A
korai egyházon belüli mozgalmak, illetve szellemi irányzatok egyik legkorábbi
és részben napjainkig is ható megnyilvánulása volt a montanizmus, ez a Kr. u.
2. századi Nyugat-Kis-Ázsiából kiinduló, majd közel négy évszázadon át tartó,
magát „új próféciának” nevező
mozgalom.[1]
Alapítója, a „prófétaként” fellépő phryg Montanos azt hirdette, hogy általa
nyilatkozott meg a Lélek, hogy ő a Paraklétos
– a Jézustól János evangéliumában megígért,[2]
bátorítóként, tanítóként és szószólóként elküldött ’másik Pártfogó’.[3] A megtérése előtt talán „pogány” papként, Apollón,
vagy Kybelé papjaként tevékenykedő Montanos által elindított, túlzó aszkézist
követelő és a világ közeli végét hirdető mozgalom kezdetben Közép-Phrygiára
korlátozódott. Rohamos térhódítása csak akkor vette kezdetét, amikor
Montanoshoz két nő – két hasonlóan „prófétai” képességekkel bíró asszony –,
Maximilla és a forrásainkban többnyire Priskának nevezett Priscilla[4]
is csatlakozott. Maximilla valamikor Kr. u. 178/179 körül bekövetkezett halála[5]
jelentette a montanizmusnak, ennek a Kis-Ázsián túl is gyorsan terjedő, a Kr.
u. 3. század elején pedig már a római Észak-Afrikában is kimutatható – eszkatologikus-khiliasztikus, illetve pneumatikus-enthúziasztikus – mozgalomnak az első szakaszát.[6] (I.1.) A 19. század első és második
felében, majd a 20. század első harmadában tevékenykedő kutatók összegzései és
problémafelvetései óta – különösen A. Neander[7]
és (G.) N. Bonwetsch,[8] illetve – P. De Labriolle[9]
és W. Schepelern[10] munkáinak megjelenése óta, hogy csak a
legjelentősebbeket emeljük ki itt – mindinkább előtérbe került a montanizmus jellegének a meghatározása. Nevezetesen
az, hogy minek is tekintsük ezt az egy időben az egyház egységét is fenyegető,[11]
egyházon belüli mozgalmat;[12]
miként határozzuk meg annak alapvető törekvéseit, és hol keressük
kialakulásának gyökereit. (I.2.) A montanizmus jellegének
meghatározásánál az egyik legnagyobb problémát a források hiánya jelenti, illetve
azok tendenziózus egyoldalúsága. A konstantinusi fordulatot követően az egyház
mind következetesebben törekedett az „eretnek” nézeteket valló keresztény
szekták iratainak megsemmisítésére, így a montanista iratok megsemmisítésére
is.[13]
Így a montanista próféciák tartalmáról, amiként mozgalom törekvéseiről, belső
szervezetéről és a montanista gyülekezetek hitéletéről is – néhány kivételtől,
így az élete második szakaszában (Kr. u. 208 körül) montanistává lett
Tertullianus közléseitől eltekintve – csak a montanista eszmékkel élesen
szemben álló orthodox egyházi szerzők írásaiból értesülünk.[14] (I.3.) Mindez esetenként tág teret
biztosít a különféle értelmezéseknek. A korai egyház történetén belül elfoglalt
jelentőségének megfelelően ezért korunkban is időről időre megújuló
érdeklődéssel vizsgálta meg a montanizmus meglehetősen összetett kérdéskörét a
modern kutatás. Ebbe, az újabban K. Alandtól[15],
illetve Th. Baumeistertől[16]
megkezdett, majd monografikus szinten A. Strobeltől[17]
és W. Tabberneetől[18]
folytatott vonulatban illeszkedik Vera-Elisabeth Hirschmann az alábbiakban recenzeált munkája. (II.1.) A kutatási témája iránt elkötelezett, agilis
szerzőnő – akit korábban (2006 novemberében) személyesen is megismerhettem egy
heidelbergi látogatásom során – egy időre (a 2003-as évben) tagja volt annak a
régészeti expedíciónak, amely a montanista mozgalom központjának tekintett
Pepuza feltárását végezte, néhány évvel a hely megtalálásához (azonosításához)
vezető események után.[19]
Részben ez indokolja Hirschmann érdeklődését az előbb doktori disszertáció
formáját öltő[20],
majd – a szükséges átdolgozással és kiegészítésekkel – könyv formájában is
megjelentetett téma iránt (vö. 12 sk.). (II.2.) A német kutatónő, aki a széles nemzetközi
elismertséget élvező tudós, Peter Lampe vezetése
alatt álló heidelbergi Theológiai Szeminárium (Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg, Theologische Fakultät)
oktatójaként jelentette meg monográfiáját, korábban is publikált ebben, az
általa már régóta kiemelt figyelemmel kísért témakörben (l. 12. és 154.). Három
fő részre osztott munkája első egységét a montanizmus kutatásával kapcsolatban
felmerülő kérdéseket, közelebbről a kutatástörténetet, illetve a téma
megértéséhez nélkülözhetetlen előzetes információkat tartalmazó bevezetés adja
(I: Einleitung; 13-22.). Ezt követi a
második rész (II. Die Neue Prophetie;
23-53.), ahol a téma vizsgálatához szükséges források értékelő felsorolása
mellett (23-30.) az „új próféciának” is nevezett montanista mozgalom
kibontakozásának időpontjáról (II.3: Das
Entstehungsdatum der Neuen Prophetie; 41-49.), valamint a mozgalom
kezdeményezőiről, Montanosról, Maximilláról és a kötetben következetesen
Priscilla néven említett Priskáról olvashatunk (II.4. Die Initiatoren; 49-53.). Munkája ezen részeiben a szerző nem
mutat fel új kutatási eredményeket, ám a már eddig is ismert elemeket tömören
és jól összefoglalja, ügyesen csoportosítva a máshonnan már ismert
megállapításokat, illetve az ezek alapjául szolgáló tényeket (l. küln. 43.).
