Mindszenty József életéről és főpásztori tevékenységéről, melyet a Magyar Katolikus Egyház élén töltött, könyvek sokasága jelent meg az elmúlt időszakban.[1] Szintén széles körben hozzáférhetőek, publikáltak körlevelei, szentbeszédei.[2] Van azonban egy olyan forráscsoport – az MDP megyei dokumentumai között található jelentések – amely mindmáig kevesebb figyelmet kapott, ám kétségtelenül fontos információkat hordozhat a korszak kutatói számára.

Közismert tény, hogy a kommunista hatalom a katolikus egyház teljes ellehetetlenítését és az élet majd minden területéről való kiszorítását tűzte ki célul, és semmilyen eszköz alkalmazásától sem riadt vissza, hogy ennek a célkitűzésnek megfeleljen. A kommunista párt minden szervezeti szintjén küzdöttek a „klerikális reakció” ellen, hol adminisztratív eszközökkel, hol a személyes „meggyőzés” stratégiáját alkalmazva, nemegyszer a fizikai erőszaktól sem riadva vissza. A „simaképű ellenség” elleni harcban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a párt nem minden esetben rendelkezik kellő információval a katolikus egyház belső életére vonatkozóan. Az információ hiánya – a kommunisták szerint legalábbis – viszont nem tette lehetővé a hatékony fellépést, ennek következtében felértékelődött a felső klérus közvetlen környezetében élő, dolgozó információt, jelentést szállítani hajlandó személyek szerepe. Shvoy Lajosnak a Székesfehérvári Egyházmegye püspökének a környezetében is működött (működtek) olyan informátorok, akik több-kevesebb rendszerességgel és megbízhatósággal jelentették a püspök tevékenységét.[3]

Természetesen kiemelt figyelemmel kísérték Mindszenty Józsefet, akinek minden lépését igyekeztek dokumentálni.[4] Az itt közölt dokumentum azonban nem a titkos informátorok, vagy ügynökök valamely jelentése, hanem egy nyilvános beszéd sajátságos interpretációja.

Mindszenty az ottawai Mária Világkongresszus után határozta el a magyar Boldogasszony Év megrendezését. A Mária-év megnyitását 1947. augusztus 15-ére tűzték ki, melyre Esztergomban került sor. A szentévet hivatalosan 1948. december 8-án zárták le. A több mint egy év alatt a hercegprímás számtalan alkalommal vett részt a Mária-napi rendezvényeken és tartott nagy tömeg előtt szentbeszédet. A kommunisták a hercegprímás nyilvános fellépéseiben provokációt láttak és ennek megfelelően mindent megtettek, hogy korlátozzák azokat. Az adminisztrációs akadályokon túl (nem engedélyezték a körmeneteket a közterületeken, akadályozták a kihangosításhoz szükséges hangszórók használatát stb.) mondvacsinált ürüggyel igyekeztek a hívőket távol tartani az eseményektől (ennek jellegzetes példája a celldömölki eset, ahol száj-és körömfájás járványra hivatkozva próbálták a több ezres tömeget eltávolítani). Természetesen nem minden esetben sikerült a rendezvények menetét megzavarni, onnan az embereket távol tartani, ekkor viszont a helyi kommunista vezetés – a felsőbb utasításokat szem előtt tartva – igyekezett minél több információt összegyűjteni a Mária-napi eseményekről.

Bodajk Székesfehérvártól 20 km-re északnyugatra található település, amely már évszázadok óta Segítő Mária ismert búcsújáró helye. A bodajki zarándoklat a háború előtt az egyházmegye kiemelkedő jelentőségű eseményének számított. 1947 karácsonya után a megyés püspök ebédre hívatta Vajk Gyula bodajki plébánost, és közölte vele azon szándékát, hogy az országos Mária-év keretében Mindszenty József bíborost a településre meghívja.[5] Ebben az évben újították fel a háborúban megsérült zarándokudvart is, amelynek a felszentelését szintén a búcsú idejére időzítették. A hercegprímás látogatása mind állami, mind egyházi vonalon komoly előkészületeket igényelt. Mindszenty József 1948 elején a püspöki invitálást elfogadta, így a Boldogasszony Év keretében rendezendő egyházmegyei zarándoklatot szeptember 25–26-ra tűzték ki. Nehezebb feladatot jelentett a hivatalos állami engedélyek beszerzése. Különösen kritikus kérdést jelentett a hangszórók használata, amelyet végül csak azzal a feltétellel engedélyeztek, hogy az nem lehet precedens értékű más egyházi rendezvények esetében.

