Buda bevétele,
1849. május 21.[1]
__________________
HERMANN RÓBERT
1848. december 30-án Perczel Mór vezérőrnagy hadteste súlyos vereséget
szenvedett Mórnál Josip Jellačić altábornagy hadtestétől. Ezzel
lehetetlenné vált Görgeinek az a szándéka, hogy még a főváros előtt
próbálja meg feltartóztatni a támadó cs. kir. fősereget. Ebben a
helyzetben az országgyűlés és a végrehajtó hatalmat gyakorló Országos
Honvédelmi Bizottmány (OHB) Kossuth Lajosnak, a testület elnökének
javaslatára elhatározta, hogy székhelyét átteszi Debrecenbe. "Budát
másfél századon túl bírta a török, s azért Magyarország volt, s
Magyarország lesz, ha mindjárt az önkény zsoldosai néhány napra
bitorolnák is hazánk fővárosa birtokát" - szólt az OHB kiáltványa
a törvényhatóságokhoz.[2] A
visszatérésre azonban nem néhány napot, hanem több hónapot kellett
várni. Ez idő alatt Kossuth és az OHB azonban többször is célzott
arra, milyen fontosnak tartja a főváros(ok) mielőbbi visszavételét.
A magyar ellenállás január végére ugyan megszilárdult a Tisza vonalán,
de az első ellentámadási kísérlet február végén Kápolnánál kudarccal
végződött. Március folyamán a magyar fősereg fel-alá me- netelt
a Tisza mögött, s Nagykőrös térségében indított ellentámadási kísérlete
is kudarcba fulladt. Április elején azonban a támadás végre sikerrel
járt. A magyar fősereg - a kiváló haditervnek és a kiváló csapatoknak
köszönhetően - három ütközetben, illetve csatában a főváros közvetlen
közelébe szorította vissza a cs. kir. fősereget.[3]
Kezdetben
úgy tűnt, hogy a további hadműveletekben a magyar fősereg segítségre
is számíthat. 1849. március 11-én Bem József csapatai elfoglalták
Nagyszebent, az erdélyi cs. kir. csapatok legfontosabb támaszpontját.
Március 16-án Bem levélben közölte Kossuthtal, hogy Erdély megtisztítása
után felszabaduló csapataival Magyarországra vonul, s segítséget
nyújt az ország felszabadításához.[4]
Kossuth március 22-23-án kelt válaszában arra kérte Bemet, hogy
Szeged elérése után a Duna jobb vagy bal partján vonuljon felfelé,
s segítse a cs. kir. fősereg elleni hadműveleteket.[5]
Bem egy újabb levelében megígérte, hogy április 10-én Szegeden lesz.
Kossuth ezt nyugtázva, április 1-jén, a magyar fősereg ellentámadásának
kezdetén kérte Bemet, hogy a Bánság és a Bácska megtisztítása után
Buda, majd Fiume felszabadítására induljon.[6]
Április 7-én, az isaszegi magyar győzelem után írott levelében közölte
a tábornokkal, hogy a pesti ütközetnél számít rá.[7]
"Tábornok úr megadja a döntő csapást" - írta neki április 11-én.[8]
Ekkor már folyt a fősereg Komárom felszabadítására indított hadművelete.
"Vagy sikerül ezen hadművelet, vagy nem; ha sikerül, akkor Altábornagy
úr mindenesetre későn jönne, mert akkor a főváros nyolc nap alatt
a miénk, és az ellenség többé nem tarthatja magát egész a határig
- ha nem sikerül, úgy az Altábornagy úr még akkor is jókor érkezik,
ha Önt a bánsági hadművelet (...) tizennégy napig feltartóztatná"
- írta Bemnek április 12-én.[9]
Április 14-én a Hammerstein készülő betöréséről érkező újabb hírek
miatt arra utasította Bemet, hogy a Bánság kitisztítása után hadserege
egy részével Észak-Magyarországra induljon ez ellen az erő ellen.[10]
Április
25-én már egy bukovinai diverzió tervét vetette fel Bemnek,[11]
május 6-án, két nappal azután, hogy a fősereg megkezdte Buda ostromát,
ismét a Bánság megtisztítására szólította fel. Ekkor ugyanis már
tudta, hogy Pest kiürítése után Jellačić délnek vonult, s valószínűleg
át akar kelni a Bácskába.[12]
Bem
az ötlet felvetése után közel egy hónappal, április 14-én indult
el Erdélyből. Április 20-án egy Galíciából történő cs. kir. betörés
veszélye miatt Beszterce erősítéséről írt Kossuthnak. Csapatai április
17-én léptek a Bánság területére, s előőrsei 25-én érték el Temesvárt.
Bem terve ekkor már az volt, hogy a Bánság megtisztítása után biztosítja
Orsovát, majd Fiume felszabadítására indul. A bánsági hadműveletek
azonban elhúzódtak, Bem csak május 16-án szorította ki Orsováról
a cs. kir. csapatokat, így semmi esetre sem vehetett részt sem a
Pest, sem a Komárom alatti döntő csatában, sem Buda ostromában.
Így
a magyar fősereg vezetőinek az április 6-i isaszegi győzelem után
úgy kellett dönteniük az újabb hadműveletek irányáról, hogy tudták,
számottevő erősítésekre belátható időn belül nem számíthatnak. A
Gödöllőn összeült haditanács Görgei javaslatára egy igen kockázatos
haditervet fogadott el. A tavaszi hadjárat második szakaszában az
Aulich Lajos vezérőrnagy vezette II. hadtestnek, illetve Kmety György
és Asbóth Lajos ezredesek hadosztályainak jutott az a feladat, hogy
Pest előtt tüntetve kössék le a cs. kir. főerőket, míg a magyar
fősereg többi része egy északnyugat-délnyugati irányú kerülővel
eléri Komáromot, felmenti a cs. kir. csapatok által ostromolt erődöt,
átkel a Duna jobb partjára, ezzel a főváros feladására kényszerítve
a cs. kir. csapatokat. Ekkor került sor a szabadságharc egyik levitatottabb
katonai döntésére: a magyar fősereg nem a visszavonuló cs. kir.
hadsereget üldözte, hanem visszafordult a cs. kir. csapatok által
megszállt Buda vissza- vételére. Noha az ostrom elhatározásával
kapcsolatos valamennyi kérdésre talán sohasem kapunk választ, mégis
érdemes újra elemezni a már többször elemzett forrásokat, illetve
a vizsgálatba bevonni a katonai iratanyagot is. Véleményünk szerint
ugyanis a döntés egyszerre volt katonai és politikai döntés, s így
megszületése nem elemezhető csupán az egyik vagy a másik szempont
figyelembevételével.
1849.
április 17-én futár érkezett a magyar fősereg lévai főhadiszállására.
Ludvigh János, Igló város országgyűlési képviselője kézbesítette
Görgei Artúrnak, a magyar fősereg ideiglenes fővezérének Kossuth
Lajos kormányzóelnök 1849. április 15-én "baráti bizodalomban" írott
magánlevelét. A sajátkezű levélben Kossuth közölte Görgeivel, "hogy
hadügyminiszternek fogja kinevezni - nézeteket közlött vele, mik
szerint fogja óhajtani, hogy az új hadügyminiszter a sereget rendezze
-, a függetlenségi nyilatkozat közös akarattali keresztülmenetelét
adta tudtára, s reményét fejezé ki, hogy az a hadseregnél jó benyomást
teend, Buda bevétele iránti óhajtását fejezé ki stb."[13]
Kossuth
ez utóbbi kívánsága nem érhette meglepetésként a magyar fővezért
és vezérkarát. Az április elején meginduló tavaszi hadjárat elején
Kossuth mindvégig a hadsereg mellett volt. A honvédseregnek sikerült
a fővárosba és annak közvetlen közelébe visszaszorítania Windisch-Grätz
cs. kir. főseregét. Ezt követően az április 7-én a Gödöllőn tartott
haditanácson Kossuth azzal a javaslattal állt elő, hogy a magyar
hadsereg intézzen frontális támadást a cs. kir. főerők ellen, s
így vegye vissza az ország fővárosát az ellenségtől. Görgei és tábornokai
viszont arra figyelmeztették Kossuthot, hogy egy ilyen küzdelem
eredménye legalább is kétséges. Ezért azt javasolták, hogy a tavaszi
hadjárat második szakaszában az elsőben már bevált haditervet kövessék.
Tehát: kisebb erőkkel kössék le az ellenség főerőit, a nagyobb résszel
pedig kerüljék meg azt, s így kényszerítsék a főváros kiürítésére
és feladására. Kossuth elfogadta, s április 9-én már levélben közölte
is az Országos Honvédelmi Bizottmánnyal "azon tervet, mely Budapest
visszafoglalására dolgoztatott [sic!]".[14]
Mi
magyarázta Kossuth e "vonzalmát" a főváros iránt? Elsősorban külpolitikai
indokok. 1849 kora tavaszán ugyanis olyan hírek terjedtek el, hogy
Ausztria és a piemonti-szárd királyság Brüsszelben tartandó kongresszuson
fogja rendezni az olasz kérdést, tehát a Habsburg-monarchia észak-itáliai
birtokainak sorsát. Kossuth attól tartott, hogy "ha a főváros siettetett
visszavételével impozáns állást nem veszünk", a kongresszus "az
olasz ügyeket a mi rovásunkra találja kiegyenlíteni".[15]
Magyarul: Ausztria észak- itáliai birtokainak átengedése fejében
szabad kezet kap Magyarországon. Kossuthnak ezt az aggodalmát csak
növelhette az, hogy az 1849. február 26-27-i kápolnai magyar vereség
után, március 4-én I. Ferenc József alkotmányt adott népeinek, s
ebben az oktrojált alkotmányban - csak úgy mellékesen - részekre
darabolta Magyarországot. Kossuth ekkor határozta el, hogy az első
komoly katonai sikerek után az országgyűléssel kimondatja az ország
függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását. A döntés szükségességét
azzal indokolta az országgyűlés előtt, hogy Magyarország csak akkor
számíthat diplomáciai elismerésre az európai hatalmak és az Amerikai
Egyesült Államok részéről, ha kimondja függetlenségét. Amikor ez
1849. április 14-én megtörtént, merőben új helyzet állt elő. Magyarország
a fegyveres önvédelem teréről a függetlenségi harc terére lépett.
Egy olyan térre, amelyen csak győzni vagy vereséget szenvedni lehetett,
kiegyezni nem. A függetlenség kimondásakor az országgyűlés nem egy
létező állapotot, hanem egy követelményt fogalmazott meg. Egy olyan
követelményt, amelyet a hadseregnek kellett valóra váltania. Tehát:
fel kellett szabadítania az ország egészét s az ország szuverenitását
szimbolizáló fővárost, Budapestet.
Az
április 19-ei nagysallói magyar győzelem után a Windisch-Grätzet
a fővezéri tisztben felváltó Ludwig Welden táborszernagy elhatározta
Budapest feladását. Ám nem a fősereg egészével indult meg a nyugati
határszél felé. Buda várában mintegy 5000 főnyi védősereget hagyott
hátra Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy vezetésével, s igen
komoly tüzérséggel. Josip Jellačić altábornagy kb. 15 000 főnyi
I. hadtestét pedig a Duna jobb partján délnek indította, s arra
utasította, hogy adandó alkalommal kísérelje meg Buda felmentését.
Komárom
1849. április 26-ai felmentése után a magyar fővezérségnek döntenie
kellett arról, hogy merre folytassa tovább a hadműveleteket. Görgei
a Duna jobb partján, Bayer József ezredes, a vezérkari főnök pedig
a bal parton, Pozsony irányába akarta tovább támadni. Velük szemben
Klapka György vezérőrnagy, a tavaszi hadjárat tervének egyik kidolgozója
Buda ostromát indítványozta. Klapka három fő érvet sorakoztatott
fel. Az első az volt, hogy a magyar fősereg a Buda alatt hagyott
erők nélkül nem elég erős egy újabb támadásra. Másodszor azzal érvelt,
hogy amíg Buda osztrák kézen van, sem a Duna vonalát, a legfontosabb
vízi közlekedési utat, sem pedig a Dunán átvezető egyetlen állandó
hidat, a Lánchidat nem használhatja a magyar sereg. Ez utóbbi komoly
fennakadásokat okozhat az utánpótlás szállításában. Emellett Klapka
kérte Görgeit, engedjen Kossuth kívánságának, "nehogy az új baráti
frigy újra felbomoljon". (Kossuth ugyanis Gödöllőn összetegeződött
Görgeivel).[16]
Az
ostrom mellett szóltak azok a hírek is, hogy Buda vára kevéssé védhető
(1849 januárjában még valóban az volt), a várőrség demoralizált,
az ott szolgáló olasz és lengyel zászlóaljak csak az alkalmat várják
az átállásra, s így az ostrom nem fog soká tartani. Nem feledkezhetünk
meg arról, hogy a tavaszi hadjárat terve is arra a feltételezésre
épült, miszerint a főváros felszabadításában a Bem által Erdélyből
kihozott és a Délvidékről felvezénylendő erők is részt vesznek majd.
Ennek a 10-15 000 főnyi erősítésnek a beérkezésére mindenképpen
szükség lett volna ahhoz, hogy a tavaszi hadjáratban súlyos veszteségeket
szenvedett honvédsereg újabb támadásba kezdhessen. Az ostrom mellett
tehát egyszerre szóltak politikai és katonai érvek. A főváros visszavételével
katonai értelemben tabula rasát lehetett teremteni. Hiszen ebben
az esetben Jellačić hadteste támpont nélkül marad, s kénytelen elhagyni
a Dunántúlt.
Jó
döntés volt-e az ostrom elhatározása? Véleményünk szerint igen.
A fentiek között volt ugyanis egy olyan érv, amely mindennél jobban
befolyásolta a döntést, s meghatározta a magyar fősereg cselekvési
lehetőségeit: a két fél erőinek aránya. A tavaszi hadjárat folyamán
a magyar fősereg részenként verte meg a cs. kir. főerőket, s kényszerítette
őket a Dunántúl és a Felvidék kiürítésére. Ám ezekkel a győzelmekkel
mintegy egy helyre összpontosította az eddig egymástól több napi
távolságra csatázó cs. kir. hadtesteket. A Bécs előterében összpontosított
cs. kir. hadsereg május 1-jén - a Jellačić-hadtest nélkül - 75 633
főt számlált, s ebből ténylegesen is hadra fogható volt 54 443 fő.
Ennek az igen jelentős hadseregnek 237 tábori lövege volt. Görgei
erői Komárom felszabadítása előtt, a Pest környékén hátrahagyott
csapatokat is ide számítva, 45 372 főt és 183 löveget számláltak.
Ebben az adatban azonban még csak részben szerepelnek az igen véres
április 19-ei nagysallói, s egyáltalán nem találhatók meg az április
26-ai komáromi csaták veszteségei. A bányavárosokba kikülönített
erők miatt is le kell vonnunk további 2000 főt. A komáromi erődből
elvileg ki lehetett vonni mintegy 5000 főt és néhány, lőszer híján
lévő üteget, ez azonban még mindig nem egyenlíthette ki az ellenség
erőfölényét. A komáromi csapatok többsége nem rendelkezett tényleges
harctéri tapasztalatokkal, mert addig csak az erőd öles falai között
szolgált. Ez pedig azt jelentette, hogy a magyar fél minden tartalék
mozgósításával is legfeljebb számban egyenlő erőket vonultathatott
volna fel az újabb támadásnál. Ez azonban csak matematikai lehetőség
volt, hiszen a budai várőrség és a Jellačić-hadtest miatt a magyar
hadvezetés nem tehette meg, hogy minden mozdítható erejét a cs.
kir. hadsereg üldözésére fordítsa. Buda osztrák birtoka miatt azonban
számolnia kellett az utánpótlás már eddig is tapasztalható akadozásával.
Buda ostromzárát már csak azért sem lehetett feloldani, mert a Jellačić-hadtest
feladatáról a magyar vezérkarnak nem voltak pontos információi,
s elképzelhető volt az is, hogy a Bécs ellen induló fősereg hátában
Jellačić visszafordul, s felmenti a budai várőrséget. Ezért a haditanács
úgy döntött, hogy csak a hadsereg kiegészítése és a Délvidékről
ígért erősítések beérkezte után kezd újabb támadásba.
A
közhiedelemmel ellentétben a cs. kir. hadsereg egyáltalán nem volt
olyan rossz állapotban április végén, hogy üldözése gyors győzelmeket
hozhatott volna. A legtöbb csapást szenvedett Jellačić-hadtest dél
felé tartott. A második legtöbbször harcoló hadtest, gróf Franz
Schlik altábornagyé, minden ütközetben jól megállta a helyét. Döntő
vereség egyedül Wohlge- muth altábornagy frissen szervezett hadtestét
érte Nagysallónál. A többi csatában a cs. kir. hadtestek rendezetten
hagyták el a harcteret. Sőt, április 26-án Komáromnál egy frissen
összeszedett cs. kir. lovasdandár csaknem legázolta Klapka tábornok
csapatait.
A
magyar hadvezetés a felderítési adatok alapján mintegy 40-45 000
főnyi ellenséges hadsereggel számolt Bécs előtt, s további 12 000
fővel Stájerországban. Egy 5-6000 főnyi hadosztálynak a cs. kir.
fősereghez való csatlakozását is várta. Kossuth szintén tisztában
volt az ellenség továbbra is fennálló erőfölényével. Ezért írta
Görgeinek május 8-án, hogy Buda bevétele után csak akkor kell újabb
támadást indítani, "ha legalább 50 000-et fordíthatunk magára ezen
expedícióra".[17]
Más
kérdés, hogy mind Klapka, mind Kossuth már az ostrom elhatározásakor
mindent megtettek annak érdekében: ha a döntés rossznak bizonyulna,
ne őket terhelje a felelősség. Görgei felkérte Klapkát, hogy utazzon
Debrecenbe, s ott vegye át helyetteseként a hadügyminiszteri tárcát.
