Vissza a tartalomjegyzékhez

10. évfolyam 4. szám
A. D.
MMIX

Hirschmann, Vera-Elisabeht: Horrenda Secta. Untersuchungen zum frühchristlichen Mondanismus und seinen Verbindungen zur paganen Religion Phrygiens.
Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 2005. (Historia Einzelschriften - Heft 179.) 168 old.
A korai egyházon belüli mozgalmak, illetve szellemi irányzatok egyik legkorábbi és részben napjainkig is ható megnyilvánulása volt a montanizmus, ez a Kr

A korai egyházon belüli mozgalmak, illetve szellemi irányzatok egyik legkorábbi és részben napjainkig is ható megnyilvánulása volt a montanizmus, ez a Kr. u. 2. századi Nyugat-Kis-Ázsiából kiinduló, majd közel négy évszázadon át tartó, magát „új próféciának” nevező mozgalom.[1] Alapítója, a „prófétaként” fellépő phryg Montanos azt hirdette, hogy általa nyilatkozott meg a Lélek, hogy ő a Paraklétos – a Jézustól János evangéliumában megígért,[2] bátorítóként, tanítóként és szószólóként elküldött ’másik Pártfogó’.[3]

A megtérése előtt talán „pogány” papként, Apollón, vagy Kybelé papjaként tevékenykedő Montanos által elindított, túlzó aszkézist követelő és a világ közeli végét hirdető mozgalom kezdetben Közép-Phrygiára korlátozódott. Rohamos térhódítása csak akkor vette kezdetét, amikor Montanoshoz két nő – két hasonlóan „prófétai” képességekkel bíró asszony –, Maximilla és a forrásainkban többnyire Priskának nevezett Priscilla[4] is csatlakozott. Maximilla valamikor Kr. u. 178/179 körül bekövetkezett halála[5] jelentette a montanizmusnak, ennek a Kis-Ázsián túl is gyorsan terjedő, a Kr. u. 3. század elején pedig már a római Észak-Afrikában is kimutatható – eszkatologikus-khiliasztikus, illetve pneumatikus-enthúziasztikus mozgalomnak az első szakaszát.[6]

 

(I.1.) A 19. század első és második felében, majd a 20. század első harmadában tevékenykedő kutatók összegzései és problémafelvetései óta – különösen A. Neander[7] és (G.) N. Bonwetsch,[8] illetve – P. De Labriolle[9] és W. Schepelern[10] munkáinak megjelenése óta, hogy csak a legjelentősebbeket emeljük ki itt – mindinkább előtérbe került a montanizmus jellegének a meghatározása. Nevezetesen az, hogy minek is tekintsük ezt az egy időben az egyház egységét is fenyegető,[11] egyházon belüli mozgalmat;[12] miként határozzuk meg annak alapvető törekvéseit, és hol keressük kialakulásának gyökereit.

 

(I.2.) A montanizmus jellegének meghatározásánál az egyik legnagyobb problémát a források hiánya jelenti, illetve azok tendenziózus egyoldalúsága. A konstantinusi fordulatot követően az egyház mind következetesebben törekedett az „eretnek” nézeteket valló keresztény szekták iratainak megsemmisítésére, így a montanista iratok megsemmisítésére is.[13] Így a montanista próféciák tartalmáról, amiként mozgalom törekvéseiről, belső szervezetéről és a montanista gyülekezetek hitéletéről is – néhány kivételtől, így az élete második szakaszában (Kr. u. 208 körül) montanistává lett Tertullianus közléseitől eltekintve – csak a montanista eszmékkel élesen szemben álló orthodox egyházi szerzők írásaiból értesülünk.[14]

 

(I.3.) Mindez esetenként tág teret biztosít a különféle értelmezéseknek. A korai egyház történetén belül elfoglalt jelentőségének megfelelően ezért korunkban is időről időre megújuló érdeklődéssel vizsgálta meg a montanizmus meglehetősen összetett kérdéskörét a modern kutatás. Ebbe, az újabban K. Alandtól[15], illetve Th. Baumeistertől[16] megkezdett, majd monografikus szinten A. Strobeltől[17] és W. Tabberneetől[18] folytatott vonulatban illeszkedik Vera-Elisabeth Hirschmann az alábbiakban recenzeált munkája.

 

(II.1.) A kutatási témája iránt elkötelezett, agilis szerzőnő – akit korábban (2006 novemberében) személyesen is megismerhettem egy heidelbergi látogatásom során – egy időre (a 2003-as évben) tagja volt annak a régészeti expedíciónak, amely a montanista mozgalom központjának tekintett Pepuza feltárását végezte, néhány évvel a hely megtalálásához (azonosításához) vezető események után.[19] Részben ez indokolja Hirschmann érdeklődését az előbb doktori disszertáció formáját öltő[20], majd – a szükséges átdolgozással és kiegészítésekkel – könyv formájában is megjelentetett téma iránt (vö. 12 sk.).

