Vissza a tartalomjegyzékhez

4. évfolyam 2. szám
A. D.
MMIII

Miklós Péter:
Az egyházmegyei központ kiépítése Szegeden, 1923-1941
Szeged 1923-tól ideiglenesen, majd 1931-től hivatalosan püspöki székhely

Szeged 1923-tól ideiglenesen, majd 1931-től hivatalosan püspöki székhely. A városban – a csanádi püspöki székhely Temesvárról való idekerülése után – a húszas években épült ki a katolikus egyházi központ. A folyamatnak fontos állomása volt a szeminárium megszervezése, a papképzés megindulása. 1930-ra fölépült a püspöki palota, a Szent Imre Kollégium, a hittudományi főiskola és a Fogadalmi templom (székesegyház). 1941-ben XII. Pius pápa Szeged székhellyel fölállította a csanádi székeskáptalant. A következőkben a szegedi egyházmegyei központ 1923 és 1941 közötti kiépítésének állomásit tekintjük át, elsősorban a Szeged-Csanádi Püspöki Levéltár iratanyaga alapján.

 

Egyházak és vallások Szegeden 1919 és 1944 között

A két világháború közötti Szegeden valamennyi történelmi keresztény egyháznak voltak hívei. Híveinek számát és gazdasági erejét tekintve az izraelita felekezet is meghatározó volt. A török kiűzése után több népcsoport (ortodox szerb, román, görög és katolikus dalmata, német) telepedett meg a városban, akik vallásukat is megőrizték.[1]

 

Felekezet / év

1930

1936

1941

Római katolikus

119 002

119 184

120 395

Görög katolikus

568

571

997

Református

7206

7420

8072

Evangélikus

1888

1889

2191

Ortodox

517

613

625

Izraelita

5560

5452

4161

Egyéb

259

342

311

Összesen

135 071

135 471

136 752

 

A Délről érkező szerbek és románok ortodox (görögkeleti) vallásúak voltak. A szegedi szerb ortodoxok közösségnek korszakunkban egy plébániája és egy temploma volt, amelynek titulusa Szent Miklós ereklyéinek átszállítása. Szerb plébános Sévity Lázár (1896-1923), Gyurgyevics István (1923-1936) és Gruncsity Milán (1936-1941) volt.[2] Éltek a városban – többségükben görög eredetű – magyar ajkú ortodoxok is, akik önálló, magyar egyházközséget hoztak létre. Ez a plébánia a magyarországi ortodox (szerb, illetve román) egyházszervezettől független volt, lelkésznek dr. Doroszlai Mihályt választottak. Alapítása és léte jó példája az ortodoxiában megfigyelhető magyarosodási tendenciáknak, amelynek betetőzését a moszkvai pátriárka kánoni fősége alá tartozó Magyar Ortodox Adminisztratúra 1949-es fölállítása jelentette.[3]

Az izraelita felekezet tagsága 1920-ban a város lakosságának 5,8%-át, 1930-ban 4,1%-át, 1941-ben már csak 3,0%-át tette ki. A fokozatos lélekszámcsökkenés hátterében az alacsony születési szám, valamint a harmincas évek közepétől megfigyelhető kikeresztelkedési hullám áll. A szegedi zsidó hitközség a neológ irányzathoz tartozott. Két nemzetközi hírű, nagy tudású rabbi szolgált a városban: a magyar nyelvet a zsinagógában meghonosító Löw Lipót és fia, a botanikus és keleti filológus Löw Immánuel.[4] 1944 májusától a zsidókat gettókba különítették el, majd deportálták. A deportálás Szegeden június 25. és 28. játszódott le. A Holocaust idején mintegy 4000 szegedi zsidó pusztult el.[5]

1920-ban Szeged lakosságának 4,5%-át, 1930-ban 5,3%-át, 1941-ben 5,9%-át alkották a reformátusok. A dinamikus növekedés oka a magas szaporodási arányszám és a (főleg erdélyi) reformátusok nagy arányú bevándorlása volt. A szegedi reformátusok lelki gondozását eleinte az 1884-ben fölszentelt Kálvin téri templom lelkészei látták el: Beretzk Sándor (1891-1921) és Bakó László (1922-1952). 1928-ban hozták létre az Újszegedi Református Misszió Egyházközséget, amelyet Teleki Sándor szervezett és vezetett. A Honvéd téri templom építése 1942 decemberére fejeződött be, de istentiszteletet csak 1948-tól tartottak benne.[6]

A Szegeden élőknek 1920-ban 1,5%-a, 1930-ban 1,4%-a, 1941-ben 1,6%-a volt evangélikus vallású. A hívek az 1882-ben felavatott Tisza Lajos körúti templomban vehettek részt istentiszteleteken, bibliaórákon.[7] A következő lelkészek szolgáltak itt a két világháború között: Thomay József (1876-1924), Tátrai Károly (1924-1926), Szabó Gábor (1926-1928), Kutas Kálmán (1928-1931), Egyed Aladár (1931-1942) és Benkóczy Dániel (1942-1968).