A megyei pártvezetés is élénken érdeklődött a zarándoklat iránt. Megakadályozni ugyan nem tudták, de minden lehetőséget megragadtak, hogy a résztvevők számáról és a beszédekről információkat szerezzenek. Közigazgatási vonalon utasították a Bodajk környéki települések jegyzőit, hogy a falu plébánosát keressék fel és figyelmeztessék, hogy a búcsún vagy a körmenet során előforduló „demokráciaellenes megnyilvánulásokért, a demokráciát sértő közhangulatért vagy bármiféle rendzavarásért elsősorban a plébános lesz a felelős”.[6]

A korábbi rossz tapasztalatok hatására Mindszenty József a vasárnapra tervezett ünnepélyes fogadás helyett már szombaton a déli órákban Bodajkra érkezett. A kegytemplom előtt több ezres zarándoksereg fogadta.[7] A titokban előrehozott esemény alaposan megzavarta a rendőrséget, amely azt a feladatot kapta, hogy „biztosítsa” a rendet a hercegprímás érkezésekor. A zarándoklat részletes menetét Kőszegi Ferencnek,[8] az MDP móri járási titkárának jelentéséből ismerhetjük meg. E szerint 25-én délután Shvoy Lajos nyitotta meg az ünnepséget, majd a hívők a kálvária dombon „szabályos” körmenetet tartottak, „Fent Szent Péternél Vajk Gyula bodajki plébános tartott bevezető beszédet és imádságot”.[9] Este kilenc órától szentségimádás volt a kegytemplomban. Az MDP részéről Tóth Jenő járási bizottsági tag vezetésével 12 tagú kerékpáros őrség érkezett a faluba, akik az „éjszakai megnyilvánulásokat figyelték az ájtatos hívőknél”. Rendkívüli eseményre azonban nem került sor, a párt részéről ezt annak tudták be, hogy az érkező zarándokokat a rendezőség figyelmeztette, ne politizáljanak.

Vasárnap reggeltől folyamatosan gyóntattak a kegytemplomban, majd fél nyolckor Shvoy Lajos tartott szentmisét. Őt követte tíz órakor Mindszenty József, aki beszédében aktuális politikai kérdésekkel nem foglalkozott. Az eseményen résztvevő pártfunkcionáriusok és népnevelők jelentéseikben is ezt hangsúlyozták. Ettől függetlenül majd minden beszámolóban olvashatunk a bíboros valamely kijelentéséről, amelyet kifogásolnak a jelentés írói. Minden esetben felróják Mindszentynek, hogy a Fogolykiváltó Szűz Mária segítségét kérte a fogságban sínylődő magyarok kiszabadítása érdekében. Kiemelték még a bíboros következő mondatát is: „Ha valakinek az volt az aggálya vagy fájdalma, hogy ezeken a Mária napokon miért nem dicsérünk most élő embereket, azoknak az a válaszom, hogy mi a Mária napokra Máriát dicsérni jövünk.”[10]

Kőszegi jelentése szerint a bodajki Mária napon tíz-tizenötezer fő vett részt.[11] A zarándokok mellett jelen voltak az eseményen a párt agitátorai is. Hivatalosan 500 fő népnevelőt regisztráltak, akik a tömegben elvegyülve működtek. A jelentés alapján valószínűsíthető, hogy ennél jóval többen voltak a megmozduláson, de nagy részük – főleg a Budapestről érkezettek – nem regisztráltatta magát.

