Leleplezett hazugságok: 2/3

A megtévesztés észlelése a szavakban, a hangban vagy a testen

A hazugságokat leleplezni nem egyszerű. Az egyik fő gondot az információk valóságos zuhataga okozza. Túl sok mindenre kell odafigyelni. Túl sok az információforrás – szavak, apró szünetek, hangszín, hangmagasság, arckifejezések, fejmozdulatok, gesztikuláció, testtartás, légzés, elpirulás, sápadás, izzadás stb. És ezek mind-mind információt közvetítenek.

Egy haragos arckifejezést vagy egy durva hangnemet bármikor le lehet tagadni. A kimondott szavakat jóval egyszerűbb meghamisítani, könnyedén újra és újra el lehet próbálni. A beszélő folyamatos visszajelzést kap, hallja, amit mond, így képes finoman korrigálni az üzenetét. Az arcról, testmozgásból, hangszínből származó visszajelzés jóval pontatlanabb. A szavak után az arcot részesítjük a legfőbb figyelemben. Folyamatosan kapjuk a visszajelzéseket az arckifejezésünkkel kapcsolatban: Mosolyogj, amikor ezt mondod! Töröld le azt a mosolyt a képedről!

Egy tudományos kutatás (Ekman, 2007, San Francisco, University of California) azt találta, hogy agyunk egy része kifejezetten az arcok felismerésére specializálódott. Ha túl nagy a zaj, és a hangok nem jutnak el hozzánk, a beszélő ajkait figyelve képesek lehetünk megállapítani, hogy éppen milyen szavakat mond. Az arcról olyan fontos jelzéseket is leolvashatunk, amelyek lehetővé teszik, hogy egy párbeszéd zökkenőmentesen folytatódjék. Például aki éppen beszél, szereti tudni, hogy hallgatósága figyel-e rá. Ha az arcára néznek, ez jelzi, hogy figyelnek rá, bár ez megint csak nem a legmegbízhatóbb jelzés. Az udvarias, ám unatkozó hallgatóság képes a beszélő arcára meredni.

Három célt tűzhetünk ki magunk elé: 1. Vegyük észre gyakrabban a hazugokat; 2. Kevesebbszer ismerjük félre, ha valaki őszinte; 3. Ismerjük fel, amikor egyik sem lehetséges.

A szavak

Meglepő módon sok hazugot a szavai lepleznek le – az illető hanyagsága miatt. Még a legóvatosabb hazugot is lebuktathatja, amit Sigmund Freud után freudi nyelvbotlásnak nevezünk. A mindennapi élet pszichopatológiája c. művében Freud leírta (Paul Ekman, Beszédes hazugságok, Negyedik fejezet, Szavak), hogy a mindennapi élet „hibás” cselekedetei – a nyelvbotlások, ismerőseink nevének elfelejtése, a félreolvasás, félreírás – nem csupán véletlenek, hanem olyan jelentőségteljes események, amelyek belső pszichológiai konfliktusra utalnak. A nyelvbotlások Freud szerint olyasmit jelentenek, amit „valaki nem akar kimondani, ám ez az önbecsapás egy módjává válik”.

A hazugok az érzelmi kitörések (vagy tirádák, szóáradatok) módján is leleplezhetik magukat. Egy tiráda jelentősen eltér a nyelvbotlástól. Itt nem csupán egy-két szó erejéig hibázik a beszélő, az árulkodó információ pedig valósággal ömlik belőle. Ezt a beszédkényszert a túláradó érzelmek – harag, rettegés, félelem, aggodalom – nyomása okozza, amelyet a hazug egy idő után már nem bír ki, és emiatt olyan információkat közöl, amelyek leleplezhetik. Viszont bármely viselkedési minta, amely a megtévesztés jele lehet, bizonyos embereknél teljesen hétköznapi szokás. Paul Ekman (2003) Brokaw-veszélynek hívta azt a lehetőséget, hogy valakiről tévesen feltételezzük, hogy hazudik, illetve hogy igazat mond.