Ugyanez mondható el a második rész szerves tartalmi elemét alkotó ’kitérőről’ (II.2 Exkurs: Der Montanismus Tertullians;
30-41.)[21] (II.3.) V.-E. Hirschmann
munkájának érdemi részét a könyv harmadik része képezi (III.1-7: Suche nach den Wurzeln; 54-138.). A szerző itt az Imperium
Romanum egyik legfejlettebb területének számító Asia provincia peremén elhelyezkedő szegény és jobbára falusias
nyugat-kis-ázsiai régió, (Közép-)Phrygia sajátos vallási viszonyaiba ágyazva
mutatja be a montanizmus történeti fejlődését (l. küln. III.1-2; 54 skk; 67 skk.), úgy, hogy mindeközben részleteiben is
megvizsgálja a mozgalom egyes, Phrygia „pogány” kultuszaival párhuzamba
állítható elemeit (l. küln. III.3: Die
montanistische Prophetie; 74-90. és szervesen kapcsolódva ehhez: III.4: Auswertung; 90-99; továbbá III.5: Die montanistischen Prophetinnen;
99-119. és III.7: Die Organisation der
Neuen Prophetie; 123-138. ). A problémát itt – mint fentebb már jeleztem (l. az I.2. §-t) – a források szinte teljes
hiánya, illetve a rendelkezésünkre álló források tendenciózus volta jelenti.
Még az élete második felében montanistává lett Tertullianus is zömmel a
mozgalom számára legfontosabb aspektusával, a montanizmuson belüli hitelvek és
a mindennapokra előírt magatartásformák szigorú követésével foglalkozik.[22] (II.4.) Hirschmann vizsgálódásai során
azt az alapvető szempontot érvényesíti, miszerint a montanizmus vallásos
gyakorlatában megannyi „pogány” elemet is felmutat. Ez a szempont már a
montanista mozgalom több karakterisztikus vonását a keletkezési helyéül
szolgáló Phrygia misztériumvallásoktól átitatott légkörével magyarázó Willem Schepelernnél[23]
is megjelenik, bár nála a montanizmus későbbi periódusának vonatkozásában.[24] Hirschmann
azonban joggal tesz az utóbbi, a kutatásban máig uralkodó nézettel[25]
szemben ellenvetést. Mindezt jóval markánsabban teszi a kérdést közel másfél
évtizeddel korábban felvető kutató elődjénél, aki – sajnálatos módon – említés
nélkül marad Hirschmann munkájában.[26] A német szerzőnő megítélésem szerint joggal jegyzi
meg, hogy mindez – ti. a lokális tradíciókban gyökerező „pogány” hatások érvényesülésének
lehetősége egy keresztény vallásos mozgalmon belül – már a kezdeti időkben is
fennállt; tudniillik már akkor is, amikor a montanizmus hatása még csak
Phrygiára korlátozódott: „Zugrunde liegt
die These, daß traditionell-pagane Einflüsse nur dann Zugang zu einer
christlichen Bewegung gefunden haben können, wenn die Bereitschaft dafür
bereits am Anfang der Bewegung bestanden hat.” (21.). Ennek megfelelően a
szerzőnő a Phrygiában kibontakozó montanista mozgalom kezdeteit veszi alaposabb
vizsgálat alá, elődeihez hasonlóan különös jelentőséget tulajdonítva a térség
„pogány” kultuszaival kimutatható párhuzamoknak (54 skk.), különös tekintettel
a Kis-Ázsiában elterjedt Apollón- és Kybelé-kultuszra (55 skk; 70 skk.) (II.5.) Mindez összhangban áll a
rendelkezésünkre álló források közlésével. Ezek szerint Montanos megtérése
előtt (ahogy ezt már egyes – névtelen – ókori források is állították), a
születési helyéhez, Ardabanhoz közeli Apollón Lairbenos és Létó szentély papja
volt. De az is elképzelhető, hogy csupán papi alkalmazottként szolgált a
térségben régtől kiemelt kultuszban részesített Kybelét és Attist – hellénizált
formában – tisztelő szentélyben.[27]
Mindenesetre hogy „pogány” papból lett konvertita, s mint az a keleti kultuszok
követőiből kereszténnyé lett áttérteknél gyakorta megesett, túlbuzgó neofita
lett volna, jól beleillik a Montanosról később kialakított képbe. Hirschmann sajátosan oldja meg ezt a problémát:
nézete szerint Montanos, mielőtt keresztény lett volna, egyaránt szolgálhatta a
„Nagy istenanyát”, (Kybelét) és ezzel egyidejűleg lehetett Apollón papja is
szűkebb patrisában. Mindkét
istenséget ugyanis különösképpen tisztelték a régióban, esetenként együttesen
is. Apollón és Kybelé együttes kultusza leginkább a phrygiai Mysiában mutatható
ki, Montanos feltételezhető szülőhelyén. (73 sk; vö. 140.). Ám – az „eretnek”
szekta alapítójának phryg-mys származásához hasonlatosan[28]
– mindez csak részben adhat magyarázatot egzaltált próféciáira és a kor
keresztény egyházában immáron szokatlan „prófétai” tevékenységére. (II.6.) Hirschmann leginkább Montanos és a kíséretében levő asszonyok
(Maximilla és Priska) eksztatikus próféciáiban látja annak, a vizsgálódásai
alapjául vett szempontnak az igazolását, miszerint a montanizmus vallásos
gyakorlatában megannyi „pogány” elemet is felmutat. Továbbá abban a
körülményben, hogy – a montanisták hite szerint – Isten közvetlenül szól,
illetve szólhat a gyülekezethez, méghozzá úgy, hogy ehhez a „prófétát” mint
médiumot használja eszközül (91 skk.).[29]
Hirschmann ezek alapulvételével kívánja bizonyítani, hogy a phrygiai
„próféták”, miként az Kybelé papjainál vagy más helyi kultuszok esetében is
kimutatható, nem ismerték az istenséggel folytatott racionális dialógusformát.
