TÓTH CSABA

 

 

"MEG AKARTAM VÁLTANI A VILÁGOT..."1

SZ. HABETLER MÁRTA MŰVÉSZETÉRŐL

 

 

A múlt századi Vas megyei képzőművészetben számtalan talánnyal, ellentmondással, érthetetlen, abszurd jelenséggel találkozhatunk, ezek közül most egyet emel ki ez az írás: egy ma is köztünk élő képzőművész életútját, pályaképét. Ennek bemutatásán keresztül szeretne rávilágítani egy eddig eléggé mostohán kezelt területre, képzőművészeti értékeink viszonylagosságára, ellentmondásosságára illetve időtállóságára. Mint cseppben a tengert, megmutatni a mindenkori politikai ideológiák rabbilincsre fűzött kultúraképét, de még inkább kultúraellenes, nárcisztikus önképét.

Habetler Márta 19 éves, amikor a helyi sajtó először említi nevét a Derkovits Képzőművészeti Szabadiskolának a városi kultúrteremben rendezett kiállítása kapcsán, és 55 éves, amikor – miután háromszor is sikertelenül pályázott a Művészeti Alap tagjai közé – nyugdíjba vonulásával párhuzamosan visszavonul a nyilvánosságtól.2 A két dátum közötti három és fél évtizedben jött létre az életmű, az oeuvre. Majd eltelik újabb három évtized, benne a rendszerváltozás után immár negyed század, és az életmű megítélése, megbecsülése mit sem változott. Itt él köztünk egy művész, akit "élve eltemettek". A múlt század második felében, a szocialista kultúrpolitika "jóvoltából" végbement kanonizáció a rendszerváltozás utáni időkben is tovább él, tovább hat. Joggal tehetjük fel a kérdést: mi ez a status quo? Egyáltalán, volt-e értelme a rendszerváltozásnak?

Habetler Márta 1929. április 20-án született Szombathelyen. Édesapja Habetler Kálmán német anyanyelvű kereskedő, édesanyja Hangler Mária horvát anyanyelvű háztartásbeli volt. A nagyszülők mindkét részről Felsőcsatáron, a Pinka völgyében éltek.3 Nem sokkal születése után, a gazdasági világválság következtében édesapja kapuvári kereskedése csődbe ment, a család kénytelen volt visszaköltözni a felsőcsatári nagyszülőkhöz. Egy idő után azonban a szombathelyi "Adler" gyarmatáru nagykereskedésnél sikerült elhelyezkednie a családfőnek kocsikísérőként, aminek következtében lassan konszolidálódtak körülményeik.

 

kislányként édesanyjával a diáklány Burány Nándor Zsennyén, tanítványai közt
1. kép. Kislányként édesanyjával
Felsőcsatáron
2. kép. A diáklány 3. kép. Burány Nándor Zsennyén, tanítványai közt
(az idős mestertől jobbra a művész), 1951.

 

Egyetlen lányuk, Habetler Márta 1939-ben beiratkozott a szombathelyi Magyar Királyi Állami Kanizsai Orsolya Leánygimnáziumba, ahol Biczó Ilona (1886–1970) lett a rajztanára. A szülők "Hangler" névvel önálló cukorka- és csokoládékereskedést nyitottak a Belsikátorban. A háború miatt, 1943-ban Habetler Márta iskolát változtatott; a szombathelyi Kereskedelmi Középiskolában folytatta tanulmányait, ahol 1947-ben le is érettségizett. A front közeledtével a város hadszíntérré változott, a család az ausztriai nagynénihez költözött, ott vészelte át ezt az időszakot. Az első fontos művészeti élmény itt érte a fiatal diáklányt. "A magyar katonák, egységeiktől levált, kisebb csoportjai itt próbálták átvészelni a háborút... És ott, abban a kenyérínségben, a holnaptól való félelemtől, egymagában üldögélt a füves hegyoldalban egy magyar katona. Olyan kis 20x15 cm-es jegyzetfüzetébe rajzolta a tájat. Álltam mögötte megbűvölten, hogy lehet megrajzolni egy kis képben egy ilyen hatalmas látóhatárt. Gondoltam, hát így lehet átvészelni, egy grafitceruzával, kis papírral a kegyetlen bizonytalanságot... A túlélésre a remény adott készetetést, hogy megrajzolja a hegyeket. Azért volt ez fontos felfedezés nekem, mert ott kezdtem el először készíteni az útirajzokat."4

 

Önarckép Ülő akt
4. kép. Önarckép, 1956. 5. kép. Ülő akt, 1959.