A hang

A hangunkkal összefüggő leggyakoribb jele a megtévesztésnek a szünet. Lehet, hogy valaki túl hosszan hallgat, vagy éppen túl gyakran. A beszédben tapasztalható hibák is lehetnek jelek. Ezek közé tartoznak az olyan hangok, amelyeknek nincs közük az egyes szavakhoz (ööö-zés, hümmögés), a dadogásszerű ismétlés, illetve ha elakad a szavunk mondat közben, és ily módon úgynevezett résszavak jönnek létre.

Az érzelmek legjobban dokumentált jele a hangmagasság. Az emberek nagy részének magasabb lesz a hangja, ha nyugtalanná válik. Ha a hazugság harag vagy félelem elfedésére irányul, a hang magasabb és hangosabb lesz, emellett a beszéd tempója is felgyorsul. A lelepleződéstől való félelem a félelemre jellemző változásokat okoz a hangban, sőt a megtévesztés során a hang is magasabb lesz. Számos ilyen technika áll rendelkezésünkre, ám ezek a gépek a stressz jelenlétét képesek megállapítani, nem pedig a hazugságot.

A test

A vállvonás és a beintés két olyan cselekedet, amit Ekman (Beszédes hazugságok, A test, 104 oldal) emblémának nevezett el, hogy megkülönböztesse őket az összes többi gesztikulációs elemtől, amit az emberek mutatnak.

Mindenki tudja, hogy a felemelt középső ujj valami olyasmit jelent, hogy „kapd be!”, míg a vállrándítás azt jelenti: „nem tudom”, vagy „tehetetlen vagyok”, illetve „mit számít, nem mindegy?” Szavak nélkül a gesztusok nem érnek semmit, nem így az emblémák, amelyeket akár a szavak helyett is használhatunk, ha épp nem tudunk beszélni. Az emblémákat szinte mindig szándékosan használjuk. A legtöbb emblémát a testünk előtt, a csípő és a nyak közötti területen jelenítjük meg, ezáltal igen látványos, nem lehet elsiklani felette. Noha nem minden hazug mutat ilyen árulkodó emblémákat, amikor ezek megjelennek, általában elég megbízhatóak. Egy-egy árulkodó embléma láttán tudhatjuk, hogy ez egy olyan üzenet biztos jele, amelyet az adott személy nem akar felfedni. Az emblémáknak igen konkrét üzenetük van, általában jóval egyértelműbbek a többi árulkodó jelnél. Hasonló testmozdulatok az úgynevezett illusztrátorok, amelyek szintén szolgáltathatnak megtévesztésre utaló jeleket.

Az illusztrátorokat azért hívják így, mivel beszéd közben illusztrálják annak tartalmát. Jellemzően a kezek illusztrálják a beszédet, bár a szemöldök és a felső szemhéj mozdulatai is gyakran szerepelnek hangsúlyt adó illusztrátorként. Az emberek kevesebb illusztrátort használnak, ha nincsenek érintve, ha unatkoznak, ha érdektelen számukra, amiről szó van, illetve ha mély szomorúság gyötri őket. Az érdeklődést, aggodalmat vagy lelkesedést színlelő embereket sokszor elárulja a beszédhez társuló illusztrátorok hiánya. Ha valaki hazudik, az árulkodó, részleges emblémák száma megszaporodik, míg az illusztrátorok száma csökken.

A megtévesztés jelei az arcon

Az arc gyakran kettős üzenetet közvetít: amit a hazug mutatni akar, és amit a hazug el akar fedni. Ekman (2003, Ötödik fejezet, 127. oldal) szerint az érzelmeket leíró arckifejezések, legalábbis azok, amelyek a boldogságról, a félelemről, a haragról, az undorról, a szomorúságról és az aggodalomról tanúskodnak, „megegyeznek minden embernél, nemtől, életkortól, népcsoporttól és kulturális háttértől függetlenül”. Arcunk elárulja, hogy mit érzünk éppen, vagy hogy kevert érzelmek tükröződnek-e rajta, illetve milyen az adott érzelmek intenzitása.

A szülők gyakran példákkal igyekeznek megtanítani gyermekeiket, hogy uralják az arckifejezésüket. Például: „Tessék örülni, amikor a nagynéni átadja az ajándékot!” Vagy: „Ne unatkozz ilyen látványosan!” Ahogy felnövünk, annyira megtanuljuk ezeket a megnyilatkozási szabályokat, hogy mélyen berögzült szokásainkká válnak. Azokat a szokásainkat, melyek érzelmeink megjelenítését vezérlik, talán a legnehezebb elnyomni. Több különböző arckifejezésünk van egy-egy érzelemre, mint ahány szavunk. Az arcon tapasztalható szivárgás leglenyűgözőbb forrása a mikro-arckifejezések.