 

(II.2.) A német kutatónő, aki a széles nemzetközi elismertséget élvező tudós, Peter Lampe vezetése alatt álló heidelbergi Theológiai Szeminárium (Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg, Theologische Fakultät) oktatójaként jelentette meg monográfiáját, korábban is publikált ebben, az általa már régóta kiemelt figyelemmel kísért témakörben (l. 12. és 154.). Három fő részre osztott munkája első egységét a montanizmus kutatásával kapcsolatban felmerülő kérdéseket, közelebbről a kutatástörténetet, illetve a téma megértéséhez nélkülözhetetlen előzetes információkat tartalmazó bevezetés adja (I: Einleitung; 13-22.). Ezt követi a második rész (II. Die Neue Prophetie; 23-53.), ahol a téma vizsgálatához szükséges források értékelő felsorolása mellett (23-30.) az „új próféciának” is nevezett montanista mozgalom kibontakozásának időpontjáról (II.3: Das Entstehungsdatum der Neuen Prophetie; 41-49.), valamint a mozgalom kezdeményezőiről, Montanosról, Maximilláról és a kötetben következetesen Priscilla néven említett Priskáról olvashatunk (II.4. Die Initiatoren; 49-53.). Munkája ezen részeiben a szerző nem mutat fel új kutatási eredményeket, ám a már eddig is ismert elemeket tömören és jól összefoglalja, ügyesen csoportosítva a máshonnan már ismert megállapításokat, illetve az ezek alapjául szolgáló tényeket (l. küln. 43.). Ugyanez mondható el a második rész szerves tartalmi elemét alkotó ’kitérőről’ (II.2 Exkurs: Der Montanismus Tertullians; 30-41.)[21]

 

(II.3.) V.-E. Hirschmann munkájának érdemi részét a könyv harmadik része képezi (III.1-7: Suche nach den Wurzeln; 54-138.). A szerző itt az Imperium Romanum egyik legfejlettebb területének számító Asia provincia peremén elhelyezkedő szegény és jobbára falusias nyugat-kis-ázsiai régió, (Közép-)Phrygia sajátos vallási viszonyaiba ágyazva mutatja be a montanizmus történeti fejlődését (l. küln. III.1-2; 54 skk; 67 skk.), úgy, hogy mindeközben részleteiben is megvizsgálja a mozgalom egyes, Phrygia „pogány” kultuszaival párhuzamba állítható elemeit (l. küln. III.3: Die montanistische Prophetie; 74-90. és szervesen kapcsolódva ehhez: III.4: Auswertung; 90-99; továbbá III.5: Die montanistischen Prophetinnen; 99-119. és III.7: Die Organisation der Neuen Prophetie; 123-138. ).

A problémát itt – mint fentebb már jeleztem (l. az I.2. §-t) – a források szinte teljes hiánya, illetve a rendelkezésünkre álló források tendenciózus volta jelenti. Még az élete második felében montanistává lett Tertullianus is zömmel a mozgalom számára legfontosabb aspektusával, a montanizmuson belüli hitelvek és a mindennapokra előírt magatartásformák szigorú követésével foglalkozik.[22]

 

(II.4.) Hirschmann vizsgálódásai során azt az alapvető szempontot érvényesíti, miszerint a montanizmus vallásos gyakorlatában megannyi „pogány” elemet is felmutat. Ez a szempont már a montanista mozgalom több karakterisztikus vonását a keletkezési helyéül szolgáló Phrygia misztériumvallásoktól átitatott légkörével magyarázó Willem Schepelernnél[23] is megjelenik, bár nála a montanizmus későbbi periódusának vonatkozásában.[24] Hirschmann azonban joggal tesz az utóbbi, a kutatásban máig uralkodó nézettel[25] szemben ellenvetést. Mindezt jóval markánsabban teszi a kérdést közel másfél évtizeddel korábban felvető kutató elődjénél, aki – sajnálatos módon – említés nélkül marad Hirschmann munkájában.[26]

A német szerzőnő megítélésem szerint joggal jegyzi meg, hogy mindez – ti. a lokális tradíciókban gyökerező „pogány” hatások érvényesülésének lehetősége egy keresztény vallásos mozgalmon belül – már a kezdeti időkben is fennállt; tudniillik már akkor is, amikor a montanizmus hatása még csak Phrygiára korlátozódott: „Zugrunde liegt die These, daß traditionell-pagane Einflüsse nur dann Zugang zu einer christlichen Bewegung gefunden haben können, wenn die Bereitschaft dafür bereits am Anfang der Bewegung bestanden hat.” (21.). Ennek megfelelően a szerzőnő a Phrygiában kibontakozó montanista mozgalom kezdeteit veszi alaposabb vizsgálat alá, elődeihez hasonlóan különös jelentőséget tulajdonítva a térség „pogány” kultuszaival kimutatható párhuzamoknak (54 skk.), különös tekintettel a Kis-Ázsiában elterjedt Apollón- és Kybelé-kultuszra (55 skk; 70 skk.)

 

(II.5.) Mindez összhangban áll a rendelkezésünkre álló források közlésével. Ezek szerint Montanos megtérése előtt (ahogy ezt már egyes – névtelen – ókori források is állították), a születési helyéhez, Ardabanhoz közeli Apollón Lairbenos és Létó szentély papja volt. De az is elképzelhető, hogy csupán papi alkalmazottként szolgált a térségben régtől kiemelt kultuszban részesített Kybelét és Attist – hellénizált formában – tisztelő szentélyben.[27] Mindenesetre hogy „pogány” papból lett konvertita, s mint az a keleti kultuszok követőiből kereszténnyé lett áttérteknél gyakorta megesett, túlbuzgó neofita lett volna, jól beleillik a Montanosról később kialakított képbe.

