Márczius tizenötödike

ISMERTETŐ



Márczius tizenötödike

A radikális Marczius Tizenötödike

Az új, forradalmi sajtó a főváros szülötte és elsősorban a márciusi ifjak egyik legjellemzőbb és legfőbb szellemi produktuma volt. Azok a fiatal értelmiségiek, immár hivatásos írók, újságírók, publicisták, akik eddig rendszerint a nagyobb liberális vagy éppen konzervatív hírlapok, esetleg divatlapok szerkesztőségi apparátusában működtek, nevelődtek, most kerültek az első vonalba és kaptak saját politikai lapokat kezükbe. E keretekből kilépve ők hozták létre egymás után a legtöbb - ha nem is valamennyi - radikális lapot. S írtak is sokfelé, kissé szét is szórva erőiket, hiszen többnyire az ő nevükkel találkozunk e különböző vállalkozások hasábjain. Publicisztikai munkásságukat - írja az új, akadémiai összefoglalóban Lukácsy Sándor - "az irodalomtörténet éppúgy köteles tudomásul venni és értékelni, mint Kossuthét vagy Adyét. Annál is inkább, mivel nemcsak eszmékkel, hanem új formai vívmányokkal is gazdagították". Azt a "kihegyezett", rövidre fogott stílust, amelynek kezdeteit Irinyinél és Csengery Pesti Hírlapjában próbáltuk felfedezni, ekkor ők tették oly általánossá, hogy Erdélyi János találó kifejezésével "forradalmi stíl"-nak nevezhetjük mi is. Hírlapi cikkeikben és röpirataikban a politikai publicisztikának olyan új műfajait honosították meg, mint a forradalmakról, Pest, részben Párizs, Bécs eseményeiről készült krónikás beszámolók; a politikai riportok - például Kossuth alföldi toborzóútjáról -, harctéri tudósítások; azután a polgári-nemzeti átalakulás, az áprilisi törvények, a politikai programok népszerű magyarázatai; valamint támadó, gúnyos leleplezések a régi rend híveiről és újabb próbálkozásaikról; meg a korábbi "újdonság" rovat forradalmi változataként az olyanféle vegyes tartalmú, rövid, ironikus glosszák, amilyeneket charivari címen főleg Jókai kezdett meghonosítani az Életképek hasábjain, de hamar folytattak mások is.

Az új, radikális sajtó legelső, és legtartósabbnak bizonyult, legfőbb orgánuma, a Marczius Tizenötödike, amely, szimbólumként, címében is a pesti forradalom dátumát viselte, igen hamar, már az új sajtószabadság ötödik napján, 1848. március 19-én ott volt az olvasók kezében. Mondanunk sem kell talán: engedély nélkül látott napvilágot, hiszen arra akkor - már és még - éppen nem volt semmi szükség. Megjelenését forma szerint, a sajtótörvény közben életbe lépett rendelkezéseinek megfelelően, utólag, május elején jelentette be szerkesztője, majd le is tette érte az előírt kauciót.

{II-1-84.} A lap mindennap késő délután jelent meg. Eleinte abban a Zöldkert (ma Reáltanoda) utcai nyomdában készült, amely egy ideig még a korábbi tulajdonos, Beimel József esztergomi nyomdász nevét viselte, bár ténylegesen már régebben átvette tőle Kozma Vazul papírkereskedő, aki az elmaradt, ósdi és alkalmazottjaival is komiszul bánó, kis üzemet újjászervezte, technikailag korszerűsítette. Az ügyes kecskeméti szakember Lukács László személyében új igazgatót szerződtetett. A főgépmesteri posztot a munkásvezér Kocsi Sándor töltötte be. A mozgékony vezetés és olcsó árak eredményeként 1848-ban itt készült a legtöbb - szám szerint 19 - lap. Rövidesen azonban Lukács László Somogyi Károllyal társulva önállósította magát és saját üzemet nyitott az országúti Kunewalder-házban - a mai Múzeum körúton, az egyetem Természettudományi Karának helyén. Lukács két, Bécsben vásárolt gyorssajtó segítségével főleg hírlapok nyomására specializálta magát. Magával vitte egyebek között a Marcziust is, amelyet 1848. június 21-től kezdve már az ő nyomdája állított elő.

