NÉMETH ISTVÁN PÉTER

 

 

EGY TELJESEBB WS-PANNÓ FELÉ

LŐCSEI PÉTER: WEÖRES-MOZAIK

Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2014. 344 oldal

 

 

Weöres Sándor portréja rakódik ki mozaikdarabokból Lőcsei Péter könyvében, aprólékosan, de tarkán és fényesen, mint valaki mitológiai hős alakjának az arcképe a Szent Márk téren, aki nem éppen próféta volt, de egy szelíd és befogadó természetű hőstelen hős. Lőcsei Péter (a továbbiakban LP) szavaival: aki a szeretet, az önmérséklet, az egoizmus kordában tartását vallja a tiszta létezés alapjának, a világ megtartó erejének. Weöres Sándor (a továbbiakban WS) hiszen mindenre csodát csak úgy fölfirkált: cetlikre, borítékok hátoldalára, de még sajtpapírra is. Meghitt családi együttlétekben, barátai otthonában hagyta – dedikációk, beszélgetések, rögtönzések színe alatt – azokat a szellemi dirib-darabokat, amelyek nélkül bár amúgy is maradandó és kikezdhetetlen lenne a költő életműve, de emberi-művészi öröksége bizonnyal szegényebb volna. Meg kell hát becsülnünk minden levelét, magnófelvételét vagy fényképét... Ahogy LP is tette. S ahogy könyvvé komponálta gyűjtését. (Második opusza ez már WS-ról. Az első Szombathelyi emlékpohár címmel jelent meg 2007-ben.) Lássuk csak, hogyan is állt össze a szerző pannója a Mesterről az új, Weöres-mozaik című, kötetében!

A legnagyobb szeretetettel a győri kamaszdiák, WS portréja maga az édesanyja, Blaskovich Mária leveléből rajzolódik ki. Az anyai gondoskodás és jóság forróságának semmiféle megnyilatkozása nem lehet túlzás, ezt még Ottliktól megtanultuk. Arra azonban itt döbbenek rá, hogy még a groteszk is elveszti grimaszát, s mosollyá békül, amikor csupán a látszólag jelentéktelen tárgyakról szóló sorokhoz érünk: "Reméljük nincs semmiféle bajod. – A gallérjaidat átvitted a pucerájból? Nem-e feledkeztél meg a Raum néni uzsonnájáról? – Apával együtt sokszor csókol szeretettel: Mamád."

Vagy ott van például egy konkrét seregszámla, ami Csöngéről megy a már nem kis diák WS után Pécsre: "Édes Cinám! Itt küldöm a holmidat. A ruha jegyzékben igazítsd ki, hogy nem 8, de 12 gatya van Veled és nem 8, hanem 9 zsebkendő és cipő is 4 pár és nem 3. Valamint a fejpárnád és az öreg téli kabát is ott lesz. Hajhálót [kiemelések e levélből tőlem: NIP], papucsot, zsilettet, hajkefét is megtaláltam, most elküldöm, meg a suspensort is, hátha szükséged lesz rájuk. A papucs és a netz egész biztosan kell, de hát itthon felejtettük..."

Nehéz megállni nevetés nélkül, hogy a szórakozott, lehet, nem is egészen e földön járó költő (ez nem vonatkozik valóság-verseire természetesen!) ennyi mindent otthon felejt, ráadásul még a hajhálóját és a papucsát is... S egyszerre csak e pitiánernek tűnő, szinte komikus életrajzi adalék, a trivialitás is kulcs lehet az életmű szempontjából WS egy-egy verssorához. Már pedig ez történt. Édesanyja alig tudja elképzelni, mit kezd fiacskája a 'netz' nélkül. Hogyan tér nyugovóra a hajháló nélkül, amikor az "egész biztosan kell". Honnan gondolom? Mert az életmű felől érkezik a magyarázat, s e levélsorok által megértjük az Ócska sírversek című ciklus befejező versszakát is, ami WS saját epitáfiuma:

 

(Itt nyugszik W. S.)
 

Mántikaténi katá... Már arcod esőben elolvad,

hűs földben kisimul csöngei boglya hajad.

Mit bánod már, hogy sohasem szívleltek a lányok,

tündér sem szeretett, messze szaladt valahány:

hogyha facér lépted vígan kocogott a sikátor

macskafejes kövein: gilkili-gilkili gunn –

Téged az istenek is tréfájuk végire szántak,

könnyű falat voltál mindig a föld kerekén.

Frászkarikán szánkáz kutyafarka varangyos a banda

hij-csóré-héláh! Béke legyen porodon!

 

Tehát azért kellett annyira az a netz, az a hajháló, mert a költő csöngei boglya haja reggelente nem hogy kisimult volna, hanem elgondolható, úgy állt, mint Isten puskája. A költő még ironikus sírversébe is egy ilyen ébredés utáni, álmokat követő torzkép egészül ki éppé, öngúnyrajz tevődik komolyan jóvá, mulatós muzsikává oldódva, s a temető csöndjével ellenkezve – nagyon harsányan. Nem is olyan távolról Ady-reminiszcenciaként is fölfogható: Milyen szép halott leszek. (Ady e versében 'megszépül szatir-arcom' soránál hexameter-végi kólonnal él, amire WS szabályos – nem csupán ugyanazon – adóniszi versmuzsikával és mondatszerkesztésével rá is játszik: 'kisimul csöngei boglya hajad'.) Ugyanis Ady után szintúgy léttragédiákról beszélt; magányról, örökös kitaszítottság érzésről, kafkai szorongásokról. Csak éppen az istenek nevetésével (szómágiás varázslattal) nyelette el a siralomvölgy megaláztatásait. Hát ennyit a hajboglya netzéről.

WS oeuvre-jének prózai szeletét korántsem becsülném le, még a lírai életmű egészéhez viszonyítva sem, ám örülök annak, hogy versírói kedvét és erejét nem forgácsolta szét a regény, a novella, a tanulmányírás rabszolgamunkája. (LP ívnyi terjedelemben közelíti meg WS prózáját.) Takáts Gyula költői univerzumát verseivel egyenértékű regényei – az ifjúságiak is! –, novellái, irodalmi és néprajzi esszéi teszik teljesebbé. WS prózája nem feltétlen emelkedett önnön költészete szintjére, rangjára. S ez nem a WS-próza szegénysége és általam való alulértékelése, ellenkezőleg, a WS-líra gazdagsága és dicsérete. LP, aki az egész W-mozaikban nem ítélkezett ennyit, mint emitt én (hagyta, hogy az egybegyűlt ismereteinek a tényei beszédesek legyenek a külön kommentárjai nélkül is), ám súgott ilyen axiomatikus megállapításaimhoz: "[WS] prózai terveit hosszú ideig dédelgette..." és "...rövid ideig irodalomtörténet-írói, sőt újságírói tervek foglalkoztatták (120, 124. old.)" Ha a műfajokkal lehetne társalognom, azt mondanám az Epikának, hogy nem bocsájtottam volna meg neki, ha miatta vont volna több időt el a Lírától. A harmadik, a Dráma előtt, csöndben, de a verseknek kijáró tisztelettel emelném meg a kalapom: Adj' Isten, Bolond Istók bácsi!

WS mestert, mint publicisztikát művelő költőt valahogy úgy tudom elképzelni, mint Pilinszkyt, aki nagy költő és gondolkodó, sőt nyelvi formaművész is maradt evangéliumi esztétikájának mércéjéhez igazodva a cikkeiben.

