Jeles személyekről szívesen
emlékezünk. Korszak-meghatározó cselekedeteiket,
alkotásaikat emlegetjük, méltatjuk. Kötelességünknek
teszünk eleget - kulturális szempontból elengedhetetlen
feladatnak -, amikor Batthyány Ignác gyulafehérvári
püspök halálának 200 éves jubileumán
felidézzük személyét és munkáját,
az őt befolyásoló társadalmi kihívásokkal
együtt. Így még inkább kidomborodik nagysága.
S ha egy kis hasonlóságot is felfedezünk kora és
korunk között, akkor a méltatáson túl is
- követendő a példája.
A múlt század második felében
Beke Antal, a Batthyány Könyvtár igazgatója,
a Teológia egyháztörténelem tanára, így
fogalmaz: “...a halhatatlan emlékű gróf Batthyány
Ignác foglalta el az erdélyi püspöki széket
1781. augusztus 12-én. Az ő neve püspökeink koszorújában
legdíszesebb, és örökre feledhetetlen lesz."1 Püspöki
tevékenységét méltatva Beke, a történész
Batthyány Ignác püspököt összefüggésbe
hozza Haynald Lajossal, korának püspökével: “Akkor
is, mint most, a régi intézmények halomra döntéséről,
gyökeres átalakulásáról, új elvek
és új rendszerekről vala szó; akkor is, mint
ekkor, magasabb utasításokkal ellátott hivatalnokok
egész özöne árasztotta el a két testvér
hazát; [...] akkor is, mint ekkor, a legjobb férfikorban
álló, a szív és a lélek adományaival
dúsan megáldott nagynevű püspök vezeté
egyházi ügyeinket s oly viszonyok között, melyeket
megváltoztatni nem álla hatalmokban, ildomosság és
erélyes kitartás által a kormány iránti
köteles engedelmesség fenntartása mellett illetéktelen
beavatkozásoktól törekedtek megmenteni mindazt, mit
megmenteni lehetséges volt. Csak azon különbség
vala közöttük, hogy míg az egyik főpap, Haynald
[...] ösztönözve érzi magát inkább
püspöki székéről lemondani, mintsem meggyőződését
áldozatul dobni; addig Batthyány Ignác határozottan
erélyes fellépése miatt, mellyel némely császári
rendeletek illetékessége ellen a fejedelem iránt köteles
hódolat sérelme nélkül bátran felszólalt,
[...] a felségnek kifejezett haragját kénytelen elviselni.
[...] Azonban Batthyány kitartó volt és győzött."9
A két nagy erdélyi püspök koruk problémáihoz
való viszonyulásának vázolása egyben
olyan társadalmi jellemzés, amelyben saját időszakunk
mély problémáira láthatunk rá. Ilyen
meggondolásból jogosan idézhetjük fel követendő
példaként Batthyány személyét, magatartását,
munkáját.
Batthyány Ignác kora
Batthyány Ignác életének és munkásságának korszakát “jozefinista" jelzővel illetik az egyháztörténészek. Alapjaiban olyan eszmék érvényesültek ekkor, amelyek még ma is befolyásolják a magukat demokratikusnak nevező kormányhatalmakat. A jozefinizmust az egyház fölött bábáskodó államegyház-rendszerként szokták emlegetni. Valójában többről van szó, mint egyházi ügyeket szabályozó eljárásról. Különféle eszmeáramlatoknak (gallikanizmus, febronianizmus, janzenizmus) és a vallás természetes megalapozását, gyakorlati-erkölcsi hasznosságát, a tudás jelentőségét hirdető felvilágosodás filozófiai irányzatainak keverékéből született eszmerendszer. Kihat az egyéni, társadalmi, közigazgatási, művelődési és gazdasági életre. A rendszer lelke azonban vallási és egyházi vonatkozású.10 II. Józsefről, a “kalapos királyról" (+1790) kapta a nevét, minthogy ő volt, aki nagy eréllyel és lendülettel vetette bele magát a fentebb leírt eszmerendszer gyakorlati kivitelezésébe. Rendeletei - és általában a Habsburgok rendeletei - a nemzeti sokféleségben a Monarchia egységét szerették volna megvalósítani, ugyanakkor pedig az egyház megújítását az állam érdekében. Egészen leegyszerűsítve: az egyházat a hatalmat kiszolgáló eszközként kezelték, s ezért önálló társadalmi tevékenységét akarták elsorvasztani. A vallást érintő központi intézkedéseik akadályozták az egyházat Krisztustól kapott küldetésének betöltésében. Ezzel a tendenciával szemben az egyházmegyék püspökei, akik ettől az állami mechanizmustól szenvedtek, megpróbálták felvenni a küzdelmet. Erdélyben ennek az időszaknak a kihívásaira felelni képes, a nagy feladatokra beteljesítésére alkalmas, sőt a Monarchia területét véve is kimagasló egyéniség volt Batthyány Ignác püspök.