Valamennyi szegedi egyház és felekezet adott ki sajtóterméket. Minden egyházközség szervezett férfi, női, ifjúsági csoportokat, s az oktatásból is kivették a részüket. A vallások tehát nem csak a templomok és imaházak falai között működtek, hanem helyet és feladatot találtak a társadalmi életben.[8] Ezen kívül az iskolákban a tanulóknak lehetősége volt saját felekezetük szerinti hitoktatáshoz.

 

Szeged katolicizmusa a Horthy-korszakban

Szeged lakosságának csaknem 90%-a a katolikus felekezethez tartozott (1930-ban 88,10%, 1936-ban 87,97%, 1941-ben 88,04%). A szegedi katolikus lelki gondozását a Horthy-korszakban 13 plébánián végezték. Ezek a plébániák két esperességet alkottak: a szeged-központi esperesi kerületet és a külső-szegedi (más néven kisteleki) esperesi kerületet.

 

Szeged plébániái és lelkészei 1936-ban[9]

 

Plébánia

Plébános

Káplán

1. Szeged-Somogyitelep

Karácsonyi Guidó

Horváth Gyula

2. Szeged-Alsóváros

Schneider Vencel OFM

ferences atyák

3. Szeged-Belváros

Raskó Sándor

Boris István, Nagy József

4. Szeged-Felsőváros

Acél Róbert OFMConv

minorita atyák

5. Szeged-Móraváros

dr. Halász Pál

Majtényi Adalbert,

Hegedűs Adalbert

6. Szeged-Rókus

dr. Henny Ferenc

Szenthelyi István,

Winkler József

7. Újszeged

Ugi Géza

Molnár Antal

8. Szatymaz

Virág Vince

 

9. Szeged-Alsóközpont

Balogh István

Balog Jenő

10. Szeged-Felsőközpont

László János

Szűcs György

11. Szeged-Királyhalom

Kardos Lajos

 

12. Szeged-Röszke

Kopasz Antal

 

13. Szeged-Zákány

Széll József

 

 

Szegeden 13 szerzetesrend működött a két világháború között: négy férfi és kilenc női rend. Nagy hagyományokkal rendelkezett a városban a ferences, illetve a minorita rend, amelyeknek alsóvárosi, illetve felsővárosi kolostoruk jelentős szellemi központ volt. A közép- és felsőfokú oktatásban betöltött szerepük miatt az 1720-ban betelepedett piaristák és az 1873-tól tevékenykedő Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek érdemelnek említést.[10] A jezsuita rendnek 1920-tól itt volt a filozófiai, bölcseleti főiskolája, s később a rend látta el a szegedi hittudományi főiskola vezetését is.[11]

 

Szerzetesrendek Szegeden 1936-ban[12]

 

Szerzetesrend

Rendtagok

Női rendek

 

1. Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek

108 (és 19 novícia)

2. Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek

6

3. Szent Domonkos-rendi Nővérek

11

4. Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek

5

5. Páli Szent Vince Szeretet Leányai Társulat

24

6. Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek

34

7. Annunciata Nővérek

21

8. Isteni Megváltó Leányai

25

9. Isteni Üdvözítő Nővérek

4

Férfi rendek

 

10. Jézus Társasága

24

11. Kegyes Tanítórend

24

12. Minoriták

8

13. Ferencesek

7 (és 3 laikus testvér)

 

A két világháború közötti Szegeden a katolikus egyház több óvodát, elemi iskolát és középiskolát tartott fönn. Ezeken kívül tanító- és tanítónőképző intézet, valamint két főiskola volt az egyházé. A többi felekezethez hasonlóan több egyesület, kongregáció, társadalmi (elsősorban szociális és karitatív) szervezet működött a katolikus egyház égisze alatt. Katolikus férfi, női és ifjúsági egyesületek sora tevékenykedett Szegeden. Meghatározó újság volt a városban a Szegedi Új Nemzedék (keresztény politikai napilap), amely a tucatnyi – hetente-havonta megjelenő – helyi katolikus sajtótermék között is a legfontosabb helyet foglalta el.[13]