Klapka Budapesten áthaladva megszemlélte az erődöt, s három levélben
is figyelmeztette Görgeit az ostrom várható nehézségeire. Ám arra
is ügyelt, hogy Görgei ezeket csak akkor kapja meg, amikor hadseregével
Buda alá ér.[18] Kossuth
pedig nagy derűlátással úgy vélte, hogy Aulich Lajos tábornok hadtestének
egy része is elegendő lett volna a vár elfoglalására. E véleményét
aztán szemrehányások kíséretében Görgeivel is közölte.[19]
A
Komáromnál álló három hadtestből a Poeltenberg Ernő ezredes vezette
VII. hadtest két hadosztályát Győrbe, a Rába-vonalra indították,
az I. és III. hadtestek pedig Buda alá indultak.
Az
ostrom elhatározásakor a magyar haditanács a beérkező hírek alapján
azzal a lehetőséggel számolt, hogy a demoralizált várőrség - a magyar
hadsereg óriási túlerejét meglátván - esetleg harc nélkül feladja
a Várat. Buda ugyanis egyáltalán nem volt komoly erődítménynek mondható.
A környező magaslatokról be lehetett lőni a Várba, a Vár előtt nem
voltak előművek, amelyek a várfalak megközelítését és megrohanását
megnehezítenék. A Várban nem volt kút, s a várőrség vízellátását
egy a Vízivárosban, a Lánchíd budai hídfőjénél lévő szivattyútelep
biztosította. Csak ezzel magyarázható, hogy a magyar fővezér nem
hozott ostromágyúkat a Vár alá.
A
várparancsnok, Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy azonban egyike
volt a cs. kir. hadsereg műszakilag legképzettebb tisztjeinek. Svájci
eredetű család sarjaként 1785. október 24-én született Debrecenben.
Apja a cs. kir. hadseregben szolgált, s magyar nőt vett feleségül.
1804-ben került hadapródként a cs. kir. mérnökkarba. 1841-ben lett
ezredes, 1842-ben a mérnökkartól az utászkarhoz helyezték át. Itt
lett vezérőrnagy 1847-ben. 1848-ban a péterváradi várőrség parancsnokává
nevezték ki, de 1848 októberében gyanússá vált viselkedésével. Mivel
a magyar kormányzat indokoltan tartott attól, hogy Hentzi át akarja
játszani a várat a szerb fölkelők kezébe, decemberben Pestre rendelték.
A főváros kiürítésekor ott maradt, s szolgálattételre jelentkezett
a bevonuló cs. kir. csapatoknál. Windisch- Grätz a budai Vár parancsnokává
nevezte ki, s megbízta a Vár megerősítésével. E feladatának igyekezett
eleget tenni. A bástyákat és falakat kijavíttatta, a vízmű védelmére
egy cölöpvédművet építtetett, amelyet összekötött a Lánchíd budai
hídfőjével, a falakon és a védművekben 85 (más forrás szerint 92)
löveget helyezett el. A Vár őrségét a következő csapatok alkották.
Csapat |
. |
ember |
ló |
löveg |
. |
Heinrich Hentzi
von Arthurm
vezérőrnagy |
. |
. |
. |
Gyalogság |
. |
. |
. |
. |
23. (Ceccopieri)
gyalogezred 1. zászlóalj |
Enrico Benigni
százados |
. |
. |
. |
1. báni határőr
ezred 3. zászlóalj |
Petar Durić őrnagy |
. |
. |
. |
10. varasd-kőrosi
határőr ezerde 3. zászlóalj |
Habianać százados |
. |
. |
. |
12. (Vilmos) gyalogezred
3. zászlóalj |
Johann Trentinaglia
százados |
. |
. |
. |
Lovasság |
. |
. |
. |
. |
1. (János főherceg)
dragonyosezred alezredesi
1. század |
Joseph Hurth százados |
. |
. |
. |
Tüzérség |
Scherpon őrnagy |
. |
. |
. |
Egy hatfontos gyalogüteg
a 3. tüzérezredből |
Leitgeb hadnagy |
. |
. |
. |
28. (Hohenlohe)
gyalogezred osztaga |
Jessenak hadnagy |
. |
. |
. |
Egy fél tizennyolcfontos
üteg |
Nitsche százados |
. |
. |
. |
Az 5. tüzérezred
2. százada |
Podhaisky százados |
. |
. |
. |
Helyőrségi tüzérség |
- // - |
. |
. |
85 |
. |
. |
. |
. |
. |
Utászok |
Jaus hadnagy |
. |
. |
. |
Szekerészet és
tüzérfogatolás |
Stahe hadnagy |
. |
. |
. |
2. tábori kórház |
Kljucharich százados |
. |
. |
. |
Összesen |
. |
4764 |
293 |
85 |
A május 10-én kiszabadított
betegek
és lábadozók |
. |
150 |
. |
. |
Összesen |
. |
4914 |
293 |
85 |
Aulich
Lajos vezérőrnagy, aki a gödöllői hadművelet megkezdése óta a II.
magyar hadtesttel és az Asbóth-hadosztállyal a Pest előtti táborban
állt, április 24-én küldte be az első alakulatokat, egy honvédzászlóaljat
és két lovasszázadot Pestre a rend fenntartására. A hadtest nagy
része azonban továbbra is a cinkotai és környéki táborban maradt,
mert Aulich nem akart ürügyet adni Hentzinek arra, hogy az Pestet
és a Lánchidat lerombolja.[20]
Április
29-én Görgei utasította Aulichot, tegyen előkészületeket Adony-
nál a Dunán történő átkeléshez úgy, hogy 3-án a Csepel-szigetről
megkezdhesse a hídverést a jobb partra, s ezáltal a Székesfehérvárott
állomásozó ellenséges csapatokat sakkban tartva, hozzájárulhasson
a Budán történő rajta- ütés sikeréhez. A hírek szerint a Svábhegyet
is tüzérséggel szállták meg, s védelmi állapotba helyezték Azt is
mondják, hogy Jellačić erősítésekkel Budára akar vonulni. Görgei
ugyanezen a napon a Kmety-hadosztályt is Budára irányította.[21]
Aulich április 30-án meg is kezdte a hídverési munkálatokat.[22]
Május 1-jén jelentette Görgeinek, hogy aznap estére a híd elkészül.[23]
Május 2-án tudatta, hogy két zászlóaljat átszállított Ercsibe a
hídverés fedezésére, maga a hadtest Szigetújfalunál ütött tábort;
Pestet két zászlóalj, két lovasszázad és egy fél hatfontos gyalogüteg
őrzi.[24] Május 3-án már
azt jelentette, hogy a híd különböző nehézségek miatt csak május
4-én délre készülhet el.[25]
Ugyanezen a napon azt is közölte Görgeivel, hogy ha a híd nem készülne
el időre, még aznap éjjel áthajózza egész hadtestét a Duna jobb
partjára.[26]
A
Kmety-hadosztály április 29-én délután 3 órakor érkezett Esztergomba.
Innen - Görgei utasítását véve - május 1-jén Dorogra, 2-án Csabára,
3-án Ürömre, s 4-én Budára ért. Az I. és III. hadtest zöme szintén
4-én érkezett Buda alá, de 3-án az I. hadtest néhány huszára már
megjelent Budán a Krisztinavárosban, a templom előtti téren.
A
Buda alá felvonuló magyar sereg északi részén a Kmety-hadosztály
állt a Vízivárosban, nagyjából a mai Margit-híd vonalában. Ehhez
csatlakozott a Kálvária-hegy és a Kis-Svábhegy közötti szakaszon
Knezić Károly tábornok III. hadteste. A Kis-Svábhegy és a Kis-Gellérthegy
között Nagysándor József tábornok I. hadteste foglalt állást, a
Kis-Gellérthegy és a Duna közötti szakaszt Aulich Lajos II. hadteste
tartotta megszállva. A zároló erők - a II. hadtesthez tartozó Szekulits-hadosztály
kivételével - a Duna jobb partján foglaltak állást. A magyarok megkezdték
a tábori lövegek telepítését a környező magaslatokra, a Gellérthegyre,
a Naphegyre, a Kis-Svábhegyre és a Kálvária-hegyre. A legközelebb,
6-700 méternyi távolsága a Nyárs-hegyi üteg állt a várfalaktól.
Az
ostromsereg létszáma a következő volt:[27]
csapat |
Görgei
Artúr vezérőrnagy |
ember |
löveg |
I. hadtest |
Nagysándor József
vezérőrnagy |
9465 |
32 |
II. hadtest |
Aulich Laajos vezérőrnagy |
7799 |
36 |
III. hadtest |
Knezić Károly vezérőrnagy |
9419 |
30 |
VII. hadtest, 15.
hadosztály |
Kmety György ezredes |
4883 |
21 |
12. hadosztály |
Asbóth Lajos ezredes |
2711 |
13 |
Összesen |
. |
34277 |
137 |
A később beérkező
ostromtüzérség |
. |
. |
5 |
Bayer
József egy 1849. május 1-jei, általunk ismeretlen létszámkimutatásra
hivatkozva a következő adatokat közli:
Csapat |
Gyalogság |
Lovasság |
Összesen |
Löveg |
I. hadtest |
8199 |
1322 |
9521 |
35 |
II. hadtest és
12. hadosztály |
7450 |
1600 |
9050 |
48 |
III. hadtest |
6700 |
1500 |
8200 |
43 |
VII. hadtest, 15.
hadosztály |
3350 |
700 |
4050 |
16 |
Összesen |
25789 |
5122 |
31001 |
142 |
A később beérkező
ostromtüzérség |
. |
. |
. |
5 |
Görgei
május 4-én egy hadifogoly tiszt, Adalbert Steffan vértes főhadnagy
útján megadásra szólította fel Hentzit, s becsületes hadifogságot
kínált cserébe. Levelében csípős megjegyzéseket tett "az úgynevezett
budai várra", amelynek védelme igazi donquijotei feladat. Egyben
közölte, hogy Pest felől nem fogja ostromolni a Várat, s hozzátette:
ha Hentzi ennek ellenére lövetné Pestet vagy szétrombolná a Lánchidat,
a vár bevétele után az őrség nem számíthat kegyelemre. Hentzi hasonlóan
csípős stílusban közölte, hogy Buda 1849 januárjában, Görgei gyors
elvonulása idején még tényleg nem volt erősség, de azóta azzá alakították
át, "melynek szerencséje lesz Önnek a leghatározottabban ellenállni".
Felszólította Görgeit, hogy hagyjon fel a Vár lövetésével, mert
kénytelen lesz Pestet hatalmas ágyútűzzel támadni.[28]
Görgei
az elutasító választ véve elrendelte a Vár lövetését, s utasította
Kmety György ezredest, hogy nyomuljon előre a Lánchíd közelében
lévő, cölöpsánccal ellátott vízvédműhöz, s próbálja meg felgyújtani.[29]
A
Kmety-hadosztály reggel 8 órakor indult el Ürömről Óbudán át Budára.
Óbuda előtt már óriási tömeg várta a katonákat, amely a legnagyobb
diadallal fogadta őket. A tömeg akkora volt, hogy a csapatok alig
tudtak előre jutni. Mindenhonnan szólt a zene, borral, sörrel és
sülthússal traktálták a katonákat. "Azt hiszem, soha sem láttam
még olyan boldog népet, mint abban a pillanatban, amikor Budát meg
kellett támadnunk" - írta naplójába Ruster György vadász.[30]
"Isten hozott benneteket! Éljen a haza! Éljen a magyar hadsereg!
hangzott utcahosszant minden ablakból, minden kapuból, minden boltból,
mintha az utca kövei is megelevenedtek volna, akkora volt az örömrivalgás!
Oly határtalan a lelkesülés" - írta emlékiratában Hatala Péter.
"Mi, tüzérek voltunk a legfiatalabbak, tizenhat, tizenhét éves bajusztalan
diákok... Jaj de fiatalkák! Eszem a lelküket, hangzott felénk, meg-megcirógatták
poros arcunkat".[31]
A
hadosztály déli fél 12-kor érkezett a Bomba (ma Batthyány) térre,
s délben itt kapta a parancsot a vízvédmű elfoglalására. Kmety a
parancsnak megfelelően a két, a délvidéki harcokban megedződött
zászlóaljjal, a 10. és 33. zászlóaljjal, valamint két hatfontos
löveggel indult a vízvédmű ellen. A 33. zászlóaljat tartalékban
hátrahagyta a Királyhegy (ma Bem József) téren, ő maga pedig a 10.
zászlóaljat és a két löveget a vízvédmű felé vezette. A támadókat
a Halászbástya és a József-bástya védői oldalról, a Vízi-kapu melletti
bástya ütegei szemből lőtték. (Egy honvédtüzér visszaemlékezése
szerint a várlövegek a roham során nem nyitottak tüzet). A 10. honvédzászlóalj
katonái elérték a vízvédmű cölöpműveit, de a védők kartács- és puskatüze
következtében kénytelenek voltak visszavonulni. Az első tüzelésre
a zászlótartó esett el, a zászlót elkapó Thurzó Miklós századosnak
pedig a bal vállperecébe fúródott a golyó. A rohamban maga Kmety
is megsebesült. A zászlóalj visszavonulás közben felbomlott, a katonák
egy része a környező házakban keresett menedéket. Ezután az Üchtritz
Emil őrnagy vezette dandár röppentyűkkel és a 3. hatfontos gyalogüteggel
lövette a védművet. Kmety megismételte a rohamot a 33. zászlóaljjal
is, de ez is kudarcot vallott. Ezután Üchtritz Emil őrnagy a 10.
zászlóalj megerősítésére küldte a 45. zászlóaljat, ám az ellenséges
tűz miatt az újabb támadás nem tudott kibontakozni. A vadászok,
a 23. honvédzászlóalj és a 2. besztercebányai zászlóalj szintén
megpróbálkozott a rohammal, de sikertelenül. Üchtritz röp- pentyűkkel
és a 3. hatfontos gyalogüteggel lövette a védművet. Kmety tett még
egy kísérletet, majd jelentette Görgeinek, hogy a vízvédmű bevételét
lehetetlennek látja, mert az ellenséges lövegek széltében pásztázzák
a hozzá vezető utat. A vadászok a kapucinus kolostorhoz, majd délután
5 órakor a Bomba térre húzódtak vissza. A veszteségek súlyosak voltak:
a 10. honvédzászlóalj egyharmada vált harcképtelenné, a vadászok
37 közvadászt, 5 altisztet és 3 tisztet veszítettek. A honvédekre
a várból is lőttek, az egyik bomba a 45. honvédzászlóalj tömegébe
csapott le, néhányan elestek, a zászlótartónak mindkét lába térdben
eltört, sokan megsebesültek, s még egy kémény is a zászlóalj katonái
közé dőlt. A katonák ekkor azt a parancsot kapták, hogy igyekezzenek
a házak rejtekében a Vár közelébe jutni, s a háztetőkről lőni az
őrséget. A háztetőkön a szükséges rések törésére fejszéket és csákányokat
a városi szertár feltörésével szereztek, de közben folyamatosan
lőtték őket, s ismét néhányan elestek. Éjszakára a katonák a Vár
bástyáinak közelében húzódtak fedezékbe.[32]
Egy honvédtüzér déltájban fürödni ment a Császár-fürdőbe, s éppen
javában élvezte a melegvizet, amikor iszonyú dörgés és recsegés,
majd fejvesztett lótás-futás zaja hallatszott. Amikor felöltözött,
megtudta, hogy a Várból egy 24 fontos golyó elvitte a Császár-fürdő
egyik tornyocskáját, s ez szülte a riadalmat.[33]
Görgei
utasítására a környező hegyeken öt üteget helyeztek el. A Kálvária-
és a Kis-Rókus-hegyen egy-egy hétfontos taracküteg (összesen 11
löveg), a Kis-Svábhegyen az 1. tizenkét fontos üteg (7 löveg), a
Nyárshegyen (Naphegy) egy fél röppentyűüteg (4 állvány), a Gellérthegyen
pedig egy hatfontos üteg (7 löveg) állt fel. Ezek délután 2 órakor
kezdték el lőni a Várat. A vártüzérség viszonozta a tüzet, s elhallgattatták
a Kis-Rókushegyen és a Nyárshegyen lévő ütegeket. A Kis-Svábhegyen
lévő tizenkét fontos, a gellérthegyi hatfontos és a Kálvária-hegyi
taracküteg akadálytalanul folytatta működését. Két, a Gellérthegyről
kilőtt lövedék a Váron átröpülve, a Lánchíd oszlopán megpattant,
s a vízvédműbe csapott be. Hentzi ezt Pest felől kilőtt lövedéknek
vélte, s ezért elrendelte Pest lövetését, amely este 8 órától 10
óráig folyt.[34]
A
vízvédmű elleni támadás kudarca után nyilvánvalóvá vált, hogy a
Vár gyors bevételére nincs remény. Görgei tehát írt Guyon Richárd
tábornoknak, a komáromi vár parancsnokának, hogy küldjön ostromágyúkat
Buda alá. Guyon május 6-án útnak is indított négy huszonnégy fontos
és egy tizennyolc fontos ostromlöveget, s ezek május 8-án meg is
érkeztek. Közben Görgei elrendelte a Naphegyen a réstörő, illetve
emellett egy leszerelő üteg állásának kiépítését. A leszerelő üteg
feladata a réstörő üteg fedezése volt a várlövegekkel szemben. Az
ütegállások május 14-ére lettek nagyjából készen, s 15-éről 16-ára
virradó éjjel vontatták be ide a lövegeket.[35]
Május
5-én a magyar haditanács úgy döntött, hogy a Nyárshegyen egy leszerelő
üteget állítanak fel, s ettől balra fogják elhelyezni a réstörő
üteget. Emellett Görgei utasította a tüzérséget, hogy folyamatosan
lőjék a Várat, s igyekezzenek több ponton felgyújtani. Az egyes
hadtestek azt az utasítást kapták, hogy minden nap, sötétedés után
4-4, a Kmety-hadosztály pedig 2 századot vezényeljenek ki a várőrség
nyugtalanítására. A könnyebb közlekedés és utánpótlás érdekében
május 7-én az Ercsinél és Ráckevénél álló hajóhidat felvontatták
a Csepel-szigethez. Május 15-én este Hentzi a Lánchíd-hídfőből 4
kővel terhelt és 3 gyújtóhajót engedett le a Dunán a hajóhíd lerombolására,
ám ezeket a Rochlitz Béla főhadnagy vezette utászok elsüllyesztették.[36]
Maga
Görgei május 6-án Kossuth Lajoshoz írott levelében úgy vélte: "A
vár bevétele csak úgy sikerülhet legrövidebb idő alatt, legkevesebb
emberveszteség mellett, ha a vízi gépeket Pest részéről bombák és
granátok s röppentyűk által összeromboljuk, minek következtében
a víz hiánya enge- dékenyebbé tehetné az ellenséget - átallottam
volna ugyan ezt legelőre javasolni, Pest városa bombáztatásától
tartván, de minthogy az esküszegő Hentzi tábornok minden ok nélkül
úgyis már bombáztatja a szép várost, a kár ugyanegy, a jó eredmény
ellenben biztosabban várható, ha Pest részéről is ostromoljuk".[37]
Ennek ellenére a Pest felől történő ostromra nem történt előkészület.
Ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy Hentzi eleinte nem foglalkozott
a réstörő üteg építésével, ellenben annál inkább igyekezett beváltani
Pest lövetésére vonatkozó fogadalmát. Május 4-étől kezdve szinte
minden nap lövette Pestet. Különösen május 9-én és 13-án zúdított
élénk tüzet Pestre, s ennek során megsemmisült az Al-Dunasor gyönyörű
klasszicista épületegyüttese. Az állandó bombázás látványosságnak
sem volt utolsó. Büttner Emil, a 17. honvédzászlóalj ágyúfedezeten
lévő, 17. évét taposó katonája így örökítette meg levelében: "Borzasztó
szép látványt nyújt ez naponta nekünk, majd minden este megkezdődik
a bombatűz, lángban van ilyenkor az egész környék, helyenként villámlanak
a bombamozsarak, melyet mindig tompa morgás követ. Mint tüzes sárkány,
sivít fel szikrázva a bomba az ég felé, gyakran 8-10 is látható
egyszerre a légben, és mindegyikét egy bömbölő 24 fontos követ[i].
Sok, a rosszul irányzottak közül a légben pattan el, a lángok mint
összeszorított villám tódulnak ki meghasadt gömbébül, melyet mindig
iszonyú csattanás követ, darabjai pedig különféle hangokkal búgnak
és szóródnak szerteszét, mindent zúzva, törve, mi útjukban áll.
Az ellenség folyvást bömbölő ágyúi, a szétpattogó gránátok és bombák,
és a mi minden oldalrul szakadatlanul sortüzelő ágyúink mily zúgást
morgást okoznak? Képzelhetik, hasonlít némileg a nagy égi háborúknál
néha-néha hallható mennydörgéshez". Ennél már csak a viszonylag
új és ezért kissé egzotikus röppentyűk látványa volt élvezetesebb:
"...ennél szebbet sosem láttam - írta Büttner. - Mint valami tüzes
kígyó, sustorogva hasítá a léget egymás után a sok röppentyű, pattogva
és szikrázva útjukban, és ha valamelyik ablakba vagy házfödélre
estek, a leggyönyörűbben felvilágították a környéket, míg végre
elpattanva, minden körülöttük levő gyújthatót meggyújtának". (A
háztulajdonosok kétségkívül kevésbé voltak lelkesek a látványtól.)
A harcedzett honvédek azonban nagy lelki nyugalommal figyelték a
bombázást és az ostromlók és ostromlottak tűzpárbaját. "...a föld
szakadatlanul remeg alattunk, a legjobban érezzük magunkat, a legszebbeket
álmodjuk, noha a legnagyobb gránát- és bombatűznek vagyunk kitéve".[38]
A
tűz viszonzásával a magyar fél sem maradt adós. Görgei a Svábhegyen
lévő főhadiszállásra vitette a gellérthegyi csillagvizsgáló három
nagy távcsövét, s tisztjei ezeken figyelték a várfalakon történteket.
Emellett egy óriási bádog szócsövet is csináltatott. Valahányszor
Hentzi és kísérete feltűnt a bástyákon, Thót Antal táborkari százados
öblös hangján a szócsövön át utasította Barla Károly főhadnagyot,
a Kis-Svábhegyen lévő üteg parancsnokát, hogy melyik falszakaszt
vagy bástyát lövesse. "Meg is volt annak a sikere - írta emlékirataiban
Thán Sándor honvéd táborkari százados -, mert Hentzi kénytelen volt
kíséretével együtt Görgeinek s a magyar ütegeknek bókolni, azaz:
a gabonával tömött zsákokkal védett bástyafalak mögé buk- dácsolni,
amit aztán nagyon unalmasnak találhatott, mert körútját később lovon,
csak úgy kutyafuttában tette meg. De még így is megesett, hogy gyakran
le kellett szállania lováról, vagy pedig kényszerítve volt kíséretével
együtt a mellékutcákban menedéket keresni a jól irányzott magyar
ágyúgolyók elől."[39]
A
legénység is szívesen ingerkedett a védőkkel. A 65. honvédzászlóalj
főőrségi helye a Bécsi kapu alatti utcában lévő egyik emeletes ház
volt. Ennek közelében egy szűk sikátor húzódott. Őrség után vagy
közben a legénység ezen a természetes hangosítón kiabált fel mindenféle
pajzánságokat a védőknek, mire azok lövéssel feleltek.[40]
Sokkal rosszabbul jártak a 34. (Porosz herceg) gyalogezred kíváncsi
tisztjei, akik a Városmajor széléig merészkedve kaptak néhány kartácslövést
a Nándor-laktanyánál felállított lövegekből, s majdnem mindannyian
megsebesültek.[41]
A
várőrség lőtt mindenre, ami mozgott. Emiatt a táborban nem lehetett
nagyobb csoportokat alkotni. A 65. zászlóalj katonáit egyszer borosztás
közben érte a tüzérségi támadás, de szerencsére csak néhány borral
telt bográcsot ütöttek szét a golyók.[42]
Állítólag
a magyarok május 9-én éjjel 10 órakor döntő támadást akartak indítani
a Vár ellen, ezt azonban Hentzi újabb és újabb bombázásai megakadályozták.
A támadási szándékot egy átszökött honvéd (volt cs. kir.) tüzér
árulta volna el.[43] Nagysándor
vezérőrnagy valóban javasolta a döntő rohamot, de ezt Görgei azzal
utasította el, hogy egy hiábavaló támadás felér egy vesztett csatával,
s az ellenség feltételezhető elszántsága mellett a jó eredmény mindenesetre
problematikus. "A bátrakat lelövik, a gyávák elfutnak, aztán az
erőd bevehetetlenségét hirdetik".[44]
A
május 5-16-a közötti előkészítő szakaszban az ostromsereg sem maradt
tétlen. Május 5-én az alkonyati órákban Kmety csapatai ismét megközelítették
a vízvédművet, mire Hentzi elkezdte bombáztatni a Vízivárost. Erre
a magyarok visszavonultak, de hat ház leégett.[45]
Május 6-án éjjel a Kmety-hadosztály vadászai közelítették meg a
várfalakat, s nyugtalanították az őrséget.[46]
Május 11-én Hentzi elrendelte, hogy hajtsanak végre kitörést a vízivárosi
kórházakban lévő osztrák sebesültek és betegek kimentése érdekében.
Az első kísérletet a 10. honvédzászlóalj visszaverte, ám amikor
a cs. kir. csapatok reggel 7 órakor nagyobb erőkkel megismételték
azt, már sikerrel jártak. Ehhez az is hozzájárult, hogy az őrálló
századok meglehetősen hanyagul látták el a szolgálatot.[47]
Május
11-ről 12-re virradó éjjel a réstörő üteg munkálataink fedezésére
a Kmety-hadosztály és a II. hadtest csapatai hajtottak végre nagyobb
arányú vállalkozást a vízvédmű ellen, ám a támadás a tüzérségi tűzben
ismét összeomlott.
Maguk
a katonák is úgy érezték, "hogy a mi ostromlásunk csekély tűzzel
foly, és hogy ily ostrom mellett - hacsak élelmiszerek hiánya miatt
nem lesz kénytelen feladni - fönntarthatja Hentzi a várost a világ
végeztéig". Az ostrom lanyhaságát azzal magyarázták, hogy a fővezérség
meg akarta kímélni Budát és Pestet, azonban ebben is csalódniuk
kellett, hiszen Hentzi állandóan löveti "hazánk kellemes menyasszonyát,
a víz okozta betegség kínjaiból csak alig kiépült Budapestet - bízvást
el lehet mondani, hogy a tűz emészti azt meg, mit a víz dühe nem
tudott elrombolni" - írta naplójába Győrffy Endre főhadnagy.[48]
Május
13-án délelőtt a magyar fél teljes tétlenségben maradt. Hentzi már
abban reménykedett, hogy felmentő sereg közeledik a Várhoz, ám a
délután folyamán a magyar ütegek erőteljes tüzet zúdítottak a Várra.
Hentzi részint ennek viszonzására, részint azért, hogy a közeledő
cs. kir. felmentő sereget szorult helyzetéről értesítse, ismét irtózatos
tüzet zúdított Pestre és a Vízivárosra.
Ugyanakkor
- érthetetlen módon - szinte semmilyen figyelmet nem fordított a
magyar réstörő és bombavető ütegek építésére. Május 15-ére elkészültek
az új ütegállások. A magyar tüzérség állása most így alakult: A
Kálvária- és a Kis-Rókus-hegyen egy-egy hétfontos taracküteg (összesen
12 löveg); a Nagy-Rókushegy alján, a téglavetőnél az 1. mozsárüteg
(2 löveg); a Kis-Svábhegyen az 1. tizenkét fontos üteg (7 löveg);.
a Nyárshegyen (Naphegy) egy leszerelő üteg (8 löveg), egy réstörő
üteg (5 löveg) és egy fél röppentyűüteg (4 állvány), a Gellérthegyen
pedig két hatfontos üteg (10 löveg) és a 2. mozsárüteg helyeztetett
el. Május 16-án végre megkezdték munkájukat az ostromlövegek, s
másnapra rést lőttek a Fehérvári-rondellától délre lévő falszakaszon.
Az estig tartó lövetés során egy lövedék meggyújtotta a várpalota
tetőzetét. Hentzi másnap bosszúból ismét Pestet lövette. Görgeit
ez annyira felháborította, hogy elrendelte: május 17-éről 18-ára
virradó éjjel a csapatok indítsanak erőltetett felderítést a Vár
ellen, amely kellő siker esetén tényleges támadásba mehet át.
A
támadás azonban kudarcba fulladt. Egyrészt a csapatok csak nagy
nehézségek árán juthattak a falak közvetlen közelébe, mert a helyőrség
még korábban különböző terepakadályokat helyezett el. Másrészt a
rés még egyáltalán nem volt megmászható állapotban, a honvédek által
vitt létrák pedig túl rövidek voltak. Az I. hadtest a Krisztinaváros
kertjein át nem találta meg az utat a réshez, s mire a helyes támadási
irányba jutott, kihajnalodott, s a várőrség kartács- és golyózápora,
valamint gránátjai elől kénytelen volt visszavonulni.
A
III. hadtest feladata az volt, hogy a Vár északi, rövidebb arcvonalát
létrákkal mássza meg, s próbáljon meg betörni. Az itt védekező német-bánsági
határőrök azonban visszaverték a támadókat, akik 34 halott és 21
létra hátrahagyásával voltak kénytelenek visszavonulni. A 65. zászlóalj
mögött az ellenséges tüzérség felgyújtotta a fő támaszpontjukul
szolgáló házat, s a katonák a nyílt téren, az égő ház és a városfal
között voltak kénytelenek menekülni.[49]
A 9. zászlóalj azt a feladatot kapta, hogy az Attila útnak a vár
alatt lévő házak ablakaiból és padlásairól lője a védőket, hogy
a többiek támadását elősegítse. A hadtest többi zászlóaljai a házakban
gyülekeztek, s minden zászlóalj két százada a létrákat vitte a támadáshoz.
A rövid létrák miatt a támadás itt is sikertelen maradt, s a csapatok
visszavonultak. A 9. zászlóalj katonái azonban annyira belemelegedtek
a lövöldözésbe, hogy nem vették észre a visszavonulást, parancsot
pedig nem kaptak. Így aztán a katonák az elkövetkező napot a házakban
lapulva töltötték, mert alighogy valamelyikük kidugta az orrát,
a várfalakon lévő határőrök már lőttek is rá.[50]
A
II. hadtest és a 15. hadosztály csapatai a vízvédmű ellen intéztek
sikertelen támadást. "Szuronyainkkal is próbát tevénk, de a rossz
terv miatt visszavereténk" - írta Borcsik Samu, a szabolcsi 48.
honvédzászlóalj közvitéze.[51]
Kmety
csapatai a szintén a vízvédművet támadták. A hadosztály négy oszlopban
nyomult előre, s éjjel 1 órától hajnali 4 óráig lőtte a védőket,
majd visszavonult. Győrffy Endre főhadnagy a 33. honvédzászlóalj
23 katonájával egészen a Vízi-kapuig hatolt, s éjjel 1-től hajnali
5-ig onnan lövöldözött.[52]
A
támadás kudarcához alapvetően hozzájárult az egységes vezetés hiánya,
s a rosszul megfogalmazott támadási terv; ti. senki sem tudta, hogy
a látszattámadás mikor mehet át valóságos támadásba. A veszteséget
külön érzékennyé tette, hogy az I. hadtest táborkari főnöke, Kleinheinz
Oszkár őrnagy a visszavonulás során, a Barátság közben ellenséges
golyótól találva elesett. Szegény Kleinheinz, éppen előző nap egy
promontori kirándulás során úgy összeveszett Irányi István hadbíró
századossal, hogy kihívták egymást párbajra, de a párbajt elhalasztották
az ostrom utánra. Irányi éppen Pesten volt, s értesülvén Kleinheinz
sebesüléséről, hozzá sietett, hogy kibéküljenek. Mire azonban odaért,
Kleinheinz már halott volt. Irányi számára nem maradt más, mint
hogy bosszút esküdjön Kleinheinz temetésén.[53]
Hentzi
ekkor érzékelte, hogy az ostrom komolyra fordult. Május 18-án megpróbálta
eltorlaszoltatni a rést, de az éjszakai felhőszakadás elvitte az
egész torlaszt.
A
május 18-ai felhőszakadás alaposan megtréfálta a magyarokat is.
A 6. honvédzászlóaljat ekkor rendelték az Attila utcában lévő előőrsök
felváltására. "10 óra volt, midőn elindultam - írja emlékiratában
Szalkay Gergely százados, a zászlóalj parancsnoka - egyre zúgott
a zápor és a mély utakban mint tengerár zuhogott a hegyekről lerohanó
víz, mely elragadott volna lovakat, kocsikat is, ha valaki oly vakmerő
lett volna ekkor megindulni, ennélfogva lehetetlen volt az utakon
mennünk, és oly borzasztó sötétben, hogy a mellettünk való embert
se láthatánk, út nélkül kelletett mászkálnunk, majd oldalt, majd
hanyatt csúszva le egyik szikláról a másikra, sokszor 3-4 ölnyi
magasról. Hogy minő út volt ez: csak az képzelheti, aki valaha nappal
is, út nélkül járt a Svábhegy keleti oldalán". A zászlóalj este
10 órakor indult el, a Rácváros első házait éjfélkor érte el, de
a lemaradozottak csak éjjel 1 óra körül érkeztek meg.[54]
A
május 17-18-ai éjszakai roham kudarca után Görgei elrendelte, hogy
minden éjjel hadtestenként négy-négy (a Kmety-hadosztályból két)
század nyugtalanítsa a védőket éjjel 2 óráig.
Az
ostrommunkálatokban való részvételből a huszárságnak semmi rész
nem jutott. "Ezredünk mindazon helyet, melyen az ellenséges lovasosztály
menekülni szándékozott, zárva tartotta. S ezen passzív helyzetben
semmi különös hadi esemény nem fordult elő" - írta naplójába Zámbory
Emil huszár őrnagy.[55] A
mezei tüzérség egy részének sem sok szerep jutott. László Károly
tűzmester, akinek ütege május 5-én Ráckeresztúron, Martonvásáron,
Tétényen és Promontoriumon át érkezett a budai táborba, szorgalmasan
jegyezgette fel naplójába az eseményeket, a híreket, de inkább csak
azzal volt elfoglalva, mikor léptetik már elő hadnaggyá. "Hogy mikor
kezdetik el az ostrom, s mi módon, kíváncsian várjuk" - írta május
11-én.[56] A legénység kétségkívül
komoly várakozással tekintett az újabb roham elé. "...szinte előre
örülök, ha eszembe jut, mily dolgunk lesz nekünk, ha sikerülend
hazánk anyavárosát, az ősi Budát az ellenség alávaló körmei közül
kiszabadítanunk. Meg is vesszük a bőrükön, ami kárt a szegény pestieknek
tettek, melynek dunai oldalára már alig ösmerni, annyira össze van
lődözve, meg a szegény budai krisztinavárosiaknak tettek".[57]
Hentzi
május 19-én a réstörő üteg ellen egy leszerelő üteget állíttatott
fel a Fehérvári-rondellán, s sikerült is egy 18 és egy 24 fontos
löveget ideiglenesen elnémítania, de a rés egyre tágult. Ezen az
éjjelen ismét kísérletet tett a rés eltorlaszoltatására, de az erős
magyar puska- és ágyútűzben a cs. kir. utászok nem tudtak komoly
munkát végezni. Ugyanakkor a magyar II. hadtest egyik utászosztaga
a Várkert kerítésfalához épült egyik házon át utat tört a Várkertbe,
s egy honvédszázad ott befészkelte magát. Az ezen falszakaszt védő
Ceccopieri-zászlóalj hiába intézett ellenlökést, a honvédek megtartották
állásaikat. A Kmety-hadosztálynak pedig a vízvédmű fölött uralkodó
házak egy részét sikerült elfoglalnia, s onnan hatásos puska- tüzet
zúdíthattak ennek védőire is.