Batthyány Ignác tanulmányi évei
Batthyány Ignác 1741. június
30-án született a Vas megyei Németújváron,
a magyar történelemben annyira ismert Batthyány ősi
családból.11 Apja, Imre, a pinkafői - legnépesebb
- Batthyány-ág leszármazottja, Mária Terézia
királyi asztalnoka s titkos tanácsosa. Édesanyja,
Saurau Anna Mária, a stájer kormányzó lánya,
nyolc gyermeknek adott életet, akik között a második
fiúgyermek Ignác volt.12 Szülei nem hódolnak
a kor divatjának, amikor tehetséges fiúk tanítatásáról
van szó; a házinevelés helyett tíz éves
korában a jó hírnévnek örvendő
pesti piaristák intézetébe adták. Négy
év múlva, a gimnázium alsó négy osztályának
elvégzése után Ignác “az ékesszólás
tanulása végett Nagyszombatba, a nemes ifjak neveldéjébe
vonult."13
Nagyszombat miliője meghatározta
Batthyány későbbi lelki és szellemi irányulását.
Itt, papi hivatást érezve, a retorikai tanulmányai
befejeztével esztergomi egyházmegyés kispapként
teológiát tanult, “a papi állományba adván
magát.“14. Ugyanakkor a nagyszombati jezsuita “történészi
iskola" kiváló vezetője, a Pray György és
Katona István jezsuita tudósok történetírói
pályáját is elindító Schmitth Miklós
professzor egy életre szólóan eljegyezte a tudományos
munkával. Jakó Zsigmond kolozsvári történész
a Batthyány Ignác, a tudós és a tudományszervező
című tanulmányában a fiatal Batthyány
szellemi alakulásánál a római hatással
szemben a nagyszombatit részesíti előnyben: “A Batthyány
kutatói pályáját meghatározó
erők és eszmék Nagyszombat jezsuita egyetemén
keresendők."15 Nagyszombatban a históriáért
lelkesedő ifjak társaságában, tudós
paptanárokkal igazi történésszé fejlődött.16
Főúri származásánál fogva már
szeminaristaként jövedelmes egyházi kitüntetésben
részesült; a Szent Györgyről nevezett jáki
apátságot kapta meg, ami nemcsak a továbbtanulását,
hanem könyvgyűjtési akcióit is biztosította.
Anyagi lehetőségeit Batthyány
Ignác jól kamatoztatta. Külföldi tanulmányait
Grácban, a jezsuiták egyetemén kezdte el, majd Rómában
folytatta. Itt, 1763. november 1-én a Sant Apollinaire kollégium
nemcsak egy bentlakó diákot kapott vele, hanem szorgalmas,
tudományszerető kispapot, kiforrott történészt
is. Szorgalmával és felkészültségével
gyorsan kivívta elöljáróinak elismerését.
Az intézet könyvtárának kezelésével
bízták meg.