Hirschmann sajátosan oldja meg ezt a problémát: nézete szerint Montanos, mielőtt keresztény lett volna, egyaránt szolgálhatta a „Nagy istenanyát”, (Kybelét) és ezzel egyidejűleg lehetett Apollón papja is szűkebb patrisában. Mindkét istenséget ugyanis különösképpen tisztelték a régióban, esetenként együttesen is. Apollón és Kybelé együttes kultusza leginkább a phrygiai Mysiában mutatható ki, Montanos feltételezhető szülőhelyén. (73 sk; vö. 140.). Ám – az „eretnek” szekta alapítójának phryg-mys származásához hasonlatosan[28] – mindez csak részben adhat magyarázatot egzaltált próféciáira és a kor keresztény egyházában immáron szokatlan „prófétai” tevékenységére.

 

(II.6.) Hirschmann leginkább Montanos és a kíséretében levő asszonyok (Maximilla és Priska) eksztatikus próféciáiban látja annak, a vizsgálódásai alapjául vett szempontnak az igazolását, miszerint a montanizmus vallásos gyakorlatában megannyi „pogány” elemet is felmutat. Továbbá abban a körülményben, hogy – a montanisták hite szerint – Isten közvetlenül szól, illetve szólhat a gyülekezethez, méghozzá úgy, hogy ehhez a „prófétát” mint médiumot használja eszközül (91 skk.).[29] Hirschmann ezek alapulvételével kívánja bizonyítani, hogy a phrygiai „próféták”, miként az Kybelé papjainál vagy más helyi kultuszok esetében is kimutatható, nem ismerték az istenséggel folytatott racionális dialógusformát. Inkább az őrjöngésig fokozódó extázisba estek, majd ebben az állapotban nehezen érthető szavakat szóltak, ahogyan azt az Eusebiostól idézett Névtelen is megjegyezte.[30] Hirschmann ebből végül azt a következtetést vonja le, hogy Montanos azon a módon szolgálta Istent, amiként az a phrygiai térség „pogány” kultuszaiban századok óta szokásban volt (99: „Montanus dient Gott in der Art und Weise, die sich im phrygischen Raum über viele Jahrhunderte in den paganen Kulten fest etablierte.”). A szerzőnő úgy látja, hogy az „új próféciától” követett profétikus gyakorlat inkább Phrygia „pogány” kultuszaira vezethető vissza, s nem az Ó- és az Újszövetség prófétikus hagyományaira (uo.). Mindezt persze már többször is leszögezte a modern kutatás; ha más-más megközelítéseket is alkalmazott ennek bizonyítása során.[31] A szerzőnő ezzel kapcsolatos érvelésének (97 sk.) részletesebb ismertetésétől ezért itt eltekintenék.[32]

 

(II.7.) A montanizmus a helyi kultuszokkal – mindenekelőtt a prygiai régióban régóta honos Apollón- és Kybelé-kultusszal – kimutatható szoros kapcsolatának korábbi bizonyításán alapul Hirschmann munkájának következő része. Ez, a monográfiája egyik legjobban sikerült részének tekinthető, széles körű ismeretanyagra épülő, és több figyelemre méltó elemzést is magában foglaló részfejezet, a montanista „prófétanők” a mozgalmon belül elfoglalt kiemelt szerepének[33] vizsgálatával foglalkozik (III.5: Die montanischen Prophetinnen; 99-119.).

A szerzőnő először a témához tartozó valamennyi lényegi elemet felvonultató, s azokat a kellő összefüggésben elemző, tömör összefoglalásokban (l. pl. 100: Traum der Priscilla[34]) vázolja fel a nők, illetve a „prófétanők” a montanista mozgalmon belüli helyét és szerepét; mindenkor utalva közben a kor orthodox keresztény közösségeinek ezen a téren követett gyakorlatára. Majd figyelemre méltó párhuzamok sorával hívja fel a figyelmet arra, hogy Maximilla vagy éppen Priska „prófétai” tevékenységének vallási előképét csak részben találhatjuk meg a Kis-Ázsia-szerte régtől elterjedt Kybelé-kultuszban. Hirschmann itt jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít a Kis-Ázsiában és Görögországban létesült Apollón-szentélyekben szolgáló papnők tevékenységével vonható párhuzamoknak (112 skk.); különös tekintettel a tőlük elvárt rituális szüzesség követelményére.[35] Mindezt alapos érveléssel bizonyítja is (l. küln. 118 sk.); töbször is rámutatva arra, hogy mind Kybelé, mind pedig Apollón kultusza jól ismerte az eksztatikus prófécia gyakorlatát (112 skk.)

 

(II.8.) A montanista mozgalom szervezeti felépítésének sokat vitatott kérdésében (III.7: Organisation der Neuen Prophetie; 123-138.) Hirschmann ugyancsak a montanistákat körülvevő „pogány” közeg különféle egyleti formáit veszi alapul. Ennek megfelelően veti egybe a montanistáknál kimutatható koinónos ho kata topon[36] a kutatás előtt mindmáig meglehetősen rejtélyes hivatalát egy „pogány” egylet (koinón, ill. küln. synodos) tekintélyes pénzügyi tisztségviselőjének (tamias) hierarchikus helyzetével (137 sk; vö. még 144.). A szerzőnő megítélésem szerint itt helyesen feltételezi, hogy a montanista mozgalom egy vallásos kultusz köré szerveződött – pénzügyi feladatokat is ellátó – egylet (synodos) módjára épült fel, amely szervezeti forma (Mysterienvereine). Kis-Ázsia számos más kultusza esetében is kimutatható (132 skk.) Ám Hirschmann mindeközben sajnos nem magyarázza meg kellőképpen azt, hogy a világ közeli végét (synteleia [sc. aiónos]) váró, és az arra való felkészülést hirdető montanistáknál miért volt szükség a gyülekezet tulajdonát képező vagyonra. Miért gyűjtött egy, kifejezetten ezzel a feladatkörrel megbízott tisztségviselő adományokat (így, feladatköre nevéből adódóan,[37] nyilván pénzbeli hozzájárulást is) nemcsak a gazdagoktól, de szegényektől, sőt még az özvegyektől és az árváktól is?[38]