Kőszegi véleménye szerint a zarándokok többsége nem vallási áhítatból vett részt az eseményen, hanem pusztán kíváncsiságból – „mivel nem mindennapi látvány Mindszenty P. József személye”. Állítását alátámasztandó leírja, hogy a misék és szentbeszédek alatt „a tömegek hullámoztak le föl sétáltak az utcán, és nem voltak nagyon elmélyülve a vallási ájtatosságban”. Hasonló véleményeket más jelentésekben is olvashatunk. G. Z.[12] leírja, hogy beszélgetésbe keveredett néhány helyi gazdával, akik szerint a búcsún azért voltak annyian, mert szokás és divat volt ott lenni, nem pedig meggyőződésből. Ebből azt a következtetést vonja le a jelentés írója, hogy a következő búcsún jóval kevesebben lesznek. Ugyanakkor kiemeli, hogy „a tömeg egyötöde lehetett férfi és azok közül is igen sok nem magyar anyanyelvű”.[13] Kőszegi szerint a tömegnek csupán tíz százaléka volt férfi, a többiek nők és gyerekek voltak. Életkori megoszlás szerint a megjelentek 60 százaléka 25 év alatti volt.

Az eseményen részt vevő pártaktivisták pontos létszámát nem ismerjük, írásos jelentés összesen négy maradt fenn. A zarándoklaton elhangzott beszédeket a tömegben elvegyült aktivisták gyorsírással jegyezték le. Vajk Gyula prédikációját egy fő rögzítette. Shvoy püspök beszédéről azonban a mai napig nem került elő feljegyzés.

A hercegprímás által elmondott beszéd különösen nagy figyelmet kapott. A tömegben megbújva két aktivista is gyorsírással jegyezte le Mindszenty szavait. Az így, gyorsírással készült feljegyzések nem maradtak fenn, csupán azok tisztázatai. Ezek alapján is könnyedén megállapítható azonban, hogy a feljegyzés készítői nem álltak a helyzet magaslatán. Bizonyosra vehető, hogy az elhangzott beszéd értelmét nem minden esetben fogták fel. A szövegekben számtalan nehezen értelmezhető, zavaros, néhol értelmetlen mondat van, amely tanúsítja, hogy a jegyzetelők számára a hercegprímás beszéde olykor bizony nehezen követhető volt. Különösen igaz ez az egyik szövegre, amely összefüggésében nem is értelmezhető.[14] Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy számtalan elhallásból adódó hiba is található a szövegekben. Jellemző példa, hogy a jegyzetelő „Ladányi Bíró Mártont” írt, amely nyilván abból adódott, hogy addig még soha nem hallotta Padányi Bíró Márton nevét és félreértette azt. (Az ilyen elhallásból adódó példákat még hosszan lehetne sorolni). A legszembetűnőbbek az elhallásból, félreértésből adódó hiányok illetve azok a hibák, amelyek a jegyzetelő képzetlenségéből, vagy a ma már meg nem állapítható (de könnyen elképzelhető) zavaró tényezőkből adódtak.

A nyilvánvaló hibáktól eltekintve a közölt szövegek információértéke jelentős. Ennek – valamint a hozzá kapcsolódó más jelentéseknek – alapján képet kapunk annak a ma már hihetetlennek tűnő erőfeszítésnek a nagyságáról, amellyel a korabeli kommunista vezetés igyekezett a vallásos érzületű tömegeket megfigyelni. Jelentések nem csak a bíboros beszédéről születtek, hanem a megyés püspökéről és a bodajki plébánoséról is. Mindezeken túl, a népnevelők a propaganda tevékenység mellett, jelentették a búcsún résztvevők hangulatát, a politikai megnyilvánulásokat, a résztvevők számát, nemzetiségi megoszlását valamint a férfiak és nők arányát korcsoportonként.

A Mindszenty József ellen 1948-ban tetőfokára hágott agresszív lejárató kampány alapja és fő vádja az volt, hogy vallási köntösbe bújtatva politikai tevékenységet folytat. Ezt a vádat az általa elmondott beszédek segítségével is igyekeztek alátámasztani. A megyei pártvezetés – és rajtuk keresztül a központi vezetőség – feltehetően az itt közölt, gyorsírással lejegyzett szöveg alapján értesült a hercegprímás beszédének tartalmáról. Ennek alapján döntötték el, hogy Mindszenty „politikai tartalmú” beszédet mondott-e, vagy a búcsú eredeti céljától nem tért el és a vallási tárgyú szentbeszédet tartott. A bodajki beszéd esetében a jelentések írói minden esetben megállapították, hogy a hercegprímás a beszédében aktuális politikai kérdést nem érintett, „burkoltan beszélt”.

További érdeklődésre tarthat számot a beszéd abból a szempontból is, hogy összevetve azokkal a már publikált forrásokkal, amelyek szintén a Bodajkon elhangzott beszédet tartalmazzák, megállapítható, hogy a hercegprímás az előre megírt szövegtől számtalan esetben eltért. Nehéz helyes következtetéseket levonni abból a tényből, hogy az alább közölt dokumentumban illetve az „Egyházam és hazám” című kötetben megjelent Mindszenty-beszédben[15] a sorrendiség nem minden esetben egyezik meg. Mégis joggal feltételezhetjük, hogy a gyorsírással lejegyzett, majd tisztázott szöveg pontosabb képet ad arról, mi és milyen sorrendben hangzott el 1948 szeptemberében Bodajkon, mint az egyéb források. A szolgaian jegyzetelő pártfunkcionáriusokról nehezen tételezhető fel, hogy érdemben változtattak volna a szöveg tartalmán vagy akár a sorrendiségén. Biztosra vehetjük, hogy sem a jegyzetelés, sem a tisztázás során nem „költöttek” hozzá a szöveghez, tehát az abban lévő többletinformációk a hercegprímás szájából hangzottak el.

Nem célom a szövegek között mutatkozó különbségek részletes bemutatása, a forrásközlés erre mindenkinek módot ad, csupán három esetet emelek ki. A második bekezdésben Mindszenty József említést tesz a zarándokházról, a zarándok udvarról és a főoltárról is. Ezek az utalások nincsenek benne az előre megírt szövegben, és nyilvánvalóan a helyi körülmények figyelembevételével kerültek a beszédbe. Figyelemreméltóbb a szentbeszéd végén olvasható rész, amikor a hercegprímás az édesanyák fontosságáról beszélt, amelyet példákkal is alátámasztott.[16] Ez a részlet teljes egészében hiányzik az előre megírt szövegből. Szintén csak ebben a szövegben fordul elő Padányi Bíró Márton neve, amelyet bizonyosan nem a jegyzet készítője talált ki, hiszen azt le sem tudta helyesen írni (Ladányit írt). A fellelhető különbségek a beszéd lényegi mondanivalóján vajmi keveset változtatnak, ugyanakkor rámutatnak arra, hogy a hercegprímás a pillanatnyi körülmények figyelembevételével, a hely szellemiségétől ihletve hogyan változtatott, rögtönzött a beszédében.

A közölt dokumentumot az eredeti helyesírási és gépelési hibák kijavítása nélkül közlöm. Sok hibát a korabeli írógép fogyatékossága okozott, az ugyanis a hosszú magánhangzók közül (ű, í, ú, stb.) néhányat nem tudott jelölni. Szembetűnőbb azonban az, hogy az elhangzott nevek leírása szinte mindenesetben problémát jelentett. A hallás alapján lejegyzett nevek esetében gyakoriak a tévedések, elírások.

Külön említést érdemel a szöveg stilisztikai szempontból. Egyértelmű az olvasó számára, hogy sok esetben a pártfunkcionárius a jegyzetelés során nem volt képes követni a beszéd ritmusát, sebességét ezért egész mondatrészeket hagyott ki, vagy mondatokat vont össze. Ennek következtében olyan nehezen értelmezhető, torz mondatösszetételek keletkeztek, amelyek megértése bizony komoly fejtörést okoz. A fentieket is figyelembe véve döntöttem amellett, hogy a szöveget az eredeti hibáival, fogyatékosságaival együtt közlöm. Egy-egy dokumentum esetében a helyesírási és stilisztikai hibák tömkelege legalább annyira sokat elárul az adott korról, a szöveg keletkeztetőjéről, mint maga a szöveg tartalma.

DOKUMENTUM[17]

Mindszenty József primás 1948. évi szeptember hó 26-án, a bodajki Mária napon elmondott beszéde szószerint (gyorsírással leírva)

Kedves Keresztény Testvéreim!

A magyar Mária-tisztelők által Eszterházy Pál 1629-ben, tehát a töröknek kitakarodása után építette itt Magyarország népétől látogatott Mária kegyhelyet. Ezen Mária kegyhelyek közül 88 esik a székesfehérvári egyházmegye területére. Ezek közül első helyen a bodajkit emlitjük.[18]

A mostani boldogasszony-év az ország minden jelentős kegyhelyét oly hatalmas tömegek részvételével teszi látogatottá, akkor Bodajkon a székesfehérvári egyházmegyében még jelentősebb az országos Mária-nap, mert Magyarország első királya, Sz.[19] István király idejárt éjszakánkint ájtatoskodni a kisboldogasszony kápolnába. Sz. István ennek a nemzetnek a leghivatottabb utmutatója, irányitója volt. De jelentős a Mária-nap azért is, mert a Mária-nappal összeköthetjük a világháboru áldozatainak, házakban és lelkekben összetört magyar népnek gyönyörü kedveskedését a Boldogasszonnyal szemben, amikor egészében ezt az oltárt, ezt a zarándokházat és zarándok udvart a maga szegénységében nagy áldozattal az egyház rendelkezése alá bocsájtja, a Boldogasszony évnek a bucsujárása és zarándoklatait mint ha néha-néha megsokallták volna, de csak szavaikban és tetteikben nem jól ismerik a magyar nép lelkét és multját, amikor csodálkoznak a bucsujárások sokaságain. Ajánlom én a kételkedőknek Sz. Flórián 1872-ben megjelent hatalmas két kötetes oknyomozó és okmányolt munkáját,[20] amelyből mindenki meggyőződhet arról, hogy a magyar nép kezdettől fogva a keresztség felvétele óta állandóan bucsujáró, Máriatiszetelő, nép volt. Akik nem hisznek, ebből megtudhatják, hogy a kereszténnyé lett magyar nemzet máriatisztelő volt és a székesfehérvári egyházmegyében Árpád fejedelem sirja felett látogatta a Boldogasszony kegyhelyeit már az 1015-ös esztendőben. A legnépesebb zarándoklatok Székesfehérvár felé huzódnak az ország minden tájáról, mind a Boldogasszony templomához, mind szent István király sirjához. Később nem is egy század elmultával Nagyvárad felé, Sz. László sirjához menteti a zarándoklatot. Ugyanakkor az Árpádok korában kezdődnek a bucsujárások Nyulak szigetére, Sz. Margit szigetére, az ország fővárosába, és ide ehhez a sirhoz, Sz. Margit sirjához. De nem ez a különös és nem ez a magyar jelentősége a zarándoklatoknak, elvégre, ahol máriatisztelő katolikusok laknak, ott vannak zarándoklatok is. De különös jelentősége ott kezdődik ezeknek a Mária zarándoklatoknak, hogy 10 falu tartozott egy egyházközség keretébe, tehát Sz. István királyunk idején a vasárnapi és ünnepnapi sz. misére nem egyenkint jöttek be, hanem körmenetben, zarándoklatba beállva. Voltak századok, és korszakok a magyar földön, amikor a legméltóságosabb oltáriszentséget a haldoklókhoz és betegekhez körmenetileg vitték. Így volt ez még a 18. században ezen a helyen is. Ladányi Bíró Márton[21] hirdette ki: ha megszólal a lélekharang és megindul a legméltóságosabb oltáriszentséggel, a közelben lévő hivek vonuljanak a legméltóságosabb oltáriszentség köré, a mezőn dolgozókat és eljöttek a munkahelyről és letérdeltek az oltár és a legméltóságosabb oltáriszentség előtt. De ez aztán igazán párját ritkítja más nemzetekkel szemben az árpád- és vegyeházi királyok korában még a