Főoldal

Korunk 1930 Június

A légür nem üres s a nap hideg

 


Aki a paradoxonokat szereti csak lapozzon a természettudományi kutatások legfrissebb eredményei között. Ezek úgy állanak elő, hogy a megszokás konzervatizmusa megtartja a régi elnevezéseket akkor is, amikor az alattuk rejlő tartalom már ellentmond nekik. A laikus, aki az iskolában a „légüres térről” és a forró napról tanult, elképed, ha azt hallja, hogy a csillagok közötti teljesen üresnek tartott térben négyszer több anyag van szétszórtan, mint magukban a csillagokban s a nap, amely hatezer fok meleg, egy hideg-központ a csillagközi térben. S mégis a legújabb csillagászati kutatások eredményei alapján így kell revideálni régi fogalmainkat.


Még húsz évvel ezelőtt Schwarzschild, híres göttingai asztronómus a következőképen fogalmazta meg a még ma is általában elfogadott klasszikus képet „az állócsillagok rendszeréről”:


„Képzeljük el, hogy a világot olyan szemekkel nézzük, amelyeknek egy millió kilométer annyi, mint a mi szemeinknek egy miliméter. Akkor az állócsillagok nem egyebek, mint egy miliméter átmérőjű kis golyócskák, gombostűfejek. A távolság pedig e gombostűfejek között átlag száz kilométer. A csillagrendszer egysége tehát úgy néz ki, hogy egymástól száz kilométer távolságra levő gombostűfejek tartoznak össze egy rendszerbe. Ugyancsak hatalmas elválasztó távolság. Az anyag (már t. i. az az anyag, amely hatalmas golyókba, mint a nap össze van tömörítve) tehát olyan ritkán van elosztva a térbe, mintha egyetlen egy liter vizet szórnánk szét az egész földön. Mintahogyan nem is sejtenénk a víz jelenlétét, ha csak egy liter volna belőle szétszórva jelen a földön, éppen úgy a csillagokról se tudnánk semmit, ha rettenetes nagy távolságaikhoz és ritkaságukhoz nem járulna egy éppen olyan csodálatos körülmény: a csillagközi tér csaknem teljes üressége. A ragyogó gombostűfejek csaknem teljesen pormentes térben állanak. Csak így lehetséges, hogy a fénysugarak a csillagok felől hamisítatlan híradást hoznak s csak ez által áll elő a probléma, hogy egymástól száz kilométerre fekvő gombostűfejek között organikus öszszefüggést keressünk”.


Az e sorok leírása óta eltelt húsz év alatt a természettudományok különösen az atomelmélet eredményei alapján jobban belenéztek az „üres térbe” s rájöttek, hogy az egyáltalában nem is olyan üres.


Az izzó gázgömbök, mint a napunk pl. állandóan anyagot hajtanak ki magukból az üres térbe; rádióaktiv folyamatok és sugárzásnyomás folytán olyan óriási sebességgel löveltetnek ki anyagi részek a napok anyagából, hogy kiszabadulnak ezek vonzásköréből s elszakadnak tőlük.


Vannak közös központ körül keringő kettős-csillagok, amelyek olyan messze vannak tőlünk, hogy kettősségüket csak a spektrumképük vonalaiban, a mozgásuk által előállott eltolódásokból ismerjük fel. Kitünt azonban, hogy két spektrumvonal nem tolódik el; amiből az következik, hogy nem a kettős-csillag anyagának színképéhez tartozik, hanem valami más anyag kell okozza, amely a csillag és mi közöttünk van: a csillagközi tér. Eddington különböző sebességi és csillagtömegadatokból kiszámította, hogy mennyi lehet és mennyi kell legyen ennek a csillagteret kitöltő anyagnak a. sűrűsége s úgy találta, hogy tizenhatszázmilliomodgramm anyag esik egy köbcentiméter csillagközi térre. Ez megfelel körülbelül tíz hidrogénatomnak egy köbcentiméterben.


Ez ugyancsak kevésnek látszik. Mindjárt más lesz azonban a véleményünk, ha az óriási csillagközi térre gondolunk. Mert egy tizenhat fényéves körzetben elég anyag van ily sűrűség (ill. ritkaság) mellett is, hogy belőle 128 olyan óriási csillag kikerüljön, mint a mi napunk. Egy ilyen nagyságú körzetben azonban rendesen nincs több, mint 30—40 állócsillag. Amiből következik az ugyancsak meglepő felismerés, hogy a csillagközi térben, amelyet eddig teljesen üresnek gondoltunk, szétszórva kb. négyszer annyi anyag van, mint amennyi égitestekbe összeszorítva-ugyanezen térben.


A csillagok fénye, amely úton róluk tudomást s mint Schwarzschild mondotta „hamisítatlan híradást” kapunk szintén az energia egy alakja. Ez az energia a csillagközi anyagra is átvivődik. Pontos számitások azt mutatják, hogy a csillagközi anyag” hőmérséklete 10.000 és 15.000 fok között kell legyen. Ugy hogy a mi napunk a maga csekély 6000 fokával egy hideg-központ a csillagközi térben s a mi összes csillagvizsgálati eredményeink s méréseink a földön egy óriási hűtő jégszekrényben szerzett adatok. Nem kevéssé meglepő eredmény. De a csillagközi tér sajátosságából még más is következik, ami eddigi csillagászati ismereteink revideálását kívánja. Ha ugyanis a csillagok közti tér nem tökéletesen üres, akkor azokon az óriási távolságokon, amelyeket a fény megtesz, amig egy-egy csillagról hozzánk elérkezik, kell hogy a fényből valami elvesszen. A fény erőssége, amely a csillagok nagyságának és tőlünk való távolságának meghatározására használunk fel, nem érkezik tehát hozzánk eredeti nagyságában, hanem némiképen lefogyva. Ami azt jelenti, hogy a csillagközi távolságok kisebbek mint amilyeneknek eddigi számításaink mutatják. Pl. egy csillag távolsága, amit eddig 218 fényévre becsültek, az új számítások alapján csak 117 fényévre csökken. (é. a.)


 


Vissza az oldal tetejére