A munka végén található a szokásos összegzés, ahol a szerző egyúttal beszámol a kutatás – megítélése szerint megvalósult – eredményeiről (IV. Zusammenfassung und Ergebnisse; 139-145.). Több ponton mindez szervesen kiegészíti, sőt részben egyértelműbbé is teszi a korábban már mondottakat.

 

(III.1.) Fejtegetéseink összegzéseként megállapíthatjuk, hogy Vera-Elisabeth Hirschmann monográfiája a rendelkezésünkre álló tények alapos mérlegelésén alapuló munka, amely szinte maradéktalanul megvalósította az alcímben megjelölt feladatát, illetve az Előszóban megjelölt kutatási célkitűzéseket (22.). Hirschmann könyvéből megtudhatjuk, hogy pontosan miben is álltak a montanista mozgalmat kezdettől fogva érő és formáló „pogány” hatások, amelyek kimutatása a könyv alapvető célja volt.

Mindazonáltal a lényegi kérdés megválaszolatlanul maradt. Megítélésem szerint ugyanis nincs kellőképpen tisztázva, hogy miért éppen Phrygiában, egy – egészét tekintve – gazdag tartomány (Asia provincia) szegény peremvidékén bontakozott ki az orthodox egyházi íróktól később ’a phrygiainak nevezett eretnekségként aposztrofált,[39] vagy éppenséggel ’a phrygiaiak esztelenségének nevezett[40] montanista mozgalom.[41]

Ugyancsak hiányolom a kötetből a montanizmus a kor keresztény egyházán belül elfoglalt helyzetének pontosabb megjelenítését. Még akkor is, ha a monográfia megírásának deklarált célja a montanista mozgalmat ért „pogány” hatások kimutatása volt. Úgy vélem, mindenképp szükség lett volna a Paraklétos alakjának közelebbi meghatározására, hiszen Montanos, a mozgalom legfőbb „prófétája”, a Paraklétos inkarnációjaként határozta meg magát követői előtt.[42]

Fenti megjegyzéseimtől eltekintve azonban Hirschmann munkája mindenképp hasznos, és ez idő tájt nélkülözhetetlen munka a montanista mozgalom kialakulásához, illetve annak első szakaszához kapcsolódó – komplex – jelenségek tanulmányozásához. Egyik legnagyobb eredménye, hogy vélhetően módosította W. Schepelern a montanista mozgalmat ért „pogány” hatásokkal kapcsolatos korábbi (1929), mindaddig a modern kutatók többségétől is osztott nézetét.[43] Hirschmann megalapozott érvélése, legalábbis számomra, meggyőző és elfogadható. A német szerzőnő információkban gazdag, s meglehetősen jól felépített könyve azonban számos – koncepciója egészéhez kapcsolható – részkérdés vizsgálatánál is jól használható.[44] Olykor pedig az általa felsorakoztatott, majd kimerítően elemzett szempontok továbbgondolására is serkenti az olvasót.

Vera-Elisabeth Hirschmann a kis-ázsiai Phrygiában a Kr. u. 2. század derekán kibontakozott montanizmus vallástörténeti előzményeit vizsgáló monográfiája így nélkülözhetetlen vezető egy olyan, a korai egyházon belül kibontakozott, majd később „eretnekségként” megbélyegzett mozgalom tanulmányozásához, amely a térség „pogány” vallási elemeivel összefonódva, az eszkatologikus várakozások felidézésével[45] kívánta visszahozni az Egyházba a korai keresztény gyülekezetek szellemét. Mindezt egy olyan korban kívánta megvalósítani, amely az erősen hellénizálódó püspöki egyházak kialakulásának kora volt. A montanizmus így nemcsak a római állammal került szembe, de magával a Nagyegyházzal is, a monarchikus episzkopátus mind intenzívebbé váló térhódításának idején.

 

A gyakrabban alkalmazott rövidítések feloldása:

Aland, „Bemerkungen zum Montanismus” – Kurt Aland, Bemerkungen zum Montanismus und zur frühchristlichen Eschatologie. In: K. Aland, Kirchengeschichtliche Entwürfe, Gütersloh 1960, 105-148.

Epiphan., pan. – Epiphanios: Panarion Haeretikon. (Ismertebb latin nevén: Haereses)

Euseb. HE – (Caesareiai) Eusebios, Historia ecclesiastica [’Egyháztörténet]

Schepelern, „Der Montanismus und die prygischen Kulte” – Willem Schepelern, Der Montanismus und die prygischen Kulte: eine religionsgeschichtliche Untersuchung, Tübingen, Verlag Mohr 1929 (ford. W. Baur). küln. 135 skk.

Strobel, „Das heilige Land der Montanisten“ – August Strobel, Das heilige Land der Montanisten. Eine religionsgeographische Untersuchung (Religionsgeschichtliche Versuche und Vorarbeiten Bd. XXXVII), Berlin–New York 1980.

