Főoldal

Korunk 1932 Június

Válasz az előbbiekre


Jeszenszky Erik

II.


A társadalmi termelés és a magánelsajátitás között fennálló ellenmondás a tőkefelhalmozás kényszerével kapcsolatban anarchisztikus tőkefelhalmozásra vezet, ez pedig túltermelési válságot idéz elő, azaz el nem adható, el nem fogyasztható árúkészletet hoz létre, amelyet azért nem lehet elfogyasztani, mert az, antagonisztikus jövedelemeloszlási viszonyok következtében a munkásosztály fogyasztóereje a minimumra van korlátozva. Ez a tények (rövidített) okozati összefüggése a marxista válságelméletben. Ennek az okozati összefüggésnek a megállapítása arra a kérdésre ad választ, hogy az előttünk lévő, konkréten adott kapitalizmusban a tényeknek milyen okozati kapcsolata hozza létre a válságot? De az okozati összefüggésnek van egy más szemponton alakuló alakja is. Ennél az alaknál nem, azt kérdezzük, hogy mely tények hozzák valóban létre a válságot, hanem azt, hogy mely tények hozzák létre logikai szükségszerűséggel a válságot? Az okozati összefüggésnek ezt az utóbbi alakját tartottam szem előtt kérdéses cikkemben mindazoknál a tételeknél, amelyeket a hozzászólás kifogásol. Ezek a tételek ennélfogva „azt állapítják meg, hogy azok közül a tények közül, amelyek a válságra vezető okozati összefüggésben szerepelnek, melyek azok a tények, amelyek, ha adva vannak, logikai szükségszerűséggel előidézik a válságot, amelyek elmaradása esetében a válság sem következik be és másrészt, melyek azok a tények, amelyek, ha adva is vannak, egymagukban, az előbbi tényekkel való kapcsolatok nélkül, még nem idézik elő a válságot? Az okozati összefüggésnek ennél az utóbbi alakjánál a válság okának csak azok a tények tekinthetők, amelyek, ha a tőkés társadalomban adva vannak, logikai szükségszerűséggel előidézik a válságot és amelyek elmaradása a válság elmaradását vonja maga után. A többi tény csupán a tények valóban adott konkrét összefüggésében oka a válságnak, de nem oka a jelzett logikai értelemben, mert fennforgásuk, más tényekkel való kapcsolatuk nélkül, nem vonja maga után szükségképpen a válságot. A hozzászólás nem ismeri fel az okozati összefüggésnek ezt a két különböző síkját, ezért félreérti cikkemet és ellenmondásokat lát benne.


A társadalmi termelés és a magánelsajátitás együttes fennforgása, a közöttük fennálló ellenmondás, amely a ténybeli síkon végső oka a válságnak, a logikai síkon egymagában nem oka a válságnak. A társadalmi termelés és a magánelsajátitás együttes fennforgása egymagában nem idézi elő logikai szükségszerűséggel a válságot. A társadalmi termelés és a magánelsajátitás együttes fennforgása logikai szükségszerűséggel csak akkor idézi elő a válságot, csak akkor válik ellenmondássá, ha a társadalmi termelés szervezetlenül, anarchisztikusan folyik. Ez annyit jelent, hogy a logikai síkon a válság végső oka az, hogy a társadalmi termelés anarchisztikusan folyik, annyit jelent, hogy a logikai síkon a válság végső oka a társadalmi termelés anarchiája és nem egyszerűen a társadalmi termelés és a magánelsajátitás egymás mellett létezése. Ha a kapitalizmusban lehetséges volna a magánelsajátitás fenntartása mellett a társadalmi termelésből az anarchiát kiküszöbölni és a társadalmi termelést megszervezve, az anarchia helyébe egy tőkés világkartell irányítása alatt tőkés tervgazdaságot bevezetni, ki volna küszöbölve a válság végső oka is és többé válság nem következne be, mert a társadalmi termelés és a magánelsajátitás között többé nem volna ellenmondás. Ez egyben bizonyítéka annak, hogy a válság végső oka a logikai síkon valóban a társadalmi termelés anarchiája: végső ok egy tény komplexumban az a tény, amelynek elmaradása esetében az okozatot képező ténysorozat sem következik be, bár a ténykomplexumhoz tartozó többi tény továbbra is adva van.. Pedig ugyanakkor fenmaradnának az antagonisztikus jövedelemeloszlási viszonyok és ezek következménye, a munkásosztály korlátolt fogyasztóereje. Ezek azonban egymagukban, a tőkés termelés tervszerű irányítása mellett, nem volnának képesek válságot előidézni. Éppen ezért az antagonisztikus jövedelemoszlási viszonyok és következményük, a munkásosztály korlátolt fogyasztóereje, amelyek a tények adott konkrét összefüggésében bele tartoznak a válságra vezető ok-sorba, ebben a logikai értelemben nem okai a válságnak.