Könyvszeretete, könyvgyűjtő
kedve most van igazán elemében. Római tartózkodását
felhasználja arra, hogy “a magyar történelem kincsesbányáját,
a vatikáni levéltárt és könyvtárt
átbúvárolja.[...] VI. Pius pápa megengedte,
hogy a magyar történetre vonatkozó iratokat tetszése
szerint másolhassa."17 Az örök városban 1765-ben
pappá szenteltette magát, s teológiai doktorátust
szerzett. Tudományos felkészültsége és
tevékenysége nem kerülte el az Academia Philaletorum
(Igazságot szeretők Akadémiája) figyelmét,
és tagjává választotta az állandóan
munkálkodó, 24 éves Batthyányt. “A vatikáni
könyvtár, a tudós társaság maradandó
emléket hagyott lelkében és utánzásra
ösztökélte őt"18 - mondja róla Bíró
Vencel piarista történész.
Batthyány Ignác, az egri pap
Batthyány Ignác életének
és személyiségének alakulásában
nem lebecsülendő az Egerben töltött tizenöt
év (1766-1781). 1766-ban hagyta el az örök várost.
Egerben telepedett le. Mint esztergomi egyházmegyés pap,
hivatalosan rendezte az ügyét. Atyjának jóbarátja
és eddig is fő pártfogója, gróf Esterházy
Károly püspök inkardinálta. Megérkezésekor
a káptalan kanonoki, majd 1773-ban préposti székét
nyerte el, amely anyagi fedezetet biztosított tudományos
munkájához és könyvgyűjtését
fedezte. Tehetségét és idejét tudósi
kedvteléseire fordíthatta. Kényelmesen a tudománynak
élhetett. Főként a nagy püspök, Esterházy
alkotásai nyűgözték le. Nagyszabású
építkezései, az egri líceum alapítása,
a csillagvizsgáló és a könyvtár létrehozása,
tervei befolyásolták Batthyányt abban, hogy később
Gyulafehérvárt Egerhez hasonlóan művelődési
központtá fejlessze.19 “E díszes állomásán
is hő tisztelője és ápolója volt ő
a megkedvelt múzsáknak. Nemcsak buzdításául
szolgált amazoknak, kik a tudományosság mezején
munkálkodtak a haza javára, hanem maga is tettlegesen lépett
a nyilvánosság terére“ - írja egri éveiről
Veszely Károly, Batthyány születésének
centenáriuma alkalmából.20 Nagy lendülettel gyarapította
könyvtárállományát. Egyházi intézményektől,
magánszemélyektől tömegesen vásárolta
a könyveket és kéziratokat.21 Egri tartózkodása
idején szerezte meg a lőcsei egyház könyvtárát,
a szepesi prépostság kéziratait, a kassai domonkos
szerzetesek és a bártfai plébániai könyvtár
néhány értékes könyvét.
Könyvszerzési tevékenysége
mellett írással is foglalkozott. Tudományos alkotásai
nyomtatásban is napvilágot láttak. Álnév
alatt megjelent első munkájában Szent István
király pannonhalmi alapítólevelének hitelességét
vette védelmébe.22 Az ő buzdításainak
köszönhető Molnár János jezsuita történész
szakmunkáinak kiadása.23 Történelmi értékűnek
mondható a nagyajtai Cserey Farkassal, az erdélyi udvari
kancellária nagyműveltségű előadójával
való levelezése. Batthyány egyik levelében
arról értesítette a Bécsben élő
Csereyt, hogy “kezébe került bizonyos írott könyv,
amelyben az erdélyi diéták foglaltatnak az 1578, 1579,
1615, 1619, 1624, 1630-1636, 1639-1644, 1646-1650. évekből."24
Egy másik levelében Tinódi Sebestyén munkájáról
tesz említést. A tudományosságon túl
emberi érzelmeit is beleviszi levelezéseibe. Amikor 1780.
június 28-án Mária Terézia Batthyány
Ignácot “e bérces hon" püspöki székébe
nevezte ki, a szerencsét kívánó Cserey Farkasnak
írta: “Rettegve vállaltam fel ezen tehert, de hiszem az Istent,
kinek ez munkája, erőt fog adni, hogy azt elviselhessem...