StPatr – Studia Patristica (szerk. F. L. Cross – E. A. Livingstone [et. al.], Leuven, Peeters, 1 (1957) – 16 (1985); 17 (1982); 18 (1985/1989); 19 (1989) stb.

 

(ism.: Szlávik Gábor)

 

Jegyzetek



[1] Másképpen „új prófétaság” (nea prophéteia). Esetenként ezzel a névvel illeti a montanista mozgalmat a történetére vonatkozó értesüléseink egyik legfontosabb forrásának számító (Caesareiai) Eusebios is: HE V 19,2; vö. még V 16,4., ill.14. – A nyugat-kis-ázsiai Phrygiából valamikor Kr. u. 157 és 172 között kiinduló, majd a magukat orthodoxnak valló egyházi íróktól hamarosan „eretnekségként” elítélt montanista mozgalomnak meglehetősen nagy nemzetközi irodalma van (l. később). Ugyanakkor a témának nincs magyar nyelvű irodalma egy, a montanizmus értékelése kapcsán felvethető kérdéseket összegző tanulmány kivételével: Szlávik G., Egy elmaradott régió szerepvállalása a kor vallási mozgalmaiban: Közép-Phrygia montanizmusa, Egyháztörténeti Szemle VII,1 (2006), 3-36 (a témát érintő – meglehetősen szegényes – magyar nyelvű irodalom feltüntetésével, ill. a nemzetközi szakirodalomra történő hivatkozásokkal).

[2] Ján XIV,16-18; 26; vö. még XV,26 sk; XVI,7-11. és 13-15. Luther bibliafordításában ez utóbbi néven is: ’Vigasztaló’ (»Tröstler«). – További részletekkel l. még ehhez a recenzió összegzését, ill. ott a 42. sz. jegyzetet.

[3] „Én vagyok az Atya – jelenti ki Montanos egyik, mozgalma szempontjából meghatározó jelentőségű, ám a többihez hasonlóan szándékoltan zavaros próféciájában –, az ige és a Paraklétos” (Didymos, ’De trinitate’ [’A háromságról’] II, 41.). Le kell szögeznünk azonban, hogy mindez távolról sem jelenti azt, hogy Montanos a Szentlélek inkarnációjának tartotta volna magát, miként az később – orthodox – egyházi ellenfelei állították: vö. Eusebios, Historia ecclesiastica [’Egyháztörténet] V 14,1., ill. l. ehhez D. H. Williams, The Origins of the Montanist Movement: a Sociological Analysis, Religion 19 (1989), 331-351; 339.

[4] A Priska névalak, mint ismeretes, a Priscilla személynév rövidített formája. Egyazon személyről szólva, mindkét névalak szerepel már az Újszövetségi iratokban is. Az ’Apostolok Cselekedetei’ következetesen Priscilla néven említi Pál apostol egyik női segítőjét (XVIII,2;18;26.), míg maga Pál – a mindennapi névhasználat szabályait alkalmazva – Priskának nevezi őt leveleiben: Róm XVI,3; 1Kor XVI,19; vö. 2Tim IV,19.

[5] Montanos és másik „prófétanője”, Priska már korábban meghalt, vélhetően Kr. u. 175 körül.

[6] A phrygiai Montanos nevével jelzett, magát „új prófétaságnak” vagy „új próféciának” nevező (Euseb. HE V 19,2: nea próphéteia; . még V 16,4., ill.14.), tanításainak lényegét tekintve eszkatologikus-khiliasztikus, azok megjelenési formáját nézve pedig pneumatikus-enthúziasztikus mozgalomként határozható meg.

[7] A. Neander, Allgemeine Geschichte der christlichen Religion und Kirche, I,3, Hamburg 1827; 870-899.

[8] (G.) N. Bonwetsch, Die Geschichte des Montanismus, Erlangen 1881 (változatlan utánnyomásban: Hildesheim 1972); vö. még uő., „Montanismus”. In: Realencyklopädie für protestantische Theologie und Kirche, Bd XIII3, Leipzig 1903; 417.has. 56. – 426.h. 18.

[9] P. De Labriolle, La crise Montaniste etc., Vols. I-II, Paris 1913.

[10] W. Schepelern eredetileg dán nyelven íródott habilitációs iratát (= Koppenhága 1928; Univ. Habil. Schr.) a kutatásban szinte mindenkor W. Baur német fordításában idézik: Der Montanismus und die prygischen Kulte: eine religionsgeschichtliche Untersuchung (225 lap), Tübingen, Verlag Mohr 1929; küln. 135 skk.

[11] L. ehhez J. Fischer egy gondolatokban gazdag hosszabb tanulmányát: Die antimontanistischen Synoden des 2./3. Jh., Annuarium Historiae Conciliorum [AHC] 6 (1974), 241-273.

[12] Ekként határozta meg a montanista mozgalom a kor keresztény egyházán belül elfoglalt helyzetét már A. von Harnack is: Die Mission und Ausbreitung des Christentums – in den ersten drei Jahrhunderten, Bd. I-II, Leipzig 19244 (1902); II (19244), 930(sk); „eine […] innerkirchliche Bewegung”.

[13] Vö. W. Speyer, Büchervernichtung und Zensur des Geistes bei Heiden, Juden und Christen (Bibliothek des Buchwesens Bd. 7), Anton Hiersemann Verlag, Stuttgart 1981; 142 skk; küln. 146 sk; 148; 150. és 162 (a montanista iratok elpusztítását célzó egyházi és állami rendelkezések). Hasonlóképpen járt el a „győzedelmeskedő egyház” a vele ellenséges „pogány” gondolkodók írásaival szemben is: i. m. 134-137.