Sok száz recenzióra, műelemzésre vagy riportkészítésre (kérdezőként) mégsem volt WS-nek indíttatása vagy ösztönző szeszélye. Nem alkalmazkodott a fórumok irányítóinak elvárásaihoz, például – LP könyve szerint – a Nyugat számára kedvére tartott enumerációt a vasi költők fölött, hiszen néki e szemle volt a legfontosabb. A rangos periodikának, nyilván, nem. Pável Ágoston költészetéről annyi szeretettel és empátiával írt, hogy nem vált volna WS-ból jó kritikus. Feltehetően ezért sem született egy évtized alatt Babits orgánuma számára egyetlen tucatnál már több könyvismertető.

Ha mégis irodalomtörténész válik WS-ból, a tanulmányaival járt volna úgy, mint verseivel. Mindegy, milyen témáról, mekkora formátumú szerzőről szóljon, külön – és azokra, de nem önmagára jellemző, saját tengelyű – világokat teremtett volna. A Három veréb hat szemmel című antológiájában (irodalomtörténetében!) annyi jót mondott az alkotóinkról, mint aki mindegyik sorsát átélte, értette, és igen szerette. Nem a tekintély, hanem az élettisztelet motiválta cselekedeteit, mivel nem csupán elsüllyedett ősvárosok, birodalmak térképvázlatait álmodta, nem csak a félálom írója volt, hanem a szeretetet gyakorló sültrealistája is. S hogy Domokos Mátyás WS-t jellemző szava ('sültrealista') epithétonná lett, azt az bizonyítja, hogy LP W-mozaikjának ezen oldalain háromszor bukkan föl e jelző! (A 160., 178. és 181. oldalon!)

LP az elmúlt évtizedre is visszapillantott, a Mester 90. születésnapjáig, hogyan ünnepeltük – már akkor – mint klasszikust! S minden bizonnyal a két legfontosabb emlékműről ír, amit a szobroknál elevenebb mementóként kaphat alkotó: Tüskés Tibor és Domokos Mátyás WS-könyvéről írott recenzióit helyezte kötetében egymás mellé LP. A két könyvismertető egyúttal a WS-nak emléket állítók emlékezetét igyekszik őrizni. Egymás lángjában égünk – ne feledjük a Mestert! LP nem feledte. Tüskés Tibor a baranyai város és WS kapcsolatát örökítette meg: "Pécs a Magyar Orpheus halála után is ápolta a Weöres-hagyományt." (Weöres és Pécs. Pécs, 2003.) Domokos Mátyás A porlepte énekes címmel adta közre a WS-ról szóló lektori jelentéseit, tanulmányait és emlékeit. Előzőleg DM szerkesztett WS-ről Magyar Orpheus címmel emlékkönyvet (Budapest, 1990.). Szomorú, hogy a WS-ral kézfogásközelben élő tudós barátok nem érték meg a WS-centenáriumot, következésképpen már helyettük is jót kell állniuk az ifjabb kutatónemzedék képviselőinek. Anélkül, hogy belelapoznék most újra e könyvekbe, hadd csodálkozzak rá DM címadásaira, amelyek feltehetően azért is igen tetszettek volna a Mesternek, mert ellentétpárba állíthatók, mégis, csodálatosan – éppen ezáltal – festik le WS alakját:

 

Magyar Orpheus <=> a porlepte énekes

 

Pálóczi Horváth Ádám szabadkőműves álneve Arion volt, Orpheusznak Kazinczyt szólították. Utóbbi fentebb stíljét hallom ki a Magyar Orfeusz beszélő névből, s illik WS-ra. A porlepte énekes pedig először dunántúli, alföldi vagy még messzibb tájak vándoraként jelenik meg előttem. Van benne valami pórias. Egy népi, sőt népmesei alak is lehetne ilyen. S szintén illik WS-ra...

A W-mozaik című könyv másik felének a címe Domokos Mátyás emlékezetére lett Ugyanarról másképpen. Amúgy a kötet másik, második tömbjének tartalmát is lefödi, s LP így tiszteleg WS-kutató elődje, példaadója előtt, hogy annak 1977-ben megjelent, esszéket és kritikákat tartalmazó könyvének címét vette kölcsönbe-örökbe. (E DM-kötetben látott napvilágot DM képzelt beszélgetése WS-ral.)