A lapot kora délután kezdték nyomni, de a frissen érkező, fontosabb híreket, rugalmasan, az utolsó pillanatban is betették a kész szedésbe. Általában: ez a szokottnál kisebb, negyedrét formátumú, és mindössze egyetlen összehajtott ívből, négy lapból álló, újfajta, mozgékony hírlap sokban különbözött a korábbi, lassabb léptű, nemegyszer folytatásos cikkekben értekező orgánumoktól, amelyeket kényelmesen megvárt és nyugodtan olvasgatott a sok vidéki előfizető, a falusi kúriák lakója. A Marczius elsősorban a városi, a fővárosi közönség mohó érdeklődését elégítette ki. Előfizetőinek száma az első félév múltán is alig haladta túl a hétszázat, vagyis messze elmaradt a hagyományos, nagyobb újságoké mögött. Sok kelt el viszont belőle a pesti utcán, ahol most először lehetett újságárusok, rikkancsok kiáltozását hallani: "Vegyenek friss Marcziust!" S vették sokan, többfelé, hiszen kapható volt "az Ellenzéki Körben a kulcsárnál, Fillinger úr kávéházánál a pénztárnál s a városban több felötlő helyeken". Úgy árulták - az egykorúak szerint - mint tavasszal az ibolyacsokrokat. "Sokszor nevettünk - írta Pulszky -, többször bosszankodtunk e fürge lap felett, melyet még Deák is esténként, a színháztéren a kioszk előtt ülve, fagylaltához a gyerkőczöktől megvett, kik azt még nedvesen, amint a nyomdából kijött, nagy lármával kínálgatták. - Eme lapocska lett a radicalisok organuma s később valódi hatalommá növekedett". De a lap nemcsak a terjesztés, az árusítás addig nálunk ismeretlen fogásaival, hanem tartalmával és modorával is új iskolát nyitott. Nagyobbrészt eltűnt belőle a hosszadalmas, külföldi híranyag, sőt a hagyományos típusú, hazai tudósításoknak is sok részlete. Annál nagyobb szerephez jutott viszont benne a céltudatos, közvetlen agitáció, a közvéleményformálás, a politikai ráhatás nem egy eszköze, a vezércímtől a merész, gunyoros, személyeket sem kímélő bírálatig és támadásig, ami a feudális tekintélyuralom hagyományaiból éppen csak kibontakozni kezdő országban meghökkentően élesnek hatott. A lap élén, a cím alatt, mottóként ez állt: "Nem kell táblabíró politika." A "táblabíró" - amint arról Irinyi Józsefnek 1845-ben az Életképek {II-1-85.} hasábjain e címen közzétett szatírája is tanúskodik, az ifjak szemében már évek óta az ósdi, maradi, nehézkes rendi-nemesi világ jelképe és karikatúrája volt. A mottó tehát valaminő politikai irányváltoztatás, a régitől való elfordulás igényét fejezte ki. Nem meglepő, hogy a vidéki nemesség nagy része, amely a megyei élet hagyományaiban nevelkedett és a táblabíró címet is szívesen viselte, előbb gyanakvó, majd lenéző felháborodással utasította el magától ezt a tendenciát. Utóbb, a dualizmus időszakában, sajtótörténetünk első összefoglalója, Ferenczy József sem tudott a Marcziusról jobbat mondani, mint hogy ez az "ügyesen, de sok gúnnyal és felületességgel szerkesztett" lap nélkülözte az "emelkedett publicistai szellem"-et, sőt "határozott politikai irányt sem követett", mivel "sem eszmék fejtegetésébe, sem politikai elvek vitatásába nem bocsátkozott". Szerinte tehát csak "pikáns modoráért" olvasták ezt a "piaczi közlönyt".

A valóságban persze a lapnak nagyon is határozott politikai iránya volt, és éppen ez váltott ki a másik oldalon annyi felzúdulást. Szerkesztője s egyben az új sajtó kezdeményezője, az ifjú Pálffy Albert, a kor legjobb forradalmi publicistáinak egyike, programcikkében világosan megírta, hogy lapja annak az ifjúságnak lesz orgánuma, "amelynek első fellépésével a sajtószabadságot sikerült kivívnia". Személyében a pesti márciusi ifjak egyike, Petőfi barátja került a radikális sajtó élére.

Forrás: "A magyar sajtó története"


Jelmondata: Nem kell táblabíró politika

Szerkesztő: Pálffy Albert

Kiadja: Lukács László

1. szám: Pest, 1848. március 19., vasárnap

Betiltása: 1849. július 7.

Mutáció / változat: Debrecen 1849. január 3-február
Sz: Pálfi Albert
K/Ny: Beimel József , Lukács László (Megj: A hetilap megszünte után ezt kapták az elofizetok) negyedrét 1 ív
"Vegyenek friss Márciust"
függetlenségpárti, a radikális fiatalok lapja.
700+ pld
Agitáció, kevés külhír
1849. jan. 3. Pesten utoljára
1849. feb. 14. - 1849 május: Debrecen Pálffy ,az Esti Lapokkal harcban
1849. ápr. 24. Lukács-féle Pesti
1849. jún. 7.- júl- 6. Pesten Pálffy, míg a Szemere kormány betiltja, Pálffyt letartóztatja (évekig bujdosik)

Ferenczy J. A magyar hírlapirodalom történetében 1887-ben még elég elfogultan ír róla: "Csak afféle piaci közlöny volt , amelynek közönsége sem volt állandó és biztos, hanem naponkény i vevoi tartották fenn, de pikáns modoráért olvasták mindenfelé."

A tavaszi hadjárat után indult Jókai szerkesztésével az Esti Lapok, a Márc. Tizenötödike ellensúlyozására. Míg Pálffy Debrecenben adja ki a lapot, Pesten Gaál József megindítja a helyi ikerkiadást, melyet azonban alig olvasnak, s a lap csak Pálffy visszatértével kap újabb erore. Szókimondása miatt Kossuth maga tiltotta be.

"A lapon, elobb nevettek, késobb gyulölték és féltek tole, majd .. bókoltak elotte." Minden nap este jelent meg negyedrét formátumban. "Tessék friss Március" - kiáltozták a rikkancsok. Átlag 5000 példány fogyott belole naponta - a vidékiek többet is vettek belole, és vitték haza ismeroseiknek. Volt, aki szidta, volt, aki védte, de mindenki olvasta. Egyész nagy hatalom lett, s szerkesztojétol is féltek. Görgey és Kossuth voltak a lap hosei. Görgey névtelenül írt is bele. Szvacsek-vári Rezso: Erdodi Pálffy Albert Franklin társulat 1904

Beköszönő

Polgártársak!

E lap a martius tizenötödiki nap dicső eseményeiből emelkedik fel.

Tekintsünk körül. A láthatár háborgó tenger. A historia a jelen évvel egy uj időszak előcsarnokába lép. -

Általános mozgalom. E lap ugy tűnik fel mint a legszerényebb zászló, melly az europai ujraszületés ünnepélyes diadalmenetéhez odacsatlakozik.

E perczben csak a főváros közönségére hatni tüztük ki magunknak feladatul. Mielőtt tovább mennénk, kisérletet akarunk tenni az erőkkel, mellyekkel rendelkezhetünk.

A közönséget lapunk megjelentével tán meg is lepjük. Ha szavaink akként találnak viszhangra a közönség előtt, miként barátaink körében vállalatunk iránt rokonszenv mutatkozott, kifejlődésünk épületéhez egy követ jól tettünk le a maga helyére.

Egyelőre is szivesen nyitjuk meg hasábjainkat, és házi organumul ajánljuk azon lelkes ifjuságnak, mellynek első felléptére a süker a kivivott sajtó-szabadság.

E lap feladata - a naponként ujabb alakot felvevő politicai clima változatairól a közönséget a lehető leggyorsabban tudósitani. - és küzdeni azon elavult eszmék ellen, mellyek a marczius tizenötödiki datumnál korábbiak. -

Előttünk a tárgyak tengere - a kül és belföld - ősi szabadságával a vén Anglia - vezér-zászlójával a szép Francziaország. Páris a civilisatio-rend nagy mestere. Előttünk a türelmében nagy sokára mégis kifáradt Németország. szomszédunkban a gyalázatosan megbukott Metternich-politica. - Itthon pedig annyi előszeretettel imádott fővárosunk. az ifju Pest, mellynek mindörökre virulnia kell, s melly hivatva van, hogy néhány év után az europai fővárosok sorába felvétessék.

Az országgyülést ugy tekintjük mind kedves vendéget. lehető hogy előbb is itt lesz mint gondoljuk. - Egyszerre egy gőzflotta köt kis partjainkon - a nemzet képviselői ugy sietnek közibünk, hogy a hir sem előzheti meg őket.

Mindezekben vezéreszménk lesz az, hogy Europában lakunk: Nem akarunk a politicai institutiók felállitásában a világ előtt separatum votummal lépni fel. Mi az europai nemzetek családjai közöl, egyik, a többiekhez hasonlók akarunk lenni.

Rend béke.

Szabadság, egyenlőség, és testvéri szeretet.

A lap indulása

Az 1848. március 15-i forradalom által kivívott sajtószabadság a radikális, forradalmi hangvételű, újításokat és cselekvést követelő lapok megjelenését eredményezte. A szimbolikus jellegű címet viselő Marczius Tizenötödike már a pesti forradalmat követő negyedik napon napvilágot látott, eleinte engedély nélkül, majd májusban szerkesztője, Pálffy Albert tette hivatalossá bejelentésével, s az előírt kaukció letételével.

Szerkesztők, irányvonalak

A Marczius Tizenötödike bizonyult a radikális sajtó képviselői közül a legtartósabbnak. A fiatal értelmiségiek, újságírók, publicisták lapja volt, akik Pest forradalmi ifjúságát képviselték, élesen bírálták a kormányt, a nemességen belüli változtatásokat, a nemzetiségi kérdés tisztázását, határozott honvédelmet követeltek. Erre utal a lap jeligéje is: "Nem kell táblabíró politika."

A Marczius Tizenötödike késő délután megjelenő napilap volt, így a későn érkező fontosabb hírek is hasábjai közé kerülhettek. Eleinte a Beimel József nevét viselő Zöldkert utcai nyomdában készült, melynek új igazgatójául Lukács Lászlót nevezték ki. Később Lukács önállósította magát, az országúti Kunewalder-házban, a mai Múzeum körúton nyitott új nyomdát. A lapot 1848. június 21-től már itt nyomták.

A lap a megszokottól eltérő, negyedrét formátumban jelent meg. Egy összehajtott ívből, vagyis négy lapból állt, ami szintén friss, mozgékony szellemiségére utalt, s nem utolsósorban praktikus célokat szolgált. Előfizetőinek száma nem haladta meg a hétszázat, e tekintetben elmaradt a hagyományos, nagyobb újságok mögött. Terjesztésének fő mozgatórugói a pesti rikkancsok voltak, akik kiáltozásukkal hirdették: "Vegyenek friss Marcziust!", valamint a városban több helyütt - például a Pilvaxban, az Ellenzéki Körben, a Nemzeti Színház csarnokában - beszerezhető volt. Pesten vele született meg az utcai hírlapárusítás. Elsősorban a fővárosi olvasóközönséget célozta meg, vidékre csak párszáz példány jutott belőle.

Tartalmát tekintve is újításokat tapasztalhattak az olvasók: eltűnt belőle a hagyományos típusú tudósítás, nem tartalmazott hosszadalmas külföldi híranyagot, helyette megjelent az éles hangvételű politikai véleményformáló szándék, a céltudatos agitáció, mely vezércikkek, eszmefuttatások, glosszák, bírálatok által öltött formát. Feudális kötöttségeket, maradi nemességet, rendi hagyományokat ostorzó, merész, szatirikus hangvétele többek között a vidéki nemesség körében váltott ki felháborodást.

Szerkesztője a lap egész irányát, modorát megszabó, nemesi családból származó Pálffy Albert volt. (Ki a forradalom évében a radiális újító szellemnek megfelelően Pálfiként írta nevét, ezzel is jelezvén szakítását a feudális múlttal.) Pállfy a Tízek Társaságának nevezett fiatal írók körének tagja, Petőfi közeli barátja volt. Cikkeit általában név nélkül közölte, illetve bizonyos esetekben Nagy Gedeon névvel szignálta.

A lap sok munkatársa szintén névtelenül vagy álnéven írt. Az ismertek közül legfontosabbak: Várady Antal, Degré Alajos, Vasvári Pál, Dobsa Lajos, Vajda János, Lisznyai Kálmán, Teleki Sádor, néhány vers és nyilatkozat erejéig Petőfi Sándor, valamint a kalandos életű, szintén nemesi származású Mérei Mór, Barsi József bicskei plébános, Egressy Gábor színész, Erdélyi János hevesi aljegyző. Természetesen még sokan mások is megjelentek az újság hasábjain. Mind e neveket összevetve megállapítható, hogy a lapban nem elsősorban a márciusi fiatalok, egy konkrét politikai csoport vagy párt játszotta főszerepet, hanem a hazai radikalizmus sokféle képviselői. A Marczius Tizenötödike főmunkatársa 1848. április 24-től a szatirikus cikkekkel megjelenő, mozgékony és termékeny Csernátony Lajos lett, aki Pálffy mellett határozottan intézte a szerkesztői teendők egy részét. Vezércikkeket, kommentárokat, tudósításokat, glosszákat írt, alkalmanként álnéven is. "Mimózák" és "Mákvirágok" címmel gúnyos, politikai élcelődéseket adott közre, melyekben többek között Bécset, a habozó nemesi politikát, a bürokráciát és a Batthyány-kormányt támadta, gyakran személyes, néha még Pálffy által is túlontúl erősnek, rámenősnek talált hangvétellel.

A Marczius Tizenötödike a pozsonyi nemesekkel szemben képviselte Pest forradalmi ifjúságát. Nagyvárosi, urbánus lapnak hirdette magát, s mint az a beköszönőből is kitűnik, európai kontextusban is pozicionálódni kívánt, azonban a vidéki munkás és paraszti követeléseknek nem adott hangot. Kitartóan követelte a politikai őrségváltást, hirdette a forradalmi eszméket, amik miatt szembekerült a kormánnyal. Az újság aktívan szerepet vállalt a március végi pesti megmozdulásokban, melyek gátat vetettek a kormány azon szándékának, hogy visszavonja a felelős magyar pénz- és hadügyminisztériumra vonatkozó ígéreteit, s hogy újratárgyalja az úrbéri törvényt. Pálffy március 30-i vezércikkéből is kiviláglik a pesti republikanizmus megerősödése ("Éljen a respublika!"), melyet a radikális ifjak mint csodaszert állítottak be a társadalmi bajok fő forrásainak kikiáltott feudális abszolutizmus és monarchia ellen.

Sajtóper

1848. május 19-én az István nádor ideiglenes királlyá való kikiáltásáról szóló értesítés miatt - mivel az megjelent formájában nem volt igaz, s a kormányt kínos helyzetbe hozhatta - a lapot aznap este a nyomdában lefoglalták, így azt a problematikus néhány sor kivételével újra kellett nyomni. Ezzel megkezdődött a lap sokat emlegetett sajtópere. A szóban forgó hír egyes források szerint Nyáry Páltól származott, kit a radikálisok előtérbe helyeztek. A sajtóper célja a lap megrendszabályozásán túl Nyáry a radikálisoktól történő leválasztása, kompromittálása volt, ám mivel ezt elérték, a sajtóper lefolytatása a továbbiakban nem volt szükséges, így azt a Marczius augusztus 15-i közlése szerint ejtették.

A debreceni időszak

A kormány és képviselőház távozásával 1849. január 3-án jelent meg a Marczius ez időszakban utolsó pesti száma. Debrecenben február 14-én indult újra, ahol a Kolozsvárról ideiglenesen átköltöztetett, Bartók Lukács által vezetett nyomdában készült hol 800, hol 600 példányban. Ez időben Pálffy a belügyminisztérium tanácsosa, Csernátory pedig Kossuth egyik elnöki titkára volt, s igyekeztek a radikális, függetlenségi hangot megőrizve a békepárti ellenzék megnyilvánulásaira - főként Jókai Közlönyben megjelent cikkeire - reagálni. Az itteni hangulat, a hagyományos cívistársadalom nem kedvezett a lobbanékony pesti ifjaknak, radikalizmusuk nem talált nagy visszhangra.

A lap február 20-i számában közölte a Nyakravalót, Petőfi Mészáros Lázárról írt versét. Kossuth felelősségre vonta Csernátonyt egy Görgeyről elismerően szóló értékelése miatt, melynek következtében a szerkesztő lemondott.

A "kalóz" Marczius

Pest visszavétele után, 1849. április 24-én a Marczius Tizenötödike újraindult Pesten Lukács László kiadásában. Az első példányokat 4. számként jelezték, ezzel is utalva a januárban elszakított fonal felvételére. Azonban e lap nem volt azonos a még mindig Debrecenben működő, Pálffy által szerkesztett újsággal, mégcsak nem is párhuzamos szólamokat képviselt. A néhány felhasznált forradalmi jelszó mögött a nemesi konszolidáció ügye húzódott. Erről tett tanúbizonyságot az új jelmondat is: "Borúra derű". Szerkesztője a forradalmi radikalizmustól távol álló, liberális haladást képviselő Gaál József volt. A lapba rendszerint álnéven írtak (Mentő, Tövis, Galamb, Etel stb.), sok mindent átvettek a Közlönyből. Az eredeti Marczius éles hangvételétől eltérő, kedélyeskedő, anekdotikus modor jellemezte.

A lap utolsó időszaka

A 40. szám június 5-én bejelentette, hogy június 7-től a lapot ismét Pálffy veszi kézbe, aki ezek után egyre élesebben bírálta a nemesi uralom visszaállítása jelképének tekintett Szemere-kormányt és politikáját. Azonban az európai forradalmi hullám elapadóban, a szabadságharc hanyatlóban volt, a lap fokozatosan vesztett bázisából, elszigetelődött. Június 27-én Kossuth rendeletet adott ki, mivel úgy találta, hogy az ellenséges erők a hírlapokból könnyűszerrel értesülhetnek a hadsereg tervezett lépéseiről. A Marczius, mivel a Közlönyben hiányolta az alaposabb haditudósításokat, már a kezdetektől igyekezett a szabadságharc eseményeiről bővebben beszámolni. A rendelkezés a "hadititkok kifecsegését" a lap azonnali betiltásával, a szerkesztő rögtönítélő bíróság elé állításával fenyegette. Pálffy nem hátrált meg, élesen a lap június 29-i számában élesen reagált a rendeletre, melyet lényegében az 1848. március 15-én eltörölt cenzúra újbóli megjelenésének tekintett, majd folytatta az éles hangú, ellenzéki támadásokat, mely a lap július 7-i betiltását eredményezte.

Az erről szóló rendelkezés Vukovics Jenő igazságügy-miniszter, Szemere Bertalan belügyminiszter és Kossuth Lajos aláírását viselte. Az intézkedés okaiként a kormányrendeletek kigúnyolásának veszélyességét, a haza védelmét nehezítő izgatást, a lap bemutatásának elmulasztását, hadititok kibeszélését nevezték meg.

A Marczius azonban már szinte kezdettől fogva támadta a Szemere-kormányt, 1849-ben pedig egyre nagyobb ellentét éleződött az új politikai vezetők és a márciusi radikálisok között, így Kossuth bírálata is egyre nagyobb hangot kapott. Mindez nem eredményezte volna a lap betiltását a Görgey személye körül kirobbanó viták nélkül. A Marczius még akkor is Görgey mellett foglalt állást, mikor Kossuth már elszánta magát a tábornokkal való leszámolásra, így az e tekintetben való nézeteltérések végképp megpecsételték a radikális lap sorsát.

Forrás: Magyar Médiatörténet