Engedje Isten, hogy a vigasztalásokat [amelyeket Cserey előadott],
szíves kívánsága szerint el is érhessem."25
Batthyány Ignác erdélyi püspök
Püspökké való kinevezése
Batthyány Ignác életébe újabb fordulatot
hozott. 40 éves ekkor. Alkotó munkájának teljében
van, amikor felkínálják az erdélyi főpapi
széket. Az ország legnagyobb kiterjedésű és
legterhesebb egyházmegyéjének kormányzásáról
van szó. Mai szemmel - és főleg a tudomány
szempontjából ítélve - kinevezését
egy tudományos életpálya derékbatörésének
tekinthetnénk. Mennyit alkothatott volna, ha egyházi tennivalója
nem veszi igénybe? - kérdezhetnénk. Pedig nagyságát
éppen ebben kell keresnünk: az alkotó történelemtudós,
a nagy szervező, a könyvek barátja ugyanakkor a hit
és a hűség papja, egyházias főpásztor.
Istennel való kapcsolata, buzgósága, aszketikus életvitele26
adott neki erőt, hogy kettős betájoltságú
munkáját eredményesen végezze.
Esendő mivoltát, mint minden józanul
gondolkodó ember, elfogadta. Lelkületébe betekintést
nyerhetünk abból a levélből, amelyet 1784. november
6-án Garampi nunciusnak írt. Két másik püspökkel
együtt a kalocsai érseki székre jelölték;
bevallja, hogy a hír örömmel töltötte el, de
egyidejűleg aggályt és ellenállást is
ébresztett benne. Végül kéri a nunciust, legyen
elnéző gyengesége iránt, “és maradjon
barátja egy nyomorúságos püspöknek, egy
vágyaitól meggyötört bűnösnek."27
A rá jellemző szellemi igénnyel
és főpásztori gondoskodással készült
elfoglalni püspöki székét. Beuvelet híres
prédikációs kézikönyvét, a Conduite
pour les exercices principeaux-t latinra fordította, és Nagyszebenben
1781-ben28 könyv formájában is megjelentette. A következő
évben prédikációit nyomtatta ki Homilia címen.
Mindkét munkáját a lelkipásztorkodó
papságának szánta.29 Papjainak Ignác püspök
igazi atyja volt, “verus pater Ignatius", ahogyan rendeleteit, püspöki
iratait aláírta. Megkívánja tőlük
a helybenlakást, az anyakönyvelést, a könyvek gyűjtését
és olvasását. Az iskolákat, a gyermekek iskolába
járatását gondjaikba ajánlja. Igen jelentős
az 1782. augusztus 12-i casus-konferenciákra, vagyis a papi gyűlésekre
vonatkozó rendelkezése. Kerületenként szervezi
meg minden hónapban. Pozitív hatású intézmény:
“elűzi a tudatlanságot és száműzi a henyélést"
- mondja.30
Erdélybe jövetele kutatási
területén annyiban jelentett változást, hogy
nagyobb teret nyertek az erdélyi vonatkozású és
kizárólagosan egyháztörténetet célzó
témák. Máig nélkülözhetetlen forrása
a magyar történetírásnak a nyomtatásban
megjelent nagy műve: Leges ecclesiasticae Regni Hungariae et provinciarum
ei adiacentium. Első kötetét 1785-ben ő maga
rendezte sajtó alá, míg a II. és III. köteteket
a hátramaradt kéziratok alapján Szepesy Ignác
püspök.31 Szent Gellért iratait és kiadatlan aktáit
is ő nyomattatta ki. Sajnos legértékesebb munkája
a mohácsi vészt követő időről és
Fráter Györgyről a hivatalos cenzúra miatt kéziratban
maradt.32
A Batthyány Ignácról szóló
okmányok önmagára talált, biztosan kiforrott
jellemről tanúskodnak. Ha szükséges, tud tanácsot
kérni, lelkiismeretes, ugyanakkor józanul cselekvő,
határozott ember. Hűséges a Szentszék iránt
- az államegyházi viszonyok is ezt javallják -, de
ha kell, ha szükségesnek érzi, kritikus, kifejezi nemtetszését
a döntésekkel szemben.33 Ezt a következő esetek
igazolják:
Egyházmegyéjében a házassági
kérdések jelentették a legnagyobb problémát.