Május
20-án Hentzi ismét megpróbálta eltorlaszoltatni a rést, s a munkák
során Pollini mérnökkari századost egy 24 fontos ágyúgolyó megölte.
Helyébe Gorini százados lépett, s az ő vezetésével egy 1,7 méter
vastagságú rögtönzött mellvédet építettek a 18 méter széles rés
tetején; magát a rést az I. rondella hat lövege tűz alatt tarthatta.
Görgei
május 20-án kiadta az utasítást a vár bevételére. A döntő rohamnak
hajnali 3 órakor kellett megindulnia, miután valamennyi löveg össztüzet
ad a várra. A rés ellen az I. hadtest zászlóaljai indultak rohamra.
A II. hadtest déli irányból indult rohamra, a III. hadtest az északi
várfalat, a Bécsi kaput és az esztergomi rondellát rohanta meg.
Kmety hadosztálya azt a feladatot kapta, hogy foglalja el a vízvédművet,
tartalékát pedig a Bomba-téren állítsa fel.
A
rohamot megelőző éjszakán Görgei egyik táborkari tisztje végiglátogatta
a tábort. A tiszt minden tábortűznél harcrakész honvédeket talált,
akik örültek, hogy a védők megadják magukat [!], "versengtek, hogy
ki lesz az első a falakon, s csak azt sajnálták, hogy nem tudják
elképzelni, hogyan nézhet ki Hentzi, nehogy valaki mást fogjanak
el helyette". A fővezérség ugyanis pénzjutalmat ígért annak, aki
elfogja Hentzit.[58]
Bencze
Mihály, a 25. honvédzászlóalj hadnagya a Rácváros felőli várkapunál
hallgatózott, s hallotta, amint a várfokon lévő őrség "kenyér és
más élelmiszerekért veszekedett és verekedett, innen gyanítani kezdtem,
hogy az őrség már sokáig magát fenn nem tarthatja".[59]
Az
I. hadtest főhadiszállásán Nagysándor József vezérőrnagy adott vacsorát.
Ott volt Sulcz Bódog alezredes, akit már ekkor Bátorinak neveztek
hihetetlen vitézségéért, s aki éppen aznap érkezett vissza Esztergomból,
miután felépült makacs nyakgyulladásából. Jelen volt még Máriássy
János ezredes, aki a tavaszi hadjáratot töltötte betegen, s csak
május 5-én tért vissza a főhadiszállásra. Ott volt Alois Burdina
von Löwenkampf őrnagy, a 39. (Dom Miguel) gyalogezred egyik zászlóaljának
parancsnoka, Inkey Kázmér őrnagy, a zalai 47. honvédzászlóalj parancsnoka.
Nagysándor Bátorira emelte poharát: "A Bódog megérkezett, s most
bátran elmondhatjuk, hogy szerencsét hozott, mert boldog a neve.
Mi győzni fogunk. Éljen ő és a haza!" Bátori válasza lakonikus volt:
"mindenesetre Buda várában fogunk reggelizni".[60]
Irányi
István hadbíró százados éjfél tájban a következőket írta naplójába:
"Sötét, hallgatag éj borul a földre és a réti virágok illatával
száll a táborozó magyar seregre, melynek hősei itt körül nyugosznak,
hol csak egyes őrök járnak fel s alá, fegyver vállaikon - amíglen
ott fenn a szép csillagok égi serge virrasszt s lecsillog a harcot
álmodókra, fénylő fegyvereikre, arcaikra! - Majd ha feljő a hős,
a nap, az égre, soknak fogja ez álmodók sorából vérében sugarát
fürösztni búsan, a vítt Buda tört falán s alatta! - Míg dob s tárogató
csatára hívnak, álmodjál diadalt, vitéz halandó, sejtvén hős koszorút,
dicső győzelmet; álmodd hű szeretőd gyönyör szívét, és mind üdvözleni
fog, ha élve érzed! Mint testvér s szüleink, örülni fognak, ha kivíva
a győzelem s szabadság vélünk visszajut ősi házainkhoz a hőn várt
diadalt megünnepelni! - vaj', ki tudja, ha álmodunk-e holnap, kiknek
vére kifolyni fog dicsően a hon s emberiség jogért az árba a vítt
ős Buda tört falán s alatta? - Engem a rövid álom enyhe mellőz,
tán hogy hosszút ígér a jó szerencse a küzdés mezején dicsőn adandót?
Legyen bár, mi lesz, én neked, szabadság, hazám s emberiség, ó,
szent ügy! éltem, s érted halni tudok szabad kebellel! - S majd
ha néztek alá a síromra, égi csillagok, mosolyogjatok le nyájas
arccal porladozó barátotokra, könnyhelyt [sic!], harmatot áldozandók".
Közhelyes,
túlzó, patetikus és romantikus sorok ezek. Ám amikor eljött a hajnali
roham, a Horváth-kerten áthaladó rohamoszlopban karddal kezében
ott volt Irányi István hadbíró százados is.[61]
Garay
Antal, a 49. honvédzászlóalj őrmestere este 8 órakor tudta meg,
hogy másnap támadás lesz. "Hamar elaludtam, de álmom nagyon szakgatott
volt. Már éjfélkor ébren voltam. Egyszer csak megszólal egy ágyú
dörgése messziről". Felugrott, s vele együtt minden tiszt és közlegény.
Pár perc alatt készen volt a zászlóalj, s megindult a kitűzött helyre,
a Várkert alatti Szarvas térre "oly csendesen és komolyan, mintha
temetésre menne. De ez nem volt sem félelem, sem csüggedés, hanem
elővigyázat". Itt várakoztak. Egyszer csak Grisza Ágost százados
kivette az óráját, s szeméhez tartva így szólt: "Mindjárt
három óra lesz". Alighogy ezt kimondta, irtózatos ágyúdörgés reszkettette
meg a levegőt.[62]
A
rohamjelet a 24 fontos mozsarak mellett elhelyezett röppentyűk hat
lövése adta meg hajnali három óra tájban. "egyszerre megpendült
minden oldalon a dob, és iszonyú zúgással veré mintegy 300 az általános
rohamot, s mi mindnyájan Éljen a magyar! rivalgás közt rohanni kezdénk"
- írja első benyomásairól az I. hadtest soraiban rohamra induló
Büttner Emil.[63]
A
roham kezdetben csak nehezen nyert teret, mert a résnél a védők
nemcsak szemből, de oldalról is lőtték az ostromlókat. A rés elleni
rohamot személyesen Nagysándor József vezérőrnagy vezette. Nagysándor
1804-ben született Nagyváradon, 1819-1847 között a cs. kir. hadseregben
szolgált, s huszár főszázadosi rangban nyugalmazták. 1848 június
19-étől Pest város egyik nemzetőr őrnagya volt, szeptember közepén
azonban áthelyezték Nagykikindára. November 1-jétől alezredesként
volt egy önálló nemzetőr dandár parancsnoka Temesvár környékén.
1849. január 25-én nevezték ki ezredessé, s egy lovasdandár, majd
-hadosztály parancsnoka lett a bánsági, majd az ebből alakuló III.
hadtestnél. A vakmerőségig bátor, kiváló lovas- parancsnok kitüntette
magát a március 5-i szolnoki ütközetben. A tavaszi hadjáratban a
fősereg lovasságának parancsnokaként szolgált, április 7-én Kossuth
tábornokká léptette elő. Április végén Klapka helyett ő vette át
az I. hadtest parancsnokságát, s ennek élén szolgált a szabadságharc
végéig.
Nagysándor
a Driquet-dandár élén haladt. Ehhez tartozott a 28., a 44. és 47.
honvédzászlóalj, amelyek közül a 47. zászlóalj haladt az élen. A
védők csak akkor vették észre a honvédeket, amikor azok már a résen
voltak. Itt azonban kemény fogadtatásban részesültek, s a támadás
nem tudott tért nyerni. Nagysándor a 39. (Dom Miguel) gyalogezred
tartalékban lévő 3. zászlóalját rendelte a réshez, de ide sietett
a 17. honvédzászlóalj egy része is. Így végre sikerült elsöpörni
a védőket, ám a vérveszteség nem volt jelentéktelen. A rohamban
elesett maga Burdina őrnagy, a Dom Miguelek parancsnoka is.[64]
Az első zászlót Püspöky Grácián, a 47. honvédzászlóalj néhány napja
felesküdött zászlótartója tűzte ki a Várban.[65]
Egy
másik hadoszlop, Nyeregjártó János dandára Máriássy János ezredesnek,
az I. hadtest vitéz hadosztályparancsnokának vezetésével a réstől
jobbra indult rohamra. Itt a 19. és 34. honvédzászlóaljak rohamoztak.
Az ellenséges tüzérség és gyalogság hatókörén belül infernális jelenetek
játszódtak le. "Iszonyú volt itt, a bástya tövében nézni, mint söpör
le 3-at, négyet is egyszerre a kartács, mint sodor el egész
sorokat az ellen túlfélrül lőtt ágyúgolyója, mint hasítja belüket,
hordja el kezét, lábát, fejét soknak az elpattogó gránát. - Lehetett
itt látni elszakadt kezet, lábat, koponyadarabokat heverni, a falazatok
körül sok létrákrul a lelőtt emberek belei csüngtek alá, sokrul
a vér, velő csepegett, sokat az ellőtt létra darabjai, sokat a bástyák
alatt álló tömegekbe felülrül zuhantatott égő kanócú és alul elpattogó
gránátok, sokat az ágyúgömbök által falbul kitört kő- és tégladarabok
sújtottak agyon" - írta az ostrom után néhány nappal anyjának Büttner
Emil. Ő maga "látván, hogy itt a sokáig állás nemigen egészséges",
visszamenni pedig "a világ minden kincséért sem akarván", összeszedte
minden bátorságát, s egy közelben álló létrához rohant, amiről egy
kartácslövedék éppen előtte söpört le három honvédet; a vérük még
ott csepegett a fokokon. Felmászott a létrán, s egyszer csak a bástyán
találta magát. "ide hogy juték fel, nem tudom" - vallotta be később.
"Zúgott körültem minden irányban az ágyú és puskagolyóm, sivított
a kartács, és én bal kezembe fegyverem, véres kézzel és ruhával
felérék a várfokra, hová a már fent lévő bajtársaim is felsegítettek".
Röviddel ezután egy újabb ágyúgolyó elvitt három létrát; Má- riássy
ezredest a légnyomás terítette le. Ezt látván, a csonka sebesültek
kiáltásait hallván, a fal alatt lévő annyira megrémültek, hogy futásnak
eredtek. A falon fent lévő mintegy 400 honvéd ordított, rimánkodott,
hogy ne hagyják ott őket; a fent lévő két zászlót lobogtatták. Végre
Máriássy is magához tért, s visszafordította a hátráló csapatokat.
A tartalékban lévő 6. honvédzászlóalj is előrerohant, neki "a már
a létrákat döntögető németeknek". Ezt látva, a falszakaszt
védő olasz bakák "magok is segíték kapaszkodó bakáinkat".[66]
Máriássynak
tehát sikerült a várkerteken át két zászlóaljjal a rést védők oldalába
kerülni, s ezzel az ott rohamozók bejutását is elősegíteni. Reggel
5 órakor Nagysándor József tábornok örömmel jelentette Görgeinek,
hogy a Várban már kilenc zászlóalja van, s "Ha az Isten is úgy akarja,
tartani fogjuk magunkat a várban". Aztán még kívülről ráírta a levélre:
Tizenegy zászlóalj van a Várban.[67]
A falak megmászása és a Várba való bejutás mindennél erősebb benyomást
gyakorolt a katonákra. Az ostrom további részleteit Bütt- ner Emil
már nem is tartotta megörökítésre méltónak: "Elhagyva most
a bástyákat, egyenként szökdösénk egyik utcábul a másikba a keresztül-kasul
repkedő golyók között, míg végre a Vár népét egyes csapatokban,
részint lefegyvereztük, részint halomra lőttük, szúrtuk és a többi,
különösen a horvátokat". Egy udvarban közel 30, halomra lőtt olasz
katonára bukkantak. Amikor megkérdezték, ki bántotta őket, egyikük,
aki még lélegzett, Armeedeutsch nyelven felelt: "Spitzbub Krobót
hat mich erschossen" (Csirkefogó horvát lőtt le). Valószínűleg az
olaszok nem akartak már harcolni, s ez vezetett a tragédiához.[68]
Az olaszok - amint látták a magyarok betörését - valóban több ponton
beszüntették a harcot, és megadták magukat. A 26. honvédzászlóalj
Andrássy Jenő főhadnagy vezette kis különítményét, amely a nádori
istállók környékén, a Vár délnyugati részén, a Szent György tértől
délre létrákon és a fal réseibe szúrt szuronyokon mászott fel a
várfalakra, szintén "Evviva Ungheria" kiáltással fogadták, s letették
a fegyvert. A különítmény előbb a Sándor-palota felé vette útját,
innen azonban olyan tüzet kapott, hogy kénytelen volt visszavonulni
a nádori istállókhoz. Csak amikor erősítés érkezett, tudták kiszorítani
onnan a védőket.[69] A 49.
honvédzászlóalj szintén a Várkert falán át tört be a Várba. "De
szemben velünk áll egy erősebb ellenséges csapat a gyalogságból,
mely puskatüzeléssel fogadott, de csak egy decharge-t [sortüzet]
adhatott. Mi szuronyt szegezve rohantuk meg őket, s mondjam-e, hogy
talán fele ott maradt, a másik fele fel a várba menekült. Mi nyomukban
utánuk rohantunk. Fenn az Arzenál előtt két ágyú kartáccsal fogadott
bennünket, de ezek is csak egy lövést tehettek, a másik percben
már ott feküdt valamennyi, egy szakasz horvát katonai is és az összes
tüzérek. A vezénylő tüzértiszt az én kardom elé került, s amikor
már többé nem volt kardjára szükség, leoldottam azt róla, és oda
tűztem az én nagy kardom mellé".[70]
A
6. honvédzászlóalj ágyúfedezeten volt, de parancsnokát, Szalkay
Gergely századost úgy elkapta a harci hév, hogy a függelemsértés
kockázatát is vállalva, az első roham visszaverését látva, parancs
nélkül megindította alakulatát a falakhoz. Amikor odaért, a honvédek
már a Várban voltak, ám a nádori istállók közül nem tudtak kibontakozni.
Szalkay rohamot vezényelt, s előbb a fegyvertárat, majd a Sándor-palotát
tisztította meg katonáival. Ezután a zászlóalj egy részét a vízvédmű
felé küldte, hogy fentről lövöldözve segítsék elő Kmety hadosztályának
támadását. A nádori kertekben lévőkre a Szent György tértől délre
található fegyvertárból nyittatott tüzet, majd a nádori (királyi)
palotát tisztította meg.[71]
Rövidesen
a II. hadtest katonái is behatoltak a Várba a nyugati nagy falközben
lévő várkertnél. Itt a falakat létra híján egymás vállára állva
mászták meg a honvédek. A Ferdinánd-kapunál létrákon, a Duna felőli
keleti oldalon a megrongált fal törmelékein jutottak be a Várba.
Az itt bekerített cs. kir. csapatok rövidesen letették a fegyvert.[72]
A 48. honvédzászlóalj egy része, elunva a sikertelen kísérleteket,
a résen tört be a Várba.[73]
A
63. honvédzászlóalj katonái azt a feladatot kapták, hogy a Krisztina-
városban a várfalhoz legközelebb eső házakban helyezzék el a létrákat.
Május 21-én éjfél után a zászlóalj katonái a nádori istállók felől
indultak rohamra. Míg a legénység egy része a létrákat támasztgatta
a falaknak, a többiek puskatűzzel igyekeztek lefogni az ellenség
lövészeit. A létratámasztgatók közül sebesültek meg a legtöbben.
Amikor a katonák megkezdték a felmá- szást, a cs. kir. csapatok
már csak gyéren mutatkoztak a bástyákon, mert a résen tömegesen
betóduló ostromlók miatt visszahúzódtak. A feljutó honvédek a házak
fedezékében bújtak meg, s amikor számuk néhány száz főre növekedett,
megindultak a Szent György tér felé. A nádori palota ablakaiból
még lőttek rájuk, ám rövidesen egy másik rohamoszlop megrohanta
és elfoglalta ezt az épületet is. A zászlóalj a Szent György térről
a Dísz térre, majd onnan a Nándor-laktanyához vonult, ahonnan visszatért
a Szent György térre. Beniczky Alajos százados tanúsága szerint
az alakulat a Várban már nem került tűzbe.[74][74]
Nem
volt könnyű dolguk a III. hadtest katonáinak sem. A 9. zászlóalj
katonái ismét az Attila utcai házakból lövöldözve biztosították
a rohamozók feljutását.[75]
Itt a 3., a 42. honvédzászlóalj, a 19. (Schwarzenberg) gyalogezred
3. zászlóalja, a 60. (Wasa) gyalogezred 3. zászlóalja indult rohamra.
Ők a Bécsi kaput és a szomszédos falszakaszt mászták meg létrákon.
30 katona esett el, mire sikerült feljutni a kapura, s aztán bejutni
a Várba. A létrákról lehullókat gyakran alább álló bajtársaik szuronya
nyársalta fel.[76] A III.
hadtest arcvonalán elsőként a 42. honvédzászlóalj katonái jutottak
be a Várba.[77] A Bécsi-kapunál
és a mellette lévő bástyán a 3. honvédzászlóalj tört utat a Várba.[78]
A rohamozók ezután az Úri és az Országház utcán indultak a Szent
György tér felé, hogy két tűz közé fogják a védőket. A hajnali rohamban
a katonák szinte maguk sem tudták, hogyan jutottak be a Várba. "A
setét- ségtől nemigen lehetett látni, s nagyon kellett vigyázni,
hogy bajtársainkat ne támadjuk meg - írja egy honvéd. - Eközben
hátulról nagy csapást kaptam fejemre, mely annál érzékenyebben érintett,
mert a nehéz csákót egy könnyű sipkával cseréltem föl az ostrom
megkezdésekor. A vér erősen folyt fejemből, de zsebkendőmmel hirtelen
bekötöttem, s csákómmal jól leszorítottam, s mintha mi sem történt
volna, tovább folytattam a harcot". A 65. zászlóalj betört a Nándor-laktanyába,
ahol erős tűz fogadta a katonákat. "Rohamunk elől azonban a legközelebbi
utcába vonultak, s még a házak ablakaiból is erősen tüzeltek ránk,
minek következtében minden házat felkutattunk, s csak akkor haladtunk
tovább, mikor biztosítottuk magunkat, hogy ott nem maradt ellenség".
