Főoldal

Korunk 1930 Szeptember

Pszichoanalizis és marxizmus


Erg Ágoston

 


A pszichoanalízis (psza.) elsősorban orvosi metódus, amelyet hozzáértők a pszichoneurózisok kezelésénél épolyan hasznosan alkalmazhatnak, mint pl. hozzáértő venerológusok vérbajnál a neosalvarsant. Elekes Miklósnak minden kétséget kizáróan igaza volt, mikor egy régebben a Korunkban lefolyt vita alkalmával visszautasította a pszichoanalízisnek a szellemtudományok teréről jövő olyan kritikáját, amely minden klinikai tapasztalat nélkül a psza. orvosi lehetőségeit és eredményességét vonta kétségbe s a psza. marxi kritikájánál sincs jogunkban a psza. orvosi részét felülvizsgálni.


Közbevetőleg: nem mintha meg lennénk győződve arról, hogy a Medicina minden tekintetben osztályokon felül álló, objektiv tudomány, de osztályjellege nagyrészt csak eredményeinek alkalmazásában nyilvánul meg s csak másodsorban és kisrészben egy eleve fölvett finalitásban (ámbár az ilyen osztályjelleg is egyre világosabbá válik napjainkban: az elsőrangúan berendezett moszkvai Obuch-intézet és Devoto professzor milanói Clinica del Lavoro-ja kizárólag az indusztriális megbetegedések kezelésével foglalkozik).


A psza. orvosi része mégsem érdekelheti a szociológust, kizárólagos osztálybetegségek nincsenek és az az optimista kijelentés, hogy „a nemi perverziók nem illenek a proletárhoz” — csak gyermekes megkerülése a problémának. A valóság az, hogy Szovjetoroszországban szélesen és eredményesen használják fel a psza. terápiáját és talán az egyedüli ország, ahol a pszichoanalitikus nevelőmunka profilaktikus eredményeit a maga teljességében kiaknázhatják, mert nem akadályozza sem az egyházi önkény, sem a polgári álszemérem.


A lélekelemző metódus elméletének kiterebélyesedésével azonban a pszichoanalitikus szerzők (s köztük elsősorban a Frankfurt város Goethedíjával nemrég kitüntetett Freud) elhagyták a szigorúan vett orvosi terrénumot, szükségképen átmentek az elementáris pszichológia, később a tömeg-és néplélektan, végül pedig a vallásbölcselet és a kulturfilozófia területére. És itt provokálták ki azok ellenállását és támadását, akik előtt a psza. orvosi módszere föltétlen „tabu” lett volna.


A. R. Luria kazáni orvos és pedagógus, a psza. egyik oroszországi előharcosa, aki évek óta dolgozik a lélekelemző módszer marxista kritikáján egész sereg megegyező módszertani szempontot vél az analitikus elméletben és a marxismusban felismerni. (Internat. Zeitschrift f. Psychoan. 1923. IX. Jahrg. Heft 4.) A psza. Luria szerint nagy segítségére lehet a marxizmusnak szociológiai szemlélődéseiben, amelyeket egy eddig hiányzó konkrét lélektani motívumokkal tölthet meg: ahogy gazdasági motívumokkal a történelmet, úgy magyarázhatjuk az analitikus ösztönelmélettel az egyesek életét. A psza. és a marxizmus módszertani egységét Luria röviden a következőkben látja:


1. Mindkét irányzat lényegében analitikus,


2. mindkettő az emberi tudat minden rétegét (tudatalattit, tudattalan) kutatja,


3. mindkettőnek a szociálisan és fejlődéstanilag determinált (szóval nem a teológikus-idealista atmoszférába kieresztett) ember a kutatási tárgya, s végül


4. mindkettő a személyiség dinamizmusát (ösztönelfojtást, szublimációt, stb.) tanulmányozza.


Könnyen nyilvánvalóvá válik azonban, hogy ezek a tág keretek között való megegyezések még nem kötik szükségképen egymáshoz a két irányt. Ahhoz hogy ezen a materialista-determinista alapon valóban együttmaradjanak, arra lenne szükség, hogy mindkettő előtt nyitva álljon a metodológikus fejlődés útja. A marxizmus előtt nyitva áll, mert valóban metódus, amely a materialista lélektani bázist felhasználhatja, de a pszichoanalizis módszertani fejlődése megállott és a lelki konfliktusok állandóan ismétlődő formuláinak rendszerévé merevedett.


Az emberi ösztönélet fejlődése egy bizonyos pontig a természet által kijelölt vonalon haladt. Ezen a meghatározható időponton (amely nagyjából egynek vehető az osztálytársadalmak kialakulásának időpontjával) túl azonban a társadalmi szervezetek befolyásolták további fejlődését. A társadalmi szervezetek szerepével a psza. azonban már nem számol és az emberi ösztönélet fejlődését máig is a természetadta modifikálatlan körülményekbe képzeli bele. A marxizmus helyet ad a történelmi-gazdasági) alapstrukturán a fölépítmény pszichikai tényezőinek. A psza. azonban a pszichikai tényezők jelentőségének egyoldalú eltúlzásával kizárja szemlélődéseiből a történelmi-gazdasági szempontokat.


És így a marxista kritériumoknak a psza.-re való alkalmazása közben világossá lesz, hogy a psza. matérialista ugyan, de nem dialektikus. S mert a történelmi fejlődés felismeréséhez szükséges érzék hiányaik belőle szívesen jelenik meg az örökérvényűség pózában. Érdekes és jellemző erre, amit Thomas Mann, Freud föltétlen híve ír a „Die psychoanalitische Bewegung” r. számában „Freud helyzete a modern szellemtörténetben” címmel: „Aki azon fáradozik, hogy az idő mulandó „hullámjátéka” el ne takarja egészen az emberiség tágranyíló jövendőjébe irányított tekintetét, az látni fogja, hogy reformok, átalakulások milyen kevéssé jelentenek haladást... Az emberiség minden ünnepe egy ősi gonosztett emlékünnepe: az apagyilkosságé, „amellyel” (Freudot idézve) „oly sok minden vette kezdetét, a társadalmi organizációk, az erkölcsi korlátozások és a vallás”. Később: „Freud, mint mélységkutató és az ösztön pszichológusa a 19. és a 20. század amaz íróinak sorába tartozik, akik minden Földisteni-szellemelőtti uralmát, az „akarat”, a szenvedély, a „tudattalan”, vagy mint Nietzsche mondja az „érzés” primátumát védték meg forradalmasan az „értelemmel” szemben. Ez a reakció szava. De forradalmasan kihangsúlyozva”.


Th. Mann Freudot tehát Nietzsche méltó követőjének tekinti, igazi forradalmárnak, a szó reakciós értelmében.


Azok a marxisták, akiknek kevesebb türelmük van a szavakkal való játékokhoz, az ilyen forradalmárokat ellenforradalmároknak nevezik. A marxisták ugyanis tudják, hogy ma az u. n. osztályharc korában élünk és így bizonyos szkepszissel fogadják azokat az emberiség jövendőjébe tekintő örökérvényű megállapításokat, amelyek nagyrészéről csak az igazolódott be, hogy valamilyen formában az uralkodó osztályok érdekeit szolgálják. A psza.-pak az orvostudomány és a pszichológia terén felkutatott eredményeit a marxizmus nem bolygatja, de nem fogadhatja el társas-életünk mozgató tengelyeként az egykori apagyilkosság emlékét s nem akceptálhatja, hogy „a szociális problémák nagyrészt onnan erednek, hogy az emberek többségénél a munka nem nyujt elég libidó-kiélési lehetőséget” — mint Freud írja legutóbbi könyvében.


Marxista pszichológusok klinikai és laboratóriumi kutatással igyekeznek megoldani a kísérleti lélektannak a psza. által elhanyagolt feladatait. Bechterew és Pavlov elért eredményei alapján intenzív tudományos munka folyik a Szovjetunió egyetemi intézeteiben a reflexológia kiépítésére, különös figyelemmel kutatják az egyéni lélekre is kiható u. n. társadalmi reflexeket és igyekeznek valóban metódussá olvasztani a psza.-t, amelyet nyugateurópai polgári müvelői reakciós rendszerré hamisítottak. (Milánó) 


 


Vissza az oldal tetejére