társadalom
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Fábián Sándor

Tangenciák (Zudor János, Darkó István)



Darkó István színész-író;

halálhűen eljátszotta a búvárt




Az ezerkilencszáznyolcvankettedik év „ötvenötödik napján” dedikálta A következő pillanatban című Forrás-kötetét (Kriterion, 1981). Nem február 26-át írt, hanem napokban számolta az időt… A könyv végtére is fantasztikus történeteket tartalmaz, legyen hát képzeletjátékosan eredeti a dátum leírása is. „Fábián Sándor Kollégámnak (az élet eme területén), valamint feleségének, Annának sok szeretettel és barátsággal” – ez a szöveg. A dedikációt egy színes kollázs díszíti – keresztre emlékeztető hosszúszárú nagy T betű. (Színes képeslapból ollózhatta ki.) A betű „fedele” női arcrészlet, csak a szemekkel. A könyvet, emlékszem, személyesen hozta el lakásunkra, a zöld tintás kézírás sorai is előre megíródtak. „Szerkesztette” az ajánlást… Elmenetele után a könyvbe lapozva névjegykártyányi üres vékony-kartonocskára bukkanok, rajta buzdító szöveg: „Hátha eszedbe jut valami a könyv olvasásakor? Ezért mellékelem e fecnit. Írd rá.”

Most írom rá: Darkó István T betűje sírkeresztje lett. Ifjú és bizony néha szeszesen bohó színészként így „kollázsolta” hamarosan bekövetkező tragikus halálát. Aminek szöveges „szcenáriumát” le is írja Az öreg búvár halála című elbeszélésében. A hős utolsó mélybe merülésekor akarja megtudni, hogy „mi a nyomorult igazság, ami ilyen néven szerepel odafönt”. Belepusztul: „Bizony ezután már aligha láthatok külső fényt.”

Hogyan is halt meg Darkó István? A Dacia Hotel termálvizes úszómedencéjébe úgy ugrott csukafejest, hogy előzőleg konyakot ivott. Sokat. Persze nem annyit, hogy inogva járjon. Adott a látszatra; kisportolt alakkal, délcegen vonult a trambulinig, ahonnan szép ugrással a vízbe „srófolta” magát… Hogy két-három perces medermélyi búvárkodással hosszában könnyedén átússza a medencét. Csak a termálvíz felszívódást gyorsító hatásával nem számolt – a hirtelen vérbe jutó alkohol a szó szoros értelmében elaltatta ott lent. Színész volt, nos, most is kiválóan akarta átélni a búvárszerepet. Utólag kiderült, nem átélte, áthalta. Narkózis lehetett úrrá rajta… élettelen testére csak másnap bukkantak rá, amikor a medence vizét leeresztették.

István, még írnék valamit erre a fecnire. Aki túl mélyre merül a „nyomorult igazság” keresése közben, az – a Te szavaiddal is élek – aligha láthat többé külső fényt. Meg aztán kolozsvári születésű színész-íróként honnan is tudtad volna a váradi termálvíz erejét?! Gejzírek pihenő rokona ez a víz.

Ha élnél, ötvennégy esztendős lennél; úgy búvárkodnál, hogy nem egyből az igazságot keresnéd hűbelebalázs módra (ha még oly látványosan csobbanásmentes csukafejessel is), hanem a bölcsességet, amely hozzá vezet.

…S rájönnél, hogy váteszi írógondolat volt részedről a „nyomorult” jelzőt elébe illesztened. Hiszen itt nyomorog-kínlódik közöttünk, csak valahogy mindig gúzsba kötve.

És – mint fényérzékeny felületen a kép – előhívatlanul már a Te írásaidban is jelen van.


A szerző további írásai

 arrow2 / 2

impresszumszerzői jogok