←Vissza

Tankönyvek és lexikonok kapcsolata

A tankönyvet tehát a modern pedagógia sem nélkülözheti egészen, csak a tanulásban

betöltött szerepét változtatja meg és másképp jelöli ki feladatát.

Azokkal szemben, akik azt vélik, hogy a munkáltató oktatás teljesen nélkülözheti a

tankönyvet, az amerikaiak az ellenkező irányban keresték a kérdés megoldását. Szerintük

egy könyv sohasem lehet elégséges a munkáltató oktatás céljainak elérésére, mert ez

mindig csábítani fogja a tanulót a .lecke megtanulására. és a tanítót .a lecke kikérdezé-

sére.. Szerintük a tanulónak a tudományos kutatáshoz hasonlóan több könyvből kell összekeresnie

a szükséges ismereteket. Ezért két-három úgynevezett reference book-ot adnak

a kezébe és rábízzák, hogy ezekből bányássza ki, amit szükségesnek és fontosnak

tart a feladott lecke körében a megjegyzésre. Természetesen nem hagyják ebben a munkában

sem egészen magára és írásban kiadott kérdések által alkotott vázlatot adnak a kezébe,

amelyhez ő állítja össze a könyvekből szerzett tapasztalatai alapján a tartalmat.

Anélkül, hogy ennek az eljárásnak bírálatába akarnánk kezdeni, megemlítjük, hogy

Németországban az elmúlt tavaszon a tankönyvkérdés megoldásának egy újabb kísérletét

indították útra. Talán különösnek látszik első percre, hogy tankönyv gyanánt Lexikont

adnak a tanuló kezébe. Ha azonban kissé közelebbről vesszük szemügyre a dolgot, legalább

is megokoltnak kell tartanunk a gondolatot. A lexikon mindenekelőtt teljes mértékben

kizárja a lecketanulás lehetőségét, másrészről messzemenőleg alkalmat ad a tanuló-

nak a kutatásra. Ezenfelül a maga sokoldalúságával felkelti a tanuló érdeklődését. Amelyet

frissességével csak továbbfejleszt és nem fojt el hosszadalmasan, sokszor unalmas

leírásokkal. A lexikonnak minden kötött tantervtől való függetlensége elég szabadságot

enged a tanuló tudásvágyának, amelyet az élet minden vonatkozásaival való kapcsolatai

alapján minden vonalon ki tud elégíteni. Nagy előnye az is, hogy az ismereteket nem tagolja

szét tárgyakra, hanem a rokon címszavakra való hivatkozás által a koncentráció

elvét nagy mértékben segít megvalósítani. A kísérlet megindítói hivatkoznak arra, hogy

nagy értéke van annak is, ha a tanuló már korán megtanulja, miként lehet önállóan megtalálni

valamely felmerülő kérdésre a feleletet a lexikon ügyes kezelése által. A lexikon

használata, nemcsak önállóságra nevel, hanem kellő megválogatásra is szoktat.

Az iskolai használatra szánt lexikonnak természetesen sok tekintetben lényegesen

el kell térnie a nagyközönség számára készült ily nemű munkáktól. Az összes címszavaknak

egy kötetben kell lenniük, a rövidítéseket lehetőleg kerülni kell, a fogalmazásnak

tekintettel kell lennie a tanulók szókincsére és szellemi színvonalára, magukat a címszavakat

is úgy kell megválogatni, hogy a tanulók könnyen feltalálják azt, amelyik a szó-

ban forgó tárgy kellő megvilágítását adja; a rendesnél sokkal több képnek kell lennie,

mert a gyermek nem sokat ért a puszta szóból.

Az első kísérletet az új taneszköz alkalmazására a világhírű Brockhaus cég indította

meg, amikor kiadta a kimondottan iskolai és népművelési célokra szánt Der Volks-

Brockhaus című kötetét.

= Néptanítók Lapja, 1931. 21. sz.