldalán kevesebb mozgástere volt az árok felé. Amint az ellenség visszakozott, a mieink közül sokan nem késlekedtek, hanem átmásztak a paliszádokon, ezáltal oldalba kapták az ellenséget, amelynek amúgy is eleget kellett védekeznie a mieink ellen, jobb oldali támadásunk felől pedig elhárult az ellentámadás veszélye. Végül is az ellenség visszavonult, a mieink üldözték a harmadik falig, ahol a mieink közül tényleg már halottakat láttunk. Vannak, akik azt állítják, hogy tényleg benn voltak a városban, a nagytemplomnál, mivel azonban nem segítették őket, ismét vissza kellett jönniük. Még mindig több és több akna robbant, amelyek a mieinket a rondella magasából levetették, ezzel együtt a mieink olyan nagy elszántságot tanúsítottak, hogy a mellettük levők rendületlenül álltak és kétoldalt - miután az aknák kifejtették a hatásukat - ismét összezárkóztak. Akiket pedig az aknák a rondella lábához vetettek és semmi különösebb kárt nem szenvedtek, rögvest a többiekhez csatlakoztak. Az aknák okozta károkon kívül még egy másik kárt is szenvedtünk, mégpedig a saját lőporunktól, mivel ennek kihordásakor és figyelmetlen kiosztásakor, a folytonos tűz alatt túl sok lőporos zsákot és patrontáskát aggattak magukra, ami által igen sok köztük megsérült. A főparancsnokság parancsot adott, hogy az elfoglalt résen foglaljanak állást, ezért rögtön odaküldték a munkásokat a sánceszközökkel. Munka közben ismét arra jöttünk rá, hogy az ellenség által készített mellvéd homokzsákokból, köztük lőporos zsákokból, különböző gránátokból és beásott bombákból állt, amelyek mind pillanatok alatt tüzet fogtak, a mieinket megakadályozzák a munkában, különösen, mivel az ellenség által a sarokrondellán megkezdett vállvéd és az itteni fakészlet meggyulladt, amelyet az ellenség muskétáinak tüzében nem lehetett eloltani, és amely egész éjjelen át a munkánkat megvilágította; ugyanez történt az egész kurtina mentén. A mi árkunkban felállított legénységet visszavontuk, a 4-es rés mentieket viszont fent hagytuk, a többieket pedig mind visszavontuk a vonalakba. Mivel sok sebesültünk volt, akiknek a táborba való kísérésekor rendszerint sokan szoktak elmenni, ami meggyengíti a vonalakat, Őfensége 200 dragonyost és 100 lovast rendelt ki, hogy az árkot az ellenség kitörése esetén védelmezze. Hasonlóképpen ezt a 300 gyalogost, akiket a herceg Neuburg-ezred főstrázsamesterének, Hombouschnak parancsnoksága alatt álló hajdúk támogatására az Alsóvárosba vezényeltek, a mi közelítőárkainkba hozták vissza. Ezeket a hajdúkat a folyam mentén egyik mecsettől a másikig vonultatták, hogy a résnél, amely a nagy lőporraktár felrobbanásakor keletkezett, diverziót hajtsanak végre, akik azonban csak az újonnan épített falig jutottak, ahol ismét leálltak, majd a mieink felé hátráltak, majd 8 csajkával visszavonultak. A bajor választófejedelmiek oldalán ugyancsak jól haladt az állás elfoglalása, nemcsak a rést foglalták el, hanem a megtámadott rondella minden szakaszát és még egy másik falat, az utóbbit azonban éjjel már nem tudták tartani. A mieink közül mintegy 2000 sebesülhetett meg, de nincs köztük 200 halott, a többiek többnyire a lőportól és az aknáktól megégtek és remélhetően hamarosan felgyógyulnak, különben csak elviselhető kárt szenvedtünk volna. Ebben az akcióban herceg Croy táborszernagyot lábon lőtték és súlyos nyomást kapott; Diepenthal vezérőrnagyot az ellenséges aknák robbanása nagyon megtaposta; Thüngen vezérőrnagyot egy gránát érte; a lotharingiai herceg regimentjének alezredesét, báró Rödernt fejlövés érte; Thüngen tábornok regimentjének alezredese, gróf Truchseß súlyosan megsebesült; Starhemberg tábornok regimentjének főstrázsamesterét meglőtték, valamint a legtöbb többi tisztet, akik a legnagyobb bátorsággal kitettek magukért.
 