Közben a várfalon folyamatosan tódultak be a csapatok. Alighogy
a III. hadtest csapatai feljutottak, a 9. zászlóalj katonái is elhagyták
az Attila úti házakat, s a Bécsi-kapunál lévő létrákon felmászva,
csatlakoztak a rohamozókhoz.[79]
A 9. zászlóalj néhány katonája a Nándor-laktanyához közel eső 4.
számú rondella felé futott, hogy az ott lévő ágyúkat a védőkre irányítsák.
Glevitzky Sándor hadnagy útközben találkozik a zászlóalj egy "elszármazott"
tisztjével, a jelenleg a Wasa-gyalogezredben szolgáló Tremmel Károllyal.
Megölelik egymást, s sietnek tovább.[80]
A
válságos helyzetben Hentzi a Szent György téren maga állt a védők
élére, s próbálta meg visszaűzni a honvédeket. Ám rövidesen halálos
sebet kapott. Állítólag Hertelendy Kálmán, a 47. honvédzászlóalj
századosa, más forrás szerint Püspöky Grácián zászlótartó lőtte
le.[81] Elestéről az emlékirat-
és naplóírók a legkülönbözőbb verziókat örökítették meg. Volt olyan,
aki szerint menekülés közben érte a golyó.[82]
A
várparancsnok eleste után reggel 7 órára a Vár a honvédek kezébe
került. Utoljára a várpalotában védekező cs. kir. csapatok adták
meg magukat.
A
Kmety-hadosztály egy különítménye Győrffy Endre főhadnagy vezetésével
közvetlenül a várfalak ellen indult. Május 19-én ugyanis egy budai
polgár kereste fel Kmetyt, s közölte, "miként ha valami tiszt vele
menend, fog olyan utat mutatni a várba, melyen 300 ember észrevétel
nélkül föl- juthatand". Kmety felszólítására Győrffy jelentkezett,
mire az ezredes azonnal előléptette őt főhadnaggyá. Győrffy abban
reménykedett, hogy ha az elsők között jut be a Várba, százados lehet.
"Ha egyszer parancsnok vagyok, önként jön a többi. Teljes életemben
csak parancsnok akartam lenni, habár csak egynehány ember lenne
is alattam. A reményem nagy...! Tábornagy akarok lenni, de eltökélt
szándékom sem kisebb reményemnél" - írta naplójába Győrffy. Szegényből
azonban nem lett nemhogy tábornagy, de százados sem. A roham során
bal ágyékán golyó érte, s 10 nap múlva, iszonyú kínok után belehalt
sebeibe.[83] Kmety többi
zászlóaljainak dolgát megkönnyítette, hogy Hentzi a Várba benyomuló
honvédek kiszorítására a vízvédműben lévő gyalogság egy részét is
a várba rendelte.[84]
Noha
Görgei a roham előtt elrendelte, hogy a honvédek ne ejtsenek foglyokat,
a rohamozók mégis többnyire megkímélték a magukat megadók életét.
A 3. honvédzászlóalj katonái számára Mogyoródy Adolf főhadnagy értelmezte
a parancsot: "Görgei csak a fegyverrel ellenállókat érthette".[85]
"Az osztrák tisztek mondák, nem tudják, mit bámuljanak honvédeinkben,
elszánt hősi bátorságukat-e, vagy nagylelkűségeket legyőzött elleneik
iránt" - írta naplójában László Károly.[86]
Garay Antal a 49. honvédzászlóalj két századával füstösen, véresen,
porosan éppen az egyik őrhely felé tartott, ahol ott térdepelt egy
zászlóalj lefegyverzett horvát határőr. "Kezeiket összekulcsolva,
ég felé emelve könyörögtek életükért. Honvédeink közül néhány fölemelte
fegyverét és a levegőbe lőtt, jelezni akart, hogy védtelen harcosra
nem emeli fegyverét"[87].
Állítólag maga a halálos ágyán fekvő Hentzi is így kommentálta a
történteket: "Valóban, a magyar egy lovagias nemzet".[88]
Maga Görgei is helyeselte a honvédek eljárását, egyedül Hentzire
volt mérges, amiért az ok nélkül lövette Pestet s még a Lánchidat
is fel akarta robbantatni. "..ha ma meg nem hal, ezen nyomorult
hőst holnap felakasztatom" - mondta Bátori Sulcz Bódognak.[89]
Volt
olyan tiszt, akit éppen Buda alatt vert le a betegség, s így kimaradt
a dicsőségből. Szabó Samu, a rohamban az élen haladó 47. honvédzászlóalj
századosa mérgelődött is emlékiratában: "A sok fáradság s nélkülözések
között folytonos jó egészségben voltam. A hosszas nyugalom s jó
élet közben lebetegedtem az ostrom, vagyis a Vár megrohanása előtt
mintegy 6 nappal". Szeretett volna a táborban maradni, ám az esős
idő miatt végül mégis a Svábhegyre ment szállásra. Mint beteg, nem
tudta, mikor lesz a roham, s csak amikor 21-én hajnalban hallotta
a nagy lövöldözést, jött rá, hogy aznap van a döntő támadás. Gyorsan
felöltözött, de mire a Várba ért, addigra azt már be is vették.[90]
Röviddel
a Vár bevétele után Görgei is fellovagolt. Utasította a 9. honvédzászlóaljat,
hogy készenléti tartalékként a budai városháza előtt táborozzanak
le. A napok óta kialvatlan honvédeknél azonban az álom erősebb-
nek bizonyult, mint a reglama, s röviddel a parancs kiadása után
már ötösével-tízesével aludtak a kapualjakban. Görgei erre megdorgálta
a zászlóaljparancsnokot, az továbbadta a leteremtést a századparancsnokoknak,
azok az altiszteknek, "az altisztek pedig értenek az ilyen dologhoz
a legjobban s kézzelfoghatóan magyarázzák meg az alvás és ébrenlét
közötti különbséget". Így aztán a vörössipkásoknál az általános
örömérzetbe némi üröm is vegyült.[91]
Az
ostromnak volt még egy, szerencsésen végződött epizódja. Havas József
cs. kir. biztos még április 22-én felszólította a lakosságot, hogy
a cs. kir. csapatok távozása esetén viselkedjen nyugodtan, különben
a városokat és a Lánchidat ágyúzni fogják. A katonaság lebontotta
a pesti Újjépületet a Lánchíd pesti hídfőjével összekötő cölöpműveket,
felszedte a Lánchíd úttestét, majd felgyújtotta a hajóhidat. A budai
Lánchíd-hídfőnél a Várral összekötő cölöpmű védte a Vár vízellátásához
szükséges vízkiemelő gépeket; ezt Hentzi várparancsnok őrséggel
látta el. Hentzi a budai parti bal oldali lánc alá, a hídpillér
és a lánckamra között négy robbanótöltetű ládát helyeztetett el,
hogy szükség esetén felrobbanthassa a hidat. Adam Clark látszólag
készségesen segédkezett az előkészületekben, ugyanakkor nem szivattyúztatta
ki a lánckamrába szivárgó vizet, majd összetörette a szivattyút.
Görgei
még május 4-én felszólította Hentzit a híd, "e felséges mestermű"
kímélésére. Az ostrom során a híd is kapott néhány lövést: a Gellérthegyen
felállított magyar ütegek rosszul irányzott lövedékei átröpültek
a Vár felett. Egy 24 fontos lövedék megrongálta az egyik láncot
is. Május 21-én reggel 6 és 7 óra között Alois Allnoch ezredes,
várparancsnok helyettes szivarját a töltetre dobva, megkísérelte
a híd felrobbantását. A robbanás megrongálta ugyan a hidat, de Allnochot
darabokra tépte. A robbantást semmi sem indokolta: a Várat ebből
az irányból nem érte támadás.
A
Vár bevételét követően a honvédek egy része korántsem hősies dolgokkal
foglalatoskodott, hanem igyekezett jól megszedni magát. A gyilkos
küzdelmet követő felszabadultság különböző kihágásokhoz vezetett:
a honvédek nemcsak kiraboltak bizonyos épületeket, hanem fel is
dúlták azokat. Akadt bőven bor is, s többórás mulatozás kezdődött
a Várban.[92] Büttner Emil
"mindössze egy lakkírozott tokmányt, néhány képet, könyveket és
többit (...) és különösen 9-10 kisztli legfinomabb szivart" szerzett.
Nagybátyja, Büttner Károly Hentzi kardját és csákóját szerezte meg.
"A huszár uraimék pedig, kik gyalog ballagtak fel a már bevett várba,
mind lóháton ment vissza. Gyönyörű volt látni, mint cipelik a pezsgős
palackokat, egész süveggel cukrot, koszorú fügét, ágyneműt, szoknyát,
főkötőt, mindenféle ruha és öltönyneműket, faliórákat, képeket,
függönyöket, szőnyegeket, egyszóval minden képzelhetőt, bakáink.
Legjobban jártak, kik vala- mely nyilvános pénztárakhoz juthattak,
azok ugyan megpénzelték magokat!" A honvédek egy része a zsákmányolt
női ruhákat felöltve árulták zsákmányukat, "sokan pajkosságbul az
utcán kirakták holmijukat, s kínálják fűnek-fának".[93]
A mértéktelen borfogyasztást a 49. zászlóalj parancsnoka úgy akadályozta
meg, hogy összehívta katonáit, s a következőket mondta nekik: "Fiúk!
Azt mondják a házi cselédek, hogy a bor mind meg van mérgezve".
Ez aztán használt, "még a legpityókosabb sem mert többet inni."[94]
Garay
Antal a budai új kaszárnyába sietett, hogy még februárban letartóztatott
Alajos bátyját, mocsoládi lelkészt kiszabadítsa. Ám szomorú szívvel
kellett hallania, hogy az áprilisban elvonult cs. kir. sereg a politikai
foglyok nagy részét magával vitte.[95]
A honvédek azonban felnyittatták valamennyi várbörtönt, s a köztörvényeseket
is szabadon engedték.[96]
A
Vár bevételéről szóló jelentést Kmety György ezredes vitte Debrecenbe
Kossuthnak. Kossuth néhány órára családja körébe is meghívta az
ezredest, s egyik fiának a következőképpen mutatta be: "Nézd meg
fiam e bácsit, s midőn a legvitézebb magyarról hallani fogsz, akkor
jusson eszedbe e bácsinak arcképe".[97]
Utószó
Kossuth
utólagos érvelése szerint Görgeinek Komárom felmentése után Buda
helyett Bécs ellen kellett volna támadnia, s akkor Bécs "egy érett
alma gyanánt hull vala kezébe".[98]
Ekkor azonban még magának Kossuthnak sem voltak kételyei. Május
22-én lelkesítő utóirattal tette közzé a Buda bevételéről szóló
jelentést, s ugyanezen a napon Szemerével közösen gratulált Görgeinek:
"...Ön eddigi hadjáratát az ős Buda várának bevételével koszorúzta
meg. Fővárosát a hazának, székhelyét a nemzetgyűlésnek és kormánynak
visszaadta. Sőt e diadal által siettette vagy éppen eszközlötte,
hogy önálló nemzeti függetlenségünk Európa által elismertessék".[99]
Egy nappal később Batthyány Kázmér, nyilván egyeztetett kormányálláspont
eredményeként, a következőket írta Pulszky Ferencnek, a kormány
londoni képviselőjének: "Ezen, a nemzetre nézve annyira örvendetes
s óhajtva várt esemény a magyar ügyekre nézve minden tekintetben
nagy befolyással leend. Ha némely külföldi hatalmak mindeddig vonakodtak
is Magyarországnak függetlenségi nyilatkozatát, mint bevégzett tényt
tekinteni, míg hazánknak fővárosa az ellenségkezében van, míg attól
lehete tartani, hogy mint erejének gyűlhelye oda használtassék,
hogy a magyar kormányt és hadsereget újra a Tiszántúlra visszaszorítsa:
Budának - az annyira erősített s a végelszántságig védelmezett Budának
- bevétele e nehézségeket végképp elenyészteti; - ez még inkább
fogja a magyar hadsereg a külföldi népek minden kétségeit elenyésztetni,
midőn a Duna mellett fekvő fővárosából bocsátandja ki hadjárati
tudósításait".[100]
Lelkes
hangvételű levélben gratulált Görgeinek Csány László közlekedésügyi
miniszter is: "Buda tehát be van véve; mikor a törököktől visszavettük,
egész Európa részt vőn visszavételében, a vársereg körülbelül Hentziéhoz
hasonló volt, a várparancsnok egy renegátus schweizi, az
ostromló sereg 22 ezeret vesztett - minő különbség!!"[101]
Rossz
döntés volt-e Buda ostroma? Igaza volt- és van-e azoknak az utólagos
bírálóknak, akik úgy vélik, a Bécs elleni támadás eldönthette volna
a háború sorsát? Az ezzel kapcsolatos fejtegetéseknek Kossuthtól
és Klapkától Irányi Dánielen és Horváth Mihályon át Asbóth Lajosig
és Krivácsy Józsefig se vége, se hossza. Csakhogy Bécs bevétele
nem jelentette volna a háború végét. A főváros 1848 októberében
egyszer már a felkelők kezére jutott, de ez egyáltalán nem akadályozta
meg a katonai ellenforradalom kibontakozását. A fő cél az ellenséges
főerők megsemmisítése lett volna, ehhez azonban a magyar hadsereg
nem rendelkezett a legfontosabbal: az erőfölénnyel. S ahogy Diószegi
István a forradalom és szabadságharc 125. évfordulóján tartott előadásában
kifejtette: "A magyar történetírás kedvenc vitája arról, hogy mi
lett volna akkor, ha Pest idejében a bécsi forradalom segítségére
siet, és ha Görgey Komárom után Buda helyett Bécsnek fordul, valójában
hibás körben forog. A német fejlődés irányát az adott objektív feltételek
mellett semmiféle külső hatással nem lehetett megváltoztatni. A
német forradalom nem tudta megszervezni önmagát, és e képesség hiánya
a német egység, és vele együtt a magyar forradalom sorsát is eldöntötte".[102]
Tény,
hogy az orosz intervenció hírének megérkezése után mind Kossuth,
mind Görgei igyekezett szabadulni az ostrom felelősségétől. Buda
ostromát Görgei utólag többször is hibának mondotta, s a kormányt
okolta érte.[103] 1849
augusztusában Paszkevics tábornagy számára írott rövid összefoglalójában
már egyenesen úgy fogalmazott, hogy "Buda ostroma volt a legnagyobb
hiba, amelyet elkövethettünk, mert ez meggátolt bennünket abban,
hogy kihasználjuk az osztrákok fölött Nagysarlónál (1849. április
19-én) aratott győzelmünket". A Vár bevétele után erre többé nem
volt lehetőség.[104] Ám,
ahogy Görgei néhány évtizeddel később írta, semmi értelme az ostrom
felelősségének kérdését feszegetni mindazoknak, akik abban részesek,
azért, "mert Kossuth Lajos minden áron akarta (quod erat demonstrandum);
Klapka György a legmelegebben pártolta s e tettét csak akkor bánta
meg, mikor már késő volt; Görgei Arthur pedig újonc tehetsége szerint
kivitte".[105]
E
felelősségáthárítási kísérletek révén jöhetett létre az a paradox
helyzet, hogy 1849 óta kortársak, politikusok, történészek és publicisták
tucatjai keresik - egy győzelem felelősét.
Holott
az adott katonai helyzetben Buda ostromán kívül nemigen volt más
reális cél. A Vár bevételével a honvédsereg komoly, 5000 főnyi veszteséget
okozott az ellenségnek, 248 löveg és több ezer gyalogsági fegyver
jutott a magyar sereg kezére. A meglehetősen véres ostrom egyike
volt a szabadságharc legrövidebb ostromműveleteinek: mindössze 17
napig tartott. Az ellenségnek okozott veszteséget tekintve pedig
a legnagyobb győzelemnek mondhatjuk. A foglyul ejtettek számát tekintve
ehhez a győzelemhez csak az 1848. október 7-ei ozorai diadal mérhető.
Ozoránál azonban a horvát hadsereg legalacsonyabb harcértékű csapatai
estek fogságba. Budánál a császári-királyi hadsereg négy elsőrangú
zászlóaljat veszített. Emellett ez volt az egyetlen olyan eset 1848-49-ben,
amikor egy hadsereg rohammal, s nem kiéheztetéssel vagy alkudozással
foglalt el egy jelentős erődítményt. A szabadságharc leverésének
oka nem a Budánál "elvesztegetett" három hét volt, hanem az az ellenséges
túlerő, amely az elkövetkező hónapokban az országra zúdult.
Buda
bevételével a honvédsereg dicsősége zenitjére ért. A Vár bevételével
a honvédsereg komoly hadikészletek birtokába jutott, egyben biztosította
a hátát az elkövetkezendő hadműveletek idejére. Ekkorra már nyilvánvalóvá
vált, hogy Ausztria önmagában nem bír el a magyar szabadságharccal.
Nem véletlen, hogy I. Ferenc József éppen Buda bevételének napján
kötötte meg a végleges megállapodást I. Miklós orosz cárral arról,
hogy az 200 000 katonát küld a magyar forradalom leverésére. S nem
véletlen az sem, hogy a császár ezt a baráti segítséget kézcsókkal
köszönte meg a cárnak.