A városban néhány száz görög katolikus hívő is élt: 1930-ban a lakosság 0,4 százalékát, 1941-ben 0,7 százalékát tették ki. Már 1914-ben mozgalmat indítottak egyházközségük megszervezésére, amire csak 1921. december 26-án került sor (mint a makói plébánia filiája). A Szent Rozália-kápolnát 1922-ben kapták meg a várostól Várhelyi József belvárosi plébános közbenjárására. A megnagyobbított és – a mai Aradi vértanúk teréről – Lechner térre költöztetett kápolnát 1929. november 17-én szentelte fel Glattfelder Gyula csanádi püspök. A szegedi plébániát 1937 februárjában alapította meg a hajdúdorogi püspök, élére Ladomérszky Bélát (1937-1944) állította, aki már 1936 elejétől a városban élt.[14] A szegedi görög katolikus egyházközség 1936 és 1942 között havonta megjelenő folyóiratot adott ki. Ugyancsak a városhoz kapcsolódik, hogy a Nyilaskeresztes Pártnak egyetlen görög katolikus pap tagja volt, mégpedig dr. Ladomérszky Béla szegedi lelkész. Bízó Béla álnéven írt cikkeiben kifejtette, hogy a nyilasoktól a társadalmi igazságtalanságok megoldását várja. Hozzájuk való csatlakozását az egyházmegyei hatóság előtt a görög katolikus hívek nehéz szociális körülményeivel, elviselhetetlen nyomorával magyarázta.[15]

A szegedi katolicizmus két világháború közötti időszakának meghatározó alakja volt Glattfelder Gyula, ezért röviden vázolnom kell pályafutását. Glattfelder Gyula 1874. március 18-án született Budapesten. A pesti piaristáknál érettségizett, majd hittudományi tanulmányokat folytatott a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1896-ban szentelték pappá, 1897-ben teológiai doktorátust szerzett. Az ifjúság vallásos nevelésével foglalkozott, az egyetemi hallgatók számára ő szervezte meg az első két Szent Imre Kollégiumot Budán és Pesten. X. Pius pápa 1911-ben nevezte ki csanádi püspökké.

Az egyházmegye területén azonban 1918 után három ország (Magyarország, Jugoszlávia, Románia) osztozott. Glattfelder székvárosában, Temesvárott maradt, ahol a magyar kisebbség és a katolikus egyház érdekeit képviselte. 1923-ban távoznia kellett Romániából. Magyarországon, Szegeden alakította ki a csonka egyházmegye központját. Püspöki palotát, hittudományi főiskolát építtetett, s sürgette a fogadalmi templom befejezését. Szeged 1931-ben hivatalosan is püspöki székhely lett. A főpásztor aktívan részt vett a püspöki kar és az országgyűlés fölsőházának munkájában, több társadalmi és tudományos szervezet tagja, vezetője volt. 1942-ben – Zichy Gyula halála után – kalocsai érsekké nevezte ki XII. Pius. Új főpapi székét azonban betegsége miatt már nem foglalhatta el. 1943. augusztus 30-án hunyt el Budapesten.[16]

 

A székesegyház építése

Szeged legmagasabb és legnagyobb temploma az 1879. évi árvíz utáni fogadalomnak köszönhette létét, előtte a Szent Dömötör templom állt a helyén, a palánki (későbbi nevén belvárosi) rész plébániatemploma. Szeged egyházfönntartó kegyúri bizottsága, 1880. november 28-án ünnepélyes fogadalmat tett, hogy az újjáépítés emlékére monumentális templomot épít. Innen a fogadalmi templom elnevezés. 1931-ben mint a püspöki központ temploma székesegyház rangot nyert.

Az új egyház helyének kijelölésére már az 1880-as években kísérletet tettek, de csak hosszú viták után sikerült eredményt elérni. Bonnaz Sándor püspök 1885-ben írt végrendeletében 200 000 forintot hagyott a készülő templomra: „Az én akaratom az, hogy ezen összegből a kegyúri joggal felruházott városi hatóság pénztárának hozzájárulásával a Palánknak nevezett belvárosban az ott nagyon is szükséges nagyobbszerű plébániai szentegyház építessék föl…”[17] A Fogadalmi Templomépítő Bizottság 1901. május 2-án alakult meg, Ivánkovits Sándor tiszti főügyész elnökletével. Az építkezésre 1902-ben a rossz állapotú Dömötör-templom helyét jelölték ki, Varga Ferenc plébános tiltakozása ellenére: „Csak a századvégi emberek lehetnek olyan kegyetlenek, hogy templomot rombolnak ott, ahol templomra szükség van.”[18]

A város 1904-ben jeligés pályázatot írt ki a fogadalmi templom terveire. Az eredményhirdetésre június 10-én került sor. Első díjat nem osztottak ki. Második helyen Rainer Károly és Aigner Sándor, harmadikon Foerk Ernő és Sándy Gyula terve végzett. A negyedik díjat Hofhauser Antal, illetve Gyalus László kapta. Szeged 1909-ben – Lázár György polgármester javaslatára – Schulek Frigyesre bízta a templom terveinek elkészítését és a kivitelezést. A költségek 3,3 millió koronát tettek ki, a város azonban csak 2,1 milliót tudott adni. 1912-ben azonban Schulek öregségére és betegségére hivatkozva visszalépett. A kivitelezéssel Foerk Ernőt bízták meg, Schulek tervei alapján, 2,5 milliós költségvetéssel. A templomépítő bizottság 1912 májusában, Ivánkovits Sándor javaslatára elfogadta, hogy a templom „az árvíz emlékére ugyan, de Magyarország Védő-asszonya tiszteletére emeltessék.”