Inkább az őrjöngésig fokozódó extázisba estek, majd ebben az állapotban nehezen
érthető szavakat szóltak, ahogyan azt az Eusebiostól idézett Névtelen is
megjegyezte.[30]
Hirschmann ebből végül azt a következtetést vonja le, hogy Montanos azon a
módon szolgálta Istent, amiként az a phrygiai térség „pogány” kultuszaiban
századok óta szokásban volt (99: „Montanus
dient Gott in der Art und Weise, die sich im phrygischen Raum über viele
Jahrhunderte in den paganen Kulten fest etablierte.”). A szerzőnő úgy
látja, hogy az „új próféciától” követett profétikus gyakorlat inkább Phrygia
„pogány” kultuszaira vezethető vissza, s nem az Ó- és az Újszövetség prófétikus
hagyományaira (uo.). Mindezt persze már többször is leszögezte a modern
kutatás; ha más-más megközelítéseket is alkalmazott ennek bizonyítása során.[31]
A szerzőnő ezzel kapcsolatos érvelésének (97 sk.) részletesebb ismertetésétől
ezért itt eltekintenék.[32] (II.7.) A montanizmus a helyi kultuszokkal – mindenekelőtt
a prygiai régióban régóta honos Apollón- és Kybelé-kultusszal – kimutatható
szoros kapcsolatának korábbi bizonyításán alapul Hirschmann munkájának
következő része. Ez, a monográfiája egyik legjobban sikerült részének
tekinthető, széles körű ismeretanyagra épülő, és több figyelemre méltó elemzést
is magában foglaló részfejezet, a montanista „prófétanők” a mozgalmon belül
elfoglalt kiemelt szerepének[33]
vizsgálatával foglalkozik (III.5: Die
montanischen Prophetinnen; 99-119.). A
szerzőnő először a témához tartozó valamennyi lényegi elemet felvonultató, s
azokat a kellő összefüggésben elemző, tömör összefoglalásokban (l. pl. 100: Traum der Priscilla[34])
vázolja fel a nők, illetve a „prófétanők” a montanista mozgalmon belüli helyét
és szerepét; mindenkor utalva közben a kor orthodox keresztény közösségeinek
ezen a téren követett gyakorlatára. Majd figyelemre méltó párhuzamok sorával
hívja fel a figyelmet arra, hogy Maximilla vagy éppen Priska „prófétai”
tevékenységének vallási előképét csak részben találhatjuk meg a
Kis-Ázsia-szerte régtől elterjedt Kybelé-kultuszban. Hirschmann itt jóval
nagyobb jelentőséget tulajdonít a Kis-Ázsiában és Görögországban létesült
Apollón-szentélyekben szolgáló papnők tevékenységével vonható párhuzamoknak
(112 skk.); különös tekintettel a tőlük elvárt rituális szüzesség
követelményére.[35]
Mindezt alapos érveléssel bizonyítja is (l. küln. 118 sk.); töbször is
rámutatva arra, hogy mind Kybelé, mind pedig Apollón kultusza jól ismerte az
eksztatikus prófécia gyakorlatát (112 skk.) (II.8.) A montanista mozgalom szervezeti felépítésének
sokat vitatott kérdésében (III.7:
Organisation der Neuen Prophetie; 123-138.) Hirschmann ugyancsak a
montanistákat körülvevő „pogány” közeg különféle egyleti formáit veszi alapul.
