Leleplezett hazugságok: 3/3

Kutatásom tárgya és célja

Kutatásom tárgya bizonyítani a testbeszéd és arckifejezések egyetemességét és ezek kontrollálhatatlanságát. Célja a megtévesztés feltérképezése a szavakban, a hangban, a testen, az arcon vagy bármilyen gesztusban.

A felmérés eszközei

A minta

A minta elkészítésekor úgynevezett rétegzett mintavételt alkalmaztam, melynek lényege Dr. Majoros Pál szerint az, hogy „sokaságot igyekszünk homogén részcsoportokra bontani, és mindegyikből a sokaság és a minta arányához viszonyított elemet választunk ki, tehát rétegeket lehet képezni: nem, életkor, végzettség, foglalkozás szerint, illetve ezek kombinációjaként”. (Kutatásmódszertan, Dr. Majoros Pál, A mintavételek fajtái, 64. oldal, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997)

A felmérést egy 76 személyből álló mintán végeztem. A mintában részt vevő személyek megoszlanak aszerint, hogy a kísérlet első vagy második fázisában vettek részt. A kísérlet első részében az alanyoknak mikro-arckifejezéseket kellett felismerniük. Ebben a kísérletben 19 személy vett részt.

A kísérlet második szakaszában összesen 57 kísérleti személy vett részt, közülük 17 (30%) egy filmrészletet nézett meg, és azt az instrukciót kapta, hogy hazudjon annak a 40 személynek (70%), aki fel kellett ismerje a hazugság jeleit, majd egy kérdőívet töltött ki ezzel kapcsolatban.

A minta megoszlott nemek szerint: férfi 28 (70%), nő 12 (30%) és életkor szerint is:15–19 év.

Hipotézis

Rögtön az elején el kell mondanom, hogy alaphipotézisem vizsgálatához többszöri vizsgálatra volt szükségem, és ennek okáért fő hipotézisem két kisebb kísérletet is tartalmaz, melyek adatai, eredményei a lentebb leírt hipotézis során fognak kibontakozni.

Feltevésem szerint az emberek többsége nem veszi észre, hogy hazudnak neki, és a hazugság jeleit sem ismeri.

Ahhoz, hogy hipotézisemre választ kaphassak, el kellett végeznem egy kísérletet. A kísérlet a következő volt: Egy alanynak bemutattam egy rövid filmet, melynek látványa igen megrázó volt. Miközben nézte a filmet, én figyeltem és kamera segítségével rögzítettük az arcán megjelenő érzelmeket. Miután az alany megnézte a filmet, azt a feladatot kapta, hogy találjon ki egy történetet, és állítsa be úgy, mintha azt az imént látta volna, és mesélje el két vagy három másik személynek. Tehát hazudnia kellett, minél meggyőzőbben. Hasonló módon egy operatőr filmezte a kísérleti személyt, miközben az előadta történetét, hogy megfigyelhessük az arcán, mozdulataiban, beszédében, testtartásában a hazugságra utaló jeleket. A történet elmesélése után azok a személyek, akik hallgatták a kitalált történetet, kérdőívet kaptak, hogy annak alapján felmérhessem, mire figyeltek fel a külső szemlélők, illetve azt is, hogy mennyire ismerik fel a hazugság jelei.

A mintában részt vevő személyek megoszlanak: 17 személy nézte végig a filmet, a másik 40 pedig hallgatta a történetet és egy kérdőívet töltött ki.

Az alanyok csaknem fele (47,5%) úgy gondolta, hogy a mesélő igazat mond, és nagyon kevesen (15,0%) figyeltek fel a hazugságra. Ugyanakkor majdnem kétötödük (37,5%) nem tudott válasszal szolgálni, vagyis nem volt meggyőződve arról, hogy hazudtak neki és becsapták.

A kérdőíven öt kérdés szerepelt, és az utolsó kérdésre tíz válaszlehetőséget adtam meg, melyek közül öt a hazugság jeleinek, öt pedig az igazság jeleinek a felismerésére szolgált. Különvettem a hazugság jeleinek felismerését. Ahogyan a táblázat is mutatja, legkevésbé (5%) a vállrándítást, leginkább az elmosolyodást ismerték fel, a megkérdezettek több mint fele (57,5%) bejelölte ezt a válaszlehetőséget, és majdnem fele (45%) a hosszú szünetekre is felfigyelt. Következtetésként levonható, hogy a kísérleti személyek nem igazán figyeltek ezekre a nonverbális és verbális jelzésekre, de akik fel is figyeltek rájuk, azok sem voltak tisztában azzal, hogy ezek hazugságot vagy igazságot tükröznek-e.