Izgalmas, már-már krimibe illő (írom azért, mert akár Babits, magam is szeretem a jó detektív-regényfélébe (def. Babitstól) illő nyomozásokat a költők után. LP hol egy, hol két ismerőst faggatott WS-ról. A beszélgetésekről magnetofonnal hangfelvételt készített, sőt a dialógusok szerkesztett változataiban gyakorta utal, hogy a készülék elindítása előtt miről volt szó már.

Az első beszélgetésekre Piliscsabán, majd Győrött került sor. Hanauer Zoltán és testvére, Sára néni idézte föl a rokonok közül WS életének eseményeit, dokumentumaik közül pedig fényképeket, képeslapokat és leveleket mutattak meg LP-nek, aki tovább osztotta e kincseket. LP érdeme, hogy nem csak a dialógusok gördülékenyebbé tétele miatt, hanem fontos (filoszoknak közérdekű!) információk megerősítése céljából is gyakran fölhasználja, közli a beszélgető partnerekkel saját értesüléseit. Nem csupán olvasmányélményeiből merített tudására támaszkodik, hanem pl. a Vas Megyei Levéltárban talált, újonnan fölfedezett adatokkal segíti az emlékezőket. Nem passzív hallgató, s nem a hangrögzítő készülékében bízó interjúkészítő. Volt, hogy a vele megosztott leveleket olyan posták fölolvasásával viszonozta, amelyeket a kérdezettek nem ismerhettek. (Pl. WS következő, elhangzott levélsorai Rainer Maria Rilke levélprózáinak értékével vetekednek: "Mi megvagyunk egyformán, egészségben és boldog egyhanguságban, amíg valami zivatar tovább nem lódít bennünket. Vannak az életben ilyen miniatűr örökkévalóságok: néhány esztendő szinte bekeretezett mozdulatlanságban, mint az ősapa-ősanya képe a falon" (LP fölolvasta WS rokonai körében. 199. old.).

Takács Jenő zeneszerző és felesége (Pasteiner Éva) Cinfalván, az ausztriai Siegendorfban fogadták LP-t. Első emlékeiket WS-ról már korán, ifjúságukban szerezhették. Ugyanis WS mutatta be egymásnak őket, azzal vette kezdetét az életre szóló szép kapcsolat. Az elsők között Takács Jenő számára vált nyilvánvalóvá, hogy WS úgynevezett inverz életmódja (az éjszaka volt néki a legalkalmasabb az alkotásra, mint a fiatal Babitsnak) és könyvtárigazgatói beosztása hogy finoman mondjuk, nem harmonizálnak egymással. Viszont WS művészi kaliberét is egészen fiatalon fölismerte: "...Sándornak olyan művészi ösztöne volt, hogy ha nem is foglalkozott direkt zenével, zeneesztétikával, azért ő érezte, mi a jó zene, és mi nem az. Egyike volt az igazi zseniknek, akikkel személyesen találkoztam." A zeneszerző írt muzsikát A holdbéli csónakos című színpadi művének betétdalaihoz, azonban a második világháború lehetetlenné tette az ősbemutató megtartását Székely György rendezésében. (217–227. old.)

Az irodalmi riportot mint műfajt nem csak a kérdezett teheti emlékezetessé. S hadd ismerjem el itt e kijelentéssel LP erényét. Az idős és beteg Somlyó Györggyel készített beszélgetésnél ugyanis LP-nek kellett – a körülmények miatt – a legtöbbet bizonyítani felkészültségéből. Segítségül, hogy az idős és beteg költő fontos közlendőket bízhasson önmagáról, a korról és a WS-ral való barátságáról: utolszor és hitelesen: "Sokra becsültem, talán nem túlzás, a legtöbbre." (Mintha hexameterbe fogna itt legszívesebben Somlyó, vagy legalábbis Janus Pannonius Laus Pannoniae-epigrammájába kapcsolódna bele: Sokra becsülnek már...)

LP bevallotta Somlyónak, hogy a Harmadik nemzedék című versből (megjelent SGY Palimpszeszt-kötetében Bp. 1990. Orpheusz Kk. 106. old.) a legkedvesebb számára az a két időmértékbe öntött sor, amely a Nyugat harmadik hullámában érkezőket megnevezi, fölsorolja:

 

"ha csak kimondom e címeket összefut a költészet édes nyála a számban

S a versek alatt a maguktól fúzionáló csillagnevek

VAS RADNÓTI WEÖRES KÉPES DEVECSER(R)I TAKÁCS ZELK

HAJNAL JANKOVICH ÉS JÉKELY VÉSZI DSIDA

mutatták hogy nem vaksors hanem titkos gravitáció rendelte egymáshoz őket"

 

(Kéznél volt a kötet, amit LP vitt magával SGY-höz.)

 

LP-nek ugyancsak tornáztatnia kellett memóriáját a következő beszélgetésben is, hiszen akkor meg a testvérmúzsák közül a festő Papp Oszkárral készített interjút. Filológiai adatok tömkelegével segítette a macskabarát képzőművészt emlékezéseiben. (Illés Árpád WS-illusztrációit csak úgy sorolta egymásutánjában: "Az Elysium és a '68-as Merülő Saturnus borítóját tervezte. A teljesség felé kötet belső rajzait is ő készítette." Vagy éppen egy WS-szobor-karikatúrát kellett hirtelen identifikálnia LP-nek: "Nem egy terrakotta karikatúra? Annak a fotója szerepel a Weöres-képeskönyvben. [Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben. Bp. 100. old. LP"] A fejezet nem csupán WS és a macskák barátságáról ad megkapó nóvumot, de azt is megtudjuk, hogy az Éjszaka csodái című versben WS társa Solymos Ida volt.

A könyvben az interjúk úgy sorakoznak egymás után, hogy WS életének és munkásságának szakaszai, állomásai a fiatalkoriaktól egészen az őszikék idejéig kronológiai rendben egyre többet és teljesebbet mondjanak. Lengyel Balázs szintén kézfogás közelben volt WS-ral, s esszéírói és irodalomszervezői (folyóirat-szerkesztői) tevékenységéből fakadón számtalan emlékkel, életrajzi adalékkal szolgált LP számára. LP a LB-zsal készített interjúját 2006 májusában rögzítette. LB első mondataiból összeálló expozíciója előrebocsátotta: "Régi emlékek frissültek fel." Mintha csak a szürkebarátot iddogáló fürge barátok szellemi összejövetelei keltek volna életre kicsit – úgy sorolta elő LB a Márciusi Front zászlóbontásától az Újhold mind a hét megjelent számáig az ifjúság pillanatait. A legendás folyóiratban nem szerepelt versével WS, de ott két írás is napvilágot látott róla. LB ugyan elhárította LP dicséretét (ti. hogy esszéiből és könyvismertetéseiből egész WS-ról szóló kötet kerülhetne ki, ám most ahogy előszedem LB könyveit – legyünk igazságosak – nem volt túlzás, sem olcsó tiszteletkör LP részéről a felvetés).

Végül hadd utaljak vissza W-mozaikjának 177. oldalára, amelyen a következőket írta LP Tüskés Tibor nagyszerű Weöres és Pécs című könyvéről: "A jó könyv az öröm mellett gyakran hiányérzetet kelt bennünk, ötletet ad, munkára sarkall. Tüskés Tibor és az általa szerkesztett kötet akarva-akaratlanul ilyen ösztönzőként figyelmeztet bennünket..." Ezeket a sorokat hagyom visszhangzani bennem, hogy velük ajánlhassam az Olvasóknak és Versszeretőknek LP, azaz Lőcsei Péter új könyvét a Mesterről!