Augusztus közepe volt, amikor az első
karácsonyi katalógust postázták a címemre.
A paradicsomok a kertemben akkor értek meg, amikor a figyelmeztetés
a levélszekrényembe került. Ennek következtében
aztán paradicsompalánták helyett papír-angyalkák,
melegágyak helyett valami Mennyből az angyal-féle
járt a fejemben...
Ahogy elkezd közeledni a karácsony,
felismerjük: ez az ünnep a gyermekeké...Nehéz is
volna elképzelni az ünnepet gyermekek nélkül, tágra
nyitott szemű csodálkozásuk, elsöprő örömük
híján. Hiszen csak ők tudják olyan egészen
egyszerű természetességgel efogadni a világ
legnagyobb csodáját, azt, hogy Isten emberré lett,
méghozzá egy síró-rívó csecsemő
képében jött közénk. De ahogy öregszem,
egyre inkább az az érzés erősödik bennem,
hogy túlságosan is olcsón ússzuk meg ezzel
a “gyerekeknek való a karácsony" jelszóval.
Itt volna az ideje, hogy mi, idősebbek,
felnőtt polgárok is magunkénak érezzük,
birtokba vegyük a karácsonyt, s ezzel együtt a mi saját
ünneplési módunkkal, szokásainkkal övezzük.
Ezért hát félre, kicsit odébb, gyermekek, a
jászoltól!, hogy mi, az idősebbek - sőt az
öregek is - odaferjünk.
A Lukács-evangélium gyermekségtörténetében
figyelemre méltó az öregek szerepe. Zakariás
es Erzsébet nagyszülői korban szülőkké
válnak, bizonyítva, hogy nincs Gerovitalra szükségük,
amikor Isten, az életadó velük van. Aztán ott
van az agg Simeon és Anna: akiket, ahelyett, hogy otthon látnánk,
ahogy az ebben a korban várható volna, a templomban találunk,
ott teszik azt, amit legjobban az öregek tudnak: várakoznak.
Várakozásuk eredménye az a csodálatos találkozás,
amely a gyermek Jézus üdvözlésében teljesedik
ki.
Így mi felnőttek egészen
jó társaságban találjuk magunkat a jászol
mellett, amikor szemüvegünk dioptriáin át szemléljük
az újszülöttet, aki azért jött, hogy életünk
legyen, és bőségben legyen (Jn 10,10). Ahogy újra
szemügyre vesszük a jól-ismertnek gondolt karácsonyi
jelenetet, arra is gondolnunk kell, hogy Máté es Lukács
nem gyermekek számára írta le ezt az egész,
keserves körülmények közt végbemenő
születést! És az sem állt szándékukban,
hogy valamelyik reklámcég konyhájára hasznot
hajtson a karácsonyi vásár megszervezésével,
újabb üdvözlő lapok nyomtatásával,
s még csak azért sem, hogy a “nézők" kezüket
boldogan összecsapva suttogják egymásnak: “Nézd,
milyen hercig kisbaba! Hát nem aranyos a kicsi Jezus, nem ennivaló?"
Ellenkezőleg, Máté es Lukács elbeszélése
mély és komoly teológiai kérdéseket
tartalmaz Jézus istenfiúi öntudatáról,
már Mária méhében való megfoganása
pillanatától. Az eredeti karácsonyi elbeszélések
annyira hitigazságokba ágyazottak, hogy igencsak figyelmes,
imádságos feldolgozást követelnek meg, és
szükségessé teszik az Ó- és Újszövetség
párhuzamos olvasását.
A karácsonyi gyermek az, aki valóra
váltja az ószövetség ígéreteit
és várakozását, és beharangozza az újat.
Az ősi Izrael Istene a máé is, neve Emmánuel
- velünk az Isten -, de ma olyan “észbontóan" örömteli
modon, ahogyan a régiek el se tudták volna képzelni.
Az egyik legjobb bizonyíték arra,
hogy a karácsony misztériuma nem gyermekjáték,
az a monumentális kommentár-kötet, A Messiás
születése (The Birth of the Messiah, 1977), amelynek szerzője
Amerika egyik legkiválóbb Szentírás-szakértője,
Raymond E. Brown. Ugyanez a szerző több más könyvében
foglalkozott a témával: Az eljövendő Krisztus
az advent során (A Coming Christ in Advent, 1988), A felnőtt
Krisztus karácsonykor (An Adult Christ at Christmas, 1978). Ez utóbbinak
a címe teljesen egybevág e cikk mondanivalójával.
Nem sajátítható ki a karácsony a gyermekek
számára. A karácsonyi felnőtt Krisztus felnőtt
megértésre, befogadásra vár, a karácsony
misztériumának az életre való alkalmazására.
Az egyház okosan teszi, hogy ünneplési rendjében
csak egy egészen kis időt enged a jászol körül
tölteni. A betlehemi kisded hamar felnő. (De hát nem
ezt éljük át gyermekeinkkel is?) Az örömhír,
amelynek meghirdetésére Jézus küldetett, nem
gyermekbeszéd, a felnőtt Messiás hirdeti hangos szóval...
Ha valóban azt akarjuk, hogy a mai világ
meghallja és meghallgassa megváltásunk örömhírét,
nekünk felnőtteknek el kell fogadnunk a kihívást,
hogy véget vessünk a “gyerekes" dolgoknak (“Gyermekkoromban
úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkodtam, mint
a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor
elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait"
- 1Kor 13,11), amíg “mindnyájan el nem jutunk a hitben és
az Isten Fia megismerésében az egységre, és
meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége
életkorának mértékére." (Ef 4,13)
A karácsony valójában a
felnőtteké is, mindannyiunké, akik folyamatosan növekedünk
hitben, reményben és szeretetben.
(The Bible Today)
Bodó Márta fordítása