LUKÁCSNÉ BAJZEK MÁRIA

 

 

PÁVEL ÁGOSTON VEND NYELVTANÁNAK HELYE
A MURAVIDÉKI SZLOVÉN IRODALMI NYELV FEJLŐDÉSÉBEN

 

 

A tanulmány célja Pável Ágoston Vend nyelvtanának, a muravidéki nyelv helyzetének és a nyelvtan keletkezése történelmi és szociolingvisztikai hátterének bemutatása. A szlovén nyelvészeti szakma 1771-től Küzmics István Újszövetség-fordításától kezdve beszél muravidéki irodalmi nyelvről, a bibliafordítót tartja az irodalmi nyelv kodifikátorának. Pável nyelvtanáig számos mű született ezen a nyelven, azonban az irodalmi nyelv nyelvtana csak 1942-ben készült el, bár a nyelv standardizálása, megerősítése szempontjából sokkal korábban szükség lett volna rá. Az alábbi tanulmány Pável munkái, levéltári kutatások és a témában írt cikkek alapján mutatja be a muravidéki nyelv történetét, a nyelvtan születésének körülményeit, annak tartalmát, mintáit és sorsát egészen a 2013. évi megjelenéséig.

 

PÁVEL ÁGOSTON NYELVÉSZETI MUNKÁSSÁGA A NYELVTAN MEGÍRÁSA ELŐTT

A muravidéki szlovén nyelv kutatója 1909-ben megjelentette A vashidegkúti szlovén nyelvjárás hangtana című művét, aktívan közreműködött Asbóth j > gy hangváltozás kutatásában. 1916-ban A legújabb vend irodalom nyelve címmel jelentetett meg dolgozatot a Nyelvtudományban, amelyben ugyan elismeri az új muravidéki szlovén írók törekvését, hogy megfelelő irodalmat biztosítsanak az olvasónak, a megjelent írások nyelvi, esztétikai minőségével azonban egyáltalán nincs megelégedve. Sajnálattal állapítja meg, hogy a katolikus olvasóknak csak a Marijin list, az evangélikusoknak pedig a Dober Pajdas áll rendelkezésre, amelyek többnyire vallásos témájú írásokat közölnek. Úgy véli, hogy ezek ki is elégítik a tanulatlan olvasók igényeit. Az olvasónak ezzel kellett megelégednie, hiszen más nem volt, ezt kínálta neki a katolikus értelmiségi kör vezetőjének számító Klekl József és köre. Azt is megírja, hogy az egyházi hatóság kezdetben politikai okokból idegenkedett attól, hogy engedélyezze a Marijin list című lapot, ezt csak azután tette meg, miután meggyőződött arról, hogy a lapra szükség van, annak kulturális és vallási céljai egyenesek, szelleme becsületes és derék hazafiúi. Pável írásában részletesen kitér az íróknak a központi szlovén irodalmi nyelvhez való kritikátlan közeledésére. Felteszi a kérdést, hogy az osztrák-szlovén irodalmi nyelv mellett szükség van-e külön hazai szlovén (vend) irodalmi nyelvre. A válasza igen, „mert a vend idiómának nagyszámú s az osztrák-szlovénnal szemben elismerést igénylő hangtani jelenségei ezt határozottan megkívánják; a vend és az osztrák-szlov. irodalmi nyelv között nagyobb a különbség, mint a szerb és a horvát irodalmi nyelv között.” (PÁVEL 1916: 7–8) A muravidéki írók a népnek írtak, ezért deklaráció szintjén ragaszkodtak a nép nyelvéhez, a „právi, sztáriszlovenszki jezik”-hez (igazi, ősi szlovén nyelv), írásaik pedig egyre inkább a központi szlovén nyelvhez való közeledést igazolják, ami az írásmódban is megjelent. Pável a Gaj-féle írásmódra való áttérést sem támogatta, mert az veszélyeztette a muravidéki szlovén nyelv önálló hangtani jellegét, azt, „amelynek a nyelv a maga jogosságát köszönheti”. (PÁVEL 1916: 8) Úgy látja, hogy a muravidéki szlovén nyelv legalapvetőbb jellemzőinek figyelembe vétele nélkül a népnyelvben sehol sem ismert olyan alakokat vezetnek be, amelyek mesterkéltek és nevetségesek: „Nem tudom, öntudatos-e az új írók részéről ez a fokozatos és nagyarányú közeledés az osztr.-szlov. irodalmi nyelvhez – szívesen elhiszem, hogy csak kényszerűség tudományos nyelvészeti előismeretek híján azon méltánylást érdemlő becsületes czélból, hogy a szegényes népnyelvet nagyobb irodalmi igények kielégítésére is alkalmassá tegyék – de ha öntudatos s mindig fokozottabb mértékben növekszik, s a helyett, hogy a nép nyelvét tanulmányozná bővebben, az oktalan szógyártás és tudákos etimologizálás útjára téved, akkor méltán tiltakozhatunk a régebbi írók tisztább és a nép természetes, szép nyelvének irodalmi elsikkasztása, elrontása ellen.” (PÁVEL 1916: 9) Ezt a gondolatmenetét a következmények sommás számbavételével zárja: „Ha így folytatják, akkor nemsokára fel kell adniok kiindulópontjukat is, és akkor a vend irodalmi nyelv legszorgalmasabb munkásainak tollán vagy elsikkad, vagy egy lehetetlen keveréknyelv útvesztőibe téved.” (Pável 1916: 17) Ezekben a mondatokban minden benne van: a szlovén papságnak a muravidéki papságra gyakorolt hatása, akik a központi irodalmi nyelvre való áttérésre buzdítottak, a szerzők nyelvészeti járatlansága, hiszen nem ismerték sem a népnyelvet, sem a régi írók nyelvét, de a központi irodalmi nyelvet sem. A régi evangélikus írók nyelvéből vallási elfogultság miatt nem akartak meríteni, Küzmics István bibliafordításával hiába emelte a muravidéki nyelvjárást az irodalmi nyelv szintjére. Pável írásában 27 pontban tudományos érvekkel alátámasztva részletesen felsorolja azokat a nyelvi jelenségeket, amelyek a muravidéki szlovént leginkább megkülönböztetik az „osztrák-szlovéntól”. Az új íróknál hiányolja a kidolgozott nyelvi programot és a tudományos képzettséget, majd pontokba szedi az új irodalmi nyelv hiányosságait, számba veszi a hangsúly jelölésének fontosságát, a helyesírást, amelyben a tudálékos etimologizálás az uralkodó, értekezik arról, hogy a hangváltozások, diftongusok, a jellegzetes muravidéki szlovén mássalhangzók használata következetlen. Elismeri, hogy az alaktan, a mondattan kérdésében pontosabbak, de itt is akad felületesség bőven. Szórendjükről úgy véli, hogy nehézkes, főleg ami a birtokviszony kifejezését illeti. A szótannal kapcsolatban megállapítja, hogy a népnyelv szókincse szegényes és a szókölcsönzés sem ad mindig megfelelő megoldást. Az új írók a szókincs kiegészítésére a központi szlovén irodalmi nyelvből, olykor a horvátból kölcsönöztek, illetve a népnyelv szavai alapján új szavakat alkottak. A szavak átvételekor azonban nem vették figyelembe a muravidéki szlovén nyelv törvényeit, így sokszor a nép számára érthetetlen és idegen szavakat alkottak, de ez volt az új szavak képzésének eredménye is.