Az
ostromot még egy szempontból illeti meg különleges hely a magyar
történelemben. 1541 óta először és eleddig utoljára foglalta vissza
magyar hadsereg "önerőből" az ország fővárosát. Érdemes megemlíteni,
hogy 1916-ban ezen a napon hunyta le örökre szemét a 19. század
legnagyobb magyar hadvezére, Buda visszavívója, Görgei Artúr honvédtábornok.
A
magyar és a cs. kir. csapatok veszteségei
A veszteségek
|
Magyar
|
Cs. kir.
|
. |
Bayer József
szerint[106]
|
Asbóth Lajos
szerint[107]
|
. |
elesett |
368
|
427
|
532
|
betegségben meghalt |
. |
. |
178
|
sebesült |
700
|
691
|
. |
fogoly |
. |
. |
4204
|
összesen |
1068
|
1118
|
4914
|
Az
egyes hadtestek veszteségei 1849. május 21-én
A veszteségek |
I. hadtest[108]
|
II. hadtest[109]
|
III. hadtest
|
15. hadosztály[110]
|
elesett |
143
|
167
|
. |
10
|
sebesült |
316
|
221
|
. |
50
|
eltűnt |
29
|
. |
. |
. |
összesen |
488
|
388
|
?
|
60
|
Magyaróvár, 1849.
május 8., délután 2 óra
Franz
Schlik altábornagy, a cs. kir. I. hadtest parancsnokának levele
Heinrich Hentzi vezérőrnagyhoz
Szerencse
fel, kedves Hentzi, magaviseleted okos és energikus.
Az
oroszok már itt vannak és nagyobb tömegekben vonulnak be.
A
császárt Schönbrunnban és Bécsben örömrivalgással fogadták; holnap
vagy holnapután a hadsereghez jön.
Erősítések
mindenfelől. Kevés napok múlva támadás. Ügyeink jól állanak; tartsd
posztodat szilárdan; nyugalom és becsület nem hibázhatnak. Ha tudsz,
küldj híreket.
Fogalmazvány.
Eredetije német. Österreichisches Staatsarchiv. Kriegsarchiv. Alte
Feldakten. Karton 1865. I. Armeekorps unter Schlik. 1849-5-96.
Buda, 1849. május
28.
Nagysándor József
vezérőrnagy, az I. hadtest parancsnokának jelentése Buda bevételéről
Az 1. hadtestparancsnokságtól
Jelentés Buda megrohanásáról
1849. május 21-én
E
hó 20-án este 11 órakor a két, a rohamra rendelt Driquet- és Nye-
regjártó-dandár parancs szerint az Attila úton gyülekezett, s kis
osztagokat küldtek előre a kertekbe, hogy az ellenséget egész éjjel
nyugtalanítsák, s ezáltal ne hagyjanak számára időt a pihenésre
és a nyugalomra.
Ezen
látszattámadások ideje alatt a létrák hordására részint kiválasztott,
részint önként jelentkezett legénység kötelességének teljesítésére
utasíttatott, a létrákat kiosztották köztük, a rohamoszlopokat megalakították
és eligazították. - A réshez vezető átjárókat is közelebbről
megvizsgálták, s ennek során az Attila utca 407. számú ház[111]
találtatott a legajánlatosabbnak, hogy ennek bejáratán és kertjein
át torkolljunk ki, és az előtte lévő támfalak megmászásával jussunk
a réshez.
Noha
a szomszédos házak és kertek is jó megközelítési tárgyakat nyújtottak,
azonban csupán egyes lövészek számára, amelyet azok használtak is
- a létrák számára azonban nem, amelyeket csupán a legnagyobb fáradsággal
s a kert kerítéseinek ledöntésével lehetett továbbvinni.
Az
előkészületek ideje alatt a fent említett 2 dandár az Attila utcán
pihent - a tartalékhoz rendelt 3 zászlóalj ellenben a Horváth-kert
mögött, a Rácvárosban állt, azzal a rendeltetéssel, hogy a Fehérvári-kapu
betörése után ott benyomuljon.
Amint
eljött az általános támadás órája, amit e hó 21-én hajnali 3 órakor
valamennyi, az erőd körül felállított löveg elsütése jelzett, az
elsőként rohamra rendelt 47. honvédzászlóalj alulírottal az élén,
Driquet őrnagy és bátor tisztjei vezetésével a legnagyobb csendben
a 407. számú házon és annak kertjén keresztülhatolván, megmászta
a még a sötétben odatámasztott létrákon az előfalakat, s többen
gyorsan felhágtak a résre, köztük a rettenthetetlen zászlótartó,
Püspöky Pongrác, aki a falakon azonnal kibontotta és meglobogtatta
zászlaját, amit a csapatok viharos (már korábban megbeszélt)
"Éljen a magyar" -ral[112]
köszöntöttek.
Ez
olyannyira fellelkesítette a támogatásként kirendelt 28. és 44.
zászlóalj legénységét, hogy az a legnagyobb halálmegvetéssel és
egymást lelkesítve, futva másztak fel a létrákon, és dacára a Fehérvári-kapunál
lévő nagy rondelláról történt leghevesebb kartács- és lőfegyver
tűznek és a szakadatlan kézigránátvetésnek, rettenthetetlenül és
fáradhatatlanul a résre törtek.
Mialatt
most a Driquet-dandár megmászta a rést, a Nyeregjártó-dandár a hősies
Máriássy alezredes vezetésével megkísérelte az innen jobbra lévő
falakat, az egykori főhadparancsnok lakása mögött létrákkal megmászni.
Ezen
feladat, a vezér és a csapatok bátorsága ellenére, nehéz volt, mivel
itt, mielőtt a főfalhoz juthattak volna, több kertet és támfalat
kellett megmászniuk, amelyek egymás felett három emelet magasságban
fekszenek, és amelyeket jégesőhöz hasonlatos kartács- és lőfegyvertűzzel
pásztáztak. - Ez azonban nem akadályozta meg a rohamozókat végtelen
"Éljen a magyar", "előre, előre"[113]
kiáltások közepette folyamatosan előre mászni, amelynek során sokan
áldozták hősi életüket - azonban meggyőződésem szerint egy innen
történő gyors előretörés túl nehéz, fáradságos és túlzottan sok
veszteséggel járó volt, ami arra indított, hogy ezen dandár 2 zászlóalját
a réshez rendeljem, s ott nyomultassam be az erődbe.
Az
ostromlottak, különösen a Fehérvári-kapuhoz közeli nagy rondellánál
a legmakacsabbul védték magukat, s bátor rohamozóink közül sokan
a szakadatlan[114] kartács-
és lőfegyvertűzben, valamint a lehajított kézigránátok következtében
lelték hősi halálukat. Hosszú ideig nem tudtunk e bástya urai lenni,
amíg csak 3 századot nem küldtem a Fehérvári-kaputól balra lévő
fal megmászására, hogy a védőket elűzzék a rondellából. Ezáltal,
valamint azon szerencsés körülmény révén, hogy a benyomuló csapatok
a rondellát hátulról (az erődből) rohammal elfoglalták, s az ott
található védőket részint levágták, részint foglyul ejtették, a
rés egész szakasza szabaddá tétetett; és most ellenállhatatlanul
özönlöttek a csapatok - ahová a diszpozíció szerint a Fehérvári-kapuhoz
rendelve volt 3 tartalék zászlóaljat is von- tam - Buda utcáira
és falaira is, miáltal az erődben szilárdan megvethettem a lábam.
- Ezzel egyidőben Aulich és Knezić tábornok mellettem rohamozó hadtestei
értesíttettek az erődbe nyomulásomról, s szakadatlan rohamozásra
szólíttattak fel, amelynek megkönnyítésére benyomuló csapataim a
védőket hátba fogták, s a falakról elűzték.
Itt
kell hálás elismeréssel jelentenem, hogy Aulich tábornok úr felszólításomnak,
hogy 2 zászlóaljat támogatásként és a résen való benyomulásra rendeljen,
a leggyorsabb készséggel eleget tőn.
A
csapatok hősies halálmegvetéséről, bátorságáról és vetélkedéséről
csak annyit mondhatok; hogy tetteik eléggé dicsérik őket s hogy
minden egyes közülük a nap hőse volt; azonban itt név szerint kell
említenem a két bátor törzstisztet, a hősies Máriássy alezredest
és a hidegvérű, vitéz Driquet őrnagyot, akik körültekintő vezetésük
és lelkesítő példájuk által, mivel mindenütt az elsők voltak -
az erőd bevételéhez jelentékenyen hozzájárultak.
Elmulaszthatatlan
kötelességemnek tartom e 2 törzstiszt urat a 2. osztályú érdemrenddel
való kitüntetésre - és egy ranggal való előléptetésre előterjeszteni.
Az
elesett Burdina őrnagy, a vitéz Stetina őrnagy s mindazok, akik
neve a mellékelt, a magukat különösen kitüntetettekről készített
beadványban előfordul, megérdemlik a különös elismerést és kitüntetést.
Dr.
Garay őrnagy főorvost, aki a rohamozók között halált megvetve intézte
a sebesültek elszállítását, bátorította és vigasztalta a csapatokat,
a legkitüntetettebb dicsérettel kell említenem; javaslom a 3. osztályú
érdem- renddel való kitüntetésre.
Hadtest
segédemet, Antos őrnagyot, Benkő táborkari századost, Károlyi gróf
őrnagyot, Szapáry gróf, lovassági századost, Stieberth hadnagyot,
Fejér hadnagyot, Freint dzsidás őrmestert, akik mint kíséretem,
parancsaim [eljuttatásáról] a leghevesebb tűzben halált megvetőleg,
örömmel és pontosan gondoskodtak, s maguk is tettleg közreműködtek,
valamint a két önkéntest, Irányi hadbírót és Seele tüzér főhadnagyot,
akik a rohamozók élén voltak, szintén mint ezen szép győzelem eldöntésében
való tevékeny közreműködőket elismeréssel kell említeni, s kitüntetésre
terjesztem elő őket is.
Miután
az érdemrendek kiosztása a hadtestparancsnokságra bízatott, az érdemrenddel
kitüntetettek jegyzéke, amint ez megtörténik, a Hadsereg Főparancsnokságával
közöltetni fog.
A
veszteségkimutatás mellékletben a legalázatosabban közöltetik.[115]
Buda,
1849. május 28-án
Nagysándor
tábornok[116]
Eredeti
tisztázat. Eredetije német. Hadtörténelmi Levéltár. Az 1848-1849.
évi forradalom és szabadságharc iratai. 30/310.
Pest előtt, 1849.
április 25. előtt
A VII. hadtest Kmety-hadosztálya
VII.
hadtest, 2. hadosztály.
Hadosztályparancsnok:
Kmety György ezredes
gysz.
|
lsz.
|
Alakulat
|
Parancsnok
|
Ember
|
Ló
|
Löveg
|
nyerges
|
fogatos
|
. |
. |
1. dandár
|
Gergelyi János
alezr.
|
. |
. |
. |
. |
6
|
. |
10. honvédzalj.
|
Ádám szds.
|
605
|
. |
. |
. |
6
|
. |
23. honvédzalj.
|
Pongrácz László
őrgy.
|
772
|
. |
. |
. |
6
|
. |
33. honvédzalj.
|
Földváry Albert
szds.
|
750
|
. |
. |
. |
. |
. |
3. hatfontos gyalogüteg
|
Traub Kálmán fhdgy.
|
122
|
. |
76
|
7
|
18
|
. |
. |
Összesen
|
2249
|
. |
76
|
7
|
. |
. |
2. dandár
|
Újváry őrgy.
|
. |
. |
. |
. |
6
|
. |
45.honvédzalj.
|
Ányos János szds.
|
875
|
. |
. |
. |
6
|
. |
2. besztercei honvédzalj.
|
Mikovinyi őrgy.
|
663
|
. |
. |
. |
. |
. |
Magyar vadászok
|
Ruszter György
szds.
|
244
|
. |
. |
. |
1
|
. |
utászok
|
Beiwinkler szds.
|
99
|
. |
. |
. |
. |
. |
4. hatfontos lovasüteg
|
Havas fhdgy.
|
132
|
. |
105
|
8
|
15
|
. |
. |
Összesen
|
2013
|
. |
105
|
8
|
. |
. |
3. dandár
|
Üchtritz Emil
őrgy.
|
. |
. |
. |
. |
. |
6
|
10. (Vilmos) hezr.
|
Lenkey János ezr.
|
520
|
520
|
. |
. |
. |
. |
5. hatfontos lovasüteg
|
König Endre szds.
|
101
|
. |
85
|
6
|
. |
6
|
. |
Összesen
|
621
|
520
|
85
|
6
|
33
|
6
|
. |
Hadosztály összesen
|
4883
|
520
|
266
|
21
|
Eredeti
tisztázat. Eredetije német. HL 1848-49. 51/8.
Pest, 1849. április
27.
A II. hadtest létszáma
Hadtestparancsnok
Aulich Lajos vezérőrnagy
Vezérkari
főnök: Meszéna Ferenc alezredes
gysz.
|
lsz.
|
Alakulat
|
Parancsnok
|
Ember
|
Ló
|
Löveg
|
nyerges
|
fogatos
|
.
|
.
|
4. hadosztály
|
Hertelendy ezr.
opk.
Albert hdgy.
vk. tiszt
|
.
|
.
|
.
|
.
|
.
|
.
|
1. dandár
|
Patay István
alezr.
|
.
|
.
|
.
|
.
|
6
|
.
|
39.(Dom Miguel)
gyezr.
|
Collig őrgy.
|
520
|
3
|
.
|
.
|
6
|
.
|
48. honvédzalj.
|
Rakovszky őrgy.
|
727
|
6
|
.
|
.
|
6
|
.
|
54. honvédzalj.
|
Szabó Gyallay őrgy.
|
743
|
7
|
.
|
.
|
1
|
.
|
Bécsi légió
|
Reichhardt szds.
|
118
|
.
|
.
|
.
|
.
|
.
|
1.hatfontos gyalogüteg
|
Martinkovics hdgy.
|
166
|
16
|
94
|
8
|
.
|
.
|
5.hatfontos gyalogüteg
|
Lechner fhdgy.
|
133
|
10
|
69
|
6
|
19
|
.
|
.
|
összesen
|
2407
|
42
|
163
|
14
|
.
|
.
|
2. dandár
|
Mándy Ignác
őrgy.
|
.
|
.
|
.
|
.
|
1
|
6
|
6. (Württemberg)
huszárezr.
|
Mándy őrgy.
|
573
|
592
|
.
|
.
|
.
|
2
|
12. (Nádor) huszárezr.
|
Virágh Gedeon szds.
|
173
|
197
|
.
|
.
|
.
|
1
|
14. (Lehel) huszárezr.
|
Nödl szds.
|
154
|
143
|
.
|
.
|
.
|
.
|
utászzalj.
|
Szegedy hdgy.
|
100
|
.
|
.
|
.
|
.
|
.
|
2. hatfontos lovasüteg
|
Simonyi fhdgy.
|
119
|
6
|
73
|
5
|
.
|
.
|
1/2 5. háromfontos
üteg
|
Pethes hdgy.
|
61
|
4
|
31
|
3
|
.
|
9
|
.
|
összesen
|
1180
|
942
|
104
|
8
|
20
|
9
|
.
|
Hadosztály összesen
|
3587
|
984
|
267
|
22
|
.
|
.
|
5. hadosztály
|
Szekulits István
alezr.
Szabó Imre szds.
vk. tiszt
|
.
|
.
|
.
|
.
|
. |
. |
3. dandár
|
Mihály őrgy.
|
. |
. |
. |
. |
6
|
.
|
25. honvédzalj.
|
Kermpotich szds.
|
725
|
2
|
.
|
.
|
6
|
.
|
56. honvédzalj.
|
Kisfaludy Móric
őrgy.
|
997
|
4
|
.
|
.
|
3
|
.
|
Bocskai-csapat
|
Kovács szds.
|
479
|
2
|
.
|
.
|
.
|
.
|
10.hatfontos gyalogüteg
|
Mezei szds.
|
140
|
15
|
90
|
6
|
15
|
.
|
.
|
összesen
|
2341
|
23
|
90
|
6
|
.
|
.
|
4. dandár
|
Buttler őrgy.
|
.
|
.
|
.
|
.
|
6
|
.
|
60. honvédzalj.
|
Sztojanich őrgy.
|
642
|
3
|
.
|
.
|
6
|
.
|
61. honvédzalj.
|
Csúzy őrgy.
|
1030
|
7
|
.
|
.
|
.
|
.
|
2. tizenkétfontos
üteg
|
Radenics fhdgy.
|
199
|
24
|
123
|
8
|
12
|
.
|
.
|
összesen
|
1871
|
34
|
123
|
8
|
27
|
.
|
.
|
Hadosztály összesen
|
4212
|
57
|
213
|
14
|
47
|
9
|
.
|
Hadtest összesen
|
7799
|
1041
|
480
|
36
|
12.
hadosztály
Hadosztályparancsnok:
Asbóth Lajos ezredes
gysz.
|
lsz.
|
Alakulat
|
Parancsnok
|
Ember
|
Ló
|
Löveg
|
nyerges
|
fogatos
|
|
2
|
17. (Bocskai) huszárezr.
|
Török szds.
|
283
|
281
|
|
|
|
1
|
Kun lovasok
|
Pálinkás őrgy.
|
86
|
86
|
|
|
|
1
|
lengyel légió
|
Tchórznicki alezr.
|
217
|
255
|
|
|
|
|
49. honvédzalj.
|
Sztankó Soma őrgy.
|
547
|
6
|
|
|
6
|
|
63. honvédzalj.
|
Egyed Ignác őrgy.
|
802
|
7
|
|
|
1
|
|
beregi szd.
|
Füzeskéri szds.
|
118
|
1
|
|
|
1
|
|
Nagykőrösi portyázó
csapat
|
Mészáros szds.
|
152
|
|
|
|
1
|
|
Pozsonyi vadászok
|
Lugosi szds.
|
122
|
|
|
|
1
|
|
utászzalj.
|
Böhm szds.
|
137
|
|
|
|
|
|
1/2 11. hatfontos
gyalogüteg
|
Kövess fhdgy.
|
88
|
5
|
66
|
3
|
1
|
|
1/2 1. háromfontos
gyalogüteg
|
Steindl fhdgy.
|
54
|
2
|
21
|
4
|
|
|
5. háromfontos
gyalogüteg
|
Verdesi hdgy.
|
105
|
6
|
51
|
6
|
10
|
4
|
|
Összesen
|
2711
|
649
|
138
|
13
|
Pest, 27/4. 49.