A megkérdezettek kevesebb mint fele (42, 5%) felismerte a lágyabb hangot mint az igazság egyik jelét, pedig maga a történet hazugság volt. Annak ellenére, hogy a legtöbb kísérleti személy nem észlelte azokat a nonverbális jelzéseket, amelyek az igazság jelei, a többség mégis igaznak ítélte a hallott történetet.

Az emberek többsége nem ismeri fel a mikro-arckifejezéseket, viszont gyakorlás által kimutatható a fejlődés.

A megkérdezettek többsége nem ismerte fel a düh (73,3%), undor (84,2%), megvetés (63,2%) és félelem (89,5%) arckifejezéseket. Leginkább a szomorúság érzését ismerték fel, a megkérdezettek csaknem háromnegyede (73,7%) felismerte ezt.

Másodszori próbálkozásra a düh arckifejezését a megkérdezettek jóval több mint fele (63,2%) már képes volt felismerni, ugyanakkor az undor arckifejezését is kicsivel több mint fele (52,6%) fel tudta ismerni. A legnehezebben felismerhetőnek a megvetés érzése bizonyult, hiszen a kísérleti személyek majdnem háromnegyede (73,7%) másodszorra sem ismerte fel ezt az érzést.

Az undor érzésének felismerésében mutatható ki leginkább a gyakorlás hatása, mivel először a személyek kevesebb mint egyötöde (15,8%) ismerte fel a bemutatott érzést, míg másodszorra majdnem felének (47,4%) sikerült. A két változó között pozitív korreláció van (r= 0,411).

Egyértelműen beigazolódott, hogy az emberek többsége nem ismeri fel a mikro-arckifejezéseket; gyakorlással kimutatható a fejlődés, azonban ehhez több időre és gyakorlásra van szükség.

Amikor valaki hazudik, nem tudja kontrollálni az árulkodó jeleket.

Ezen hipotézisem alátámasztására megfigyeléseimet használtam, a kísérlet során tapasztalhattam és a rögzített felvételekből is láthatjuk a különböző manipulátorok és illusztrátorok használatát, amelyek egyetemesek. Ezen hipotézisem beigazolását a videofelvételek támasztják alá leginkább.

Következtetés

Az emberek általában nem tudják felismerni a hazugság jeleit, mivelhogy nem látják összefüggésben a verbális és nonverbális kommunikáció jeleit, viszont gyakorlással kimutatható a változás, azaz a nonverbális kommunikáció és a hazugság jeleinek a felismerése. Annak ellenére, hogy a kísérleti személyek másodszori próbálkozásra már jóval több érzelmi reakciót fel tudtak ismerni, az érzelmeket leíró arckifejezéseket nagymértékben nem ismerték fel, amiből az következik, hogy az emberek nagy része csak a fontosabb érzelmi reakciókat ismeri fel, mint például a düh, a boldogság, valamint a szomorúság, és nem mindenki figyel fel az „apróbb” reakciókra, amelyek akár a hazugság jelei is lehetnek.

Tényként könyvelhető el az is, hogy amikor valaki hazudik, nem tudja kontrollálni az árulkodó jeleket. Előfordul, hogy az adott megtévesztő személy már előre begyakorolt kérdés-válasz rendszert dolgoz ki, viszont ezeket a személyeket könnyen ki lehet billenteni a begyakorolt egyensúlyukból, de ehhez ismernünk kell a mikro-arckifejezéseket, az érzelmi reakciók pontos megnyilvánulását és az apró, árulkodó jeleket, melyekkel könnyedén leleplezhetővé válik a megtévesztésre készülő személy.

(Elhangzott a XVI. Reál- és Humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia [ETDK] ülésén, Kolozsvár, 2013. május 23–26. Témavezető: Dr. Tódor Erika Mária egyetemi docens.)