Ennek megfelelően veti egybe a montanistáknál kimutatható koinónos ho kata topon[36] a kutatás előtt mindmáig meglehetősen
rejtélyes hivatalát egy „pogány” egylet (koinón,
ill. küln. synodos) tekintélyes
pénzügyi tisztségviselőjének (tamias)
hierarchikus helyzetével (137 sk; vö. még 144.). A szerzőnő megítélésem szerint
itt helyesen feltételezi, hogy a montanista mozgalom egy vallásos kultusz köré
szerveződött – pénzügyi feladatokat is ellátó – egylet (synodos) módjára épült fel, amely szervezeti forma (Mysterienvereine). Kis-Ázsia számos más
kultusza esetében is kimutatható (132 skk.) Ám Hirschmann mindeközben sajnos
nem magyarázza meg kellőképpen azt, hogy a világ közeli végét (synteleia [sc. aiónos]) váró, és az arra való felkészülést hirdető montanistáknál
miért volt szükség a gyülekezet tulajdonát képező vagyonra. Miért gyűjtött egy,
kifejezetten ezzel a feladatkörrel megbízott tisztségviselő adományokat (így,
feladatköre nevéből adódóan,[37]
nyilván pénzbeli hozzájárulást is) nemcsak a gazdagoktól, de szegényektől, sőt
még az özvegyektől és az árváktól is?[38] A munka végén található a szokásos összegzés, ahol
a szerző egyúttal beszámol a kutatás – megítélése szerint megvalósult –
eredményeiről (IV. Zusammenfassung und
Ergebnisse; 139-145.). Több ponton mindez szervesen kiegészíti, sőt részben
egyértelműbbé is teszi a korábban már mondottakat. (III.1.) Fejtegetéseink összegzéseként megállapíthatjuk,
hogy Vera-Elisabeth Hirschmann monográfiája
a rendelkezésünkre álló tények alapos mérlegelésén alapuló munka, amely szinte
maradéktalanul megvalósította az alcímben megjelölt feladatát, illetve az Előszóban megjelölt kutatási
célkitűzéseket (22.). Hirschmann könyvéből megtudhatjuk, hogy pontosan miben is
álltak a montanista mozgalmat kezdettől fogva érő és formáló „pogány” hatások,
amelyek kimutatása a könyv alapvető célja volt. Mindazonáltal a lényegi kérdés megválaszolatlanul
maradt. Megítélésem szerint ugyanis nincs kellőképpen tisztázva, hogy miért
éppen Phrygiában, egy – egészét tekintve – gazdag tartomány (Asia provincia) szegény peremvidékén
bontakozott ki az orthodox egyházi íróktól később ’a phrygiainak nevezett eretnekségként’ aposztrofált,[39]
vagy éppenséggel ’a phrygiaiak
esztelenségének’ nevezett[40]
montanista mozgalom.[41] Ugyancsak hiányolom a kötetből a montanizmus a kor
keresztény egyházán belül elfoglalt helyzetének pontosabb megjelenítését. Még
akkor is, ha a monográfia megírásának deklarált célja a montanista mozgalmat
ért „pogány” hatások kimutatása volt. Úgy vélem, mindenképp szükség lett volna
a Paraklétos alakjának közelebbi
meghatározására, hiszen Montanos, a mozgalom legfőbb „prófétája”, a Paraklétos
inkarnációjaként határozta meg magát követői előtt.[42] Fenti megjegyzéseimtől eltekintve azonban
Hirschmann munkája mindenképp hasznos, és ez idő tájt nélkülözhetetlen munka a
montanista mozgalom kialakulásához, illetve annak első szakaszához kapcsolódó –
komplex – jelenségek tanulmányozásához. Egyik legnagyobb eredménye, hogy
vélhetően módosította W. Schepelern a
montanista mozgalmat ért „pogány” hatásokkal kapcsolatos korábbi (1929),
mindaddig a modern kutatók többségétől is osztott nézetét.[43]
Hirschmann megalapozott érvélése, legalábbis számomra, meggyőző és elfogadható.
A német szerzőnő információkban gazdag, s meglehetősen jól felépített könyve
azonban számos – koncepciója egészéhez kapcsolható – részkérdés vizsgálatánál
is jól használható.[44]
Olykor pedig az általa felsorakoztatott, majd kimerítően elemzett szempontok
továbbgondolására is serkenti az olvasót. Vera-Elisabeth Hirschmann
a kis-ázsiai Phrygiában a Kr. u. 2. század derekán kibontakozott montanizmus
vallástörténeti előzményeit vizsgáló monográfiája így nélkülözhetetlen vezető
egy olyan, a korai egyházon belül kibontakozott, majd később „eretnekségként”
megbélyegzett mozgalom tanulmányozásához, amely a térség „pogány” vallási elemeivel összefonódva, az eszkatologikus
várakozások felidézésével[45]
kívánta visszahozni az Egyházba a korai keresztény gyülekezetek szellemét.
Mindezt egy olyan korban kívánta megvalósítani, amely az erősen hellénizálódó
püspöki egyházak kialakulásának kora volt. A montanizmus így nemcsak a római
állammal került szembe, de magával a Nagyegyházzal is, a monarchikus
episzkopátus mind intenzívebbé váló térhódításának idején. A gyakrabban alkalmazott
rövidítések feloldása: Aland, „Bemerkungen
zum Montanismus” – Kurt Aland,
Bemerkungen zum Montanismus und zur frühchristlichen Eschatologie. In: K. Aland, Kirchengeschichtliche Entwürfe,
Gütersloh 1960, 105-148. Epiphan., pan. –
Epiphanios: Panarion Haeretikon. (Ismertebb latin nevén: Haereses) Euseb. HE – (Caesareiai) Eusebios, Historia
ecclesiastica [’Egyháztörténet] Schepelern, „Der Montanismus und die prygischen Kulte” –
Willem Schepelern, Der Montanismus und die prygischen
Kulte: eine religionsgeschichtliche Untersuchung, Tübingen, Verlag Mohr 1929
(ford. W. Baur). küln. 135 skk. Strobel, „Das
heilige Land der Montanisten“ – August Strobel, Das heilige Land der Montanisten. Eine
religionsgeographische Untersuchung (Religionsgeschichtliche Versuche und
Vorarbeiten Bd. XXXVII), Berlin–New York 1980. StPatr – Studia
Patristica (szerk. F. L. Cross – E.