 

Amikor három hónap után visszatért a család, szombathelyi lakásukat, üzletüket kifosztva találták, az édesapát, Habetler Kálmánt pedig nem sokra rá hamis vádak alapján elítélték és bebörtönözték.5 Az apának egy ügyvéd ismerőse révén sikerült tisztáznia ártatlanságát, így később visszakapták a belvárosi üzletüket, amely a családnak az államosításig a kenyeret biztosította.

Habetler Márta a kereskedelmi érettségi után három évig ebben a családi üzletben dolgozott. 1948-tól, munkaidő után elkezdett járni a Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskola foglalkozásaira. Itt ismerkedett meg Szabó Ferenc takarógyári statisztikussal, akivel 1950-ben házasságot kötöttek. Nem sokkal később államosították a családi üzletet, így Habetler Mártának új munkahelyet kellett keresnie. Férje vállalatánál, a takarógyárban tudott elhelyezkedni dekorációsként. Ez a munkakör közel állt a művészethez, így kárpótolta valamelyest a sérelmeket, amik a fiatal művészt és családját érték.6 Habetler Márta képzőművészeti munkássága ekkor és itt indult.7

 

A Sorok patak Zsennyénél Önarckép Szabó Ferenc
6. kép. A Sorok patak Zsennyénél, 1952. 7. kép. Önarckép, 1952. 8. kép. Szabó Ferenc, 1956.

 

A mára legendássá vált Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskola időszaka a Vas megyei képzőművészet egyik, sajnos rövid életű fénykora volt. "Köszönet azoknak, akik képesek voltak abban a bonyolult, háború utáni években összehozni művészeti érdeklődésű fiatalok csoportját. Kiváló rajz- és festőtanárok voltak. Kiharcoltak némi támogatást a működésünkhöz. Rajzlap, ceruza, bak a Faludy Ferenc Gimnáziumból került, ahol akkoriban orosz kórház működött."8 Az organizátor vitathatatlanul Radnóti Kovács Árpád (1902–1977) volt, de Burány Nándor (1893–1965) személye is legalább ilyen fontos. Mindkét művész áttételesen nagybányai iskolázottságú volt, hisz az ő tanáraik mind megfordultak az új magyar művészet bölcsőjénél. A stafétaként így tovább adott látványelvű festészetük termékenyítően hatott a szabadiskola növendékeire. Az iskola nyaranta kiköltözött Zsennyére, a műtermi stúdiumokat felváltották a plein air tanulmányok. Zsennye így vált "vasi Nagybányává", sajnos csak néhány évig, mivel 1953-ban a kastély a Művészeti Alap kezelésébe került át.9

 

Borospince Felsőcsatáron Felsőcsatár Akt
9. kép. Borospince Felsőcsatáron, 1958. 10. kép. Felsőcsatár, Bogdán 1959. 11. kép. Akt, 1959.

 

Sz. Habetler Márta festészetében is kitapintható, hogy a portrékban és az emberábrázolásokban inkább Radnóti Kovács Árpád, míg a tájképfestészetben inkább Burány Nándor instrukcióit követte.10 Saját festői nyelvének és képi világának kialakulásában a tanárok és mesterek mellett ösztönös adottságai is közrejátszottak, sajátos képalkotó készsége a gyermekkor élményvilágából táplálkozó belső látásra és emlékezésre épül.11

 

Nagyapám a csatári udvaron Ondód
12. kép. Nagyapám a csatári udvaron, 1962. 13. kép. Ondód, 1962.

 

Mindemellett azonban az is jól megfigyelhető – hasonlóan a két háború közötti magyar festészet alakulásaihoz –, hogy a nagybányai szemlélet hogyan itatódik át a magyar vidék szociológiai tartalmaival, hogy szívódik fel a magyar valóság ebbe a tisztán esztétizáló plein air festészetbe. Habetler Márta esetében pedig a vasi nemzetiségi falvak zárt, magára hagyott mikrovilága miként örökítődik át az utókor számára. A fiatal művész igazából ebben a világban érzi otthon magát, felelevenednek gyermekkori emlékei, élményei – festészete "hazatalál". Az önmagára találás eufóriája hatja át ezen műveit. Hihetetlenül sokat és könnyen dolgozik. Visszatekintve fél évszázada készült önvallomásos, alanyi műveire, csupán az a felfoghatatlan: vajon kinek "árthatott", kinek volt "útjában", hogy fokozatosan kiszorították a pálya szélére, majd annak elhagyására kényszerítették?

Ha ebben az időben kitekintünk a Kárpát-medencére, Erdélyben Zsögödi Nagy Imre (1893–1976), Korondon Páll Lajos (1938–2012) ugyanennek a "hazatalálásnak" hozadékaként alkotta meg maradandó értékű életművét; miért ne lehetett volna ezt megtenni itt a nyugati végeken is? Ráadásul a két erdélyi művész munkásságához képest Habetler Márta festészete eredendően női természetű. Világlátásában, életszemléletében nem a toposz-szerűen ismert "gazda", férfias szemlélet az uralkodó abban, hanem "Magna mater", a leányos, asszonyos elköteleződés. Ilyen tekintetben pedig szinte nem is találunk festészetünkben hozzá hasonlítható oeuvre-t. Persze lehet, hogy pont ez volt szerencsétlensége, mármint, hogy nem nadrágot, hanem szoknyát viselt. A paraszti kultúra ilyen mérvű reáliáit "asszonynép" nem láthatja át, nem örökítheti meg. Pedig Sz. Habetler Márta éppen ezt tette, ráadásul sokszor férfiakat megszégyenítő módon.

 

Udvarrészlet Késő délután ősszel Kapáló asszonyok
14. kép. Udvarrészlet, 1963. 15. kép. Késő délután ősszel, Sé 16. kép. Kapáló asszonyok

 

Ezért kerít hatalmába bennünket oly gyakran képei láttán, a József Attila által megfogalmazott déjà vu érzés: "Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve / nézem, amit meglátok hírtelen. / Egy pillanat s kész az idő egésze, / mit százezer ős szemlélget velem. / Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, / öltek, öleltek, tették, ami kell. / S ők látják azt, az anyagba leszálltak, / mit én nem látok, ha vallani kell. / Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. / Enyém a múlt és övék a jelen. / Verset írunk – ők fogják ceruzámat / s én érzem őket és emlékezem."12

 

Krumpliszedők Tél
17. kép. Krumpliszedők, 1973. 18. kép. Tél, 1975.

 

A kérdés tehát továbbra is az: miért nem látták ennek az életműnek az értékeit a kortársak, és miért nem látja az utókor? Egy korábbi írásomban értékátörökítési válságról szóltam (TÓTH Csaba: Érték-átörökítési válság Vas megyében. In: Vasi Szemle, 2014/5. 563–571. old.); itt most konkrétan megtapasztalható mindez, hisz Sz. Habetler Márta festészete, miután itt értő szemekre nem talált, a világ minden tájékára szétszórattatott, külföldre került, kezünkből valószínűleg örökre kiesett immár, hisz másoknak mégiscsak volt hozzá szeme. Pedig igazán a miénk kellett volna, hogy legyen, hisz nekünk készült, de mi nem tartottunk rá igényt.

   

KÉPJEGYZÉK

Kislányként édesanyjával Felsőcsatáron, családi fotóalbum – a művész tulajdona

A diáklány, családi fotóalbum – a művész tulajdona

Burány Nándor Zsennyén tanítványai közt, 1951 – a művész tulajdona

Önarckép, kréta, papír, 1956 – a művész tulajdona (a művész fotója)

Ülő akt, ceruza, papír, 1959 – a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményének tulajdona (a szerző fotója)

A Sorok patak Zsennyénél, 1952 – Magántulajdon (a művész fotója)

Önarckép, olaj, karton, 1952 – V. B. K. GY. (a szerző fotója)

Szabó Ferenc, olaj, vászon, 1956 – a művész tulajdona (a szerző fotója)

Borospince Felsőcsatáron, olaj, karton, 1958 – Wolfgang Eberl (Leibnitz) tulajdona (a művész fotója)

Felsőcsatár Bogdán, olaj, karton, 1959 – ismeretlen helyen (a művész fotója)

Akt, olaj, karton, 1959 – Solti Ferenc (Szombathely) tulajdona (a művész fotója)

Nagyapám a csatári udvaron, olaj, karton, 1962 – ismeretlen helyen (a művész fotója)

Ondód, olaj, vászon, 1962 – ismeretlen helyen (a művész fotója)

Udvarrészlet, olaj, karton, 1963 – ismeretlen helyen (a művész fotója)

Késő délután ősszel, Sé, olaj, vászon, 1965 – ismeretlen helyen (a művész fotója)

Kapáló asszonyok, olaj, farost, 1969 – ismeretlen helyen Svédországban (a művész fotója)

Krumpliszedők, olaj, farost, 1973 – ismeretlen helyen (a művész fotója)

Tél, olaj, farost, 1975 – ismeretlen helyen, (a művész fotója)

   

JEGYZETEK

1 Egy személyes beszélgetésünkkor elhangzott önvallomás.
2 Az első kísérlet 1964-ben történt, amikor átszervezték a hazai képzőművészeti élet szervezeteit, és így a régi módon már nem lehetett kiállításokon szerepelni. "Az Alap-tagsággal nem rendelkezők kiállítást ne tarthassanak." A második tíz évre rá, 1974-ben. A harmadik próbálkozás a legérdekesebb, mivel ekkor már egy új lépcsőfok lépett életbe a tagfelvételi procedúrában. Előzetesen a Képzőművészek Szövetsége (elvileg a Művészeti Alapnál magasabb rangú szakmai szervezet) területi szervezetének kellett véleményezni a tagfelvételi kérelmeket. Wehner Tibor támogatta is a tagfelvételi kérelmét, ám mégis a fővárosi plénum, ezt felülbírálva, a következő határozatot hozta: "A Bizottság értékeli az öntevékeny mozgalom keretében folytatott tevékenységét, de amennyiben a bemutatott műveknél a művészi megvalósítás az amatőr jelleget nem haladja meg, úgy a jelentkező felvételét nem javasolja… A fentiekben rögzített bírálati elvek érvényesítésével a Képzőművészeti Szakosztály Vezetősége felvételi kérelmének elutasítását azzal indokolta, hogy az Ön által bemutatott munkák művészi, szakmai színvonala az előbbiekben meghatározott követelményt nem érte el, ezért természetesen kénytelen volt negatív döntést hozni." A szövegnek vannak sablonos és egyáltalán nem sablonos részei. Mintha valami közeli informátor vagy súgó tájékoztatta volna a Bizottságot a pályázó helyi specialitásairól, netán érdemeiről. (Sz. Habetler Márta szervezte sokáig a modelleket a Derkovits Körben, ma úgy mondanánk demonstrátor volt.)
3 Sz. Habetler Márta élete és művészete címmel, Babócs Miklós 2006-ban készített 64 oldalas szakdolgozatot, amiben 128 műnek a fényképét és egyéb dokumentumokat is közölt. A dolgozat nem került megvédésre, így kézirata csak a művésznél található meg.
4 BABÓCS Miklós, szakdolgozat, 7. old.
5 A vád szerint az édesapja tagja volt a Volksbundnak, ami természetesen nem volt igaz. Elég volt a német nemzetiséghez való tartozás, hogy a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák arra, aki útban volt.
6 Erről a munkahelyről ment nyugdíjba. A dekorációs munkák mellett (ami a Rákosi-korszakban gyakorlatilag politikai propagandagyártást jelentett) később tervezési feladatokat is kapott.
7 "Szobrász akartam lenni..." – (gom) Vas Népe, 2002. 01. Sz. hely – A szobrászatban előbb Surányi Unger Károly, majd Farkas János baráti tanácsait követte. Az 1956 után külföldre távozó szobrászművész mintázófáját is neki ajándékozta, az emigrációból pedig levelekben számolt be neki életútjáról.
8 BABÓCS M. id. m. 9. old.
9 Az 1953-as szabotázs után még egy szoba papírforma szerint a vasi művészeké maradhatott a kastélyban, ám ez állandó konfliktusforrássá vált, mígnem 1959-ben mindez végleg megszűnt.
10 Ez más tanítványok munkásságában is megfigyelhető, pl. Benkő Katalin (*1934), Benkő László (1926–2003), Gerencsér Erzsébet (*1930), Káldy Lajos (*1922), Nagyabonyi Vargha Károly (1904–1974) vagy Szakács László (1909–1990).
11 A képi emlékezés, az emlékező festészet Egry József szerint: "A természetben látottak festői lényege csak emlékekben alakulhat ki." Egry Breviárium – Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1975. 161. old.
12 JÓZSEF Attila: A Dunánál