Meszéna
alezredes
Eredeti
tisztázat. Eredetije német. HL 1848-49. 24/289.
Buda, Svábhegy, 1849.
május 19.
A magyar fősereg tüzérségi
beosztása
Ütegszám
|
Ütegparancsnok
|
Fogatparancsnok
|
Röppentyű
|
3
|
6
|
12
|
7
|
10
|
Fontos
|
gyalog
|
lovas
|
gyalog
|
gyalog
|
lovas
|
üteg
|
ágyú
|
rövid
|
hosszú
|
tarack
|
I. hadtest.
Tüzérparancsnok Carabelli János őrnagy
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. lovas
|
Voigt fhdgy.
|
|
|
|
|
6
|
|
|
|
2
|
|
4. lovas
|
Zerdahelyi szds.
|
Deutsch fhdgy.
|
|
|
|
6
|
|
|
|
2
|
|
4. hatfontos gyalog
|
Lapinski fhdgy.
|
|
|
|
6
|
|
|
2
|
|
|
|
1. tizenkét fontos
gyalog
|
Barla fhdgy.
|
|
|
|
|
|
3
|
|
2
|
|
2
|
3. röppentyű
|
Kropf hdgy.
|
|
4
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tüzértartalék
|
Barla hdgy.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
II. hadtest.
Tüzérparancsnok Jónák őrgy.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. lovas
|
Simon fhdgy.
|
Zoltsányi hdgy.
|
|
|
|
3
|
|
|
|
2
|
|
1. háromfontos
gyalog
|
Petes hdgy.
|
Blaznik hdgy.
|
|
4
|
|
|
|
1
|
|
|
|
2. háromfontos
gyalog
|
Verdősy fhdgy.
|
Jassinszky hdgy.
|
|
4
|
|
|
|
2
|
|
|
|
1. hatfontos gyalog
|
Martinkovits hdgy.
|
Urban hdgy.
|
|
|
6
|
|
|
2
|
|
|
|
5. hatfontos gyalog
|
Kövessy fhdgy.
|
Kostyál fhdgy.
|
|
|
5
|
|
|
3
|
|
|
|
6. hatfontos gyalog
|
Mezei szds.
|
Frühwirth hdgy.
|
|
|
6
|
|
|
2
|
|
|
|
2. tizenkét fontos
gyalog
|
Radenich fhdgy.
|
Kastelmann fhdgy.
|
|
|
|
|
6
|
2
|
|
|
|
Tüzértartalék
|
Erős hdgy.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III. hadtest.
Tüzérparancsnok Wanner őrgy.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3. lovas
|
Németh szds.
|
Bogner fhdgy.
|
|
|
|
4
|
|
|
|
2
|
|
5. lovas
|
Freudenreich őrgy.
|
Bucher fhdgy.
|
|
|
|
6
|
|
|
|
2
|
|
3. hatfontos gyalog
|
Philippovszky őrgy.
|
|
|
|
6
|
|
|
2
|
|
|
|
7. hatfontos gyalog
|
Markó őrgy.
|
|
|
|
4
|
|
|
2
|
|
|
|
1. tarack
|
Orzetti fhdgy.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5
|
|
2. tarack
|
Jantsó fhdgy.
|
|
|
|
|
|
|
|
6
|
|
|
2. röppentyű
|
Gail hdgy.
|
|
4
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tüzértartalék
|
Sütő fhdgy.
|
Egri hdgy.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
VII. hadtest.
Tüzérparancsnok Faváry József
százados
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6. lovas
|
Laczay fhdgy.
|
Gulyás hdgy.
|
|
|
|
6
|
|
|
|
1
|
|
7. lovas
|
[Mike fhdgy.]
|
Keresztesy hdgy.
|
|
|
|
4
|
|
|
|
1
|
|
8. lovas
|
Havas fhdgy.
|
Kalmár hdgy.
|
|
|
|
7
|
|
|
|
1
|
|
9. lovas
|
König szds.
|
Hennschlöger hdgy.
|
|
|
|
5
|
|
|
|
1
|
|
8. hatfontos gyalog
|
Fritz hdgy.
|
Bartl hdgy.
|
|
|
6
|
|
|
1
|
|
|
|
9. hatfontos gyalog
|
Traub fhdgy.
|
Rőth fhdgy.
|
|
|
6
|
|
|
1
|
|
|
|
10. hatfontos gyalog
|
Trebersberger szds.
|
Hassinszky hdgy.
|
|
|
7
|
|
|
1
|
|
|
|
11. hatfontos gyalog
|
Harsay szds.
|
Szukits hdgy.
|
|
|
6
|
|
|
1
|
|
|
|
1. röppentyű
|
Köhlbaum hdgy.
|
|
3
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tüzértartalék
|
Malek fhdgy.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4. röppentyű
|
Vidéky hdgy.
|
|
8
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen
|
|
|
19
|
8
|
58
|
47
|
9
|
28
|
2
|
19
|
2
|
Svábhegyi főhadiszállás
Buda előtt, 1849. május 19.
Psotta
ezredes
Eredeti
tisztázat. Eredetije német. MOL P 295. A Görgey-család levéltára.
B/46. fasciculus.
Hely és dátum nélkül,
Buda, 1849. május 11-20. között?
Az I. hadtest harcrendje
Hadtestparancsnok:
Nagysándor József vezérőrnagy
gysz.
|
lsz.
|
Alakulat
|
Parancsnok
|
Ember
|
Ló
|
Löveg
|
Elhelyezés
|
nyerges
|
fogatos
|
|
|
1. hadosztály
|
Kiss Pál
ezr.
Edényi szds.
vk. tiszt.
|
|
|
|
|
|
|
|
1. dandár
|
Dipold
Antal alezr.
|
|
|
|
|
Krisztina
külvárosban
Attila
utcában
|
6
|
|
6. honvédzalj.
|
Szalkay Gergely
szds.
|
590
|
|
|
|
6
|
|
26. honvédzalj.
|
Beöthy György
őrgy.
|
678
|
|
|
|
6
|
|
52. honvédzalj.
|
Stettina
János szds.
|
622
|
|
|
|
|
|
6. hatfontos
lovasüteg
|
Zerdahelyi
Ince szds.
|
169
|
10
|
130
|
6
|
|
|
1/2 röppentyű
üteg
|
Vidéki hdgy.
|
25
|
6
|
7
|
4
|
18
|
|
|
Összesen
|
2084
|
16
|
137
|
10
|
|
|
2. dandár
|
Peter Driquet
őrgy.
|
|
|
|
|
|
6
|
|
44. honvédzalj.
|
Horváth szds.
|
860
|
|
|
|
Buda
vára
alatt,
Tabán
|
6
|
|
28. honvédzalj.
|
Huszóczy Dénes
őrgy.
|
650
|
|
|
|
A
táborba
|
6
|
|
47. honvédzalj.
|
Inkey Kázmér őrgy.
|
718
|
|
|
|
Ágyúfödö-
zet a
kissváb-
hegyi
ágyúknál
|
|
|
4. hatfontos gyalogüteg
|
Lapinski fhdgy.
|
176
|
9
|
102
|
9
|
|
18
|
|
|
Összesen
|
2404
|
9
|
102
|
9
|
|
36
|
|
|
Hadosztály összesen
|
4488
|
25
|
239
|
19
|
|
|
|
Tartalék hadosztály
|
Máriássy János
alezr.
Dombrowski szds.
vk. tiszt
|
|
|
|
|
|
|
|
3. dandár
|
Gyika Jenő őrgy.
|
|
|
|
|
|
6
|
|
39. gyalogezred
3. zalj
|
Alois Burdina szds.
|
443
|
|
|
|
Födö-
zet a
24
fontos
nehézüteg-
nél
|
6
|
|
17. honvédzalj.
|
Kuppis Gusztáv
szds.
|
749
|
|
|
|
12
|
|
|
Összesen
|
1192
|
|
|
|
|
|
4. dandár
|
Nyeregjártó
őrgy.
|
|
|
|
|
4
|
|
19. honvédzalj.
|
Nyeregjártó János
őrgy.
|
388
|
|
|
|
6
|
|
34. honvédzalj.
|
Zákó István alezr.
|
701
|
|
|
|
|
|
1. tizenkéfontos
üteg
|
Barla szds.
|
175
|
14
|
108
|
7
|
10
|
|
|
Összesen
|
1264
|
14
|
108
|
7
|
|
22
|
|
|
Hadosztály összesen
|
2456
|
14
|
108
|
7
|
|
|
|
Lovashadosztály
|
Dessewffy Arisztid
ezr.
|
|
|
|
|
|
|
8
|
1. (Császár) hezr.
|
Mesterházy István
ezr.
|
883
|
883
|
|
|
Bia,
Páty,
Bicske
|
|
4
|
8. (Coburg) hezr.
|
Berzsek alezr.
|
384
|
384
|
|
|
Budaörsön
|
|
|
1. hatfontos lovasüteg
|
Voigt fhdgy.
|
144
|
20
|
105
|
6
|
|
12
|
|
Összesen
|
1411
|
1287
|
105
|
6
|
|
|
|
Görgei Ármin őrnagy
portyázó csapatjánál
|
|
|
|
|
|
|
2
|
|
19. honvédzalj.
|
|
200
|
|
|
|
Most
nem
tudatik
|
|
|
Beniczky alezredes
csapatjánál a hadtestből kiválasztott
|
|
226
|
|
|
|
|
|
|
Az egész összesen
|
|
|
|
|
|
Eredeti tisztázat.
HL 1848-49. 50/156.
Buda, 1849. május
25.
A III. hadtest harcrendje
gysz.
|
lsz.
|
Alakulat
|
Parancsnok
|
Ember
|
Ló
|
Löveg
|
nyerges
|
fogatos
|
|
|
Főparancsnokság
|
Knezić Károly
vezérőrnagy
|
|
|
|
|
|
|
1. hadosztály
Jobbszárny
|
Czillich alezr.
|
|
|
|
|
|
|
1. dandár
|
Podoski őrnagy
|
|
|
|
|
5
|
|
9. honvédzalj.
|
Sándor őrgy.
|
690
|
|
|
|
4
|
|
34. (Porosz herceg)
gyezr. 1. zalj.
|
Wolf őrgy.
|
480
|
|
|
|
6
|
|
34. (Porosz herceg)
gyezr. 3. zalj.
|
Meyer őrgy.
|
759
|
|
|
|
|
|
[5.] 6 fontos lovasüteg
|
Freudenreich őrgy.
|
178
|
10
|
117
|
8
|
15
|
|
|
Összesen
|
2107
|
10
|
117
|
8
|
|
|
2. dandár
|
Almássy őrgy.
|
|
|
|
|
6
|
|
60. (Wasa) gyezr.
3. zalj.
|
Turner őrgy.
|
704
|
|
|
|
6
|
|
42. honvédzalj.
|
Szabó őrgy.
|
605
|
|
|
|
1
|
|
Selmeci vadászok
|
Festetich őrgy.
|
89
|
|
|
|
2
|
|
utászok
|
Urbanovszky szds.
|
211
|
|
|
|
|
|
hatfontos gyalogüteg
|
Philippovszky őrgy.
|
217
|
14
|
94
|
8
|
15
|
|
|
Összesen
|
1826
|
14
|
94
|
8
|
30
|
|
|
Hadosztály összesen
|
3933
|
24
|
211
|
16
|
|
|
2. hadosztály
Balszárny
|
Leiningen-Wester-
burg ezr.
|
|
|
|
|
|
|
3. dandár
|
Deszputh őrgy.
|
|
|
|
|
6
|
|
52. (Ferenc Károly)
gyezr. 3. zalj.
|
Deszputh őrgy.
|
724
|
|
|
|
6
|
|
65. honvédzalj.
|
Lehoczky szds.
|
880
|
|
|
|
|
|
1/2 rakéta üteg
|
Gail hdgy.
|
36
|
3
|
12
|
3
|
12
|
|
|
Összesen
|
1640
|
3
|
12
|
3
|
|
|
4. dandár
|
Földváry alezredes
|
|
|
|
|
6
|
|
3. honvédzalj.
|
Horváth őrgy.
|
652
|
|
|
|
6
|
|
19. (Schwarzenberg)
gyezr. 3. zalj.
|
Gorove szds.
|
610
|
|
|
|
|
|
7. hatfontos gyalogüteg
|
Markó őrgy.
|
149
|
8
|
77
|
6
|
12
|
|
|
Összesen
|
1411
|
8
|
77
|
6
|
24
|
|
|
Hadosztály összesen
|
3051
|
11
|
89
|
9
|
|
|
Lovasdandár
|
Kászonyi József
ezr.
|
|
|
|
|
|
8
|
2. (Hannover) hezr.
|
Pikéty Gusztáv
ezr.
|
818
|
818
|
|
|
|
6
|
3. (Ferdinand d'Este)
hezr.
|
Puchly alezr.
|
438
|
438
|
|
|
|
|
3. hatfontos lovasüteg
|
Németh szds.
|
147
|
14
|
96
|
6
|
|
14
|
|
Összesen
|
1403
|
1270
|
96
|
6
|
54
|
14
|
|
Az egész összesen
|
8387
|
1281
|
396
|
31
|
Főhadiszállás
Császárfürdő Budán, május 25-dikén 1849.
gysz.
|
lsz.
|
Alakulat
|
Parancsnok
|
Ember
|
Ló
|
Löveg
|
nyerges
|
fogatos
|
15
|
|
1. dandár
|
Podoski őrgy.
|
2107
|
10
|
117
|
8
|
15
|
|
2. dandár
|
Almássy őrgy.
|
1826
|
14
|
94
|
8
|
12
|
|
3. dandár
|
Deszputh őrgy.
|
1640
|
3
|
12
|
3
|
12
|
|
4. dandár
|
Földváry alezr.
|
1411
|
8
|
77
|
6
|
|
14
|
Lovasdandár
|
Kászonyi József
ezr.
|
1403
|
1270
|
96
|
6
|
54
|
14
|
|
Összesen
|
8387
|
1305
|
396
|
31
|
|
|
Hozzáadva a 7.
hadtestből 2 vetágyú üteg
|
|
251
|
16
|
145
|
10
|
54
|
14
|
|
Az egész összesen
|
8638
|
1321
|
541
|
41
|
Knezic tábornok
Albrecht táborkari őrnagy
Eredeti tisztázat.
HL 1848-49. 30/45.
[1]
Buda ostromát 1853-ban maga Bayer József, a feldunai hadsereg
főnöke írta meg. Josef Némedy [Bayer József]: Die Belagerungen
der Festung Ofen in den Jahren 1686 und 1849. Pest, 1853. 41-145.
old. A legrészletesebb osztrák feldolgozás Gustav Vogel munkája:
Die Verteidigung der Festung Ofen vom 4. bis 21. Mai 1849 durch
den k. k. Generalmajor von Hentzi. Nach hinterlassenen Tagebuchblättern
eines Augenzeugen. Wien, 1893. Magyar részről fontos még Görgey
Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben.
S. a r. Katona Tamás. Bp., 1988. II. k. (továbbiakban Görgey Artúr
II.) 71-97. old. Nagyjából ezek és személyes emlékei alapján foglalta
össze a vár ostromát Újhegyi Béla: Budavár keletkezése és hadtörténelmi
múltja. Adalékul a hazai történelemhez. Temesvár, 1892. (továbbiakban
Újhegyi Béla) 137-230. old. Bayer, Vogel s jó néhány más résztvevő
munkáit, valamint az ostromra vonatkozó okmányok tekintélyes részét
közli Katona Tamás, 1989. (Ez a kötet tartalmazza az addig megjelent
bibliográfiáját is). Ezt egészíti ki Hermann Róbert: Kormánybiztosi
iratok Buda visszafoglalásának történetéhez. Hadtörténelmi Közlemények,
1992. 4. sz. 112-143. old. Az újabb összefoglaló munkák közül
ld. még Nagy Lajos: Buda három ostroma. Bp., 1969. 29-47. old.;
Sugár István: A budai vár és ostromai. Bp., 1979. 289-310. old.;
Spira György: A pestiek Petőfi és Haynau között. Bp., 1998. 491-551.
old. Külön nem jegyzetelt adataink ezekből a munkákból származnak.
Az újabb alakulattörténetek közül ld. Kedves Gyula: A 48. Honvédzászlóalj
története az 1848-49-es szabadságharcban, alakításától Budavár
bevételéig. Hadtörténelmi Közlemények 1990. 2. sz. 124-127. old.;
Hermann Róbert: A 47. honvédzászlóalj története. A szabadságharc
zalai honvédei 1848-1849. Szerk.: Molnár András. Zalaegerszeg,
1992. 16-162. old.; uo.: Az 56. honvédzászlóalj története. Uo.
230-231. old.; Hajagos József: A 28. zászlóalj története. Szabolcsi
honvédek a szabadságharcban (1848-1849). Szerk.: Bene János. Nyíregyháza,
1998. 127-129. old.; Hermann Róbert: A 10. Honvédzászlóalj története.
Uo. 60-61. old.
[2] Kossuth Lajos összes
munkái. XIV. k. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány
élén. II. S. a. r. Barta István. Bp., 1953. (továbbiakban KLÖM
XIV.) 14. old.
[3] A hadjárat első szakaszának
haditervére ld. Kedves Gyula: A gödöllői hadművelet terve. A tavaszi
hadjárat. Szerk.: Horváth László (Az 1996. március 14-ei tudományos
konferencia anyaga). Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 13. Hatvan,
1996. 33-48. old.
[4] Magyar Országos Levéltár
(továbbiakban MOL) H 2. Miniszterelnökség, Országos Honvédelmi
Bizottmány és Kormányzóelnökség iratai. (továbbiakban OHB) 1849:7735.
Kossuth ezt közleményben is tudatta. KLÖM XIV. 687. old.
[5] KLÖM XIV. 695., 697.
old.;Makray Aladár: Kossuth Lajos levelei Bem altábornagyhoz 1849.
évi márc.-jún.-ig. Pest, 1870. (továbbiakban Makray Aladár) 6-7.,
11. old.
[6] KLÖM XIV. 780-782. old.;
Makray Aladár, 15-20. old.
[7] KLÖM XIV. 841-842. old.
[8] KLÖM XIV. 862-863. old.;
Makray Aladár, 23-25. old.
[9] KLÖM XIV. 866-868. old.;
Makray Aladár, 26-30. old.
[10] KLÖM XIV. 891-892.
old.
[11] KLÖM XV. 109-114.
old.; Makray Aladár, 41-49. old.
[12] Kossuth Lajos összes
munkái. XV. k. Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. S. a. r.
Barta István. Bp., 1955. (továbbiakban KLÖM XV.) 221-223. old.;
Makray Aladár, 50-53. old. Hasonlóképpen vélekedett aznap Dembinskinek
írott levelében is. KLÖM XV. 218. old.
[13] Vukovics Sebő visszaemlékezései
1849-re. S. a. r. Katona Tamás. Bp., 1982. 67. old. Katona Tamás
jegyzete szerint valószínűleg Kossuth április 16-ai leveléről
van szó, bár Kossuth ebben nem említi Budát. (KLÖM XV. 15-16.
old.) Véleményem szerint bizonyos, hogy egy másik, azóta elveszett
levélről van szó, mert 1.) az április 16-ai levélben nincs szó
a függetlenség kimondásáról sem 2.) az április 16-ai levél hivatalos,
míg a Vukovics által említett magánjellegű levél volt 3.) az április
16-ai levél aligha lehetett volna 17-én a főhadiszálláson.
[14] MOL OHB. Iktatókönyvek.
1849:5499. A bejegyzésre Barta István hívta fel először a figyelmet.
KLÖM XIV. 6. old. 1. jegyzet.
[15] KLÖM XIV. 616., 619.
old. (levelei Görgeihez és Klapkához). Az utóbbit az eredeti tisztázat
alapján közli Klapka György: Emlékeimből. S. a. r. Katona Tamás.
Bp., 1986. 112. old.
[16] Görgey István: 1848
és 1849-ből. Élmények és benyomások. Okiratok és ezek magyarázata.
Tanulmányok és történelmi kritika. Bp., 1888. II. k. (továbbiakban
Görgey István II.) 254-255. old.
[17] KLÖM XV. 238. old.
[18] Közli őket Katona
Tamás szerk.: Budavár bevételének emlékezete 1849. S. a. r. Hermann
Róbert, Pelyach István és Tirts Tamás. Bp., 1989. (továbbiakban
Katona Tamás, 1989.) 418-422. old.
[19] Kossuth szemrehányásaira
ld. Ludvigh János jelentését. Uo. 429-431. old.-A Buda ostroma
mellett szóló érveket, az ezzel kapcsolatos vitákat összefoglalja,
a magyar és cs. kir. hadsereg létszámkimutatásait közli Hermann
Róbert: Egy "végzetes" döntés születése. Magyar haditervek
Gödöllőtől Komáromig 1849. április 7-29. Századok, 1999. 2. sz.
(továbbiakban Hermann Róbert, 1999.) 253-312. old.
[20] MOL OHB 1849:6191.
[21] Másolat. 423. és 427/v.
Dispositions-Protokoll der ungarischen Insurgetenarmee Görgei
vom 28-ten April bis 3-ten July 1849. Hadtörténelmi Levéltár (továbbiakban
HL) Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc iratai. (továbbiakban
1848-49.) 36/192.
[22] HL 1848-49. 24/599.
[23] HL 1848-49. 25/105.
[24] HL 1848-49. 25/158.
[25] HL 1848-49. 25/291.
[26] HL 1848-49. 25/291a.
[27] A II. hadtest, az
Asbóth- és a Kmety-hadosztály létszámát ld. a függelékben. Az
I. és III. hadtest létszámára ld. Hermann Róbert, 1999. 297-299.
old. Az I. hadtest létszámából azonban levonandók a nagysállói
és komáromi, a III. hadtestébol a komáromi veszteségek. Ezek alapján
tehát a két hadtestnél összesen legalább 500 fővel kevesebbet
kellene számolnunk. Bayer adatait ld. Katona Tamás, 1989. 56.
old.
[28] Németül és magyar
fordításban közli Újhegyi Béla 166-171. old.; magyar fordításban
ld. Katona Tamás, 1989. 61-64. old.
[29] HL 1848-49. 25/266.,
rövidítve közli Újhegyi Béla 152-155. old.
[30] Georg Ruster: Kleines
Tagebuch. HL 1848-49. 52b-7/6. (továbbiakban Ruster György) 156-157.
f.
[31] Hatala Péter: Ötven
év előtt. 1848-iki márczius 15-től Világosig. Bp., 1898. (továbbiakban
Hatala Péter) 42. old.
[32] Katona Tamás, 1989.
59-60. old. (Bayer), 207-209. old.; Újhegyi Béla, 164-165. old.
Bayer, s az ő nyomán Újhegyi Béla azt állítja, hogy Kmety már
majdnem betört a vízvédműbe, amikor Görgei visszarendelte. A korabeli
jelentések azonban nem erősítik meg ezt a verziót, ld. Üchtritz
Emil jelentését, közli Bohm-Csikány-Farkas133-134. old. Kmety
jelentését közli Katona Tamás, 1989. 426-427. old. Legfeljebb
arról lehetett szó, hogy Görgei nyugtázta Kmety jelentését. Thurzó
Miklós: Kmethy [sic!] György. Hazánk. Szerk. Abafi Lajos. X. k.
Bp., 1888. (továbbiakban Thurzó Miklós) 119. old. 36 órás ostromról
ír, s azt állítja, hogy a 10. zászlóalj elveszítette állománya
egynegyedét és 17 tisztjét. Üchtritz jelentése szerint a zászlóalj
egyharmada vált harcképtelenné. A 33. zászlóalj részvételére ld.
H. Szabó Lajos: Naplók, versek, levelek a szabadságharc korából.
Pápa, 1998. (továbbiakban H. Szabó Lajos) 14. old.; Ruster György,
158. f.; Szlauka Károly: Naplótöredékek és följegyzések az 1848-49-iki
szabadságharczról. (Trskó János emlékirata). Nagy-Tapolcsány,
1901. (továbbiakban Trskó János) 45. old.; Hatala Péter, 52-43.
old.; Smidt Lajos: Egyéni élmény a szabadságharcból. Vasi Szemle,
1967. 4. sz. (továbbiakban Smidt Lajos) 594. old.-Clauser Mihály:
Egykorú kézirat Budavár 1849. Évi visszafoglalásáról. Magyar Katona
Szemle, 1938. II. k. (továbbiakban Clauser Mihály) 220. old. május
5-ére teszi a rohamot.
[33] Trskó János, 45-46.
old.
[34] Görgey Artúr II. 451-452.
old.
[35] Katona Tamás, 1989.
78-79., 438. old.; Kenyeres István: Aki miatt egy napot késett
Budavár visszavétele 1849-ben. Zerdahelyi Ince hadbírósági ügye.
Fons, 1998/1. 65-89. old.
[36] Hermann Róbert: Görgei
Artúr és Kossuth Lajos levelezésének kiadatlan darabjai. Századok,
1994. 5. sz. 978-979. old.; Garay Antal: Párisi és hazai forradalmi
emlékeim 1848-1849. Gyoma, 1914. (továbbiakban Garay Antal) 88.
old.
[37] MOL OHB 1849:6742.
Közli Katona Tamás, 1989. 435-436. old.
[38] "Csata mezejérül
írom pár soraim". Büttner Emil levelei az 1848/49-es szabadságharcból.
S. a. r. Pető Vilmos és Öllős László. Bp., 1989. (továbbiakban
Büttner Emil) 97-98. old.
[39] [Thán Sándor:] Följegyzések
a magyar szabadságharczból. Egy táborkari honvédtiszttől. Vasárnapi
Ujság, 1898. (továbbiakban Thán Sándor) 39. old.
[40] Lengyel Sándor: Az
1848/49-iki évben Szolnoktól fel Pozsonyig, onnan le Világosig
történt csatákról és egyebekről. Erzsébetfalva, 1897. (továbbiakban
Lengyel Sándor) 33. old.
[41] Thán Sándor, 55. old.
[42] Lengyel Sándor, 34.
old.
[43] Újhegyi Béla, 185.
old.
[44] Eredeti tisztázat.
Az utóirat sk. Österreichische Nationalbibliothek. Hanschriftensammlung.
Series Nova. 358. II. k. No. 234.
[45] Katona Tamás, 1989.
(Bayer) 88. old.
[46] Ruster György, 159.
f.
[47] Ld. erre Kmety május
11-ei jelentését, közli: Saját kezébe, ott, ahol... Az 1848-49-es
forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai
irataiból. Szerk. Farkas Gyöngyi. Az iratokat válogatta, a német
nyelvű iratokat fordította Bohm Jakab. A bevezető tanulmányt írta
Csikány Tamás. Bp., 1998. (továbbiakban Bohm-Csikány-Farkas) 137.
old.Ld. még Katona Tamás, 1989. (Bayer) 97-99. old., 226-227.
old.
[48] H. Szabó Lajos, 14.
old.
[49] Lengyel Sándor 35.
old.
[50] Hoffmann Arnold: Az
1848-49-iki vörös-sapkás 9-ik honvédzászlóalj története. Kassa,
1906. (továbbiakban Hoffmann Arnold) 56-57. old.
[51] Borcsik Salamon: Nagykállótól
Komáromig. (Egy 48-as szabolcsi honvéd naplója). S. a. r. Soltész
István. H. n. 1956. 15. old.; Garay Antal, 89. old.
[52] Ld. erre Kmety május
18-i jelentését, közli Bőhm-Csikány-Farkas, 141. old. Katona Tamás,
1989. (Bayer) 110. old.; Hatala Péter, 43. old.; H., Szabó Lajos,
14. old.
[53] Irányi István naplója.
Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. (továbbiakban OSZK Kt.)
Quart. Hung 3774. (továbbiakban Irányi István) 43. f.
[54] Kecskemétiek a szabadságharcban
l. Szenttamástól Világosig. Szalkay Gergely emlékirata 1848-1849-ről
és a 6. honvédzászlóalj történetérol. Szerk.: Székelyné Kőrösi
Ilona. Katona József Múzeum. Kecskemét, 1998. (továbbiakban Szalkay
Gergely) 51. old.
[55] A 3-dik számú Ferdinánd
huszárezred hadi története 1849-ben. Zámbory Emil, volt huszárornagy
jegyzeteiből. Honvédek könyve. Történelmi adat-tár az 1848-ki
és 1849-iki magyar hadjáratból. Szerk.: Vahot Imre-Gánóczy Flóris.
Pest, 1861. I. k. 80. old.
[56] László Károly: Katonai
éltem naplója. OSZK Kt. Hung. 720. (továbbiakban László Károly
naplója).
[57] Büttner Emil, 99.
old.
[58] Clauser Mihály, 222.
old.
[59] Bencze Mihály: Emlékirat
az 1848/49. évi szabadságharczokról. Debrecen, 1880. 16. old.
[60] Egervári Ödön: Bátori
Schulcz Bódog emlékiratai az 1848/9-ki szabadságharczból. Pest,
1870. (továbbiakban Bátori Schulz Bódog) 68-69. old.
[61] Irányi István, 43.
f.
[62] Garay Antal, 90-91.
old.
[63] Büttner Emil, 100-101.
old. - Egy visszaemlékezés szerint Psotta Móric ezredes, a hadsereg
tüzérparancsnoka május 20-án utasította Butykay Józsefet, az 1.
tizenkét fontos gyalogüteg szolgálattevő altisztjét, hogy amint
a Svábhegyen lévő főhadiszállásról három röppentyűt lát felemelkedni,
minden löveggel tüzeltessen, "mit minden, az ostromban résztvevő
többi löveg utánozni fog - ez lesz a jel a roham megkezdésére".
Ám amikor eljött a pillanat, már olyan világos volt, hogy a röppentyűk
feleslegesség váltak, s a főhadiszállásról szócsövön jött a vezényszó:
"Tüzérek, lőjetek!" Butykay József: Az 1848/9-iki első
12 fontos honvédüteg történetéből. Vasárnapi Ujság, 1883. 549.
old.
[64] Bátori Sulcz Bódog,
70. old.
[65] Molnár András: A "rettenthetetlen"
zászlótartó. Püspöky Grácián 1817-1861. Hadtörténelmi Közlemények
1997. 2. sz.
[66] Büttner Emil, 101-102.
old.
[67] Görgey István II.,
291. old.; Katona Tamás, 1989. 124. old.
[68] Büttner Emil, 102.
old.
[69] Andrássy Jenő: Adatok
Budavár ostromához. Honvédek könyve. Történelmi Adattár az 1848-ki
és 1849-ki magyar hadjáratból. Szerk.: Vahot Imre - Gánóczy Frigyes.
Pest, 1861. I. k. 126-127. old.
[70] Garay Antal, 92. old.
[71] Szalkay Gergely, 52-53.
old.
[72] Asbóth Lajos emlékiratai
az 1848-iki és 1849-iki magyarországi hadjáratból. 2. kiadás.
Pest, 1862. I. k. (továbbiakban Asbóth Lajos I.) 46. old.; Balogh
Gábor: Honvéd emlékeim. "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága...".
Emlékiratok. Válogatta és sajtó alá rendezte Forrai Ibolya. Néprajzi
Múzeum. Bp., 1999. 321. old.
[73] "Naplójegyzetei
Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." Visszaemlékezések 1830-1861.
A szöveget gondozta Forrai Ibolya és Árva Judit. A bevezetőt írta
és a névmutatót összeállította. Benda Gyula. Negyvennyolcas Idők
I. Néprajzi Múzeum. Bp., 1998. 98-99. old.
[74] Beniczky Alajos: Följegyzéseim
honvédéletemből. Vasárnapi Ujság, 1899. 594. old.
[75] Hoffman Arnold, 58-59.
old.
[76] Hegyesi Márton: Az
1848-49-iki harmadik honvédzászlóalj története. Bp., 1898. (továbbiakban
Hegyesi Márton) 208-209. old.
[77] Katona Tamás, 1989.
532-534. old.
[78] Hegyesi Márton, 210.
old.
[79] Lengyel Sándor, 35-36.
old.; Hoffmann Arnold, 59. old.
[80] Hoffmann Arnold, 60.
old.
[81] Novák Mihály: Zalavármegye
az 1848-49. évi szabadságharczban. 2. bővített kiadás. Zalaegerszeg,
1906. 243-245. old.
[82] Lengyel Sándor, 36.
old.
[83] H. Szabó Lajos, 15.,
19. old.
[84] Katona Tamás, 1989.
(Bayer) 119., 126. old.
[85] Hegyesi Márton, 212.
old.
[86] László Károly naplója.
[87] Garay Antal, 93. old.
[88] Bátori Sulcz Bódog,
71. old.
[89] Bátori Sulcz Bódog,
71. old.
[90] OSZK Kt.. Oct. Hung
1421. Szabó Samu naplója. 8-9. f.
[91] Hoffmann Arnold, 60-61.
old.
[92] Lengyel Sándor, 36.
old.
[93] Büttner Emil, 103-104.
old.
[94] Garay Antal, 93. old.
[95] Garay Antal, 94. old.
[96] Hegyesi Márton, 213.
old.
[97] Thurzó Miklós, 120.
old.
[98] Kossuth Lajos: írások
és beszédek 1848-1849-ből. S. a. r. Katona Tamás. Bp., 1987.,
1994. 510. old.
[99] KLÖM XV. 375-376.
old.
[100] Pulszky Ferenc:
Életem és korom. S. a. r. Oltványi Ambrus. Bp., 1958. I. k. 542-543.
old.
[101] Csány László kormánybiztosi
iratai 1848-1849. S. a. r. Hermann Róbert. Zalai Gyűjtemény. 44.
Zala Megyei Levéltár. Zalaegerszeg, 1998. II. 314. old.
[102] Diószegi István:
A magyar forradalom nemzetközi helye. A negyvennyolcas forradalom
kérdései. Szerk.: Spira György - Szűcs Jenő. Bp., 1976. 120. old.
[103] Steier Lajos: Beniczky
Lajos bányavidéki kormánybiztos és honvédezredes visszaemlékezései
és jelentései az 1848/49-iki szabadságharcról és tót mozgalomról.
Bp., 1924. 312., 545. old.
[104] Spira György: Az
emlékíró Görgei első szárnypróbálgatása. Európa vonzásában. Emlékkönyv
Kosáry Domokos 80. születésnapjára. Szerk.: Glatz Ferenc. Bp.,
1993. 178. old.
[105] Görgei Arthur:
Még egyszer Kossuth és Görgei. Klny. a Budapesti Szemle 53. Számából.
Bp., 1881. 34. old.
[106] Katona Tamás, 1989.
128. old.
[107] Asbóth Lajos I.,
48. old.
[108] Bőhm - Csikány
- Farkas, 145. old.
[109] Asbóth Lajos, I.
47-48. old.
[110] MOL H 89. Hadügyminisztérium.
Vegyes iratok. 4. doboz. 4. tétel.
[111] Ez a mai Attila
út tabáni részén volt található.
[112] Az eredetiben is
magyarul.
[113] Az eredetiben is
magyarul.
[114] Az eredetiben ugyan
"unterbrochene" van, de a szövegből következőleg itt
az "ununterbrochen" a logikus.
[115] A kimutatást ld.
HL 1848-49. 30/311. Magyar fordításban közli Bőhm - Csikány -
Farkas, 145. old. Eszerint a hadtest teljes vesztesége halottakban
5 tiszt és 138 legénységi állományú, sebesültekben 11 tiszt és
305 legénységi állományú, eltűntekben 29 legénységi állományú
volt.
[116] Az eredetiben is
magyarul.
|