A. Livingstone [et. al.], Leuven,
Peeters, 1 (1957) – 16 (1985); 17 (1982); 18 (1985/1989); 19 (1989) stb. (ism.: Szlávik Gábor) Jegyzetek [1] Másképpen „új prófétaság” (nea
prophéteia). Esetenként ezzel a névvel illeti a montanista mozgalmat a
történetére vonatkozó értesüléseink egyik legfontosabb forrásának számító
(Caesareiai) Eusebios is: HE V 19,2; vö. még V 16,4., ill.14. – A nyugat-kis-ázsiai
Phrygiából valamikor Kr. u. 157 és 172 között kiinduló, majd a magukat
orthodoxnak valló egyházi íróktól hamarosan „eretnekségként” elítélt montanista
mozgalomnak meglehetősen nagy nemzetközi irodalma van (l. később). Ugyanakkor a
témának nincs magyar nyelvű irodalma egy, a montanizmus értékelése kapcsán
felvethető kérdéseket összegző tanulmány kivételével: Szlávik G., Egy elmaradott régió szerepvállalása a kor vallási
mozgalmaiban: Közép-Phrygia montanizmusa, Egyháztörténeti Szemle VII,1 (2006),
3-36 (a témát érintő – meglehetősen szegényes – magyar nyelvű irodalom
feltüntetésével, ill. a nemzetközi szakirodalomra történő hivatkozásokkal). [2] Ján XIV,16-18; 26; vö. még XV,26
sk; XVI,7-11. és 13-15. Luther bibliafordításában ez utóbbi néven is: ’Vigasztaló’
(»Tröstler«). – További részletekkel
l. még ehhez a recenzió összegzését, ill. ott a 42. sz. jegyzetet. [3] „Én vagyok az Atya – jelenti ki Montanos egyik, mozgalma
szempontjából meghatározó jelentőségű, ám a többihez hasonlóan szándékoltan zavaros
próféciájában –, az ige és a Paraklétos” (Didymos,
’De trinitate’ [’A háromságról’] II, 41.). Le kell szögeznünk azonban, hogy
mindez távolról sem jelenti azt, hogy Montanos a Szentlélek inkarnációjának
tartotta volna magát, miként az később – orthodox – egyházi ellenfelei
állították: vö. Eusebios, Historia ecclesiastica [’Egyháztörténet] V 14,1.,
ill. l. ehhez D. H. Williams, The
Origins of the Montanist Movement: a Sociological Analysis, Religion 19 (1989),
331-351; 339. [4] A Priska névalak, mint ismeretes,
a Priscilla személynév rövidített formája. Egyazon személyről szólva, mindkét
névalak szerepel már az Újszövetségi iratokban is. Az ’Apostolok Cselekedetei’ következetesen Priscilla néven említi Pál
apostol egyik női segítőjét (XVIII,2;18;26.), míg maga Pál – a mindennapi
névhasználat szabályait alkalmazva – Priskának nevezi őt leveleiben: Róm XVI,3;
1Kor XVI,19; vö. 2Tim IV,19. [5] Montanos és másik „prófétanője”,
Priska már korábban meghalt, vélhetően Kr. u. 175 körül. [6] A phrygiai Montanos nevével
jelzett, magát „új prófétaságnak” vagy
„új próféciának” nevező (Euseb. HE V
19,2: nea próphéteia; vö. még V 16,4., ill.14.), tanításainak
lényegét tekintve eszkatologikus-khiliasztikus,
azok megjelenési formáját nézve pedig pneumatikus-enthúziasztikus
– mozgalomként határozható meg. [7] A. Neander, Allgemeine Geschichte der christlichen Religion und
Kirche, I,3, Hamburg 1827; 870-899. [8] (G.) N. Bonwetsch, Die Geschichte des Montanismus, Erlangen 1881 (változatlan
utánnyomásban: Hildesheim 1972); vö. még uő., „Montanismus”. In: Realencyklopädie für protestantische
Theologie und Kirche, Bd XIII3, Leipzig 1903; 417.has. 56. – 426.h.
