Simonfy József
senki sincs
ahogy a gyermekkormozott üvegen
át nézte a
napfogyatkozást fölgyújtom az éjszakát
kormozott nappalomon
nézek életembe
hogy bele ne őrüljek lyukat ejtettem
a világon
szivárogjon be
a valóság de mint
dugót
magába ránt
kicsüng a fejem megfagyott üresség
akár egy jégveremben
senki sincs
odakint