A tőkés világkartell pedig elméletileg, fogalmilag, logikailag lehetséges. A kapitalizmus fogalmilag nem zárja ki egy tőkés világkartell létezését. A kapitalizmus fogalmának alapvető elemei a társadalmi termelés és a magánelsajátitási együttes fennforgása. A tőkés világkartell fennállása mellett a kapitalizmus fogalmának ez a két alapvető eleme, a társadalmi termelés és a magánelsajátitás, továbbra is fennmaradnának. És fennmaradna a tőkés termelés haszonszerzési célja, a munkásokból kivont értéktöbblet mint a termelés célja és mint láttuk, az. antagonisztikus jövedelemeloszlási viszonyok is, következményükkel, a munkásosztály anyagi és szellemi elnyomorodásával. Fennmaradna, sőt, mint Varga Jenő nemrégen kifejtette, megnövekedne a munkanélküliség. (Amint látható, Varga Jenő megengedi a tőkés világkartell, pontosabban: a tőkés tervgazdaság elméleti lehetőségét. Csupán a tőkés tervgazdaság elméleti lehetőségének elismerése mellett lehet foglalkozni a tőkés tervgazdaság elméleti hatásaival a munkanélküliségre.) A tőkés világkartell fennállása mellett a ma adott kapitalizmus alapvonásai közül csak a termelési anarchia és ennek folytán a túltermelési válságok hiányoznának, csupán a társadalmi termelés és a magán elsajátítás válságokra vezető ellenmondása szünne meg. A kapitalizmus, ahelyett, hogy fogalmilag kizárná egy tőkés világkartell létezését, fogalmilag egyenesen posztulálja annak lehetőségét. A kapitalizmus alapvető törvénye az előrehaladó tőkecentralizáció- és koncentráció, a monopolisztikus folyamat. Ez a folyamat pedig tendenciája szerint egy tőkés, világkartell létesítésére irányul.


Az a tétel azonban, hogy a tőkés világkartell, a tőkés tervgazdaság elméletileg, fogalmilag, logikailag lehetséges, egyáltalában nem tartalmaz megállapítást arra nézve, hogy a tőkés világkartell tényleges létrejöttének mekkora a valószínűsége? A tőkés világkartellt lehet elméletileg lehetségesnek tartani és ugyanakkor tényleges megvalósulását m a elméletileg lehetetlennek és a jövőben is annyira valószínűtlennek tekinteni, hogy a valószínűtlenségnek ez a foka majdnem egyértelmű gyakorlati lehetetlenségével. Jelen sorok írója éppen ezen az utóbbi állásponton áll. Szerinte az imperializmus mai korszakában, a monopolisztikus fejlődés mai fokán, amelyen a részmonopóliumok csak kiélezik a kapitalizmus ellenmondásait, csak elmélyítik a kapitalizmus anarchiáját, a tőkés tervgazdaság elméletileg, fogalmilag, logikailag is lehetetlen. És szerinte a — távoli — jövőre nézve is csak minimális valószínűsége van a tőkés tervgazdaság megvalósulásának. De persze, mint a hozzászóló is megjegyzi, a tőkés tervtermelés gyakorlati „lehetetlenségének” beigazolása, illetve a tőkés tervtermelés lehetőségének analízise egy külön cikkbe tartozik. A szóban forgó cikkben szerzőjének be kellett érnie azzal, hogy röviden, félreértéseknek elejét veendő, (amelyeknek azonban igy sem sikerült elejét venni) utalt a tőkés világkartell megvalósulhatásának teljes valószinűtlenségére.