18. [9] P. De Labriolle, La crise Montaniste etc., Vols. I-II, Paris 1913. [10] W. Schepelern eredetileg dán nyelven íródott habilitációs iratát (=
Koppenhága 1928; Univ. Habil. Schr.) a kutatásban szinte mindenkor W. Baur német
fordításában idézik: Der Montanismus und die prygischen Kulte: eine
religionsgeschichtliche Untersuchung (225 lap), Tübingen, Verlag Mohr 1929;
küln. 135 skk. [11] L. ehhez J. Fischer egy gondolatokban gazdag hosszabb tanulmányát: Die
antimontanistischen Synoden des 2./3. Jh., Annuarium Historiae Conciliorum
[AHC] 6 (1974), 241-273. [12] Ekként határozta meg a montanista
mozgalom a kor keresztény egyházán belül elfoglalt helyzetét már A. von Harnack is: Die Mission und
Ausbreitung des Christentums – in den ersten drei Jahrhunderten, Bd. I-II,
Leipzig 19244 (1902); II (19244), 930(sk); „eine […] innerkirchliche Bewegung”. [13] Vö. W. Speyer, Büchervernichtung und Zensur des Geistes bei Heiden, Juden
und Christen (Bibliothek des Buchwesens Bd. 7), Anton Hiersemann Verlag,
Stuttgart 1981; 142 skk; küln. 146 sk; 148; 150. és 162 (a montanista iratok
elpusztítását célzó egyházi és állami rendelkezések). Hasonlóképpen járt el a
„győzedelmeskedő egyház” a vele ellenséges „pogány” gondolkodók írásaival
szemben is: i. m. 134-137. [14] L. küln. Eusebios
’Egyháztörténetét’ (HE V,16-19.), valamint Epiphanios Haereses címen is idézett munkáját, a 80 féle „eretnekségre”
gyógyszert kínáló „orvosságos szelencét”, a Kr. u. 375 körül íródott ’Panarion’-t (Pan. XLVIII-XLIX.). – A
montanista mozgalom történetét orthodox szempontból megvilágítani hivatott
(meglehetősen hiányos, és gyakorta a tendenciózusan negatív beállítástól sem
mentes) források szisztematikus összeállítását adja P. de Labriolle, Les sources de l’histoire du Montanisme – Textes
Grecs, Latins, Syriaques publiés avec une introduction critique, une traduction
Française, des notes et des „Indices”, Fribourg – Paris 1913 (Collectanea
Friburgiensia 24. N. S. fasc. XV). Ugyanez válogatásban: (G.) N. Bonwetsch, Texte zur Geschichte des
Montanismus, Bonn 1914 (Kleine Texte für Vorlesungen und Übungen 129; szerk. H.
Lietzmann). A montanista „próféciák” a későbbi – orthodox – egyházi szerzők
közlései alapján összeállított gyűjteményét (is) közli újabban R. E. Heine: The Montanist Oracles and
Testimonia, Patristic Monograps Series 14, Macon GA 1989, valamint W. Tabbernee is: Remnants of the New
Prophecy. Literary and Epigraphical Sources of the Montanist Movement (Studia
Patristica [StPatr] XXI; szerk. E. A. Livingstone),
Leuven 1989; 193-201. – A montanista eszmék hívévé lett
Tertullianus ez irányú irodalmi működéséhez l. lentebb a 22. sz. jegyzetet. [15] Kurt Aland, Bemerkungen zum Montanismus und zur frühchristlichen
Eschatologie. In: K. Aland,
Kirchengeschichtliche Entwürfe, Gütersloh 1960, 105-148. [16] Theofried Baumeister, Montanismus und Gnostizismus. Die Frage der Identität
und Akkomodation des Christentums im 2. Jahrhundert, Trierer Theologische
Zeitschrift [TThZ] 87 (1978), 44-60. [17] August Strobel, Das heilige Land der Montanisten. Eine
Religionsgeographische Untersuchung (Religionsgeschichtliche Versuche und
Vorarbeiten Bd. XXXVII), Berlin–New York 1980 (Rec.: K.-W. Tröger, ThLZ 109 (1984),
720 sk. has.). [18] William Tabbernee, Fake Prophecy and Polluted Sacraments. Ecclesiastical
and Imperial Reactions to Montanism. (Supplements to Vigiliae Christianae.
Texts and Studies of Early Christian Life and Language, 84), Brill, Leiden –
Boston 2007. (Rec. Jakab Attila,
Ant[ik] Tan[ulmányok] LIII,2 /2008/, 276-278.). – William Tabernee a montanizmus egészének jelenleg leginkább elismert
szaktekintélye. A pályáját Ausztáliában kezdő neves egyháztörténész a
montanista mozgalom témájának szentelte első jelentős munkáját is: Opposition
to Montanism from Church and State, Diss. Melbourne 1978. [19] A P. Lampe heidelbergi és W. Tabbernee
tulsai (USA; Oklahoma) professzorok vezette kutatócsoportnak egy, a
nyugat-anatóliai Ųsak városától délre fekvő, nehezen megközelíthető
folyóvölgyben, a 2001-es év késő nyarán sikerült azonosítania az egykori
Pepuzának – a mennyei Jeruzsálem Phyriába
való (!), a montanistáktól várt és hirdetett majdani alászállásának – pontos
helyét. A montanisták által különös tiszteletben részesített másik „szent”
helyet, Thymiont (l. később) eddig még nem sikerült megtalálniuk: vö. küln. P. Lampe, The Phrygian Archeological
Surface Survey Project of the University of Heidelberg and the Discovery of
Pepouza and Thymion. A Preliminary Report, Zeitschrift für antikes Christentum
6 (2002), 117-120., ill. W. Tabbernee
– P. Lampe, Pepouza and Thymion. The
Discovery and Archaeological Exploration of a Lost Ancient City and Imperial
Estate, Walter de Gruyter, Berlin 2008. [20] Nem érdektelen megjegyezni itt,
hogy V.-E. Hirschmann doktori
disszertációját a düsseldorfi Heinrich-Heine Egyetem Bölcsészettudományi Kara a
kiváló doktori értekezéseket megillető díjjal (Fakultätspreis) tüntette ki. [21] Vö. még ehhez Hirschmann monográfiájának 16 sk. oldalait. [22] Újabban vö. ehhez H. M. Zilling, Tertullian. Untertan Gottes und
des Kaisers, Paderborn–München-Wien-Zürich 2004; küln. 45-56. [23] W. Schepelern nézete szerint a montanizmus kezdetben tisztán
keresztény mozgalom volt, s csak később érték meghatározó hatások „pogány“
környezetétől: „Der Montanismus und die prygischen Kulte”, 135 skk. Hasonlóképpen
Kurt Aland, „Bemerkungen zum
Montanismus” (1960) 105 skk. [24] Schepelern, „Der Montanismus und die prygischen Kulte”, 160. [25] Vö. C. Trevett, Montanism, Gender, Authority and the New Prophecy,
Cambridge (Cambridge University Press), 1996, 8-10; továbbá W. Tabbernee, Montanist Inscriptions and
Testimonia: Epigraphic Sources Illustrating the History of Montanism, Macon
(Georgia), 1997, 23 [26] A. Daunton-Fear, The Ecstasies of Montanus. In: StPatr XVII (szerk. E.