győzelmes háborukat is processziókkal fejezték be. Amikor Nagy Lajos király első Ulászló, Hunyadi Mátyás, Hunyadi János a harcmezőkről győztesen hazatérnek, azonnal leszállnak a hatalom trónjáról, maguk huzzák le a csizmájukat és vonulnak el mezitláb seregük élén Budára a Boldogasszony templomába. Első Ulászló a hadizászlókat saját kezével vitte a Boldogasszony templomába lévő oltárra, 3 gyertyát tett az oltárra. A magyar bucsujárások nem is országos vonás, világhirüek voltak a történelem folyamán. Ma is hirdetik ezeknek emlékét a lengyelországi Scensztochova,[22] A nagymáriacelli,[23] aacheni,[24] spanyolországi,[25] római, és jeruzsálemi szent helyek is. László István,[26] az első magyar egyházi iró könyvében irja: Hatalmas zarándoklatok indultak az idők folyamán. Ezek a zarándoklatok kiemelkedtek más nemzetek zarándoklatai közül és kitüntető helyet kaptak a Sz. Péter lépcsöjénél, valahányszor a szentséges atya áldást adott. Amikor Nagy Lajos király olasz földön hadakozott és ott köszöntött rá az 1350-ik évi jubileumi esztendő, az egész magyar hadseregével bevonult Nagy Lajos Rómába és végigjárta a római kegyhelyeket.[27] A dunától kezdve nyugatra 40 ezer fővel vonult 1691-ben a Zalánkemény győzelme emlékére hálazarándoklatokat vezett Máriacellbe, Eszerházy Pál nádor[28] és az akkori gyér lakosság mellett 8756-an vettek részt a gyalog zarándoklaton. A gyalogzarándoklatok között a Jászságból 2557 férfi jött el ugyancsak gyalog a Dunántúlon keresztül. A 18. században magyar földön ujra virágzásnak indult a Regnum Mariánum. A bucsujárások egymást érik. Sasváron[29] és Pócson[30] a Mária kolostorokban 1762-ben több mint 50 000 áldozó volt egyetlen egy napon és az áldoztató papok kidöltek már a szentségszolgáltatásokból. 1737-ben Máriavölgyben[31] napról napra és éjszakáról éjszakára 50 szentatya gyóntatott és mégis igen sokan mentek el gyónatlanul a kegyhelyről. Mérő Mihály bajai egyén saját kezüleg faragott keresztet vett a vállára és azzal ment Jeruzsálembe. Nagyszombat városának hivatalos városi tanácsa azt mondota a zarándokoknak: Minek elmenni idegen országba áldozatot hozni, nem volna jobb otthon ájtatoskodni? De a zarándokok azt felelték: Ki hallotta már, hogy a zarándokok fáradalmat ismernek? Erre három városi tanácsos kiállt és azt mondotta: Minekünk hivatalos embereknek ott a helyünk a népünknél és együtt zarándokoltak el gyalog Máriavölgyére Nagyszombat hivő lakossága. A Boldogasszony évének zarándoklásai és bucsujárásai a püspöki kar nélkül elképzelhetetlen, sokkalta szokatlanabb volna, mint ha egy Mária kegyhely Mária-tisztelő nélkül maradna. Az árpádok korában NagyBoldogasszony napján a királlyal együtt, tehát a főpásztorokkal együtt történt az ország kormányzása. A 18-19. században a bucsujárásokkal az ország főpapjai Soproni Kersztély Ágost,[32] Barkovics Ferenc,[33] ismételten megfordultak a hivőkkel együtt Máriavölgyön, sőt Eszterházy Imre,[34] még az érseki stallumot[35] sem odahaza vette át az átnyujtó bizottság kezéből. A XIX. században országos bucsut inditottak 1856-ban az esztergomi bazilika helyére, ahol a hercegprimáson kívűl 30 bel és külföldi püspök jelent meg. Amikor a következő esztendőben hazánk sorsának jobbra fordulásáért az akkori hercegprimás bucsujárást vezetett ÖregMáriacellben, akkor a püspöki kar jelentős része velük ment.[36]

