társadalom
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Fábián Sándor

Tangenciák (Zudor János, Darkó István)

Zudor János, a Kelet–Nyugat kabala-költője



„Nagyváradi kedvenc János / …Zudor János nagyon sáros, / a cipője is virágos / …totálkáros ez a János.”

Mentségemre szolgáljanak ezek a sorok az Isten asztalán című Literator-kötetből (1995, szerkesztettem én, olvasom meglepetten), mielőtt leírnám bevezető gondolatomat:

Hogyan is emlékezhetnék én pontosan az igazi Zudorra, amikor a mellettem álló-ülő Zudortól többnyire külön járt?

Benyomásaim szerint azért mindig a magas intellektusú Zudor-példányt fogtam ki. A „hat a méreg, hat a gyógyszer” előttit, aki még nem írta le, hogy „…elmegy / gyógyintézetbe”. Például 1989. március végén, amikor Pügmalion monológja című Forrás-kötetét dedikálta. S mert tizenegy éves lányom, Judit is ott volt, előrelátó udvariassággal ezt a kis szöveget fogalmazta (a szövegtördelés jellegzetesen az övé):

Fábián (Judithkának)

Annának és Sándornak

baráti sze
retettel

– a költészet mint útravaló –

= Zudor = Jancsi = emlék =

Előrelátást említettem: dedikáld a legfiatalabbnak, leghosszabb ideig övé lesz e kötet. Persze, a fizikai helyezkedés is számíthatott: kislány legelöl, anya, apa aztán.

Apropó: lányom és Jancsi középső lánya, Noémi a középiskolát az Ady-líceumban egy osztályban végezték. Leírtam e tényt, mert ez is érintkezési pont közöttünk. Megbecsülendő, mert valahogy kevés van belőle. Ahhoz képest, hogy zsenialitását (jól írtam!) tudtam s még Ady köri verselemzésekben is – talán könyvének méltatásával is – hangsúlyosan kifejeztem.

Olyannyira, hogy amikor 1990. február 9-én a Kelet–Nyugat első száma megjelent, a versrovat vezetőjeként lelkesen egyetértettem Tőke Csabával, hogy kezdjünk Zudor-oratóriummal, a Romániából jöttem cíművel.

– Meglátjátok, szerencsét hoz, jó kabala!

– Hóbort-montázs, de jó, én szeretem! – jelentette ki nemes egyszerűséggel a szerző is, aki ugye Pügmalion-függő szó-szobrászként bizonyára imádkozott Afroditéhez: Keljen életre szerelmem, a versem!

Életre is kelt, mert a maga két nagyoldalas montázs-nagyságában megjelent. És a Kelet–Nyugatnak is szerencsés felvezetése volt, „napkeltéje” – fél év alatt elértük a heti húszezres csúcspéldányszámot. Bekövetkezett persze a „napnyugat” is, ám az nem a kabala hibája volt.

Egyébként Jancsi még 1995-ben sem feledkezett meg arról, hogy szószobor-szerelmét szerencsehozónak hirdetgettem. Filmzene című kötetét (KecsmetionPRESS, 1995) így dedikálta:

„Fábián

 Sándor

  dr.-nak

  barátság-

   gal

  a Kabala-

    Zudor”.

A tördelés persze tőle – az üres első oldalon bőven lett volna hely a kurzív írásra. Érthető a kérdésfeltevés: „Hogy lehet azt megtanulni, hogy minden elférjen bennem?”

Emlékkép: megállóban állok, Várad-Velence Cinka Panna nevű fertályába kijáró autóbuszra várva. A távolban a park fái között Jancsi tűnik fel, megcéloz, loholva felém tart… A járda és a park között forgalmas az úttest, zebra itt nincs… Jancsi csak engem figyel, balra se, jobbra se néz… amolyan Góliát-léptek… útközépen több autó is fékez, csikorognak-csúsznak-dudálnak… Jancsi könynyedén átfut és harsányan köszön:

– Szervusz, Sándor, jó, hogy elértelek!

– Te Jancsi, vigyázz, autók…

– Muszáj megálljanak, hiszen elütnének!

– Éppen ez az, Jancsi!

– El kellett érjelek! – legyint. – Hallottad, hogy Habsburg Ottó, de lehet, hogy kavarom ebben a rohanásban… persze, Mihály király, ide jön Váradra, Biharba kormányzónak? Meg aztán az egész kísérete. Senkinek se mondd, hogy tőlem tudod! És azt, hogy Amerika becsődöl? Erről jut eszembe… van húszezer lejed… már jön is a buszod, siess… jó lesz harminc is, ha már ennyit markoltál… persze kölcsönbe, tudod!

Autóbusz beáll, körülöttem ismerősök is. Felszállok, Jancsi udvariasan kivár és – hangjában igen sok jóindulatú sajnálkozással – még beleharsogja az utastérbe:

– Na jó, nem is kérek többet… tudom
, hogy szar kis fizetésed van, kicsi orvos vagy, tőled ennyi elég… most elmentem!

– És Károly király? Mondd tovább! – szólok még vissza a lépcsőről.

– Ismersz, csak hülyéskedtem… Lehet, hogy József nádort akartam mondani! De azért egy szót se senkinek!

És Jancsi ellohol, úttesten, parkon át légvonalban bár-irányba.

Végezetül: nincs csattanós tangenciám Zudor Jánossal kapcsolatban. Említem ezt e lap főszerkesztőjének és megjegyzem:

– Tudtommal, Laci, te még egy arculcsapást is kaptál az éppen kveruláns Zudortól, a jó baráttól. Haragudni se illett érte. Leírhatom?

Mosolygós igen a válasz. Magyarázatul egy Zudor-sort keresek: „Néha megszáll a gonoszság, kilövöm”.

S a céltábla? Hát „arra valók a jó barátok…”, parafrazálom a híres Máté Péter-slágert.


A szerző további írásai

1 / 2 arrow

impresszumszerzői jogok