Ezek az arckifejezések teljes képet mutatnak egy rejtett érzelemről, azonban olyan rövid ideig, hogy a külső szemlélő általában nem veszi észre őket. A mikro-arckifejezés a másodperc kevesebb mint negyedrésze alatt átvillan az arcunkon. A mikro-arckifejezések az egész arcon megjelenő, időben sűrített érzelmi kifejeződések, amelyek a szokásos időtartamuknak csak a töredékéig láthatók, ezért gyakran nem feltűnőek. Körülbelül egyórányi gyakorlással a legtöbb ember képes megtanulni, hogyan láthatja meg ezeket az igen rövid ideig felvillanó arckifejezéseket.

A mikro-arckifejezések azért lenyűgözők, mivel amellett, hogy a szivárgás során igen részletesen ábrázolnak egy elfojtott érzelmet, nem jelennek meg túl gyakran. A leggyakoribb maszk a mosoly ezekben az esetekben. Még ha a valódi üzenet nem szivárog is, maga az elfojtás észlelhetően jelzi, hogy az illető megkísérli elfedni az érzelmeit.

A megbízható arcizmaink azok, amelyeket képtelenek vagyunk hamis arckifejezések megjelenítésére használni; a hazug sem tudja befolyásolni őket. A homlok a megbízhatóizom-mozgások fő színtere. A szomorúság, gyász, aggodalom és valószínűleg a bűntudat érzése során a szemöldök belső sarkai felfelé húzódnak. Ez általában háromszög alakba feszíti a felső szemhéjat, és valamelyes ráncosodást idéz elő a homlok közepén. Ha szomorúak vagyunk, lefelé nézünk, ha szégyent vagy bűntudatot érzünk, szintén lefelé vagy félre nézünk, ha pedig undorodunk, akkor szintén félre nézünk. A pislogás gyakorisága is megnövekszik, ha valaki érzelmileg felfokozott állapotba kerül.

Az időzítés a megtévesztés jelének második forrása. Magába foglalja az arckifejezés teljes hosszát, azt az időt, amíg az arckifejezés megjelenik. A hosszú ideig tartó arckifejezések –általában öt másodpercig, de lehet akár tíz vagy több is – jellemzően hamisak. Az arckifejezések megjelenése vagy eltűnése lehet hirtelen vagy fokozatos. A leggyakoribb arckifejezés: a mosoly. A mosoly ugyanis teljesen egyedi a többi arckifejezéshez képest. A legegyszerűbb felismerhető arckifejezés. Ekman tizennyolc különböző mosolyt írt le (őszinte, megvető, tompított, szomorúságos, flörtölő, kínos stb.), melyek közül egyik sem félrevezető mosoly. A legtöbb mosoly közös eleme a nagy járomcsonti izom (musculus zygomaticus major) által előidézett változás. A járomcsonti izom egyszerű működése alakítja ki a valódi, önkéntelen pozitív érzések esetén megjelenő mosolyt.

A hamis mosoly célja, hogy meggyőzzön egy másik felet egy pozitív érzelem jelenlétéről. Számos jel van, amelynek segítségével megkülönböztethetjük a hamis mosolyt a valóditól. A hamis mosoly aszimmetrikusabb a valódinál. A hamis mosolynál nem társulnak a szemkörnyéki izmok mozdulatai. A szemöldök mozgásának hiánya apró, de fontos jel, amelynek segítségével még akkor is különbséget lehet tenni a valódi és hamis mosoly között, ha széles mosolyról van szó. A hamis mosoly esetén kifejezetten rossz a mosoly eltűnésének időzítése. A mosoly vagy nagyon hirtelen tűnik el az illető arcáról, vagy lépcsőzetesen hervad le, majd egy darabig kitart az arcon, végül újabb fokozatokban tűnik el. Ha maszkolásra használják, a hamis mosoly csak az arc alsó részének, illetve az alsó szemhéjnak a mozdulatait fedi el.