A. Livingstone), Oxford 1982; 648-651. [27] Ez utóbbi felvetésnek ellentmond
azonban Didymos állítása, amely szerint Montanos „korábban a bálvány papja
volt“ (hiereus próton eidólu): De
trinitate III 41,3. [28] Montanos szűkebb pátriája, a
Közép-Phrygia északnyugati határán fekvő Mysia ugyancsak elmaradott területnek
számított. [29] „Ne engem hallgassatok, Krisztust hallgassátok” – jelentette ki a
legfőbb montanista „prófétanő”, Maximilla a meghallgatására egybegyűltek előtt
(Epiphan., pan. XLVIII 12,4.). Maximilla ezzel, bár némiképp áttételesen, azt
állította volna, hogy általa (mint kiválasztott által) maga Krisztus beszél. –
Vö. még ehhez lentebb a 32. sz. jegyzetet. [30] Miként a caesareiai Eusebiostól
hosszan idézett Névtelen írja, miután Montanos „felébresztette” és „hamis
szellemmel töltötte el” prófétanőit, a két nő attól kezdve „épp olyan értelmetlenül (ekphronós),
összefüggéstelenül (akairós), és furcsa módon (allotriotropós) beszélt”, mint maga Montanos: HE V 16,9. [31] L. küln. H. Kraft, Die altkirchliche Prophetie und die Entstehung des
Montanismus, Theologischer Zeitschrift [ThZ; a Baseli Egyetem Theológiai
Fakultásának kiadásában. Basel, 1945 – ] XI (1955), 249-271. Újabban vö. még A.
Daunton-Fear, The Ecstasies of
Montanus. In: StPatr XVII (szerk. E. A. Livingstone), Oxford 1982; 648-651. –
Ez utóbbi munkát, amint már jeleztem, Hirschmann érdekes módon nem tünteti fel
bibliográfiájában. [32] Hirschmann érvelése itt két
montanista prófécia vizsgálatán alapul, melyeket Epiphanios közöl ’Panarion’-jában: XLVIII,4. és [33] Egy olyan időszakban, amikor a nők
a gyülekezeteken belüli szerepének tudatos csökkentésére, ill.
visszaszorítására irányuló törekvések mind erőteljesebbé váltak a
„Nagyegyházon” belül, a montanista mozgalom a korai kereszténység korát idéző
prófétálási lehetőségeket (vö. ApCsel XXI,9. és 1Kor XI,5; ezzel ellenkezőleg
1Kor XIV,34 sk.) biztosított – a prófétálás adományával bíró – női hívei
számára. A közel húsz ránk maradt – eredeti – montanista „prófécia” többségét a
nyilvános fellépései során mindenkor Montanos kíséretében levő nők
közvetítették. Így volt a mozgalom történetének talán legjelentősebb próféciája
esetében is, amely a János ’Jelenései’-ben
hirdetett mennyei Jeruzsálem alászállását (XXI,1-2.) jövendölte meg a phrygiai
Pepuza és Thymion között. Ám ezt sem maga Montanos „prófétálta”; még e jelentős
jóslat is Priska – vagy egy másik „prófétanő” nevéhez köthető. A montanista
mozgalom – legalábbis számomra úgy tűnik – az indulást követően jóval inkább a
Montanos kíséretében levő „prófétanőknek”, mintsem magának Montanosnak
köszönhette felemelkedését. Így szinte magától értetődő volt, hogy a szekta
alapítójának halála után – miként az Eusebiostól idézett orthodox egyházi író,
Miltiadés írja – „a társaságában levő nők
kapták meg utódlási sorrendben a prófétai adományt”: HE V 17,4. Mindez
talán a térség korábbi, a neolitikumig visszavezethető „matriarchális”-kultuszaihoz
való szoros kapcsolódásra utal. A korábban házasságban élő, ám később szűzként
feltüntetett Priscilla-Priska és Maximilla alakja (ez utóbbi hangsúlyos szerepe
ellenére, kettejük közül, úgy tűnik, Priska volt a jelentősebb „prófétanő”)
talán ezért is élőbben maradt meg a későbbi keresztény szerzőknél, mint magáé
Montanosé. Részben ez magyarázhatja azt, hogy a három „próféta” tanításai
gyakorta összekeveredtek a későbbi hagyományban (l. küln. Epiphan., pan. XLIX
1,4 skk.). [34] Epiphanios elbeszélése szerint
Quintilla vagy Priska montanista „prófétanőnek” álmában megjelent Krisztus –
hogy melyiknek a kettő közül, Epiphanios nem tudja határozottan kijelenteni.