A házasságok körül Erdély-szerte igen nagy
volt a kényszerhelyzet szülte zavar, szabálytalanság.
Batthyány mindjárt püspöksége kezdetén
Garampi nunciushoz fordult eligazításért: vélelmezhető-e
a tridenti házassági határozat kihirdetése
Erdélyben, és mit kell tenni a “klandesztin" házasságokkal,
amelyeket nem a tridenti forma szerint kötnek meg? A nuncius gyors
válasza - ti. a “klandesztin" házasságok érvényesek
(a protestáns házasságokra értette) - nem elégítette
ki a lelkiismeretes püspököt. Ő is érvényesnek
tartotta a protestánsok egymás közötti házasságát,
viszont tudta, hogy vannak még olyan titkos házasságok,
amelyek érvénytelenek.34 Az 1788-as Rómába
küldött püspöki jelentésében ismét
rátér a tárgyra, s úgy véli, hogy a
szokás által is létrejöhetnek semmisítő
házassági akadályok.
Habár kifejezetten a vegyesházasságok
ellen volt, azok megítélésében és kezelésében
lépéselőnyben van a magyar püspökök
többségéhez viszonyítva. Mivel Erdélyben
lehetetlen a vegyes házasságokat elkerülni, engedélyezte
ezek megkötését, feltételként szabva a
reverzálist és a főpásztor értesítését.
Papjaihoz írt utasításaiból észrevehetjük,
mennyire a pozitív lelkipásztori eljárást ajánlja:
a pap mint a nép jó pásztora ismerje nyáját,
“a házasságok keletkezésére őrködjék";
lelki beszélgetésekben, gyóntatószékben
- a házasságkötés előtt - hívja
fel az illetékesek figyelmét a vegyesházasság
következményeire (1-10. p.). Szentbeszédekben a vegyesházasságok
ellen ne szónokoljanak (11. p.), de beszéljenek gyakrabban
a gyermekek neveléséről, az igaz hit szükségességéről,
a Szentírás szerinti házasságok kötéséről
(12. p.). Ha törekvéseiknek nincs eredménye, saját
tekintélyük alapján ne eskessenek, hanem - reverzális
“kivevése" után - jelentsék a püspöknek.35
Batthyány józanságát
jelzi, hogy nem szívesen veszi az olyan vallási gyakorlatok
terjesztését, amelyek visszaélésekhez, babonákhoz
vezetnek. Amikor például tudomására jutott,
hogy egyházmegyéje területén a ferencesek rendi
templomaikban és az egyházmegyés templomokban keresztutat
állítottak fel s a képekre - pápai engedélyre
hivatkozva, amit ugyan felmutatni nem tudnak - ötszörös
teljes búcsú elnyerését íratták,
ezeket a püspök lekapartatta. Pápai jelentésében
írja: elhiszi, hogy teljes búcsú van engedve, de hogy
ugyanaz az ember pár perc alatt ötszörös teljes búcsút
nyerjen, ezt nem tudja elhinni. Bellarmin tanítása szerint
meg van győződve arról, hogy a leghosszabb emberi
életkort meghaladó búcsúkat apokrifeknek kell
mondani.36 Magatartását nem illethetjük a korszakát
jellemző szokásos jelzővel “felvilágosultnak",
hanem inkább józannak.
Azt is tudjuk, hogy 1784-ben egészségének
visszanyerését Batthyány püspök a csíksomlyói
Szűzanya közbenjárásának tulajdonította.
S hogy a csíksomlyói kegyszobor “csodás eseteit" tisztázza,
az elődei által folytatott eljárásokat újravizsgáltatta,
majd egyházmegyei szinten a Mária-szobrot “csodálatosnak"
nyilvánította.37 1788-ban, a római jelentés
zárórészében is a Szűzanya segítségében
bizakodik. Külön kéri a Szentatyát, hogy boldog
Margit tiszteletére ünnepi karimádságot és
szentmisét engedélyezzen január 28-án. Ugyanakkor
szorgalmazza az egyházmegyéjéből származó
Kelemen Didák minorita áldozópap boldoggá avatását.38
A főpap mindenre kiterjedő figyelmét
nem kerülte el a bulgarita ferencesek ügye. Akkor a dél-erdélyi
területeken levő kolostorok a Szeplőtelen Fogantatásról
nevezett külön ferences rendtartományt alkották,
Alvinc főkolostorral. Ezek a ferencesek Havaselve területén
is tevékenykedhettek. Rendházuk volt Bukarestben, Cîmpulung-ban
és Rîmnicul Sărat-ban. Innen kirajozva az ott élő
magyar katolikusok lelki gondozását végezték.
A jozefinista szellem és rendelet rendtartományukat súlyosan
érintette. Batthyány háromszor kérte a császárt,
hogy a szükséghelyzetre való tekintettel engedélyezze
az újoncok felvételét. II. József nem volt
hajlandó engedni. Ekkor a pápának ír, felhívja
a figyelmét a Havaselvén élő magyar katolikusok
elhagyatottságára. Mivel az egyházi területi
törvények értelmében egyházmegyés
papjaiból nem küldhet, a megoldást a magyar bulgariták
működésében látta.39
Batthyány nagyságát fémjelzi
az is, mennyire szívén viselte a moldvai magyar csángók
helyzetét. Püspökké való kinevezése
után, még Egerben tartózkodik, amikor 1780. október
7-én a Moldvában működő Zöld Péternek
levelet ír.40 Legilletékesebb papjától tájékozódik
a csángó hívek lelkigondozásáról.
Szükségesnek tartja az ügyet alaposan megismerni és
felkarolni. Ugyanis egy pár évvel azelőtt (1774) XIV.
Kelemen pápa külön rendeletben kötelezte a moldvai
olasz minoritákat, hogy az általuk gondozott nép nyelvét
elsajátítsák. A pápai rendelkezés sajnos
csak iromány maradt. Sőt Zöld Péter szerint:
“a misszionárius atyák a más nemzetek iránt
oly túlbuzgó megvetéstől lángolnak,
hogy semmiképpen sem képesek maguk között - főképp
a magyart - megtűrni; ami miatt nekem sem lett volna szabad ott időznöm,
ha XIII. Kelemen pápától felhatalmazásom nem
lett volna."41 Batthyány Ignác jól érzékelte
a csángókérdést, olvasta a magyar nyelvű
panaszos leveleiket42, közvetlenül, püspöki tekintélyével
nem tudott beavatkozni a fonák helyzetbe. 1787. szeptember 6-án
levelet írt VI. Piusz pápának, mert úgy látta,
hogy az olasz minoriták félreinformálták a
Szentszéket: “... ne higgye Szentséged, hogy keveset számít,
ha az összes misszionáriusok nem ismerik a magyar nyelvet,
mert nemcsak egy néhány szétszórt és
ide-oda vándorolt magyarról van szó. Sok magyar család
van. ...Tűrje el Szentséged, hogy azon szerencsétlenségnek,
melyet ők szenvednek, elbeszélésével megszomorítsam..."43
Továbbá Batthyány - mint püspök a püspökhöz
- az egyházi berkeken belüli leghatékonyabb érvvel
hozakodik elő: a hívek nem tudnak az olasz minoritáknak
gyónni.44 Sajnos a pápa válaszlevelében korántsem
látja olyan szomorúnak a helyzetet, mint az érzékeny
lelkületű és tárgyilagos erdélyi püspök.
Batthyány püspöknek e pár
megnyilatkozása, intézkedése is jelzi nagyságát,
pedig a történelem leginkább - s jogosan - kulturális
tevékenységét, könyvtáralapítását,
a csillagvizsgáló intézet és a nyomda létesítését,
írói munkáját tartja számon. Személyisége
és alkotásai maradandó érték és
követendő példa számunkra. “Élete vala
legjelesebb példányképe a papi jellemnek".45 Munkássága,
a tudományok forró szeretete, erkölcsi szigora, buzgó
vallásossága, az egyház ügyéért
való buzgalma: Erdélyben őt örökre feledhetetlenné
tették - állíhatjuk mi is halálának
200 éves évfordulóján.