[14] L. küln. Eusebios ’Egyháztörténetét’ (HE V,16-19.), valamint Epiphanios Haereses címen is idézett munkáját, a 80 féle „eretnekségre” gyógyszert kínáló „orvosságos szelencét”, a Kr. u. 375 körül íródott ’Panarion’-t (Pan. XLVIII-XLIX.). – A montanista mozgalom történetét orthodox szempontból megvilágítani hivatott (meglehetősen hiányos, és gyakorta a tendenciózusan negatív beállítástól sem mentes) források szisztematikus összeállítását adja P. de Labriolle, Les sources de l’histoire du Montanisme – Textes Grecs, Latins, Syriaques publiés avec une introduction critique, une traduction Française, des notes et des „Indices”, Fribourg – Paris 1913 (Collectanea Friburgiensia 24. N. S. fasc. XV). Ugyanez válogatásban: (G.) N. Bonwetsch, Texte zur Geschichte des Montanismus, Bonn 1914 (Kleine Texte für Vorlesungen und Übungen 129; szerk. H. Lietzmann). A montanista „próféciák” a későbbi – orthodox – egyházi szerzők közlései alapján összeállított gyűjteményét (is) közli újabban R. E. Heine: The Montanist Oracles and Testimonia, Patristic Monograps Series 14, Macon GA 1989, valamint W. Tabbernee is: Remnants of the New Prophecy. Literary and Epigraphical Sources of the Montanist Movement (Studia Patristica [StPatr] XXI; szerk. E. A. Livingstone), Leuven 1989; 193-201.

– A montanista eszmék hívévé lett Tertullianus ez irányú irodalmi működéséhez l. lentebb a 22. sz. jegyzetet.

[15] Kurt Aland, Bemerkungen zum Montanismus und zur frühchristlichen Eschatologie. In: K. Aland, Kirchengeschichtliche Entwürfe, Gütersloh 1960, 105-148.

[16] Theofried Baumeister, Montanismus und Gnostizismus. Die Frage der Identität und Akkomodation des Christentums im 2. Jahrhundert, Trierer Theologische Zeitschrift [TThZ] 87 (1978), 44-60.

[17] August Strobel, Das heilige Land der Montanisten. Eine Religionsgeographische Untersuchung (Religionsgeschichtliche Versuche und Vorarbeiten Bd. XXXVII), Berlin–New York 1980 (Rec.: K.-W. Tröger, ThLZ 109 (1984), 720 sk. has.).

[18] William Tabbernee, Fake Prophecy and Polluted Sacraments. Ecclesiastical and Imperial Reactions to Montanism. (Supplements to Vigiliae Christianae. Texts and Studies of Early Christian Life and Language, 84), Brill, Leiden – Boston 2007. (Rec. Jakab Attila, Ant[ik] Tan[ulmányok] LIII,2 /2008/, 276-278.). – William Tabernee a montanizmus egészének jelenleg leginkább elismert szaktekintélye. A pályáját Ausztáliában kezdő neves egyháztörténész a montanista mozgalom témájának szentelte első jelentős munkáját is: Opposition to Montanism from Church and State, Diss. Melbourne 1978.

[19] A P. Lampe heidelbergi és W. Tabbernee tulsai (USA; Oklahoma) professzorok vezette kutatócsoportnak egy, a nyugat-anatóliai Ųsak városától délre fekvő, nehezen megközelíthető folyóvölgyben, a 2001-es év késő nyarán sikerült azonosítania az egykori Pepuzának – a mennyei Jeruzsálem Phyriába való (!), a montanistáktól várt és hirdetett majdani alászállásának – pontos helyét. A montanisták által különös tiszteletben részesített másik „szent” helyet, Thymiont (l. később) eddig még nem sikerült megtalálniuk: vö. küln. P. Lampe, The Phrygian Archeological Surface Survey Project of the University of Heidelberg and the Discovery of Pepouza and Thymion. A Preliminary Report, Zeitschrift für antikes Christentum 6 (2002), 117-120., ill. W. Tabbernee – P. Lampe, Pepouza and Thymion. The Discovery and Archaeological Exploration of a Lost Ancient City and Imperial Estate, Walter de Gruyter, Berlin 2008.

[20] Nem érdektelen megjegyezni itt, hogy V.-E. Hirschmann doktori disszertációját a düsseldorfi Heinrich-Heine Egyetem Bölcsészettudományi Kara a kiváló doktori értekezéseket megillető díjjal (Fakultätspreis) tüntette ki.

[21] Vö. még ehhez Hirschmann monográfiájának 16 sk. oldalait.

[22] Újabban vö. ehhez H. M. Zilling, Tertullian. Untertan Gottes und des Kaisers, Paderborn–München-Wien-Zürich 2004; küln. 45-56.

[23] W. Schepelern nézete szerint a montanizmus kezdetben tisztán keresztény mozgalom volt, s csak később érték meghatározó hatások „pogány“ környezetétől: „Der Montanismus und die prygischen Kulte”, 135 skk. Hasonlóképpen Kurt Aland, „Bemerkungen zum Montanismus” (1960) 105 skk.

[24] Schepelern, „Der Montanismus und die prygischen Kulte”, 160.

[25] Vö. C. Trevett, Montanism, Gender, Authority and the New Prophecy, Cambridge (Cambridge University Press), 1996, 8-10; továbbá W. Tabbernee, Montanist Inscriptions and Testimonia: Epigraphic Sources Illustrating the History of Montanism, Macon (Georgia), 1997, 23

[26] A. Daunton-Fear, The Ecstasies of Montanus. In: StPatr XVII (szerk. E. A. Livingstone), Oxford 1982; 648-651.

[27] Ez utóbbi felvetésnek ellentmond azonban Didymos állítása, amely szerint Montanos „korábban a bálvány papja volt“ (hiereus próton eidólu): De trinitate III 41,3.

[28] Montanos szűkebb pátriája, a Közép-Phrygia északnyugati határán fekvő Mysia ugyancsak elmaradott területnek számított.

[29] „Ne engem hallgassatok, Krisztust hallgassátok” – jelentette ki a legfőbb montanista „prófétanő”, Maximilla a meghallgatására egybegyűltek előtt (Epiphan., pan. XLVIII 12,4.). Maximilla ezzel, bár némiképp áttételesen, azt állította volna, hogy általa (mint kiválasztott által) maga Krisztus beszél. – Vö. még ehhez lentebb a 32. sz. jegyzetet.

[30] Miként a caesareiai Eusebiostól hosszan idézett Névtelen írja, miután Montanos „felébresztette” és „hamis szellemmel töltötte el” prófétanőit, a két nő attól kezdve „épp olyan értelmetlenül (ekphronós), összefüggéstelenül (akairós), és furcsa módon (allotriotropós) beszélt”, mint maga Montanos: HE V 16,9.

[31] L. küln. H. Kraft, Die altkirchliche Prophetie und die Entstehung des Montanismus, Theologischer Zeitschrift [ThZ; a Baseli Egyetem Theológiai Fakultásának kiadásában. Basel, 1945 – ] XI (1955), 249-271. Újabban vö. még A. Daunton-Fear, The Ecstasies of Montanus. In: StPatr XVII (szerk. E. A. Livingstone), Oxford 1982; 648-651. – Ez utóbbi munkát, amint már jeleztem, Hirschmann érdekes módon nem tünteti fel bibliográfiájában.

[32] Hirschmann érvelése itt két montanista prófécia vizsgálatán alapul, melyeket Epiphanios közöl ’Panarion’-jában: XLVIII,4. és 11. A szerzőnő megállapítása szerint mindkét montanista orakulum meglehetősen egyértelműen mutatja, hogy miként tekintettek a montanisták az Isten és az ember között fennálló viszonyra. Montanos ezekben a „prófétai” jövendöléseiben hívei tudomására hozza azt, hogy a Lélek megszállta őt, s hogy a „próféta” száján át maga Isten beszél (98.). – Mindezek kapcsán hivatkozni lehetett volna egy másik – a 29. sz. jegyzetben közölt – montanista orákulumra is: Epiphan., pan. XLVIII 12,4.

[33] Egy olyan időszakban, amikor a nők a gyülekezeteken belüli szerepének tudatos csökkentésére, ill. visszaszorítására irányuló törekvések mind erőteljesebbé váltak a „Nagyegyházon” belül, a montanista mozgalom a korai kereszténység korát idéző prófétálási lehetőségeket (vö. ApCsel XXI,9. és 1Kor XI,5; ezzel ellenkezőleg 1Kor XIV,34 sk.) biztosított – a prófétálás adományával bíró – női hívei számára. A közel húsz ránk maradt – eredeti – montanista „prófécia” többségét a nyilvános fellépései során mindenkor Montanos kíséretében levő nők közvetítették. Így volt a mozgalom történetének talán legjelentősebb próféciája esetében is, amely a János ’Jelenései’-ben hirdetett mennyei Jeruzsálem alászállását (XXI,1-2.) jövendölte meg a phrygiai Pepuza és Thymion között. Ám ezt sem maga Montanos „prófétálta”; még e jelentős jóslat is Priska – vagy egy másik „prófétanő” nevéhez köthető. A montanista mozgalom – legalábbis számomra úgy tűnik – az indulást követően jóval inkább a Montanos kíséretében levő „prófétanőknek”, mintsem magának Montanosnak köszönhette felemelkedését. Így szinte magától értetődő volt, hogy a szekta alapítójának halála után – miként az Eusebiostól idézett orthodox egyházi író, Miltiadés írja – „a társaságában levő nők kapták meg utódlási sorrendben a prófétai adományt”: HE V 17,4. Mindez talán a térség korábbi, a neolitikumig visszavezethető „matriarchális”-kultuszaihoz való szoros kapcsolódásra utal. A korábban házasságban élő, ám később szűzként feltüntetett Priscilla-Priska és Maximilla alakja (ez utóbbi hangsúlyos szerepe ellenére, kettejük közül, úgy tűnik, Priska volt a jelentősebb „prófétanő”) talán ezért is élőbben maradt meg a későbbi keresztény szerzőknél, mint magáé Montanosé. Részben ez magyarázhatja azt, hogy a három „próféta” tanításai gyakorta összekeveredtek a későbbi hagyományban (l. küln. Epiphan., pan. XLIX 1,4 skk.).

[34] Epiphanios elbeszélése szerint Quintilla vagy Priska montanista „prófétanőnek” álmában megjelent Krisztus – hogy melyiknek a kettő közül, Epiphanios nem tudja határozottan kijelenteni. Méghozzá, mint azt Quintilla vagy Priska később elbeszélte, „asszony képében, csillogó lepelbe öltözve” (pan. XLIX 1,3 skk; vö. XLIX,1.). A montanista „prófétanő” ezt a jövendölését egy olyan – keresztény – közegben tette, ahol a „Nagyegyház” kétségek nélkül hirdette Krisztus férfi voltát, s ahol Isten képmásának – az Ótestamentum szellemében – a férfi számított (l. pl. 1Kor XI,8. – 1Móz II,18-23.).

[35] A nemi élettől való tartózkodás révén elérhető ’erkölcsi tisztaság’ (castitas) követelménye az Istentől jövő, általa látomások és hangok formájában közölt prófécia befogadásának egyik alapfeltételeként jelenik meg a montanistáknál: vö. Tertullianus, De exhortatione castitatis [’Intés a tisztaságra’], 10,5. – A téma szélesebb összefüggéseihez l. P. Brown, Die Keuschheit der Engel – Sexuelle Entsagung, Askese und Körperlichkeit am Anfang des Christentums, Carl Hanser Verlag, München – Wien 1991 (angol ered. 1988).

[36] Hirschmann értelmezésében „Teilhaber vor Ort”: 138; vö. még 144. Hasonló hivatalt említ a montanista mozgalom szervezetén belül Eusebios is: praktér khrématón [’pénzbeszedő’] (HE V 18,2.).

[37] Praktér khrématón – a fentebb már említett ’pénzbegyűjtő’.

[38] Vö. Euseb. HE V 18,7.

[39] Euseb., HE V 16,1.

[40] Sókratés, Historia ecclesiastica [’Egyháztörténet’] II,37.

[41] L. ehhez egy korábbi, az Egyháztörténeti Szemle internetes portálján belül megjelentetett, tanulmánnyá átdolgozott előadásomat: »Der Montanismus als Widerstandsbewegung im Frühen Christentum?«.

[42] Terjedelmi okokból nem foglalkozhatunk itt Jézus küldöttének, a Krisztus helyébe lépő Paraklétosnak a János-evangéliumban többször is szereplő alakjával: vö. G. Bornkamm, Der Paraklet im Johannes-Evangelium. In: Geschichte und Glaube Bd. I, Kaiser Verlag, München 1968; 68-89. Pontos értelmezését (elsődlegesen létrejöttének forrását, illetve a számos elemből összetevődő Paraklétos-alak meghatározó komponenseit) ma is vitatja a modern kutatás. Az eltérő értelmezésekkel közölt (l. 1Ján II,1; Ján XIV,17., ill. XVI,13.), s a Nagyegyház felfogásában mindinkább „az igazság lelkével” (Ján XIV 16 sk: to pneuma tés alétheias) vagy a „Szentlélekkel” (Ján XIV,25 sk: to pneuma to hagion) azonosított Paraklétos eredeti jelentésében ’olyan személy, akit segítségül kell hívni, hogy közbenjárjon’. Más megközelítésben, így a gnósztikusoknál is, Krisztus küldötteként szerepel. Hirschmann az alábbi módon határozza meg ezt a fontos – monográfiájában tárgyánál fogva alig érintett, ám annak témájától elválaszthatatlan fogalmat: „Der Paraklet (Fürsprecher oder Beistand), ist neutestamentlich die letzte Stufe der Offenbarung Gottes in der Welt vor der Wiederkunft Christi am Weltende. Im Gegensatz zu Kirche, die den Parakleten nicht an eine menschliche Person gebunden versteht, sehen sich die Montanisten als die Auserwählten, die ihn durch Montanus in ihrer Mitte zu wissen glauben” (14.). A montanista mozgalom, mint ismeretes, története során mindvégig kiemelt tiszteletben részesítette ’János evangéliumát’. A nyilvánvalóan innen átvett Paraklétos-alak részletesebb értelmezése, közelebbről az átvétel kérdésének meghatározása, megítélésem szerint mindenképpen hozzájárult volna a montanista mozgalomra gyakorolt hatások pontosabb meghatározásához.

[43] Minderről röviden szóltam már recenzióm II.4. szakaszában.

[44] Az eddig mondottakon túlmenően l. még ehhez III.6: Überlegungen zu den sog. „Artotyriten”; 119-123. Hirschmann itt meggyőző érveléssel bizonyítja, hogy egyes montanista csoportoknál az eucharistia során (ta autón mysteria) a bort helyettesítő tejtermék, közelebbről a sajt használata (vö. Epiphan., pan. XLIX 2,6.) ugyancsak szorosan kapcsolódik a Phrygiában régóta honos Kybelé-kultuszhoz. Ugyancsak ez utóbbihoz, a Kybelé-kultuszhoz (III.1.b; 59-67.) köthető a német szerzőnő egy másik figyelmet érdemlő felvetése is. Műve 65 sk. oldalain Hirschmann azt a nézetét kívánja bizonyítani, miszerint Kybelé – tradicionálisan – kasztrált papjainak neve (galloi) a sumer gallu (’női hangon szóló’) szóból származik. A szerzőnő szerint hasonlóképpen Mezopotámiából ered a kultikus szolgálathoz kapcsolódó kasztráció szokása is (66.)

[45] Vö. ehhez W. Tabbernee, Revelation 21 and the Montanist „New Jerusalem”, Australian Biblical Review 37 (1989), 52-60.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,