Mint ahogy már fent megállapítottuk, a muravidéki szlovén irodalmi nyelv nyelvtanára már Küzmics idején szükség lett volna, így lehetett volna végérvényesen kodifikálni a nyelvet, de ezt később a katolikus írók sem tették meg. A XX. század első két évtizedében ez még aktuális volt, és egy felkészült nyelvész is rendelkezésre állt, aki szakszerűen el tudta volna végezni. A kor, a nyelvi ideológia azonban már nem támogatott ilyen törekvéseket. A magyaroknak a magyarosítás, de a vendelmélet miatt sem állt érdekében, hogy segítsék a muravidéki szlovén nyelv kodifikációját és megerősítését. Ezen az állásponton volt a magyar katolikus egyház is. A szlovén katolikus egyház és papok pedig az egységes szlovén irodalmi nyelv érdekében a muravidéki szlovén papságot a központi szlovén irodalmi nyelvre való áttérésre ösztönözték, nem kis sikerrel. A gond csak az volt, hogy a háttérben nem volt semmilyen nyelvi tervezés, intézmény és forrás, amely segítségével a nyelvi közeledést szakmailag irányítani lehetett volna. Pável kiváló nyelvi szakmai alapokra tudta volna helyezni a muravidéki szlovén nyelvet, tudta volna standardizálni, de erre ekkor egyik részről sem volt már igény.

 

A NYELVTAN KELETKEZÉSÉNEK HÁTTERE

Pável Ágoston Vend nyelvtana kedvezőtlen körülmények között született, azt is mondhatnánk, hogy a muravidéki szlovén irodalmi nyelv fejlődésének egy elkésett mozzanatáról van szó. A nyelvtan keletkezéséről sokan értekeztek, számos tényt és különböző interpretációkat ismerünk. Pável nyelvtanának előszavában többek között a következőket írja: „Amikor Vend hangtanomat (A vashidegkuti szlovén nyelvjárás hangtana) a Magyar Tudományos Akadémia 1909-ben kiadta, tüstént hozzáfogtam a vend nyelvtan teljes anyagának összehordásához. Szakembereknek szánt, nagy összehasonlító nyelvtanra gondoltam, amely valamennyi nyelvjárás összes változatait magában foglalta volna. Sikerült is az anyagot 1916 végére kielégítő teljességgel összegyűjtenem és rendeznem. Kiadására azonban – a megnehezedett viszonyok miatt – már nem kerülhetett sor, s a vaskos kéziratot íróasztalom legmélyére száműztem. Itt hevert közel 30 esztendeig. Jelen nyelvtanom ennek az anyagnak az iskolai és gyakorlati célokból megbízás alapján készült vázlatos kivonata.” Ezt támasztja alá az a levél is, amelyet 1918-ban Jászi Oszkárnak, a Károlyi-kormány tárca nélküli nemzetiségi miniszterének, a magyarországi kisebbségek kutatójának és a magyarországi kisebbségi politika szakértőjének írt. Pável levele érzékeny történelmi és politikai pillanatban született. Levelében kifejtette elégedetlenségét a muravidéki oktatás helyzetével, és kihangsúlyozta, hogy az itt élő emberek büszkék szlovénségükre. A miniszternek felkínálta segítségét a muravidéki szlovének szlovén nyelvű oktatásában:

 

„Miniszter Úr!

Minden sablon és forma megkerülésével fordulok a Miniszter Úrhoz egy figyelemreméltó jelentőségű kérdésben. Ez a kérdés a vend (helyesebben »hazai szlovén«) nemzetiségi kérdés s az e téren felmerült legújabb jelenségek. Vend nemzetiségi kérdés eddig nem létezett, de nem azért, mintha vendek nem léteztek volna, hanem mert számuk csekély s mert az eddigi szerencsétlen rendszer által butaságra és korlátoltságra kárhoztatva képtelenek voltak helyzetük jelentőségét megérteni. Az eddigi iskoláztatás teljesen hiábavaló volt, magyar kultúrát nem nyújthatott, mert arra az a pár elemi iskolai év elégtelen, nemzetiségi kultúrát pedig bűn volt terjeszteni, még akkor is, ha államhű szellemben történt is. Ám egy lelkes kicsi kör, mely elsősorban a nép alacsony szellemi nívójának emelését tartotta szem előtt, már évek óta dolgozott fáradhatatlanul, semmi áldozatot nem kímélve, gáncsoskodással gúnnyal sőt üldözéssel nem törődve a nép felvilágosításán, ennek a lankadatlan munkának köszönhető, hogy a vend paraszt ma már az iskolán kívül is olvas, törődik valamelyest a nép, az állam s a nagyvilág sorsával, egyszóval, hogy baromi vegetatív mivoltából kivetkőzött s emberré lett. Azóta – természetesen – igényei is megnőttek, észrevette, hogy »vend« (szlovén), észrevette, hogy apja, dédapja, gyerekei, unokái is vendül beszélnek, vendül gondolkoznak s bár hűek az államhoz, mivoltukat semmi kincsért sem hajlandók feláldozni, hisz anyjukat, apjukat árulnák el vele. És ezekkel a megnövekedett igényekkel az államnak – a maga jól felfogott érdekében is – számolnia kell. Ezt a kérdést mindenképen meg kell oldani, és pedig mindkét fél megelégedésére. E megoldás sikeressége érdekében fordultam Miniszter Úrhoz, felajánlva szolgálataimat. Én a vend népből származom, nemcsak nyelvét ismerem (édesszüleimmel csakis vendül érintkezem), hanem szokásait, gondolkodási módját, világfelfogását, speciális kívánságait, s az egész avval a kérdéssel összefüggő helyzetet, ismerem a stájer és krajnai szlovén nyelvet és irodalmat, a viszonyokat is, sokat jártam ott is, itt is, hajlamaimnak engedve tanulmányozni kezdtem a vend nyelvet és a szláv nyelveket általában tudományos szempontból is, s a budapesti egyetemen a szláv összehasonlító nyelvészetből tettem »summa cum laude« doktorátust. Azóta is állandóan foglalkoztam a néppel és nyelvével, s ez a »foglalkozás« nemcsak frázis, hanem élő valóság, amit a vend nyelvről stb. írt számos értekezéseim bizonyítanak (mind a M. Tud. Akad. és folyóiratainak kiadásában, felvilágosítást e tárgyban Dr. Asbóth Oszkár egyetemi tanár adhatna). Sőt vend nyelven is írtam, meleg szeretettől sugalmazott verseket a szenvedő népnek, mely anyámat és apámat adta. És a nép is ismer engem.

Miniszter Úr! Ez a nép megérdemel minden figyelmet. Ez a nép a legjobbak fajtájából való. És ütött a 24.–ik óra. Periculum in mora! Miniszter Úr! Tegyünk meg mindent, hogy ezt a jóravaló népet ne veszítsük el. Én őszinte lelkesedéssel állok a Miniszter Úr mellé, rendelkezzék velem bármilyen irányban is. Ezidőszerint a dombóvári főgimnáziumban vagyok r. tanár (magyar-latin szakos, amit csak azért említek, hogy Miniszter Úr ebből is lássa, hogy a magyar kultúra szeretetét már régóta hívő szeretettel zártam szívembe).

Nem volt szándékom a Miniszter Úrhoz fordulni, mert reméltem, hogy az én közreműködésem nélkül is szerencsés és gyors megoldást nyer ez a sürgősen égető kérdés. És főleg azért hallgattam eddig, mert én őszintén, az anyatejjel magamba szítt szeretettel szeretem népemet és nyelvét s végtelenül fájt az a gondolat, hogy ajánlkozásomat esetleg félremagyarázzák, s megvádolnak, hogy népemből, anyám nyelvéből és szeretetéből tőkét s állást akarok kovácsolni. Hát ez utóbbiakra nekem nincs szükségem, mert az előbbieket ezerszeresen többre becsülöm. Hogy mégis a Miniszter Úrhoz fordulok, annak oka az, hogy látom, hogy akadtak alakok, kik soha a néppel s nyelvével, sorsával nem törődtek, megvetették, nyelvét is alig-alig ismerik, a stájer és karintiai nyelvet és viszonyokat pedig éppenséggel nem, s most mégis feltolják magukat »vendeknek«, illetékeseknek ezen kérdés megoldására, pedig egyetlen jogcímük erre csupán az, hogy véletlenül ott születtek a vend ugaron, de nem is vend anyától. Ezek a modern hősök csak arra jók, hogy diskreditálják az egész ügyet, csődbe juttassák, a népet pedig a jugoszláv testvérek karjaiba kergessék. Hogy ez meg ne történhessék, elhatároztam, hogy jelentkezem s feltárom a helyzetet a Miniszter Úrnak.

Persze, Miniszter Úr azt is szeretné tudni, ki vagyok én mint ember? Régi ember-e, új vagy pláne legújabb-e? Hát erre nézve pontos felvilágosítást nyerhet a Miniszter Úr Dr. Kemény Gábor tordaaranyos megyei főispánkormánybiztostól (ki kollégám volt a tordai főgimn.-ban) s kivel együtt annyi hittel harcoltuk az új Magyarország harcát még a háború előtti boldogabb időkben s kivel együtt annyi gúnyt türtünk eszméinkért s Adyért!” (Magyar Országos Levéltár, X 1515–7053 doboz)

 

A kemény történelmi tények leírása között utalást találunk arra is, hogy Pável tervszerűen, éveken át dolgozott a muravidéki szlovén nyelv nyelvtanán, és az nem 1942-ben keletkezett, miután azt tőle megrendelte az akkori oktatási vezetés. Azt mondják, hogy a történelem ismétli önmagát, és ez elmondható ebben az esetben is. A Károlyi-kormányt 1919-ben leváltják, Jászi minisztersége megszűnik, a Muravidék a Rábavidék kivételével Jugoszlávia része lesz. Pável levélben vázolt tervei már csak a rábavidéki szlovének érdekében valósulhattak volna meg, de az ő szerény számarányuk még kevesebbet nyomott a latban. Pável szavai jó húsz év múlva újból aktuálissá váltak, és a Muravidéken részben azokkal kellett a muravidéki szlovén nyelv oktatásán fáradoznia, akiket 1918-ban nem igaz vendeknek nevezett.

A Muravidéket 1941. április 6-án először a német katonák foglalták el, majd április 16-án a hatalmat a magyar katonaság vette át. Horthy Miklós kormányzó Muravidék és Muraköz elfoglalásakor a „Előre az ezeréves határokhoz!” felhívást adta ki. Katonai igazgatást vezettek be, amely megyei parancsnokságokból állt, a jugoszláv hivatalos szerveknek pedig megtiltották a működést. A személyzetet részben különböző katonai parancsnokságok területére helyezték át, a szlovénul beszélők előnyt élveztek. Katonai parancs alapján a lakosságot őslakosokra és betelepültekre osztották. A katonai igazgatás az oktatásra is vonatkozott, ahol többségében magyarok laktak, folyamatosan bevezették a magyar iskolákat. A Muravidéken azonnal be kellett zárni a szlovén iskolákat, szlovén osztályokat csak ott engedélyeztek, ahol ezt a lakosság számaránya indokolta. (GÖNCZ 2006: 16–21)

Már 1941. május 21-én összehívták a Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület rendkívüli közgyűlését, amely 1941. szeptember 1-jén tartott ülésén döntött a vend nyelvtan megírásáról és kiadásáról. Ezzel a feladattal Pável Ágoston egyetemi tanárt és Antauer Jenő oktatási tanácsadót bízták meg.

1942. április 22-én Dr. Lahmann György miniszteri titkár és Rhosóczy Rezső oktatási referens és a muraszombati oktatási kirendeltség vezetője találkozott a muravidéki oktatásügy képviselőivel. A jelenlevők a tárgyaláson elmondták, hogy az iskolákban az oktatás magyar nyelven zajlik, éspedig a szülők kifejezett kérésére. Más nyelven a tanítás csak azokban az osztályokban folyik, amelyekben a tanulók eddigi tanulmányaik miatt nem tudtak bekapcsolódni a magyar nyelvű oktatásba, éspedig a gimnázium 7. és 8. osztályában. Ezekben az osztályokban két évfolyam volt, egy magyar és egy vend nyelvű. Az ülésről szóló jegyzőkönyv arról is beszámol, hogy az elemi iskolákban jugoszláv iskolákból átvett tanárokat helyeztek el annak érdekében, hogy minden iskolának legyen olyan tanára, aki tudja a helyi lakosság nyelvét, és felsőbb osztályokban tanítsa az anyanyelvet. A miniszteri titkár megkérte a jelenlevőket, hogy mondják el véleményüket az anyanyelvi oktatás bevezetéséről, amelynek a jelenlegi rend megváltoztatása nélkül és a lakosság megelégedésére szükséges megtörténnie. A jelenlevők a feltett kérdést alaposan megtárgyalták, és azt kérték, hogy minden tantárgyat magyar nyelven oktassanak, az anyanyelvet pedig külön tantárgyként. A gimnáziumban pedig minden diák hetente 2 órában kötelezően rendkívüli tantárgyként tanulja a vend nyelvet. Az elemi iskolák járjanak el a vallás- és oktatásügyi minisztérium rendeletének 3. cikke szerint, tehát minden tárgyat magyarul tanítsanak, a vend illetve a Muraközben a muraközi horvát nyelvet pedig kötelező tantárgyként minden tanulónak. A jelenlevők továbbá szóltak az egyes iskolatípusok taneszköz-igényeiről is. Kimondatott, a gimnáziumi vend nyelvoktatáshoz vend nyelvtanra lenne szükség. Megállapították, hogy a nyelvtanon dr. Pável Ágoston és Antauer Jenő dolgozik, akik azonban még nem kaptak hivatalos megrendelést, erre a kirendeltség vezetője tesz majd javaslatot. Felvetették továbbá, hogy a gimnáziumi tanulóknak szükségük lenne egy vend–magyar és magyar–vend szótárra, az 5–8. osztályos tanulóknak vend olvasókönyvre és egy hozzá tartozó vend–magyar és magyar–vend szótárra. Sorra vették a kereskedelmi, polgári leány- és a népiskolák szükségleteit is. A jegyzőkönyv leszögezi még, hogy a vend nyelvű olvasmányoknak anyanyelvi oktatási célokat kell szolgálniuk, elsősorban népismereti és néprajzi tárgyú olvasmányokból kell válogatni. A felsorolt tankönyvekben arányosan kell szerepelniük magyar és vend nyelvű olvasmányoknak.

A fenti jegyzőkönyvben rögzített tankönyvszükségletet eljuttatták a budapesti Közoktatási Tanácshoz. A tankönyvek leendő szerzői között Vilko Novak és Pável Ágoston szerepelt, recenzensekként pedig dr. Törnar Ede és Mikola Sándor. Rhosóczy Rezső tanügyi referens, kirendeltség-vezető a jegyzőkönyv aláírójaként azt javasolta, hogy a nyelvtanok, szótárak és tankönyvek az 1942/43. tanévre készüljenek el. (VML: Eln. 35/1943)

1942. november 6-án a muraszombati tanügyi kirendeltségen találkozott Dr. Lahmann György miniszteri titkár, Mattay Imre, a Magyar Királyság kormányának tanácsadója és oktatási referense, Rhosóczy Rezső kirendeltség-vezető és Antauer Jenő tanügyi referens. Megtárgyalták a Muravidék és a Muraköz nyelvi kérdését, valamint a szükséges tankönyvellátást. A jegyzőkönyvben leírták, hogy Pável Ágoston megírta a nyelvtant, amelyet az egyesület nyilvános ülésén vitat majd meg. A tárgyalások vezetője javasolta, hogy a kéziratot mielőbb kapják meg a recenzensek, Antauer Jenő, Mikola Sándor valamint a katolikus és az evangélikus egyház egy-egy ismert vend vezetője, akik majd rövid időn belül elkészítik a lektori véleményüket, majd azonnal össze kell hívni az egyesületet, amely eldönti, elfogadja- e a vend nyelv alapjául szolgáló nyelvtant vagy sem. (VML: Eln. 35/1943)

Antauer Jenő elkészítette szakértői véleményét, amelyen az 1942. december 13. dátum szerepel. Lektori véleményét személyes hangnemben kezdi, és leírja, hogy ő maga is kezdeményezője volta a vend nyelvtannak, hiszen a nyelvállapot babiloni zűrzavart mutat, és vannak olyanok, akik azt állítják, hogy vend nyelv nincsen, hiszen nincsen saját nyelvtana. Úgy véli, hogy szép gesztus lenne az egyesület részéről, ha a nyelvtan mellett döntene, és a vend népet megajándékozná az első saját nyelvtanával. Kitér arra is, hogy az egyesület a nyelvtan megírásával őt és Pávelt bízta meg. Ő ebbe a munkába nem kapcsolódott bele, hiszen munkatársa, Pável már korábban komoly önálló, tudományos munkát végzett. A recenzensi feladat elől viszont nem tudott kitérni, hiszen hivatalosan kérték fel rá. Recenziójában leírja, hogy Pável munkáját már korábbról ismeri, hiszen 1942 augusztusában tanároknak szervezett tanfolyamokat vezettek. Pável ezeken vend nyelvtant tanított, ő pedig gyakorlatot vezetett. A gyakorlatok sikeressége miatt rendszeresen konzultáltak, és akkor látta azt a gazdag nyelvészeti anyagot, amelyet Pável oktatási célokra összegyűjtött, és a vend nyelvtan kéziratának egy részét is. Megállapítja, hogy Pável munkája az első teljes, rendszerezett, tudományos nyelvtan, majd sorolja Pável érdemeit: az első és fő érdeme a szakmaiság, a másik a józanság a hangtan összeállításában, hiszen az 1909- ben megírt hangtanának kivonatát készítette el. Pável harmadik érdeme a rendszeresség és a módszertani pontosság. Úgy vélte, hogy negyedik érdeme az lesz, ha lerövidíti a hangtant, és külön tankönyvet készít. Antauer a folytatásban bemutatja a nyelvtan szerkezetét, és megállapítja, hogy Pável hangtan, alaktan, lexikológia és mondattan fejezetekre osztotta nyelvtanát, ezek elé „Nemzet, nyelv, nyelvjárások” címmel rövid bevezetőt írt, ezzel a magyar és nem a szlovén nyelvtanírás hagyományát követi. Leszögezi, hogy Pável magyar írásmódot és etimológiai helyesírást használ. Utóbbit helyesnek találja, hiszen úgy véli, hogy a nép körében használt számos variáns a legigénytelenebb irodalmi használatban sem megengedett. A hangtani fejezetet túl terjedelmesnek találja, és azt javasolja, hogy a szerző a helyesírási szabályokat egy rövidített változatban gyűjtse össze és adja ki.

Antauer megállapítja, hogy a vend nyelv népnyelv és ez a nyelvtan első kísérlet arra, hogy irodalmi nyelvként kodifikálják és tudatosan irodalmi nyelvvé emeljék. Ezzel indokolja a népi alakokra való gyakori hivatkozást. A nyelvtan olvasója így nem csupán passzív megfigyelő, hanem az irodalmi nyelv keletkezésének aktív résztvevője. (VML: Eln. 9/1943)

Pável bevezetőjében ír a tankönyvek és egyéb segédeszközök készítéséről: „A vend nyelvterület kicsiny ugyan, iskoláinak száma azonban a sűrű lakosság miatt elég jelentékeny. De mégsem akkora, hogy indokolttá tenné mindjárt kezdetben a különböző iskolatípusok, vagy éppenséggel az egyes osztályok anyagához szabott külön-külön nyelvkönyvecskék egész sorának kiadását. Úgy érzem, meg kell elégednünk egyetlen nyelvi tankönyvvel az összes iskolatípusok és osztályok, sőt a gyerekek és felnőttek, tanulók és tanítók, tanárok számára egyaránt. Az oktatók bizonyára bölcs didaktikai érzékkel és mérséklettel fogják kiválogatni belőle azt az anyagot, amely az egyes osztályok érettségi fokának, s a támasztó követelményeknek megfelel.”

A budapesti Állami Közoktatási Tanácsnál működő Tankönyvbizottsághoz a következőket írja: „Alulírott tisztelettel felterjesztem a Vendvidék iskolái számára készült vend nyelvtanomat avval a kéréssel, méltóztassék a vendvidéki elemi, középfokú, középés szakiskolák számára tankönyvül engedélyezni. Minthogy 1941 őszén Muraszombaton a Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület vetette fel elsőnek egy vend nyelvtan sürgős megírásának és kiadásának kérdését s erre engem fel is kért, illendőnek láttam, hogy munkám eredményét neki is bemutassam esetleges hozzászólás és vélemény nyilvánítás végett. E célból 3 kézirati példányt átadtam a muraszombati I. fokú Közoktatási Igazgatási Kirendeltség vezetőségének, amely a hozzászólásokat Méltóságod kívánságára fel fogja terjeszteni a Nagytekintetű Tanügyi Bizottsághoz. Hivatalos szakbírálókul – szerény véleményem szerint – szóba jöhetnének: egyetemes szláv nyelvészeti szempontból Dr. Kniezsa István egyetemi r. és Dr. Hadrovics László egyetemi m. tanár; mint vendszármazású és a vend nyelvet ismerő tudós emberek pedig: Dr. Rátnik Domonkos, a Szent Domonkos-rendi teológiai főiskola rektora, (XIV. Szent Domonkos u. 3.); Mikola Sándor c. tanker. kir. főigazgató; Budapesten kívül pedig még Dr. Rogács Ferenc pápai prelátus-kanonok (Szombathely), akinek vend nyelven szintén már több kiadványa jelent meg.”

A fent leírtak nagyjából összecsengnek az oktatási felelősök ülésén elhangzottakkal. A vend nyelvtannal kapcsolatos dokumentumok között, amelyeket a Vas Megyei Levéltár és a Budapesti Levéltár őriz, csak Antauer bírálata található meg, a többi recenzensről és recenzióról nem lehetett adatot találni.

 

A NYELVTAN ÍRÁSMÓDJA

Pável nyelvtanát magyar helyesírással írta, annak ellenére, hogy a muravidéki írók és sajtó a XIX. század végén már áttért a Gáj-féle írásmódra. Pável előszavának utolsó soraiban megtaláljuk a választ: „Nyelvtanom a vend nyelv szabályainak és jelenségeinek első törvénybefoglalása. Ez azt jelenti, hogy mint első kísérlet nem ment a tévedésektől. Ezekért a szinte kikerülhetetlen kezdeti tévedésekért, valamint egyéb kényszerű szakszerűtlenségekért a szakértők megértő elnézését kérem.” A magyar helyesírás melletti döntését is a kényszerű szakszerűtlenségek közé sorolhatjuk, amelyet valószínűleg külső nyomásra hozott meg, hiszen Pável a tankönyvi bizottságnak küldött levelében a következőket írja: „A vend szavak átírásában magyar betűket használtam, de ebben a kérdésben és minden tekintetben a Nagytekintetű Tanügyi Tanács határozatához kívánok alkalmazkodni.”

Az oktatási szervek a vend nyelvtan helyesírását is megszabták, erről tanúskodik az 1942. november 6. ülésen készült jegyzőkönyv, amelynek tanúsága szerint a Muravidék és a Muraköz nyelvi kérdését taglalták. Az egyesület azt javasolta, hogy a muraközi horvát nyelvű szövegeket magyar ortográfiával írják, mert azt lehetetlen Gáj-féle írásmóddal visszaadni, egyébként meg a Gáj-féle írásmód bevezetése előtt a horvát területen magyar helyesírást használtak. Az ilyen döntésnek gyakorlati haszna is lenne, hiszen a tanulóknak így csak egy ábécét kellene megtanulniuk. Az ülésen jelen volt a minisztérium képviselője, a délszláv ügyek referense, aki azonban az egyesület képviselőit nem tudta meggyőzni arról, hogy a magyar helyesírás bevezetése külpolitikai okokból káros lehetne, a kérdés eldöntését végül a Miniszterelnöki Hivatalnak engedték át. A magyar helyesírás melletti döntés megszületett, és a Muravidékre is vonatkozott. (VML: Eln. 64/1943)

 

A NYELVTAN TÍPUSA

Pável nyelvtanát eredetileg a Muravidékre irányított tanároknak szánták, akik nem ismerték a muravidéki szlovén nyelvet. Pável azonban ezt az elsődleges célt messze túlszárnyalta, és terjedelmes tudományos vend nyelvtant írt. Felmerül a kérdés, hogy milyen típusú nyelvtan mellett döntött, és milyen mértékben sikerült az eredeti terve. Fel kell tenni továbbá azt a kérdést is, hogy Pável nyelvtanában a muravidéki szlovén mely állapotát rögzítette? Ezzel kapcsolatban a vélemények eltérőek (Novak, Jesenšek, Greenberg), a teljes anyag és a nyelvtan szerkezete alapján azonban megállapítható, hogy Pável az élő muravidéki szlovén nyelv leírása mellett döntött, amelyet a nyelvtan születése idején használtak a Muravidéken. Tehát annak a nyelvnek a leírása mellett, amely a szlovén irodalmi nyelvvel való húsz éves együttélés alatt az irodalmi nyelv szavaival gazdagodott, mint pl. bolezen (betegség), očali (szemüveg), prijateo (barát) stb. Mindez világosan kimutatható a nyelvtan szerkezetéből és az illusztratív anyagból is. Egészében véve ez egy szinkrón kontrasztív nyelvtan, amely a nyelv aktuális állapotának leírásánál számos esetben visszanyúl a muravidéki nyelvjárásokhoz, pl. egyes vidékeken a goszpon (úr) főnév nem ragozódik (goszpon vucsiteli), máshol helyesen ragozódik a szintagma mindkét szava (goszpona vucsitela), „A népnyelvben a nj előtt zs elöljárószót is használnak pl.: zs njive je prneszo (z njive je prinesel)”, itt-ott a magyar nyelvből is hoz példákat: pl. „A magyar bár-, vala-, akár-, né- általánosító értelmű szócskáknak megfelelően a vendben is egész sereg ragozhatatlan járulékszócska kapcsolódhatik szinte az összes felsorolt vonatkozó névmásokhoz a jelentésnek hasonló módosítása céljából.” „A magyar nyelv is kedveli a tagadószók (nikálnica) halmozását (senki sem, sohasem).” A nyelvtanban azonban vannak helyek, ahol a szerző a nyelvjárási példák sorolása közben megfeledkezett elsődleges céljáról, a muravidéki szlovén nyelv kodifikációjáról. A példák között ugyanis felsorolja a népnyelvben előforduló összes példát, de nem mondja ki, hogy mely alak használatos az irodalmi standardban. Pl. a középfokra két-három alakot is hoz: nizki: nizsisi, nizsejsi, nizsji, grdi: grdejsi, grsi, grisi; továbbá megállapítja, hogy a jaz személynévmásnak 15 különböző alakja létezik.

 

A PÁVEL-NYELVTAN FORRÁSAI, TERMINOLÓGIÁJA, ILLUSZTRATÍV ANYAGA

A nyelvtan forrásai között feltétlenül meg kell említeni Pável A vashidegkuti szlovén nyelvjárás hangtanát, amely 1909-ben jelent meg. Bizonyítottan használt magyar nyelvtanokat is, hiszen számos helyen hoz példákat a magyar nyelvből. „Sok, ezen csoportokba tartozó névszó és ige elöljárókkal, a magyar igekötőknek megfelelő szócskákkal van összetéve.” „főnév jelzőt többnyire gen-ban (szamosztálniski prilásztek; sz. pr. v. rodilniki), amely legtöbbször a magyar birtokos jelzőnek felel meg.: zslica medű (egy kanál méz)”, „Az írók nagyon sokszor vétenek a helyes jelzői szórend ellen, elsősorban a magyar jelzős szerkezeteknek szolgai fordítása által.”

Ismerte és használta Anton Janežič középiskolásoknak írt szlovén nyelvtanának 10. kiadását, melyet dr. Jakob Sket szerkesztett, és 1911-ben adták ki Klagenfurtban (JESENŠEK 2015: 329), és Anton Breznik 1934-es kiadású középiskolásoknak írt szlovén nyelvtanát. Ezt bizonyítja nyelvtanának szerkezete, az egyes fejezetek és azok tartalma, a terminológia és a számos hasonló példa. Recenzense, Antauer Jenő éppen azt kifogásolta, hogy túlzottan szlovénos terminológiát használt, helyette inkább a latint ajánlotta. Pável számos fejezetet önállóan és részletesen kidolgozott, ilyen pl. a névmásokról és határozószóról szóló fejezet, amelyekbe a muravidéki szlovén nyelv régi rétegeit tárja elénk, és azokat számos érdekes példával illusztrálja. Nyelvtana összehasonlító nyelvtan, számos példával a magyar nyelvből, különböző muravidéki nyelvjárásokból és a régi muravidéki írók nyelvéből. Módszertanilag Janežič-Sket és Breznik nyelvtanait ötvözte, hiszen nyelvtanát elsősorban didaktikai célokra szánta.

Érdekes azonban az, hogy a terjedelmes nyelvtanában sehol sem említi és nem hivatkozik a szlovén irodalmi nyelvre.

Pável nyelvtanában kétnyelvű (magyar és muravidéki szlovén) terminológiát használ. Általában első helyen a magyar és utána zárójelben a muravidéki szlovén szakszót hozza. Pl. Melléknév (Pridêvnik); Kijelentő mondat (Pripovêdni sztávek). A muravidéki szlovén terminológiát az irodalmi szlovén nyelvészeti terminológia alapján alkotta meg. Pl.: Predmet v predložnem sklonu (predlogovni predmet), vrstilni števniki (vrsztilni stêvniki); imenovalnik ali nominativ (imenüvalnik). Ezt Antauer recenziójában szóvá is teszi, és inkább a latin terminológia használatát javasolja.

Pável Ágoston a muravidéki szlovén irodalmi nyelv kodifikációjával és leírásával fontos tudományos feladatot teljesített. A nyelvtan gazdag illusztratív anyagával nemcsak a nyelvtant gazdagította, hanem hatalmas muravidéki szókincset mentett meg az utókor számára. Különösen értékesek a muravidéki közmondások pl. Z mánjosztjov ne prídes dalecs., Kak szi poszteles, tak bos ležo, népdalrészletek pl. Szunce szíja, dezsdzs gré, Ita, ita, hitro príta, na Bogá szi zmiszlita, amelyekkel különböző nyelvtani alakokat, jellemzőket illusztrál. A XIX. és XX. századi nyelvtanokra jellemző a szépirodalomból kölcsönzött illusztratív anyag. Itt-ott Pável is segítségül hívja a muravidéki írókat, a régebbiek szövegeivel a helyes alakokat illusztrálja, a fiatalabb szerzők soraival pedig inkább a hibás nyelvhasználattól óv.

Pável példái szociolingvisztikai szempontból is érdekesek, hiszen közöttük sok olyan van, amelyek az anyáról, családtagokról, istenről és államról szólnak. Rajtuk keresztül megismerhetjük Pável személyiségét is, példamondatai arról árulkodnak, hogy erősen kötődött édesanyjához, családjához és nagy tisztelettel adózott nekik: Nasa zláta mati szo sze ..., Brat, mati, sztríc pa vüna szo na szenje odísli, Vszi njegovi: ocsa, mati, szesztre i brati szo zse mrtvi. Példáiból az is kitűnik, hogy mélyen vallásos volt: Bôg ne placsuje vszako szoboto. Szvêt je od Bogá sztvoren. K Bôgi szrcé! Csüvaj sze grêha, bôj sze Bogá! Vsze je delo Bôgi v (ali na) csaszt. A következő körmondat pedig akár önéletrajzi ihletettségű is lehet: Lehko prerômas cêli szvêt od szevernoga do jűzsnoga tecsája: lehko naletis na pravlicsno lêpe pokrajíne in na bogásztva vszêh bogásztev; lehko szi navézses nôve, neszebicsne prijátele i zvêszte szodelavce na vszêh krajaj szvetá: na víski tvoje zemeljske szrecse de ti v tűjini menjkala domácsa grüda, stera te je rodíla i v steroj pocsívajo vecsnom szne tvoji drági sztarisi in tvoji ocsáki.

 

A NYELVTAN SORSA

Pável a nyelvtanát a kijelölt határidőre befejezte, bírálatra elküldte a recenzenseknek. Lassan megváltoztak azok a körülmények, amelyek beindították a muravidéki szlovén nyelv felemelését célzó tevékenységeket (nyelvtanok, szótárak, tankönyvek, imakönyvek, katekizmusok stb. megírása és kiadása). Antauer recenziójában bizonyos figyelembeveendő megjegyzésekkel pozitív véleményt alkotott a nyelvtanról. A levéltári anyagban azonban nem lelhető fel Mikola és a többiek recenziója, ha egyáltalán elkészültek. Különböző jegyzőkönyvek alapján arra lehet következtetni, hogy éppen az egyesület volt a leginkább megosztott. A hatalom az egyesület döntésére vár, és azt is közölte, ha ott nem születik döntés, akkor saját hatáskörben döntenek a nyelvtanról. A vallás- és oktatásügyi miniszter kiadta 204053/1943.VI/6 számú rendeletét, amelyben kimondták, hogy azokban az elemi iskolákban, amelyekben az oktatás nem ún. anyanyelvoktató rendszerben vagy vegyes oktatási rendszerben zajlik, azonnal be kell vezetni a 11.000/1935 számú rendelet 3. cikke szerinti rendszert. Ez azt jelentette, hogy a beszédgyakorlatokat, írást, olvasást és éneket az összes olyan elemi iskolában, ahol az oktatás magyar nyelven folyt (a Muravidéken ezek voltak többségben, hiszen a hivatalos szervek arra hivatkoztak, hogy 1941-ben a muravidéki szlovén nemzetiségű szülők 67%-a önkéntesen a magyar nyelvű oktatás mellett döntött) heti legalább hat órában kötelező tantárgyként a lakosság nyelvén kell tanítani. A miniszteri rendelet megjelentetése előtt a Zala vármegyei Közgyűlés 1943. február 11. ülésén az anyanyelven történő oktatás és az anyanyelv tiszteletben tartása mellett szólt Mindszenty (Pehm) József pápai prelátus is:

 

„Talán nem néz senki kismagyarnak a maga mély- vagy nagymagyarságával, ha a Szent Istváni gondolat szellemében azt kívánom: az anyanyelvnek is utat kell engednünk az iskolákban az államnyelv fősége mellett, 1941. nyarán azt a kérdés tette a fel a hatóság helységről-helységre a szülőknek: magyar vagy anyanyelven történjék-e az elemi oktatás? A nép szívesen túlnyomóan az államnyelv mellett döntött. Nem adtuk fel a kérdést arra nézve, kívánja-e az államnyelv mellett a muraközi anyanyelv használatát is. Nem kétséges, hogy kívánta volna. Az a nép, amely ennyire megértő az államnyelvvel szemben, megérdemli, hogy ősi anyanyelvét figyelemben részesítsük. A jelenlegi helyzetben ezt teljesíteni nem tudjuk, mivel a muravidéki tanítóság 65,7 %-a egyáltalán nem rendelkezik az illető vidék anyanyelvével. Ez a nehézség az iskolában, hisz szómagyarázatra szükség van olyan gyermekeknél, akik odahaza az iskoláig csak anyanyelvükön beszéltek. Szükség van az anyanyelvre a szülői értekezleten. A tanító, ha valahol, hát a Zágrábhoz tartozó Muraközben kell, hogy néptanító, népnek vezetője legyen. Ahogy most a képzősök utolsó évfolyamát kibocsátották a szünetelő iskolákba, bocsássák ki a megfelelőket a csáktornyai képző két utolsó évfolyamából, vigyünk be anyanyelvet beszélő nyugdíjas tanítókat oda bizonyos fizetéssel a nyugdíj mellett. Aztán hozzunk ki onnan jó vend tanítót. A használhatók jöjjenek oda, ahol hiányukat érzik, a Vendvidékre. Aztán a 26 nem katolikus tanítót helyezzék el a tiszta katolikus és vallási tekintetben érzékeny Muraközből és a katolikus vend községekből, hogy ez sem legyen izgatási anyag. Az anyanyelvet beszélő tanítókból jusson legalább egy minden iskolához.” (VML: Eln. 9/1943).

 

A fentiekből kitűnik, a muravidéki nyelv érdekében számos feladatot jelöltek ki, azonban a Muravidéken kevés olyan szakember maradt, aki ezeket a feladatokat el tudta volna látni. Számos katolikus lelkésznek és más értelmiséginek is távoznia kellett, többek között a későbbi jeles szlovén szlavistának és néprajzkutatónak, Vilko Novaknak is. A muraszombati kirendeltség vezetője 1942. 11. 22-én kelt Novák Vilmos tanár működése. Vendvidéki helyzetkép című jelentésében röviden a következőket írta: „A szükséges tájékoztatást az illetékes ügyosztálynak szóbelileg megadtam. Novák és Maucsec áthelyeztettek.”

Ugyanabban a levéltári dossziéban található egy bizalmas megjelöléssel ellátott levél, amelyet a kormányszerveknek egy lendvai írt azzal a céllal, hogy a kormány számára megkönnyítse a magyarok és a vendek zavartalan együttélését. Magáról azt írja, hogy jól ismeri a vend viszonyokat, hiszen már régóta kutatja a magyar–délszláv kapcsolatokat. Ismeri a Muravidék nyelvi helyzetét is, hiszen tagja volt az érettségi bizottságnak, és ott hallotta, ahogy a diákok irodalmi szlovén nyelven válaszoltak, hiszen a korábbi években ezen a nyelven folyt az oktatás. Ezzel a ténnyel próbálta meggyőzni a döntéshozókat arról, hogy a diákoktól nem lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra használják azt a nyelvet, amelyet az iskolában sohasem gyakoroltak. Írásában naiv idős urakról is ír, akik nem akarnak megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy az elmúlt húsz évben felnőtt egy új generáció. Ezek az öreg urak lehetnek nagy jó hazafiak, de nincs joguk magas lóról beszélni a vend kérdésről, saját információikkal pedig félrevezetik a hivatalos fórumokat, a nyelvi kérdéssel kapcsolatos türelmetlenségük pedig többet árt, mint használ a vend–magyar megértés ügyének. (VML: Eln. 185/42). Ez a megállapítás vonatkozhat Pável nyelvtanának kritikusaira és a vendelmélet támogatóira is. A levél írója a Muravidék általános állapotának leírása során megrója azokat is, akik odaadóan szolgálták Jugoszláviát és „magyar igáról” beszéltek, most pedig hangosan támogatják a magyar oldalt, és palástolni akarják saját kompromittált jugoszláv múltjukat. A levél elsősorban Vilko Novak védelmében íródott, hiszen szerzője hosszan sorolja műveit és ezt írja:

 

„Még a jugoszláv időkben összeállított egy antológiát a régi vend irodalomból, összeállította a Vendvidékre vonatkozó egész tudományos irodalom bibliográfiáját, mint munkatársnak nagy érdeme van abban, hogy Madách szlovén fordítása megjelenhetett. Jugoszláv időkben, amikor egy kis szerb barátsággal könnyű lett volna karriert elérni, ő politizálással soha sem foglalkozott, ellenben alapos filológia és néprajzi képzettségre tett szert. Magyar szempontból őt feltétlenül jóindulatúnak és építő munkára megnyerhetőnek tartom. Abból ugyanis, hogy Novak az írásaiban a vend nyelvet a szlovén egy dialektusának tekinti és »hazai szlovénről« beszél, egyáltalán semmiféle magyarellenességre következtetni nem lehet, hiszen ezt olyan tudósaink írásaiban is megtaláljuk, mint pl. Asbóth Oszkár, Melich János, akinek magyarsága vitán felül áll. Szükségesnek tartanám azonban, hogy Novák hivatalos magyar részről bizonyos direktívát kapjon a vend nyelvi és általános kulturális kérdést illetően, amelyet a jövendő tudományos munkásságában hasznosíthatna.” (VML: Eln. 185/42).

 

A TERVEK TERVEK MARADTAK

A muravidéki nyomtatott kiadványok bibliográfiája ezen időszakra vonatkozó része világosan mutatja, hogy a magyar hivatalos szervek ez irányú komoly terveiből semmi sem valósult meg. Nem jelentek meg a tankönyvek, kézikönyvek, Pável nyelvtana pedig kéziratban maradt. Ebben az időben csak folyóiratok, néhány katekizmus jelent meg a Muravidéken, Budapesten pedig imakönyvek, énekeskönyv és Fliszár János két szótára látott napvilágot (KUZMIČ 1999: 54–61).

A muraszombati kirendeltséget 1943-ban bezárták, és Szombathelyre helyezték, oda helyezték át az oktatási ügyek referensét is. Pável nyelvtana megérkezett a minisztériumba, és ez tulajdonképpen az utolsó (hozzáférhető) anyag a muravidéki nyelvtan keletkezésének történetéből.

 

A NYELVTAN A NYELVI NACIONALIZMUS TÜKRÉBEN

Pável nyelvtana 1942-ben ugyanolyan nyelvi ideológiai környezetben született, mintha a XIX. század végén vagy a XX. század elején íródott volna, azzal a különbséggel, hogy a kialakult történelmi helyzet miatt 1942-ben a Muravidéken már csak a magyar nyelvi nacionalizmus érvényesült. Erről tanúskodik az a tény is, hogy a nyelvtan megírásának kezdeményezője az a Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület volt, amelyet 1897-ben alapítottak magyarosítási szándékkal, és amely 1941-ben ugyanolyan szellemben folytatta a tevékenységét, mint az első világháború végéig. Lelkes helyi támogatói a magyarosítás hívei voltak, a magyar nyelv feljebbvalóságát hangsúlyozták, és a muravidéki szlovénekben erősítették a magyar tudatot, egy későbbi teljes asszimiláció érdekében.

Pável munkássága során nem csak 1942-ben szembesült a nyelvi nacionalizmussal, hanem 1919 előtt is, ezt jól tükrözi Jászi Oszkárnak írt levele és Klekl nyelvi törekvéseivel kapcsolatban megfogalmazott kritikája, amelyekről a következőket írja: „A vend nyelv tényei, parlagon heverő kincsei rengeteg tanulságot, rengeteg megvilágosító, becses adatot nyújtanak; ezekhez a kincsekhez azonban a tudálékos és mesterkélt irodalmi nyelv útvesztőin keresztül rendkívül nehéz hozzáférni, hisz tudvalévő, hogy különösen a legújabb vend irodalmi nyelv, nem az élő nyelvnek a képe, hanem javarészt egy keverék, mesterséges s az osztrák-szlovénra támaszkodó nyelv, aminek oka elsősorban a népnyelv szegényes, egyoldalú szókincsében s a magára maradt vendség évszázados elszigeteltségében rejlik. Az osztrák-szlovénhoz szító ezen öntudatos és erőszakolt közeledés a nyelv egyes tényeit annyira betemeti, hogy ennek következtében még az eredeti alakok hitele is csak minimális lehet, hisz az eredetiséget mindig újra meg kell állapítani.” (PÁVEL 1916: 161–163) A szlovén nyelvi nacionalizmus hatására a muravidéki szlovén nyelv a XIX. század utolsó és a XX. század első két évtizedében nagymértékben eltért a Küzmics István által meghatározott standardtól és a régi muravidéki írók által használt muravidéki irodalmi nyelvtől. Pável nyelvészként jól látta ennek veszélyeit, és ennek hangot is adott. A muravidéki értelmiség, amely főleg katolikus és evangélikus papokból állt, Kossics Józseffel kezdődően két nyelvi nacionalizmus között őrlődött, s a XIX. század végén és a XX. század elején többféle elvárásnak kellett megfelelnie: a Habsburg-birodalom, a szlovének és a magyarok törekvéseinek. Kővágó László könyvében ezt a következőképpen látta: „A magyarországi szlovének, de különösen katolikus papjaik, egészen bizonyosan nem a szerb király uralma alatt megvalósuló Jugoszláviába kívánkoztak, mint ahogy a szlovén polgárság sem akart eredetileg az osztrák császár uralma alól a szerb király fennhatósága alá kerülni. Elképzelésük egészen a Monarchia összeomlásáig, de egyeseknél még az után is az volt, amelyet a májusi deklaráció körvonalazott: a császári-királyi korona alá tartozó délszláv területekből kialakított, a Habsburg-birodalom keretén belül megvalósuló Jugoszláviára gondoltak.” (KŐVÁGÓ 1964: 126) A különböző eszmék és elképzelések kiszolgálói (Klekl, Mikola, Hartner) diktálták az éppen aktuális irányvonalat, a nyelvi ideológiát és benne a nyelvi nacionalizmust. Klekl a muravidéki szlovén nyelvet a központi irodalmi nyelv felé vitte, majd visszatért a nyelvjáráshoz, Mikola a vend nyelv különállását képviselte, Hartner pedig eljutott odáig, hogy kimondja, a vendeknek nincs szükségük a vend nyelvre, a nyelv tudományos rendszerbe foglalására, sem a vend irodalom megteremtésére, hiszen a magyar nyelvet akarják minél előbb elsajátítani és bekapcsolódni a magyar életbe, magyarrá akarnak válni, éppen ezért nem szabad arra kényszeríteni őket, hogy nemzetiség legyenek. (ANGYAL: 1972)

(A Vend nyelvtan hosszú évtizedeken át kéziratban maradt, az eredeti kézirat 2013-ban Marko Jesenšek szerkesztésében, Lukácsné Bajzek Mária fordításában szlovén nyelven is megjelent.)

   

FORRÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK

VaML, SZV közgy. jkv.
       Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára, Szombathely város Közönségének Közgyűlési és tanácsülési jegyzőkönyvek 1777–1848. (V. 102. a.)
VaML, SZV közgy. ir.
       Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára, Szombathely város Közönségének Közgyűlési és tanácsülési iratai 1788–1849. (V. 102. b.)

   

SZAKIRODALOM ÉS LEVÉLTÁRI HIVATKOZÁSOK

SZAKIRODALOM

ANGYAL Endre 1996: A vend kérdés. In A vend kérdés. Budapest, 71–104.

BREZNIK, Anton 1916: Slovenska slovnica za srednje šole, Celovec.

BREZNIK, Anton 1934: Slovenska slovnica za srednje šole, Celje.

GÖNCZ László 2006: Felszabadulás vagy megszállás. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Lendva.

JESENŠEK, Marko 2015: Pavlova Prekmurska slovenska slovnica/Vend nyelvtan med Janežič-Sketovo in Breznikovo normo. Simpozij Obdobja 34. Ljubljana.

KŐVÁGÓ László 1964: A magyarországi délszlávok. Tankönyvkiadó. Budapest.

KUZMIČ, Franc 1999: Bibliografija prekmurskih tiskov 1920–1998. Založba ZRC. Ljubljana.

PÁVEL Ágoston 1909: A vashidegkuti szlovén nyelvjárás hangtana. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, Budapest.

PÁVEL Ágoston 1916: A legújabb vend irodalom nyelve. Nyelvtudomány, 1, 102. http://real-j.mtak.hu/1269/1/NYELVTUD_06.pdf

PÁVEL Ágoston 1942: Vend nyelvtan. (kézirat).

PÁVEL Ágoston 2013: Prekmurska slovenska slovnica/Vend nyelvtan. Maribor: Mednarodna založba – Oddelka za slovanske jezike in književnosti, Filozofska fakulteta.

   

LEVÉLTÁRI HIVATKOZÁSOK

Magyar Országos Levéltár X 1515–7053 doboz.

Vas Megyei Levéltár: Közoktatásügyi Igazgatási Kirendeltség elnöki iratai 185/1942.

Vas Megyei Levéltár: Közoktatásügyi Igazgatási Kirendeltség elnöki iratai 3/1943.

Vas Megyei Levéltár: Közoktatásügyi Igazgatási Kirendeltség elnöki iratai 9/1943.

Vas Megyei Levéltár: Közoktatásügyi Igazgatási Kirendeltség elnöki iratai 35/1943.