Kérdés még, hogy, ha a tőkés világkartell, a tőkés tervgazdaság megvalósulhatását teljességgel valószínűtlennek tartjuk, mi indokolja azt, hogy elméletileg lehetséges voltukat megállapítsuk? Mi indokolja ezt, amikor ennek az eljárásnak előreláthatott következménye az, hogy a szerzőnek az organizált kapitalizmus, az ultraimperializmus elméletének területére való eltévelyedést, antimarxizmust vetnek a szemére? A tőkés világkartell elméleti lehetségességének megállapítását az elmélet tisztaságának következménye indokolja, amely viszont a céltudatos gyakorlat egyik legfontosabb követelménye. A kapitalizmus fogalmától teoretikusan elválaszthatatlanul posztulált termelési anarchia fogalma elméleti és gyakorlati jelentőségét illetőleg egy kategóriába tartozik Luxemburg Rózának azzal a tételével, hogy a kapitalizmus fennállása, fejlődése egy bizonyos pontján, egyedül belső erői működésénél fogva, holt bizonyossággal lehetetlenné válik. Mind a két tétel a kapitalizmus tényleg adott nehézségeinek teoretikus eltúlzását jelenti. A céltudatos marxizmus feladata azonban nem az, hogy a kapitalizmus adott nehézségeit teoretikusan eltúlozza, hanem az, hogy a kapitalizmus tényleg adott, elméletileg szabatosan kielemzett nehézségeit a gyakorlati küzdelemben kihasználja a kapitalizmus ellen a szocializmus megvalósításáért. Az olyan „elméletek” pedig, mint a kapitalizmustól fogalmilag elválaszthatatlan anarchia elmélete, ép úgy, mint Luxemburg Róza elmélete a 3. személyek hiányában lehetetlen kapitalizmusról, ezt a gyakorlati küzdelmet nem elősegítik, hanem hátráltatják. Az a hit, hogy a kapitalizmus örökkön-örökké, a logika vastörvényszerűségével fog válságokat — és pedig mindig jobban kimélyülő válságokat — produkálni a saját megdöntésére, hogy tehát az egymást követő válságok végtelen sorozatában szükségképen mindig kedvezőbbek lesznek a szocializmus; megvalósításának az esélyei, ép úgy, mint az a hit, hogy a kapitalizmus´ jövőbeli fejlődése bizonyos fokán önmagától lehetetlenné fog válni, arra indit, hogy a kapitalizmus ma, tényleg létező és tényleg rendkívül nagy méretben adott nehézségei kihasználását elmulasszuk. Ez az opportunista hit a kockázatos, de mindenekfelett szükséges aktivitás elmulasztásához nyújt igazolást, a passzivitást segíti elő, amikor azt vallja, hogy a kapitalizmusra, ha mai válságából ki is menekül, szükségképpen a folyton súlyosbódó válságok végtelen sorozata várakozik, amelyek minél távolibbak, annál inkább tartalmazzák a szocializmus megvalósításának tárgyi feltételeit. Nem a kapitalizmus teoretikusan megkonstruált nehézségei örökkévalóságában és folytonos növekedésében, a jövőben, kell bizni, hanem m a kell megvívni a küzdelmet a kapitalizmussal tényleg adott rendkívüli nehézségei talaján. És az az állítás, hogy a termelési anarchia fogalmilag elválaszthatatlan a kapitalizmustól, hogy a kapitalista tervgazdaság fogalmilag lehetetlen, oly „baloldali frázis”, amely m a passzivitásra indit, a passzivitást igazolja és ezáltal ama aktuális küzdelmet gyengíti. A kapitalista tervgazdaságot frázisokkal nem lehet történetileg lehetetlenné tenni. A kapitalista tervgazdaság csak egy módon válik történetileg tehetetlenné: ha a munkásosztály megvalósítja a szocialista tervgazdaságot. (Budapest)


* A társadalmi termelő- és fogyasztó-erő és a termelési ágak arányossága viszonyát illetőleg lásd még Jeszenszky Eriknak a Korunk idei áprilisi számában „A társadalom termelő erejének, és fogyasztó erejének fogalma a marxizmus realizációs elméletében” cim alatt megjelent dolgozatát. A termelési árak aránytalanságát illető vita különben onnan származik, hogy az A. K. Wittfogel által szerkesztett Marxistische Arbeiterschule (melynek három füzete magyarul is megjelent) ebben a kérdésben helytelen nézeteket visz be a köztudatba, sőt ezeknek a megokolásakor Leninre hivatkozik, holott Lenin álláspontja, — ahogy ezt J. E. előbb emlitett dolgozatában bebizonyította — megegyezik J. E. álláspontjával. Wittfogelék nem tudják, vagy célszerűségi okokból nem akarják tudni, — s ez a tény azután ellepleződik a kérdés iránt érdeklődők előtt, — hogy amikor ők Tugan-Baranovskyt és Hilferdinget támadják ebben a kérdésben, lényegében Lenin álláspontját minősitik ellenforradalminak.


 


Vissza az oldal tetejére