Méghozzá, mint azt Quintilla vagy Priska később elbeszélte, „asszony képében, csillogó lepelbe öltözve”
(pan. XLIX 1,3 skk; vö. XLIX,1.). A montanista „prófétanő” ezt a jövendölését
egy olyan – keresztény – közegben tette, ahol a „Nagyegyház” kétségek nélkül
hirdette Krisztus férfi voltát, s ahol Isten képmásának – az Ótestamentum
szellemében – a férfi számított (l. pl. 1Kor XI,8. – 1Móz II,18-23.). [35] A nemi élettől való tartózkodás
révén elérhető ’erkölcsi tisztaság’ (castitas)
követelménye az Istentől jövő, általa látomások és hangok formájában közölt
prófécia befogadásának egyik alapfeltételeként jelenik meg a montanistáknál:
vö. Tertullianus, De exhortatione
castitatis [’Intés a tisztaságra’], 10,5. – A téma szélesebb
összefüggéseihez l. P. Brown, Die
Keuschheit der Engel – Sexuelle Entsagung, Askese und Körperlichkeit am Anfang
des Christentums, Carl Hanser Verlag, München – Wien 1991 (angol ered. 1988). [36] Hirschmann értelmezésében „Teilhaber vor Ort”: 138; vö. még 144.
Hasonló hivatalt említ a montanista mozgalom szervezetén belül Eusebios is: praktér khrématón [’pénzbeszedő’] (HE V
18,2.). [37] Praktér khrématón – a fentebb már említett ’pénzbegyűjtő’. [38] Vö. Euseb. HE V 18,7. [39] Euseb., HE V 16,1. [40] Sókratés, Historia ecclesiastica
[’Egyháztörténet’] II,37. [41] L. ehhez egy korábbi, az
Egyháztörténeti Szemle internetes portálján belül megjelentetett, tanulmánnyá
átdolgozott előadásomat: »Der Montanismus
als Widerstandsbewegung im Frühen Christentum?«. [42] Terjedelmi okokból nem
foglalkozhatunk itt Jézus küldöttének, a Krisztus helyébe lépő Paraklétosnak a János-evangéliumban
többször is szereplő alakjával: vö. G. Bornkamm,
Der Paraklet im Johannes-Evangelium. In: Geschichte und Glaube Bd. I, Kaiser
Verlag, München 1968; 68-89. Pontos értelmezését (elsődlegesen létrejöttének
forrását, illetve a számos elemből összetevődő Paraklétos-alak meghatározó komponenseit) ma is vitatja a modern
kutatás. Az eltérő értelmezésekkel közölt (l. 1Ján II,1; Ján XIV,17., ill.
XVI,13.), s a Nagyegyház felfogásában mindinkább „az igazság lelkével” (Ján XIV
16 sk: to pneuma tés alétheias) vagy
a „Szentlélekkel” (Ján XIV,25 sk: to
pneuma to hagion) azonosított Paraklétos
eredeti jelentésében ’olyan személy, akit
segítségül kell hívni, hogy közbenjárjon’. Más megközelítésben, így a
gnósztikusoknál is, Krisztus küldötteként szerepel. Hirschmann az alábbi módon
határozza meg ezt a fontos – monográfiájában tárgyánál fogva alig érintett, ám
annak témájától elválaszthatatlan fogalmat: „Der
Paraklet (Fürsprecher oder Beistand), ist neutestamentlich die letzte Stufe der
Offenbarung Gottes in der Welt vor der Wiederkunft Christi am Weltende. Im
Gegensatz zu Kirche, die den Parakleten nicht an eine menschliche Person
gebunden versteht, sehen sich die Montanisten als die Auserwählten, die ihn
durch Montanus in ihrer Mitte zu wissen glauben” (14.). A montanista
mozgalom, mint ismeretes, története során mindvégig kiemelt tiszteletben
részesítette ’János evangéliumát’. A
nyilvánvalóan innen átvett Paraklétos-alak
részletesebb értelmezése, közelebbről az átvétel kérdésének meghatározása,
megítélésem szerint mindenképpen hozzájárult volna a montanista mozgalomra
gyakorolt hatások pontosabb meghatározásához. [43] Minderről röviden szóltam már
recenzióm II.4. szakaszában. [44] Az eddig mondottakon túlmenően l.
még ehhez III.6: Überlegungen zu den sog.
„Artotyriten”; 119-123. Hirschmann itt meggyőző érveléssel bizonyítja, hogy
egyes montanista csoportoknál az eucharistia során (ta autón mysteria) a bort helyettesítő tejtermék, közelebbről a
sajt használata (vö. Epiphan., pan. XLIX 2,6.) ugyancsak szorosan kapcsolódik a
Phrygiában régóta honos Kybelé-kultuszhoz. Ugyancsak ez utóbbihoz, a
Kybelé-kultuszhoz (III.1.b; 59-67.)
köthető a német szerzőnő egy másik figyelmet érdemlő felvetése is. Műve 65 sk.
oldalain Hirschmann azt a nézetét kívánja bizonyítani, miszerint Kybelé –
tradicionálisan – kasztrált papjainak neve (galloi)
a sumer gallu (’női hangon szóló’)
szóból származik. A szerzőnő szerint hasonlóképpen Mezopotámiából ered a
kultikus szolgálathoz kapcsolódó kasztráció szokása is (66.) [45] Vö. ehhez W. Tabbernee, Revelation 21 and the Montanist „New Jerusalem”,
Australian Biblical Review 37 (1989), 52-60. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |