A „Magyar Irás” (Budapest) szinpadművészeti számában írja Innocent Ernő a legutóbbi húsz esztendő magyar szinpadművészeti kísérleteiről:

Kísérleti előadások húsz éven át. És még ma is mosolyognak Uj plakát jelenik meg és megáll az utca, előtte: „Ide is elmegyünk. Nevetni!” Ugyanakkor pedig a Nemzeti Színház élén a Thália Hevesi Sándora áll s a Magyar Színházban áhítat tömjénez Törzs szavai alatt.

1904—1909: a Thália. Százharminchét előadást injekciózott Budapestbe és a vidékbe; hozta Brandes, Hebbel, Swen Lange, Wedekind, Ibsen, Heyermanns, Giacosa, Courteline, Schnitzler, D´Annunzio, Henry Becque, Hauptmann és mások darabjait s öt éven át sikerült mozgásban tartania a megindult vérkeringést. Nagy erupció volt! Megszűnése után két évre maga után lendítette a másikat. Feld Irén kamaraszínháza a budai Várszínházban ujabb két éven át hirdette Csehovot, Strindberget, amíg végre, csodák csodája, a nagy színházak is felfedezték őket és a Vígszínház évekig élt Csehovból. Az inter arma silent Musae igéje nyomán nagy fehér csönd következett és az utána jött piros lobogások se voltak maradandók. A „Ma” csakhamar tegnappá lett, a régi színház is végivonaglott, nem csoda hát, ha ezerkilencszáztizenkilencig nem is jelentkezett semmi, A Madách-Szinház a „második Thália”. Két éven át verekedett az epigonok gyengültebb öklével s ha mást nem is, de neveket hozott: Péchy Blanka, Baló Elemér, Gellért Lajos, Gárdos Kornélia, Szabados Piroska. Előadta Anatole France-ot, íróvá avatta Vitéz Miklóst és rendezővé Baróthy Józsefet. Ugyanekkor Fehér Arthur vezetésével a MIMOSz iskolája kamaraelőadásokban mutatta be Tolsztojt, Felix Saltent és Biró Lajost. De a rivaldafény szociáldemokrata volt és a rendőrség kioltotta.

Ekkor jelentkezett a Dunaparti Színház, ahol Rónaszéky vállalt felelősséget néhány egyfelvonásosért. Később a mai Helikon helyén több apróbb próbálkozás esett, de nagyobb jelentőségre csak az írók Bemutató Színháza vergődött. Néhány friss magyar darabot mutatott be példás előadásban. 1920-ban mégegyegyszer feltámadt a volt Madách-Szinház Uj Színház néven a ligeti Budapesti Szinházban, ahol Hauptmannal mesélt balladát a télről Somlár Zsigmond hitével. De a liget balladája és téli hidege erősebb volt, a periferiák levegője beléfojtotta a szót és két hónap mulva döbbenten elhallgatott.

Ez eddig irodalomtörténet. 1920. Mult! Az utánahulló három néma év elfeledte a kritikát és elsemmizte az eredményeket.

Ezután karmolt bele irodalmunk alvó arcába a százkörmü szó: —izmus. Minden akarás zászlója, minden gáncs próbaköve. Izmus.

Ezerkilencszázhuszonhárom májusában mondat jelent meg a napilapok hirei között: „A fej a zsákban.” Ez a zsákbamacskás reklám az „Uj Kultura” fejét jelentette. A zsák Hasenclever „Emberek” cimü expresszionista darabja volt, mely Vaszary János rendezésében színre is került a Renaissance Szinházban. A harmincegy képes revüszerü darab körül sokat verekedtek. A rendező a kritikákra is replikázott. Többet ártott, mint használt, de csakazértis jól tette. Előidézte a harcot és a harc már maga is eredmény. Hasenclever is igy gondolta volna: Wenn schon, denn schon! És az első karmolás soká nem heggedt. Baráti szorítást érdemel a kéz, mely elkövette. És ilyen esetben már az is másodrangu, hogy mi volt a tenyerén. Nem sok Kisérlet! Nem fedte Hasenclevev és az expresszionizmust sem. A választás sem volt szerencsés. Az „Emberek” nem azok az emberek, akikkel találkozni fordulópontot jelent.

Ugyanilyen szerencsétlen választás volt Kaiser: Tüzvész az Operaházban cimü drámája, amelyet expresszionista bemutatóképp hozott Forgács Rózsi Kamaraszínháza. Egyetlen jelentősége, hogy ez volt az első modern premier, amely díszletek nélkül, függönyök között játszódott le.

A legnagyobb sikerű darab, amely a közkeletüvé lett „izmus” jelzővel indult, Wedekind „Tavasz ébredése”. A hisztérikus pesti zsurfigurák szexualitása tömegsikert rajongott a téma köré és a hires „szénapadlásjelenet” az összes tánciskolák töltelékjeiben fantasztikus visszhangra lelt. Ez eredményezte azt, hogy az angolparki tüzoltóünnepélyen aratott premiersiker után dr. Bárdos Artur adoptálta az előadást és Wedekind harminc estén át plakáton volt a Belvárosi Szinházban. A szereposztás, a díszletek ötletes versatz-szerü egyszerűsége és expresszív mivolta, a rendezés színe, egyike volt a legfigyelemreméltóbb munkáknak. Hegedűs Tibor, a szervező, megtalálta azt a közvetítő metódust, amely elfogadhatóvá teszi a pesti nézővel a szokatlan színpadi képet. Szerencsés kéz emléke él abban, aki elfogulatlanul nézte végig a jubiláló előadást.

Ez a siker egyengette a Várszínházban a következő Kaiser-darab utját. Ezerkilencszázhuszonnégy tavaszán került színre a „Reggeltől-Éjfélig”, Anday Ernő rendezésében. Ujitás volt a diszletkeret, amely az egész darabon végiggörditette a színpadot ideges, villámszerü vonalaival. És megértésre talált az az álomszerű felfogás, amelynek jelzésekép az óra reggeltől-éjfélig belekondult a darab valamennyi jelenetébe. Tudtommal ez az instrukció az eredeti műből és a külföldi előadásokból hiányzik. A kerékpárverseny hidja és frakkos figurái fényképes uton a szerző elé kerültek és levélbeli gratulációját is kiváltották. A darabot Vécsey Leó fordította, a kai-seri stilus átérzésével s az előadás egyetlen árnyfoltja a színészek tökéletlen játéka volt.

Pár hónap mulva a Művész Színpadon követte ezt az előadást az első magyar expresszionista premier, Kelemen Viktor: Mennybemenetele. Hasencleveri hatás alatt készült szegényes utánérzés volt Rékay András energiátlan rendezésében, a közönség jóindulatu megnemértésétől kisérve.

Ezt követte a margitszigeti MAC-pályán Hasenclever Antigonejának előadása 1924 juliusában az én vezetésem mellett, Tiszay Andor és Rékay rendezésében. Többszáz szereplővel, operaházi ballettel, óriási reklámmal s ilyenformán hasonló eszközökkel dolgozott, mint az Emberek. Főszereplői: Gellért Lajos, Gárdos Kornélia, T. Halmy Margit és a tömeg. Három vasárnap este került színre, a második alkalommal Walter Hasenclever személyes bevezetőjével. Az előadás jelentősége mindössze annyi, hogy ez volt az első magyarnyelvű tömegpremier. Talán még feljegyzésre érdemes, hogy anyagi eredményében a vállalkozó kereskedőt a IX. kerületből az Andrássy-utra juttatta, ami váratlan számba mehet a kísérleti előadások elszámolásainál.

A volt Madách-Szinház zeneakadémiai helyén került szinre Maeterlinck „Tintagiles halála”. Rendezője Keleti Márton volt. A szöveg rovására eminenssé transzformált zenei és fényhatások érdekes ujdonsággá avatták.

Az Ujházy György-féle Karaván hozta először August Strammot magyar színpadon.

1925 márciusában a Csengery-utcai Művész-Szinpadon megalakult a Zöld Szamár Szinház, Hevesy Iván és Mittay László vezetésével. Uj színeket, új hangokat hoztak az előadott Ivan Goll Uj Orfeuszában a Páris ég-ben és Cocteau szatirikus játékában, az Eifel-torony násznépé-ben. A fiatal szereplők összjátéka, az itt alkalmazott írógéporchester, a recitáló kórus és grammofonelőadás groteszk komikuma, mind érdekes kísérletek és a pár hónap mulva megszünt Zöld Szamár Szinház vezetőinek elvitathatatlan érdemeket szereztek.

Ebből a vállalkozásból sarjadt ki ez év tavaszán az Uj Föld nevü dadaista és szürrealista csoport, amely egy előadás groteszk komikuma, mind érdekes miában Tzara: Felhőzsebkendőjét. Eszközeik ugyanazok, mint a Zöld Szamár Színházé voltak. Az előadást Tamás Aladár és Palasovszky Ödön rendezték.

Nem itt kell megemlékezni a nagy színházakban helyet talált üzleti elvü Csodaszarvas, Asszonyáldozat, Kolportázs, Johanna, Víg halál, Hamlet házassága és Jedermann-előadásokról, bár akadt közöttük nem egy, amely művészetet is jelentett. Nem tartozik ide a határozott pluszt jelentő Blaue Vogel kabaré és a Die Gondel se, mint az előbbi utánzata, amelyek nyomán a magyar kabarék is próbáltak másolni, de sikertelenül.

Ide csak ennyi tartozik: dolgoztunk és dolgozni fogunk. Ide csak ennyi tartozik: ősi jog, hogy a következők következzenek. Ide csak ennyi tartozik: „Kísérleti előadások husz év alatt. És még ma is mosolyognak rajtuk”. De csak Budapesten!