A Szent Dömötör egyházban 1913. július 13-án mutatta be az utolsó szentmisét Jászai Géza plébános, Sebenico címzetes püspöke. Az épület bontását július 22-én kezdték meg. A fogadalmi templom alapkövét 1914. június 21-én tették le. Júliusban azonban abbamaradtak a munkálatok a világháború miatt, a munkások nagy része ugyanis bevonult. Az építkezést 1923 áprilisában kezdték meg újra. A bokrétaünnepélyt 1923. szeptember 16-án tartották. A kupola keresztjét 1924. augusztus 30-án helyezték föl. 1925. november 26-án a Tisza felőli, 1926. március 27-én a város felőli kereszt került föl a toronyra. Az építkezések összköltsége meghaladta a 4 millió pengőt. 1930. október 24-én, Szent Rafael arkangyal ünnepén Glattfelder Gyula fényes papi asszisztenciával szentelte föl a Magyarok Nagyasszonyáról nevezett szegedi fogadalmi templomot. Október 22. és 26. között a kormány és az egyház legmagasabb rangú vezetői jelenlétében zajlottak az ünnepségek.

 

A hittudományi főiskola megszervezése

Szegeden az 1930-as években négy felsőoktatási intézmény működött. Az egyetem és a polgári iskolai tanárképző intézet mellett két fölsőfokú katolikus hittudományi iskola: a Jézus Társaságának bölcseleti és teológiai főiskolája, valamint az egyházmegyei hittudományi főiskola. Mindkettőnek a vezetését a jezsuiták látták el. A csanádi egyházmegye papi utánpótlását a temesvári papnöveldében képezték. A szeminárium 1806. november 17-én nyílt meg, történetét Kováts Sándor teológiai tanár írta meg.[19] Glattfelder Gyula megyés püspök 1913–14-ben új épületet emeltetett a papnevelő intézetnek, amelyet 1914. november 5-én, Szent Imre ünnepén áldott meg. A főpapot 1923-ban kiutasították Romániából. Mindkét székvárosában (Temesvár, Szeged) szemináriumot építtetett.[20]

A jezsuiták bölcseleti (filozófiai) főiskolája és noviciátusa Pozsonyból 1919 nyarán — a csehszlovák megszállás elől — Szegedre költözött. A noviciátus 1921-ben Érdre települt át, de a főiskola Városunkban maradt. Az 1930-ban megnyílt egyházmegyei szemináriumban is a jezsuiták látták el az oktató munkát a szerzetesrendek 1950-es föloszlatásáig.[21] Bíró Ferenc, a rend tartományfőnöke 1930. január 16-án, 3/1930. számmal írt levelet Glattfelder Gyula csanádi püspöknek. Közölte, hogy a január 16-i rendtartományi gyűlésen a szegedi hittudományi főiskola ügyét is tárgyalják. „Érdemlegesen csak is akkor fogok tudni választ adni, ha ezen tanácskozások határozatait jóváhagyás végett a Főtisztelendő Generális Atyához elküldöttem és onnét a választ megkaptam.”[22]

A tanácskozáson elhatározták, hogy Szegeden — saját rendi teológiai és bölcseleti főiskolájuk mellett — ellátják a püspöki papnevelő intézet vezetését is. Erről Bíró Ferenc január 20-án levélben értesítette Glattfeldert. Közölte a rend föltételeit. A szegedi főiskolán a csanádi, a szatmári, a nagyváradi egyházmegyék magyarországi részeinek, valamint a hajdúdorogi görög katolikus püspökségnek papnövendékeit oktatnák. Szerették volna, hogy a Kolozsvárról Szegedre helyezett egyetemen teológiai kart szervezzenek, amelynek oktatói a jezsuiták közül kerülnek ki. „A Jézus Társasága magyar rendtartománya vállalja a csonka egyházmegyéknek szegedi központi iskoláján a tanítást és nevelést, ha ezen főiskola a szegedi Ferenc József egyetemen 1-2 éven belül teológiai fakultássá lesz a kormánytól kieszközölt írásbeli teljes garancia mellett.”[23] