Szabó Róbert Csaba
Dürenmatt megfigyelése
Kiegel Hammet másodszakács volt a Hiltonban, s mint minden másodszakácsnak, volt egy kis üzlete, afféle útszéli vendéglő, amiben ő volt a főszakács hétvégente, vagy amikor ideje engedte, így hát mindent, amit a nagy Spark keze alatt tanult, rögtön kamatoztatni tudta, igaz, kissé másként, hiszen mégiscsak egy útszéli csehó fölött uralkodott, ami nem ugyanaz, mint a Hilton bordó és súlyos bársonyszőnyege, a konyhák labirintusszerű, nehéz párájú termei. A gyorsbüfében, amit Rosalindának keresztelt el egyik kedvenc unokahúga után, Mark volt a helyettese, akinek szintén volt egy kisebb cége valahol a belvárosban, egy fabódé, amelyben szendvicseket, kolbászt és bécsi szeletet árult, persze, személyesen ritkán, hiszen Kiegelnek főállása miatt állandóan a Rosalindában kellett ülnie, fel sem merült, hogy állandóan saját kis vállalkozásával foglalkozzon, ezért volt ott az öccse, Peter, aki korán befejezte tanulmányait, és akinek sohasem fűlt a foga a tanuláshoz, ahogy errefelé mondani szokták inkább jóindulattal, mintsem rosszallással, mert ha valaki dolgozni akart, akkor az sokkal többet ért alkalomadtán, mint az egyetemre pazarolt pénz. Az öccse viszont tényleg nem foglalkozott semmivel, így hát ott ült reggel fél kilenctől délután négyig a belváros egyik utcájában, és árulta a szendvicseket, négy után tíz perccel összepakolta a megmaradt kolbászokat és hússzeleteket, összeszámolta a pénzt, betette egy kis fémtokba, bezárt, majd elindult hazafelé. Bátyjával csak este találkozott, ilyenkor megbeszélték a napi forgalmat, a másnapi tennivalókat, és Mark igazán úgy érezte, hogy meg lehet elégedve, mert az öccse mindig pontosan és nagy odaadással végezte teendőjét, soha nem kapta azon, hogy hiányzik valami a bevételből, pedig többször biztatta, hogy ha szüksége van rá, nyugodtan elvehet belőle anélkül, hogy előzőleg szólna. Mark öccsét kizárólag a galambok érdekelték, volt néhány igazán szép példánya, de mert a padlásuk túl kicsinek bizonyult, egy madarásznál tartotta őket, és a délutáni programja általában abból állt, hogy etette és röptette az állatait, ilyenkor képes volt órákat eltölteni azzal, hogy figyelte a háztetők fölött köröző galambrajt, amint időnként megriadva zúgtak el, alattuk a lakónegyed morajával és a kiterített ruhákkal. Peter a madarász állatkereskedésébe is bejárt, megetette a hörcsögöket, a halakat és a teknőcöket, míg az öreg madarász a piacon volt magvakat vásárolni. Az öreg csak vidékről származó magvakat vásárolt, sohasem szerette a gyárban zsákolt mindenféle, megbízhatatlan keveréket, amelyben több volt az ocsú, mint a tiszta búza, ezért maga keverte mindig otthon, a padláson vagy a szűk udvaron a kiterített ruhák között. A bejárónője, mert ilyenre is futotta az öregnek, többször lehordta, amiért a frissen mosott ruhák között bujkálva csűrölte egyik edényből a másikba a búzát vagy az árpát, hogy a szemetet kifújhassa a falak között futkosó légvonat. Az udvar tele volt ocsúval, az árnyas és nedves fal tövében néhány mag már szárba is szökött, de a tél legelejére sem tudott beérni, zölden és néhány araszosan fagyott meg. Előfordult, hogy a bejárónő kétszer tisztálta a ruhákat, vagy kileste, az öreg milyenkorra időzíti a szelelést. Legtöbbször persze, amikor az öreg a számítások ellenére mégiscsak nekifogott átrostálni a magvakat, hazavitte a mosnivalót, ami már csak azért is jobb volt, mert volt egy régebbi típusú mosógépe, ami ugyan sok áramot fogyasztott, és a vízzel sem takarékoskodott, mégis beledobta alkalomadtán a ruhákat, hiszen így neki is sokkal könnyebb volt. Ráadásul Karola, az unokahúga is besegített, aki már csak szakmájából kifolyólag értett az ilyesmihez, hiszen egy mosodában dolgozott, ami megállás nélkül működött három váltás személyzettel. Karola gyakran segített nagynénjének, kipakolta a galambszaros szatyrokból a ruhákat, egyenként felemelte őket, a napfényben megvizsgálta, melyik milyen mosást igényel, aztán gyors kézmozdulatokkal vizet készített, mosószert adagolt, majd belegyúrta a ruhákat az ócska masina gyomrába, majd vigyázva, szinte egy ujjal elfordította a rozsdás, műanyagburkolat nélküli kapcsolót. Sokszor meg is várta, míg a gép befejezi, állt csípőre tett kézzel, és nézte a régi gépet, amint az egyenetlenül, időnként felzúgva forgatta a szennyes ruhadarabokat. Karola gyors volt, pontos és tiszta. Sohasem járt kétnapos ruhában, állandóan mosott, a munkahelyén mindenki szerette, a főnöke egyenesen el volt ragadtatva, s be kellett ismernie, hogy Karola nélkül a férjétől való elköltözést sem élte volna túl, a lány mindig meghallgatta, s bár tanácsot sohasem adott, a mosoda vezetője úgy érezte, mintha az elmondás puszta ténye megvilágosította volna affelől, hogy mit is kell lépnie legközelebb. Karola pedig hallgatott, csendben mosolygott, ha dicsérték, és sohasem tett olyan megjegyzést, ami egyértelműen azt bizonyította volna, hogy nem ért egyet főnöknőjével. A történet pedig ott kezdődik, ahol ez a házasság véget ért. A mosoda vezetője, és tegyük hozzá, tulajdonosa, Lora asszony egy nap felhívatta magához Karolát, de előtte még beszólt a könyvelőségre, hogy küldjék fel a múlt heti számlákat láttamozásra, hogy mégse tűnjön úgy, hogy kivételezni akar ezzel a lánnyal. Ezért aztán Karola magára terítette vörös színű felöltőjét, mert az idő túl enyhe volt ahhoz, hogy teljesen felvegye, magához vette a könyvelőségi aktákat, és elindult. Először a nagynénjével találkozott, aki az öreghez vitte a frissen mosott és vasalt ruhákat, arca ragyogott, mindig ragyogott, ha meg volt elégedve a munkával, amit rábíztak, egyszer azt mondta, ez élete egyetlen célja, hogy megfeleljen az elvárásoknak, amire Karola csendesen mosolygott, mintha őt dicsérték volna megint. Az öreg a huzatos udvaron magvakat szelelt, a szél meg van bolondulva ezek között a falak között, sohasem lehet kiszámítani, s bár nagyon sok ocsú hever mindig szanaszét az udvaron, a falak mellett (némelyik kihullott mag már rég szárba szökött, de nem érik be), az öreg mindig meg volt győződve róla, hogy így sem végez tökéletes munkát. Karola pedig csendesen felült a biciklire, amit Peter hagyott ott tegnap délután, imbolyogva kikarikázott az udvarról, vállán a felöltője, hóna alatt a könyvelőségi akták, és elindult a szűk belváros felé, néhány sarok után megállt, mert felöltője minduntalan megpróbált lecsúszni, ezért derekára rögzítette, így már csak egy szál ingben volt. Szinte belebotlott Peterbe, aki a bódé előtt söprögetett, meg is állt, odaadta neki a biciklit, vett egy szendvicset, kicsit hidegnek találta, s míg megérkezett a busz, azt eszegette; nagyon lekötötte, nem is figyelt, valószínűleg ennek következtében ült egy olyan buszra, ami először szinte megkerüli a várost, és csak azután érkezik meg Lora asszonyhoz. Mindenesetre már nem szállt le, hagyta, hogy a busz kivigye a város szélére, megálljon vele néhány teljesen kihalt megállóban, majd keresztezze azt a bekötő utat, ami az autópályára kapcsolja rá a várost, és elrobogjon az útszéli étterem előtt, ahol Mark éppen néhány munkásnak magyarázott gesztikulálva; végül a szálló előtt egy sarokkal szállt le. Kiegel másodszakács ekkor döntött úgy, hogy nem vár tovább, és biciklire ül. Reggel óta nyugtalanította az útszéli étterem, ahol a munkások épp most szerelik fel az új, jóval nagyobb és éjszaka is jobban használható cégért, aminek hosszú, neonfényben úszó hajú sellője és alatta a Rosalinda felirat úgy nézett ki pontosan, mint a Hilton hatalmas, város fölé emelkedő betűi, fölötte az R félkörívbe csavarva, akárcsak a H betű a Hilton homlokzatán. Ahogy átvetette a lábát a nyergen, látta Karolát, amint sietve belép a személyzeti bejáró ajtaján, erre eszébe jutott, hogy Lora asszonynak megígérte, hogy szól, ha megérkezik a lány, terpeszállásban, lábai között a biciklivel felszólt maroktelefonján Lora asszonynak, aki, miután letette a kagylót, átgörgette magát egy monitorokkal zsúfolt szobába, és néhány kapcsolgatás után felfedezte a lépcsőkön fölfele igyekvő lányt fehér ingben, derekán a vörös felöltő, ami szinte egyetlen ponttá mosta össze a képernyőn, és észrevett egy árnyékot is, amint a lépcsőfordulón befordul, a következő monitoron a lány már rohant, az aktákat is eldobta, Lora asszony felhúzta a szemöldökét, az árny megint megjelent, nagydarab, eltorzult fickó, Lora asszony hátradőlt székében, és kikereste a legideálisabb beállításokat.
