TUDÓSÍTÁSOK, HÍREK

 

 

AZ ÉV ÉLŐLÉNYEI 2016-BAN
Tudományos előadóülés, Szombathelyi Képtár, 2016. február 17.

Harmadik alkalommal rendezték meg az Az év élőlényei tudományos előadóülést az MTA Vas Megyei Tudományos Testülete és a Savaria MHV Múzeum közös szervezésében. A rendezvény sikerességét, a természeti értékeink megóvása iránti növekvő érdeklődést mutatja az eseményre zsúfolásig megtelt előadóterem, mint azt a résztvevőket köszöntő Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és az ülést megnyitó Dr. Vig Károly, az MTA VATT elnöke is hangsúlyozta.

Az év rovara a mezei tücsök (Gryllus campestris) és Az év hala a compó (Tinca tinca a gyermeki vonásokra utaló habitusuknak is köszönhetően nyerték el az internetes szavazóközönség szimpátiáját. A gyermeki séma előhívja a gondoskodást, törődést – tért ki rá előadásában Dr. Vig Károly és Dr. Szinetár Csaba (NyME SEK). A gömbölyű fejű tücsök népmesék, népdalok gyakran felbukkanó, kedvelt alakja, melyet trücsöknek, prücsöknek is neveznek. A hangutánzó szavak az állat ciripelésére utalnak. A tücsöktartás érdekes, mintegy két évezredes hagyományaként Vig Károly ismertette: a Távol-Keleten kezdetben a ciripelés élvezete miatt voltak kedvelt háziállatok a tücskök, később a hímek agresszív territoriális viselkedését kihasználva tücsökviadalokat rendeztek, a kis rovarok gyakran emberi sorsokról döntöttek.

Őshonos halunk a compó, az egyik legtetszetősebb faja halfaunánknak. A cigányhal elnevezés magyarázataiként Szinetár Csaba a sötét színváltozat mellett Herman Ottót idézte: „kevés a becsülete, de annál keményebb az élete; ti. csak nedvesen tartva is napokig elél. Evvel aztán a cigány végigházalja a falut s az eleven halnak cigánykézből is akad vevője.” Napjainkban élőhelyeinek (eutrofizáló holtágak, csatornák, lápok) száma és kiterjedése a folyószabályozások következtében erősen csökkent.

Az év madara a haris (Crex crex), az egyik legnehezebben megfigyelhető európai madárfaj, életének nagy részét a réti növényzet között bujkálva tölti. Jelenlétére jellegzetes hangjából következtethetünk, a faj tudományos neve is hangutánzó. Dr. Szentirmai István (Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága) hangsúlyozta a hatékony természetvédelmi módszerek alkalmazását a harisállományok védelme érdekében, többek között a gazdákon múló madárbarát kaszálási mód, illetve időpont megválasztását.

Dankovics Róbert herpetológustól megtudtuk, hogy Magyarországon mindössze két vízisiklófaj él, melyek közül az év hüllője, a kockás sikló (Natrix tessellata) az, amelyik jobban kötődik a vízhez. A Balatonon gyakrabban lehet találkozni vele, mint közeli rokonával, a vízisiklóval (Natrix natrix). Az ember közelsége nem zavarja, csónakokban, hajókon húzódik meg, zsúfolt strandokon, nyaralóépületekben bukkan fel, így többször keveredik konfliktusba velünk, mint más hüllők, és sorolódik a „nemszeretem” állatok közé.

Az év vadvirága, a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) megválasztása két körben zajlott, ismertette Dr. Balogh Lajos botanikus. A világhálón képekkel, történetekkel lehetett érvelni, buzdítani egy-egy növényre. A bájos, élőhelyeinek tönkretétele miatt ritka és veszélyeztetett virágra az egyik szavazó a következőképpen tette le voksát: „a Szentendrei-szigetre költözve, a kertben, mikor kitavaszodott, ilyen csodák bújtak elő a földből. Ez volt az ajándék a házhoz: lila és fehér kockásliliom.”

Az év fája a mezei szil (Ulmus minor), a magyar táj eltűnőfélben lévő, egykor megbecsült eleme, matuzsálemkorú egyedeit – a legidősebb példány Csákváron található – hajdanán szent faként tisztelték, mondta el Keszei Balázs (Jurisich Miklós Gimnázium). Az egyetlen lombhullató fánk, melynek néveredete a finnugor alapnyelv korára nyúlik vissza. A Szilas, Szilágy nevet számos falu, város, dűlő, határrész viseli, ezért Eötvös Károly a szilt egyenesen a magyarság nemzeti fájának tekintette. (Vadász Dianna, Savaria Múzeum

 

 

XXXIII. VAS MEGYEI LEVÉLTÁRI NAP
Nyomdák, kiadványok, könyvtárak és olvasók Vas vármegyében a 16–20. században
Szombathely, a Magyar Nemzeti Levéltár
Vas Megyei Levéltára előadó- és díszterme, 2016. április 27.

A soron következő, immár harmincharmadik vasi levéltáros konferencia levezető elnöke Dr. Katona Attila egyetemi docens, a Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar intézetigazgatója volt. A levéltár-igazgató, házigazda Dr. Melega Miklós köszöntötte a hallgatóságot, az előadókat, testvérintézményeket, majd Dr. Balázsy Péter, Vas megye jegyzője nyitotta meg a konferenciát.

Nagy ívű bevezetőjében az elnök összefoglalta az információtörténet/médiatörténet globális és lokális (vasi) vonatkozásait, s egyben – jelezve a tudományos rendezvény első témáját – utalt arra is, hogy az információtárolás mellett mindig fontos a rejtélyes vagy kevésbé rejtélyes üzenetek dekódolása.

Az előadások sora rendkívül érdekes referátummal indult. A Budapestről érkező Király Levente Zoltán – Tokai Gábor szerzőpáros igazi dekódoló művelettel ismertette meg a hallgatóságot. (Feltárul a Rohonci kódex titka. Egy 400 éves kód feltörése) Megfejtésük eddigi eredménye – korábbi tévutas vagy érdemi próbálkozások után – látványos előrelépés, de – ahogy ők maguk fogalmaztak – csak kapunyitás a további kutatás számára. Nem tudni, hogy ki, milyen anyanyelvű személy, mikor, hol, miért készítette a kódexet. Nyelve mesterséges vagy univerzális, írásban kitalált kódnyelv, aminek nem is volt hangalakja? Lehet, hogy a szerző írástudatlan volt? Kérdések és feltételezések várnak még válaszra illetve tisztázásra.

Baráthné Molnár Mónika a vasi székhelyen őrzött négy becses ősnyomtatványt ismertetett. (16–18. századi kincsek a Berzsenyi Dániel Könyvtár gyűjteményében) Az alsólendvai Bánffy-nemzetség naplója család- és kortörténeti dokumentum a XVI–XVII. századból. A bemutatott kéziratos énekeskönyv több kéz alkotta katolikus kántorkönyv, mely hírt ad egy szűkebb közösség vallási életé ről. Mikes Kelemen műve – a Kultsár-féle Törökországi levelek – irodalmi értékén túl azért is jelentős, mert éppen a németesítés korában jelent meg, az Őrségi (református) énekeskönyvet pedig a vallás tiltása idején használták.

Söptei Imre főlevéltáros (Kőszeg) Újabb adatok Kőszeg nyomdatörténetéről, 17–20. század címmel a Wechelius-nyomdától indítva járta végig a mintegy négyszáz éves történetet egészen a kommunista államosításig. A kulturális emlékezet úgy tartja számon a modern kori nyomdák működését, mint lapkiadást, könyvkiadást, de általában nem ezen tevékenységből éltek meg a vállalkozások, hanem az aprónyomtatványokból – pl. vonatjegy! –, melyek „leosztása” politikai nyomásgyakorlást is jelenthetett.

Dr. Horváth Sándor néprajzos, kultúrantropológus szűkebb területet kutatva jutott általánosabb felismerésekre. (Vas megyei plébánosok és plébániák könyvei a 18–19. században) Az a tény, hogy a papi, plébániai könyvtárakat jórészt klerikus generációk örökölték, bizonyos szellemtörténeti folytonosságot eredményezett: tovább élt a barokk eszmei korszakként, mint stíluskorszakként. Eszmetörténeti szempontból izgalmas kérdés, hogy a klérus szolgálatának milyen szerepe lehetett a néplélek, népi karakter formálódásában.

Mindössze fél évtizednyi időt ölelt fel Tilcsik György mostani kutatási témája. (Új adatok a Szombathelyi Polgári Olvasótársaság működéséhez, 1837–1841) Ez az öt év a magyarországi egyesületi élet virágkorának kis szelete Vas vármegyére fókuszálva. Az Olvasótársaság a Szombathelyi Kaszinótól függetlenül működő, deklaráltan polgári jellegű egyesületként alakult, mely az olvasás és a mindennapi társasági élet, sőt politikai eszmecserék és viták színhelyévé vált.

Haladva a történelmi időben, Halász Imre (Zalaegerszeg) a ’48/49-es szabadságharc utáni évekre irányította a hallgatóság figyelmét. (Mit olvashattak Szombathelyen a Bach-korszakban?) Az olvasók toborzásában meghatározó volt a Szombathelyi Kaszinó. A püspöki serházban működő társaság teljes rezidenciát épített ki állandó szolgával és könyvtárossal; gyakorlat volt a magyar és német nyelvű lapok arányára vonatkozó 3/5–2/5-ös szabály. A püspöki könyvtárról ez időből nincs adat, a líceumtól örökölt gimnáziumi könyvtár állománya ajándékozások révén szépen gyarapodott.

Pál Ferenc, a levéltár új munkatársa „régi” egyháztörténeti kutatásai friss eredményeiről számolt be A szombathelyi püspökség „imprimatur-ügyei”, 1867–1914 címmel. A magyarul „nyomtattassék”-ügyek a „vend-akció”-val párhuzamosan kaptak nagyobb jelentőséget, mely akció a pánszláv mozgalom megfékezésén túl szociális és kulturális célokat szolgált: a szombathelyi egyházmegyében állami támogatással kiadott könyvek a legfőbb erősségei lettek a vend nyelv művelésének. A nemzetiségek és az egyház/állam viszonyát nem is szabad a téves sztereotípiák alapján („erőszakos magyarosítás”) értékelni.

Feiszt György megszokottan lazán humoros előadásával szórakoztatta a fáradó délutáni érdeklődőket. (Könyvtár az Őrségben. Az Őriszentpéteri Iparos Olvasókör könyvállománya és olvasói, 1904–1944) Pozitivista aprólékossággal végezte olvasásszociológiai vizsgálatát, melynek során kiderült, hogy az olvasói érdeklődés nagyon vegyes képet mutat. Az iparos réteg művelődését szolgáló körben, melynek nők is lehettek tagjai, a történelmi, művészeti tárgyú, vagy gazdasági hasznú, illetve szépirodalmi művek mellett nem kevés lektűr, ponyva jellegű kiadvány is népszerű volt.

Utolsóként – szintén nem könnyű helyzetben – Mayer László foglalta össze mai tanulságokkal is szolgáló mondandóját. (Elmebajosnak nem szabad lapot indítani. 20. század eleji látlelet Pick György lapjainak – „Szombathelyi Esti Újság” és a „Szemle” – kiadásáról)

A referátum egy Rejtő Jenő-i aranyifjú (őrült? szélhámos?) életmozzanatain keresztül mutatta be, hogyan jelenhetett meg a századelő kisvárosában az „elmebajos” kulturális avantgárd – lapalapítási ötlettel. Érdekes a történetben, hogy a rövid életű lapokban régi, patinás szombathelyi kereskedők hirdettek – lehet, hogy a milliomos apuka fizetett nekik? Az előadás végére a kijelentő cím kérdővé alakul: valóban nem szabad elmebajosnak lapot indítani (vagy a politikában, közéletben stb. szerepelni)? (Kapiller Ferenc)