 

Bádeni Lajos jelentése nagybátyjának, Bádeni Hermannak, a Haditanács elnökének[6]

    Röviden jelentem ezennel, hogy miután az ágyúk rést csináltak és a sánckosarakat, amelyeket az ellenség a résre állított, felégettük, végre a herceggel együtt,[7] jóllehet az igen magas résen át, megkockáztattuk a támadást a rondella ellen, s hamarosan be is jutottunk. Mivel azonban a mieink, ahelyett, hogy állást építettek volna, amelyre oly nagy szükségünk volt, rendetlenül özönlöttek befelé, s azt hitték, hogy, mint Érsekújvárnál, nemcsak a várba, hanem a városba is betörnek, s ezért a harc hosszan elhúzódott. Ez pedig nagyszámú halott és sebesült elvesztésével járt. Az állást azonban megtartottuk, és még azon éjszaka folyamán egy sáncot emeltettem a rondellában 3-400 ember számára. Hogy katonáink és tisztjeink ezt miként vitték véghez, nem tudom méltóságodnak kellőképpen leírni, mert nem csupán az aknák, bombák, gránátok, lőporos zsákok és más tűzszerszámok ellenére, amelyek mindenütt hullottak, álltak helyt, hanem még a lőréseken át is bemásztak a zwingerbe, odabenn sokakat levágtak, és 8 vagy 9 ágyút 5 vagy 6 tüzes mozsárral elfoglaltak. Én azonban ezeket a parancs nélkül a zwingerbe rohanó zászlóaljakat nem engedhettem be oda [a zwingerbe], mert sok helyütt felrobbant a lőpor, és a benn álló házak lángra lobbantak. Mivel azonban ennek kapuja számunkra nyitva állt, és a mieink elfoglalták, egyidejűleg ama ágyúk és mozsarak többségét birtokba vettük, és abban [a zwingerben] többé ellenség nem mutatkozhatott.
    ... a herceg[8] a másik oldalon két rondellán és a résben elsáncolta magát, és nem több, csupán az árok és egy rossz fal van előtte. ...[9]
    A török védelemről ... nem akarok ezúttal többet mondani, mint hogy derekasan védték magukat, és bizonyára mindent, amit csak találhattak, segítségül használtak, a legrosszabb azonban az átkozott lőporuk, amelyet mindenütt felrobbantanak, továbbá zsákokban dobálják, s ezzel a legénységet rendetlenségbe hozzák. A két oldalon 13 aknát és szóróaknát robbantottak, a hercegnél azonban 8-at vagy 9-et, amivel sok embernek okoztak
sebesülést, ...
 
 

Henrik szász herceg naplója[10]

    Este 6 óra körül a főhadsegéd útján megkapták amott[11] a parancsot, hogy kezdjenek tüzelni, és erre a hajdúk előretörtek. Az ütegek mindenhonnan ráfeleltek, s rögtön azután szóróaknákat robbantottak a császári oldalon. Rögtön ezután maga roham is megindult Thungen tábornok parancsnoksága alatt, 8 zászlóval. Erről az oldalról az elvárható legnagyobb bátorsággal törtek elő, s követték őket a brandenburgiak gránátosokkal Grygy ezredes alatt, ezeket követte Belling ezredes a maga rendjében, aki azonnal állást foglalt, jóllehet az ellenség minden lehető módon ellenállt, ám ennek ellenére egy rövid időre egészen a 3. falig és annak hídjáig szorították vissza őket[12]. Minden bizonnyal az ellenséggel együtt törhettek volna be [a mieink] a városba, ha néhány közlegény, minden ésszerűség és intés ellenére nem az elesetteket fosztogatta volna, hanem az ellenséget követte volna. Ezek után a törökök visszaverték őket onnan, és a második falig és az árokig kellett visszavonulniuk, ahol a már egyszer elfoglalt állást minden erejüket megfeszítve, tekintet nélkül a veszteségekre, gróf Dietrich von Dona, Bornstedt ezredes, Olsnitzes őrnagy, továbbá más tisztek és 300 közlegény elvesztésével megtartották. A kurlandi herceg, Belling ezredes, gróf Dona őrnagy, Natzmar kapitány és mások megsebesültek. A császáriak, jóllehet őket egyrészt az ellenség, másrészt az aknák, amelyekből egyedül az ő oldalukon hat robbant fel, háromszor verték vissza, mégis, tekintet nélkül arra, hogy minden égett, újból felmásztak a résre, s állásukban emberül kitartottak, s a törökök négy órai harc után visszavonulni kényszerültek. Részükről Croy herceg, Commercy herceg, aki miután sebesülése miatt már nem tudott a résre mászni, lovon jött fel oda, Thungen tábornok és mások megsebesültek. Ami a halottakat illeti, hogy kik azok, még nem lehet tudni, csak az biztos, hogy 1200-nál is többen maradtak ott, közülük 500 alaposan megégett. Eközben a bajor oldalon is megkezdték a rohamot, s mivel az ellenség erejének nagy részét a császáriak ellen vonta össze, így könnyűszerrel szerezték meg állásaikat, vagyis rövid ellenállás után a rést és a rondellát elfoglalták. A hajdúk ugyan hatalmas kiáltozással támadtak, erre azonban néhány török a városból kitört rájuk, ők pedig még nagyobbal [ti. kiáltozással] futottak el onnan, amit ők egészen estig ily módon folytattak. 
 
 

Richards angol hadmérnök naplója[13]

    A lotaringiai herceg általános roham megindítása mellett döntött, és megparancsolta, hogy erőteljesen ágyúzzák a paliszádokat [p], amely nagyon jó eredménnyel járt. Délután négy óra körül ágyúból adtak jelt a Svábhegyről. A császáriak mentek elől, a kurtina közepét és jobbról a Nagy Tornyot támadták, ahol kétszer verték őket vissza, mielőtt a rés tetején levő paliszádokat elérték volna. Ugyanekkor a brandenburgiak és a hajdúk a balra levő tornyot támadták, lassú, szilárd léptekkel zászlóaljanként vonulva, felhágtak a résre, és állást foglaltak a tetején a paliszádoknál, és tartották magukat. Ezt látva a császáriak harmadszor is felkapaszkodtak a paliszádokig, amelyen sokuk átmászott, és elsáncolták magukat a jobbra levő tornyon, megszállva azt saját embereikkel. Ám egy szóróakna felforgatta a rondella egész tetejét, az embereket és minden mást, ami nem látszott elriasztani minket, sőt a második zászlóalj is állást foglalt, akiket az elsőhöz hasonló módon, egy alacsonyabban lévő szóróakna vagy tűzakna vert vissza. A harmadik [zászlóalj] következett, amikor egy nagy akna robbant fel, amely újból visszaverte őket, ám az állást a császáriak visszafoglalták, és nagy bátorsággal tartották azt. A lotaringiai herceg mindvégig a rés lábánál állt, biztatva katonáit. A bajorok hasonlóképp elsáncolták magukat a rondellában, behatoltak a palota udvarába, ahol egy üteg volt 9 ágyúval és 4 mozsárral. Egy szász kapitány jutott be elsőként egy kis résen, de úgy találta, hogy a hely túlságosan nyitott és a palota uralja, beszegezte az ágyúkat és a mozsarakat, és visszatért a résben levő sánchoz.
 
 

Egy császári tiszt beszámolója[14]

    Folyó hó [július] 27-én a korábban megadott jó rendelkezés és parancs szerint a nagyszámú legénységnek, amely több mint 15000 emberből állt, úgy a császáriaknak, mint a bajoroknak, a pesti oldalon este 5 és 6 óra közt megadták a jelet. Erre a mieink bátran előrerohantak, és a rondellán a paliszádig jutottak, amikor az ellenség egy már előre elkészített aknát robbantott fel, amely a mieinket zavarba hozta és visszavetette. Ám rögvest újra előretörtek, az ellenség [azonban] három aknát robbantott fel, s oly erősen tüzelt a mieinkre, hogy azt hitték, lehetetlen kitartani. Ám nemhogy kitartottak, hanem a mieink, akárcsak a brandenburgiak, akik igen bátran viselkedtek, oly módon törtek előre, hogy nem csupán a paliszádokat szaggatták ki, és az ellenséget verték ki gránátokkal és más tűzfegyverekkel a mély árokból, de valójában [úgy] elsáncolták ott magukat, hogy az ellenség a mieinknek sem jövés-menésükben, sem kitöréseivel nem tudott kárt okozni. ... A bajor oldalon nagyobb veszteségek nélkül szintén állást foglaltak a nagy rondellában, és a palotába is bevették magukat, amikor az ellenség oly hatalmas tüzet csinált, hogy azt hitték, az egész palota lángba borul. Ezért a bajor oldalon nem tudtak tovább nyomulni, de a bajorok az ellenség 4 ágyúját és néhány tüzes mozsarát beszegezték és tönkretették. Most jó állásban fedetten állnak [ti. a bajorok].
 
 

Egy angol szemtanú beszámolója[15]

    Július 27-én. Végre minden készen állván az általános rohamra, s az e fontos akcióban részt veendő századok már gyülekezőhelyeikre vonulván, mind a lotaringiai, mind a bajor és brandenburgi harcvonalon elhatározták, hogy a támadásra a jel este öt órakor fog megadatni; e célból a lotaringiai herceg kiadta a parancsolatot mind a felsőbb, mind az alsóbb tiszteknek, hogy kinek mi leszen a teendője. A rőzsék, sánckosarak, ásók, csákányok, fejszék, földzsákok mind készletben voltak, részint ledöntögetni az ellenség védsáncait, részint - ha már hatalmukba kerítették a réseket - védelmezni a rohamozókat. A jel Pestről adatott néhány nagy ágyú elsütése által, s a roham a következő módon történt: negyven gránátos, egy hadnagy és egy őrmester alatt, elöl mentek a jobb kéz felől való bástyára, ezeket követte ötven könnyűpuskás és ötven társa, fejszével egy hadnagy és őrmester alatt. Meg kellett mászniuk a réseket, s elkergetni az ellenséget. Egy százados, egy hadnagy, egy őrmester ásót, csákányt hordó száz emberrel alkotta az első vonalat, s őket követte két százados, hadnagy és két őrmester kétszáz muskétással; az egész a neuburgi herceg, német rend nagymestere alatt, ki az egész rohamot vezette. A közép az összekötő fal felé Souches altábornagy vezetése alatt állott, s vele volt ötven gránátos, egy százados, egy hadnagy s egy őrmester. Száz könnyűpuskás, egy százados, egy hadnagy és egy őrmester; ezeket támogatta két százados, két hadnagy és két őrmester két[száz] muskétással, két csapatra osztva s kísérve ásókkal, csákányokkal ellátott száz ember által.
    A rohamot a kis bástyától bal kéz felé a brandenburgiak a következő módon rendezték: A másodvonalban földdel, gyapjúval s más hasonló anyagokkal öltött zsákok mögött állították fel a nehézpuskásokat, kiknek feladatuk volt ez alkalommal, hogy ne mozduljanak, hanem folytonosan lődözzenek a törökökre, akik a résen mutatkoznak. A hajdúkat, kiket a győri parancsnok vezetett, a vízi oldal felé állították, ahol a fal nagy részét ledöntötte pár nap előtt a puskaporos torony légbe repülése. Nekik csak áltámadást kellett intézniük, őket egy őrnagy támogatta néhány válogatott századdal. A főbb tiszteknek is ki voltak jelölve őrhelyeik, hogy kötelességeiket végezhessék. Így például Nigrelli őrgróf vezénylő tábornok, Keth ezredes, báró Röderer és Starhemberg őrnagy a német rend nagymestere mellett állottak. Souches altábornagy segédei voltak pedig: báró Diepenthal vezénylő tábornok, gróf Oettingen ezredes, Jörger alezredes és Croy őrnagy. Ezerkétszáz emberből állott a tartalék a keskeny úton Thüngen tábornok alatt, tizenkét századossal, tizenkét hadnaggyal s más altisztekkel, alezredesekkel, őrnagyokkal, kik készen álltak az elesettek vagy sebesültek helyére lépni; mely ezerkétszáz muskétás kis csapatokban nyomult a vonalakon előre, amint a többiek némi tért nyertek. A gyalogság többi része csatára készen fegyverbe állott és a tábornokok a sáncárkokban.
    Ily rendben a katonák bátran, vitézül rohamoztak s mászták meg a réseket, hol nagy ellenállásra találtak, különösen a nagy bástyánál, hol a réshez való feljáró meredek volt s a védők számosan és keményen elszánva.
    A mieink kétszer-háromszor visszaverettek, de mindannyiszor megújítják a rohamot, míg végre uraivá lettek a réseknek s megállottak helyükön. A brandenburgiak is elfoglalták a kis árkot, köztük ötven hajdú is volt, kik igen jól viselték magukat. A harc öt órától esti kilenc óráig tartott, a vér bőven ömlött s az ellenségnek nem annyira fegyverei, mint inkább aknái miatt és puskapor által, melyet szerteszét elhelyeztek, s mikor helyükről elvonultak, mindig felrobbantották. Alig lehet szomorúbb látványt képzelni, mint mikor aknáik felrobbantásával két-háromszáz emberünk légbe repült s részben megöletett, részben iszonyatosan összemarcangoltatott. Mindezek mellett az ellenség nem tudta elrémíteni embereinket, s legmakacsabb ellenállásával sem tudta meggátolni, hogy embereink el ne foglalják a bástyákat és köztes falakat. Nem sok jót műveltek azok a hajdúk, kik a császáriakkal valának, mert megrettenvén a tűztől, a félelem nem engedte, hogy álrohamukat a vízi oldalon megtegyék. A lotaringiai herceg és gróf Starhemberg közel álltak a német rend nagymesteréhez, s karddal kezükben biztatták, bátorították a tiszteket és legényeket kötelességük teljesítésére. Herceg Croy középen állott, közel a falhoz, ahol meg is sebesült.
    Az éj választotta szét a csatázókat; s az elfoglalt bástyákon túl két futóárokkal és sánccal tartották meg állásukat; s dolgoztatni kezdték az aknászokat a falakon s a törökök által a maguk védelmére emelt sáncokon belül. Nem dicsőíthetjük eléggé az e szolgálatban részt vevő tábornokok, tisztek és katonák hősi vitézségét, akik a herceg fővezér szemei előtt csaknem mind megsebesültek, kinek tábornok segédtisztje, D'Artein úr levágatott, amint parancsait széthordta. Az elesettek száma nem volt nagy, de a sebesülteké rendkívül nagy, kik közt volt Croy herceg, Commercy herceg, Diepenthal tábornok, Thüngen tábornok, báró D'Asti, ki nem tekintve, hogy csak két nap előtt sebesült meg, ebben az ütközetben is ki akarta magát tüntetni, s másodszor is megsebesült; Starhemberg őrnagy, két százados ugyanazon ezredből, báró Röderer, a Neuburg-ezred alezredese, Pini őrnagy, gróf Schlick, báró Gera, több százados, hadnagy és sok altiszt. A brandenburgiak részéről gróf Dohna gyalogsági ezredes elesett; szintúgy Marwitz őrnagy úr; a kurlandi herceg, s többen mások is terhes sebet kaptak.
    A bajor kerületben a választó a következő módon rendelte el a támadást. Negyven válogatott katona már a megelőző nap leégette a rések palánkjait, őfensége tehát megparancsolta egy hadnagynak húsz puskással, egy őrmesternek hat önkéntessel és tíz gránátossal, és egy tizedesnek hat áccsal, hogy a többi palánkot vágják le.
    Mintegy száz muskétás - egy százados és két hadnagy vezetése alatt - rendeletet kapott, hogy az ellenség palánkjára helyezkedjék s szakadatlanul tüzeljen, hogy minél jobban biztosítsa munkásainkat, kik a bástyán befészkelést készítettek, kik között huszonöt ásóval és csákánnyal és hetvenöt fejszével volt ellátva, egy kapitány alatt, mindezeket őrizte egy alezredes, egy őrnagy és egy százados ötven emberrel, kik szuronyokkal, bárdokkal és dárdákkal voltak fölfegyverkezve, továbbá egy hadnagy harminc gránátossal s kétszáz muskétás, két századossal és egy hadnaggyal. Ily rendet tartottak mind jobb, mind bal kéz felé. A közelebbi két erődöt kiegészítette harminc-harminc nehézpuskás és három zászlóalj császári katona, a bajorok és szászok támogatták a rohamra menőket. A tüzéreknek és pattantyúsoknak meg volt parancsolva, hogy minden telepről tüzeljenek s bombákat és tüzes kartácsokat szünet nélkül szórják a kastélyba s a vízi oldalon a két fal közé.
    Mindez el lévén intézve, a rés felé nyomultak előre a nyílásokon (habár a felhatolás meredek és nehéz volt), a bástyától jobb és bal kézre és oly dühvel, hogy urai lettek a helynek s elűzték az ellenséget, habár az folytonosan tüzelt s kőzáport bocsátott rájuk a kastély ablakaiból. Mindamellett elfoglalták a zwingert, mely egy darab hely, mintegy visszavonulási tér, a fal és a házak között. De ez a hely uralva lévén a magasabb falak által, honnan az ellenség gránátjaival, köveivel és bombáival sok kárt tett az embereink közt, a választó őfensége megparancsolta az odáig hatolóknak, hogy vonuljanak vissza, elégségesnek tartván, hogy állásaikat a bástyán és a kastély falán megtarthassák, közlekedő vonallal a hídkaputól a zwinger kapujáig, avégett, hogy a hidat saját hatalmukban tarthassák s e célból harántárkokat és két kiserődöt is készítettek. Őfensége mindenütt ott volt az első helyeken, jelenlétével bátorítván embereit. Minden tábornok megmutatta bátorságát, egymással vetekedvén s egymást felülmúlni igyekezvén, s így tettek a tisztek, az önkéntesek és katonák is, kik hősiesen harcoltak, mint azt bátor férfiaktól várni lehetett. A törökök, kik a kastélyt és a zwingert védelmezték, legnagyobbrészt elestek vagy megsebesültek, s csak kevés menekült futással. Ott nyolc ágyút, két mozsárágyút találtak, melyeket azonnal használatba vettek, hogy törjék a második falat s az ellenség védműveit a városban. A bajorok rohamában elesett két hadnagy a badeni ezredből, öt kapitány, egy hadnagy és három zászlótartó pedig megsebesült. A Beck-ezredből báró Welsberg alezredes, öt százados, három hadnagy és öt zászlótartó sebesült meg. Az Aspremont-ezredből az ezredes, az alezredes, gróf Pálffy Miklós, gróf Zacco őrnagy, hét százados, öt hadnagy és két zászlótartó sebesült meg, s egy zászlótartó elesett. A Fürstenberg-ezredből egy százados, egy hadnagy és egy zászlótartó megsebesült. A választó testőrezredéből egy százados elesett, egy őrnagy, egy százados és három hadnagy pedig megsebesült. A Steinau-ezredből az őrnagy s egy hadnagy megöletett; egy százados s két hadnagy és egy zászlótartó megsebesült. A Seibolsdorf-ezredből az őrnagy elesett, egy százados, két hadnagy megsebesült. A Gallenfels-ezredből az alezredes megöletett, két százados s egy hadnagy sebet kapott. A sebesültek közt vannak La Vergne, Rummel és Aspremont tábornokok, valamint herceg Escalona spanyol grand s több kitűnő önkéntes; úgy, hogy tisztek s közkatonák közül együttvéve mintegy száztizenhét megöletett s kilencszázhetvenkettő megsebesült. A szász ezredekben egy alezredes s néhány alacsonyabb rangú tiszt megöletett; egy alezredes, két őrnagy, két százados, egy főhadnagy, három zászlótartó, két őrmester és két tizedes megsebesült, ami a közkatonákkal együtt hetven halottat s százkilencvenkilenc sebesültet tesz. Az e véres roham következtében elesettek és megsebesültek száma a haárom harcvonalon együtt meghaladja a háromezret.
 
 

Egy önkéntes beszámolója[16]

    27-én először fegyverbe állítottak tizenötezer katonát; ezek legnagyobb részének az volt a feladata, hogy támogassák azokat az osztagokat, amelyeknek a három harcvonalról rohamra kellett indulniuk; utánuk nagy mennyiségű utász következett és olyan szerszámokkal felszerelt emberek, hogy a cölöpfalakat és paliszádokat szét tudják vágni. Miután mindent elrendeztek, este körülbelül egy órával napnyugta előtt Pest felől három ágyúlövés megadta a jelet a rohamra, és abban a pillanatban a császáriak, a bajorok és a brandenburgiak nekiindultak a vállalkozásnak, ki-ki a maga harcvonaláról, és ellenállás nélkül majdnem a cölöpfalakig és paliszádokig hatoltak előre, amelyekkel az ostromlottak a rondellák réseit kijavították. Az volt a tervük, hogy odacsalogatják a ostromlókat, hogy kedvezőbb eredménnyel használhassák fel az ott előkészített aknákat: fel is robbantották az elsőt a császáriak harcvonalánál, és hatása oly nagy volt, hogy több mint háromszázan maradtak ott halva vagy sebesülten; de ennek ellenére az ostromlók helyükön maradtak és nem hagyták el akkor sem, mikor a törökök három másik akna kanócát is meggyújtották, ahogy a császáriak elsáncolták magukat a nyílásokban. Így végül ezek bátorsága, a lövészek és tábori ágyúk folytonos tüzelése és a szünet nélkül rájuk szórt hihetetlen mennyiségű bomba arra kényszerítette az ostromlottakat, hogy nagy veszteséggel visszahúzódjanak. A mieink ekkor rögtön minden erejükkel hozzáláttak, hogy állásokat építsenek ki és különféle erődítésekkel biztosítsák magukat a védősereg kitörései ellen; az aknászok pedig három helyen kezdtek aknákat lerakni a második fal alatt.
    Ennek a nagy erővel folyó és véres hadműveletnek során, a majdnem három óra hosszat tartó rohamokban háromezer császári, bajor, brandenburgi vagy más segédcsapatokhoz tartozó katona halt, illetve sebesült meg. Croy herceg először könnyű sebet kapott, majd egy puskagolyót a térdébe; a kurlandi herceg, a brandenburgi csapatok ezredese veszélyesen megsebesült egy, a testét átfúró golyótól. Pottus vezérőrnagy, Goeling ezredes, két alezredes, három kapitány, és minden hadnagy és zászlós, aki részt vett az összecsapásban, meghalt vagy megsebesült. A Diepenthal-ezred vezérőrnagya könnyebb sebet kapott. Welhersheimb báró két karja eltört, D'Asti báró két combján sérült meg. Starhemberg őrnagya és két kapitánya sebesülése nem volt súlyos, de veszélyes volt Rotten ezredesé, a lotaringiai ezred ezredparancsnokáé, Donati kapitányé és Schlick grófé. Halálos sebet kapott a fején Thüngen vezérőrnagya, és elesett Dohna gróf, valamint két kapitány és a lotaringiai herceg egy szárnysegéde sok más tiszttel együtt.
    De a bajorok, fejedelmük jelenlététől és példájától lelkesítve, aki a törökök legerősebb tüzelésében kockáztatta életét, rendkívüli erőfeszítéseket vittek véghez harcvonalukon, ahol az ostromlottak erős ellenállása és próbálkozásai ellenére több tusa után, bár nagy veszteséggel, de befészkelték magukat a Nagyrondellára, és feldúlva az ellenséges sáncok egy részét, beszögeztek négy ágyút és két mozsarat, többet pedig zsákmányul ejtettek.
    Ami a brandenburgiakat illeti, minden ténykedésükben a versengés vágyától is hajtva, mind a munkálatokban, mind pedig a város támadásában és összecsapásokban azon igyekeztek, hogy ne maradjanak el a többiek mögött.
    Az erődített város szökevényeitől utóbb megtudtuk, hogy ez alkalommal a törökök is sok embert vesztettek, és hogy a parancsnok fejét vétette a raktár őrének, mert az ő hanyagságának tulajdonította annak elvesztését, amely az elmúlt napokban kigyulladt.
 
 

Zenarolla székesfehérvári prépost beszámolója[17]

    27-én reggel nem volt váltás a sáncárkokban, hanem felkészítették az egész császári és brandenburgi gyalogságot a tervezett támadásra; ugyanez történt a választóék oldalán is. Ezenfelül ötszáz hajdút és háromszáz németet egy őrnaggyal a vízhez vezényeltek, hogy eltereljék az ellenség figyelmét azon az oldalon, és áthoztak öt lovasezredet, hogy bevessék őket a választóék felől. Ilyen és hasonló intézkedések után mindenünnen ágyúzni kezdtek és láncos golyókat szórni, hogy rombolják a paliszádokat, és bombákkal és robbanógolyókkal zaklassák az ellenséget, amely kezdett gyülekezni az erődítésben, mert nagyon jól felismerte, milyen veszély fenyegeti.
    Végül délután hat óra körül, mikor a pesti oldalon tizenkét ágyú megadta a jelet, mindenfelől nagy hévvel és elszántsággal kezdetét vette a roham, amit az ellenségnek olyan makacs védekezése követett, hogy egyik összecsapás a másikat érte, és bár a barbárok négy aknát robbantottak fel a császári katonaság alatt és hozzá még felgyújtották a többfelé szétszórt puskaport is, ami igen sok embert megégetett, mindennek ellenére egy szinte négyórás, igen heves harc után minden akadályt legyőzve és bátran meghaladva, a törököket arra kényszerítenék, hogy ne csak a két rondellát, hanem az összekötő falat is átengedjék. Ezek nagy rendetlenségben a második falgyűrű mögé húzódtak vissza, és a császáriak utánuk nyomultak volna a teljes győzelemig, ha nem bizonyult volna nehéznek ennek megmászása, mivel dühös és konok makacssággal védték: a török asszonyok még inkább, mint maguk a katonák és janicsárok: köveket, nyilakat és nagy csomó puskaporos zacskót dobáltak; így a császáriak nyelőre beérték ezzel a győzelemmel. Mindazonáltal az összecsapás rendkívül véres volt mindkét fél dühös elszántsága következtében, amihez a vezetők határtalan hősiessége járult, különösen a császáriak oldalán, és magának a lotaringiai herceg őmagasságának jelenléte miatt is, aki a többi vezénylő tisztekkel együtt a rés lábánál állt, biztatva egyeseket és irányítva másokat valóban hőshöz méltó rettenthetetlenséggel és nagy lélekkel.
    Ezen a ponton, hogy meg ne sértsem a parancsnoki kar és a hősies tisztek elsőbbségét, talán jobb lenne mellőznöm azok nevének felsorolását, akiket a hadművelet dicsősége és érdeme illet. Mégis beszélek azonban, bocsássák meg nekem mindnyájan, és elmondom, hogy gróf Souches altábornagy urat egy gránát megsebesítette a kezén, Nigrelli tábornokot egy kődarab; három ezredes és két alezredes a brandenburgiaktól elesett, Thüngen tábornokot puskalövés érte a fején; sebet kapott Saur gróf, Lunati őrgróf, Perella gróf, Fischer kapitány, és Baglioni kapitány a Croy-ezredből, aki a gránátosokkal elsőnek ért fel a résre, puskalövést kapott altestébe és a golyó egy ezüstgombot nyomott bele húsába, átment rajta és az ezüst ott maradt belefúródva. Egyszóval a lotaringiai ezred valamennyi vezénylő tisztje megszenvedett, de Archinto grófot, az ezred alezredesét, aki egy zászlóaljjal a Nagyrondella tetején volt éppen, egy akna teljesen lesodorta Pini őrnaggyal és összes embereivel együtt a rés aljáig, és legnagyobb részük vagy megégett az aknától és a szétszórt lőporos zacskóktól, vagy a romok temették el. Megsebesült még a többi tiszten kívül a tűztől, a kardoktól vagy más akadálytól több mint ezernyolcszáz ember, és mintegy négyszáz elesett.
    Hasonlóképp folyt le minden a választó harcvonalában, ahol a két legfőbb vezér, a választó őfensége és Badeni Lajos herceg mellett minden tábornok és tiszt különös magasztalást érdemelne azért a hősies és nagyszerű magatartásért, amit a támadásnál tanúsított; ők is felülkerekedtek az aknákon és az ellenség dühös védekezésén, heves tüzeléssel árasztották el és megmászták a Nagyrondellát, és vagy négyszáz katonát kitevő veszteséggel hatalmukba kerítették, sőt átjutva a másik falon is, idejük volt, hogy a másik fedezékben négy ágyút és néhány mozsarat beszögezzenek.
    Végezetül az éjszaka folyamán nagy komolysággal és ügyességgel azon igyekeztek, hogy megerősítsék magukat a rondellákon és az elfoglalt résen rögtön három aknát ástak be az árokban az első és második falgyűrű között. Egyébként a magyarokról a víz felőli oldalon nem lehet beszélni, mert amint meglátták a törököket, akik nagy hevességgel jelentek meg a védelemre azon a részen, és látva, hogy maguk kevesen vannak, igen gyorsan siettek visszavonulni; nem is lehet kifejezni, milyen félelem és rettegés uralkodott egész éjjel a császáriak között a földbe ásott lőpor tüzétől, amely folytonosan égett, sőt annyira elterjedt, hogy azok, akik a rés javításán és az állások megerősítésén dolgoztak, kénytelenek voltak eltávolítani az összes rőzsekötegeket, paliszádokat és sánckosarakat, és csak homok- vagy földeszsákokat használni.
 
 

[1] A német és angol nyelvű forrásokat magam fordítottam, s elsősorban a szöveghűségre törekedtem (például meghagytam a szóismétléseket), nem pedig az irodalmi hatása. Így talán sikerült valamit megőrizni az eredeti szövegek fésületlenségéből és darabosságából, ami olyannyira jellemző rájuk. A magyar fordításban már megjelent források szövegét, a névírás egységessége miatt, olykor megváltoztattam. Ezeket dőlt betűs írásmóddal jelöltem.
[2] Lotharingiai Károly hadinaplója Buda visszafoglalásáról. 1686. Sajtó alá rendezte és fordította Mollay Károly. Bp., 1986. 150-151. old. Ez az ostrom egyik "hivatalos" forrása, leírásai viszonylag megbízhatóak, s a legfontosabb eseményekről rendre tudósít.
[3] Az eredeti szövegben a "Springstöck" szerepel, amely a gyalogsági akadályként szolgáló spanyollovasba való, mindkét végén vasheggyel ellátott eszköz volt.
[4] Értsd: a második vonalat, vagyis a harmadik parallelt.
[5] Értsd: a kurtina közepén.
[6] Röder von Diersburg, Philipp: Markgrafen Ludwig Wilhelm von Baden Feldzüge wider die Türken,... Bd. 1. Karlsruhe, 1839. 206-208. old. Saját fordítás.
[7] Vagyis a császáriakkal egyidejűleg.
[8] Lotharingiai Károly
[9] Ezek ugyebár még több mint egy hónapig feltartóztatták az ostromlókat.
[10] Henrik szász herceg és brandenburgi lovasezredei naplója Buda 1686-ki ostromáról. (közli: Károlyi Árpád) Történelmi Tár, 1886. 518-519. old. A forrás tehát főként a brandenburgok támadását írja le. Saját fordítás.
[11] A pesti oldal ütegében.
[12] E ponton Henrik herceg minden bizonnyal összekeverte az időrendet, hiszen a brandenburgiak csak akkor juthattak el a harmadik falig, amikor a császáriak is áttörtek a paliszádokon, és a törökök a kettős nyomás alatt visszaszorultak.
[13] Buda ostroma és bevételének naplója,...írta Richards Jakab,...Magyar Történelmi emlékek. Első osztály. Okmánytárak. V. Magyar történelmi okmánytár londoni könyv- és levéltárakból. 1521-1717. Összeszedte s lemásolta Simonyi Ernő. Pest, 1859. 235-236. old. Bár Simonyi közöl fordítást a szöveghez, annak nyelvezete olyannyira elavult, hogy szükségét éreztem az újrafordításnak.
[14] Hadtörténelmi levéltár, Törökkori anyag, VII/201. 1675-1686. (13.) 11. doboz. 1686/11 Berichte a. d. Feldlager vor Ofen vom 15ten Juli bis 12ten September 1686. Saját fordítás.
[15] Angol szemtanú beszámolója a Buda visszavételéért folytatott harcokról. (Deák Farkas fordítása) Buda visszafoglalásának emlékezete 1686. (Összeáll.: Szakály Ferenc) Bp., 1986. 206-210. old.
[16] Buda királyi város ostromának részletes naplója... Összeállította a lotharingiai herceg seregének egyik önkéntese... Buda visszafoglalásának emlékezete 1686. (Összeáll.: Szakály Ferenc) Bp., 1986. 274-275. old.
[17] Hadinapló avagy Buda visszafoglalása ...összeállította Don Giovanni Paolo Zenarolla, a székesfehérvári Szent Miklós templom prépostja... Buda visszafoglalásának emlékezete 1686. (Összeáll.: Szakály Ferenc) Bp., 1986. 130-131. old.