Ha valakinek az volt az aggálya, vagy a fájdalma, hogy ezeken a Mária napokon miért nem dicsérünk most élő embereket, azoknak az a válaszom, hogy mi a Márianapokra Máriát dicsérni jövünk. Máriát dicsérje lelkünk, Máriát dicsérje szánk. Szent Istvánt és Szent Lászlót azért tiszteljük, mert a Máriatiszteletben nekünk elődeink voltak és erényeikkel vezettek bennünket. Valahányszor erényt mutató példát látunk, a dicsérettel szükölködni soha, de soha nem tudunk. Tehát miért jöttünk akkor Mária napokat tartani? Ezer éven keresztül, nemzedékről, nemzedékre az anyatejjel magunkba szivtuk, szivünk vérébe irták, belénk gyökerezett a mi hitünk, a mi Mária tiszteletünk, a kinyilatkoztatásoknak és az egyháznak tanitásával. Szent Miklós mondja:[37] Semmi nem egyenlő teveled urnőm Mária, és semmi sem hasonló tehozzád. Minden vagy fölötted, vagy alattad van. Ami fölötted van, az az Isten, ami alattad van, az minden ami nem az Isten. Nekünk Krisztus anyja vagy, az Istennek az anyja. Te számunkra isteni kegyelem anyja vagy, a bűnösök menedéke, és a keresztények segítsége. Nekünk minden időben nagy szükségünk van rád. Ezer éven keresztül minden történelmi emlék, minden Mária templom és templom rom, minden katolikus családi ház, a temetőben minden sirhalom, hangosan és harsogva hirdeti, hogy a boldogságos Szüz a mi patronánk és a mi édesanyánk. És édesanyára szükség van a családban, de a mi családunkban is. Amikor még iskolába jártam, emlékszem a szomszédból átjárogatott hozzánk egy 70 éven felüli öreg asszony, aki férjével élt nagy nyomoruságban és amikor ráncain végigfutott a könny, azt mondta: „Egy anya felnevel 9 gyermeket, de 9 gyermek nem tud eltartani egy édesanyát.”

Nehezen értettem meg gyerek fejjel ezt. Később az életben tapasztaltam, hogy a gyermek még soha nem tudott felemelkedni az édesanya értékéhez és annak méltánylásához. Hányan vannak mégis, akik pont édesanyák nem akartak lenni. Hányan voltak Németországban, akik nyugodtan aludtak otthon, amikor lányaik és fiaik közös táborban nyaraltak. Van azonban egy édesanya fölöttünk, az Isten anyja a mi édesanyánk, akiről irva van: „Sohase lehetett hallani, hogy bárkit, aki pártfogásért hozzá folyamodott, gyámolitatlanul magára hagyott volna.” Van értelme az eseményeknek, a mai napon ó Irgalmas Ó Édes Szüz Máriám. Annyi mindent adtál. Mi megéheztünk és rászomjaztunk az igazságra, ezért sietünk az igazsághoz. Valami tiszta kell nekünk, annyi minden után, ezért keressük a Te személyedet. Megcsömörlöttünk egy évtized alatt a földkerekségen tapasztalható annyi embertelenségtől, ezért kövessük az irgalmasság anyját. De soká várjuk foglyainkat és foglyaink jelentős része még nem jött haza. Ezért futunk mi a Bodajki Fogolykiváltó Boldogasszonyhoz. A mai szentmisében hozzá imádkozunk és kérjük, hogy anyai segitségével oldja meg foglyainknak a kötelét és segitse haza őket családjukhoz. Ködös uton, törött mankón jövünk bucsut járni Szüz Máriához magyarok késő unokái. Igy fakad a szó a költő lelkéből.[38] Nagyasszonyunk adj nekünk lelki békét, hajolj le hozzánk az édes anyaföldre és adj nekünk áldozatainkért kegyelmet és örök boldogságot.

Amen.

Jegyzetek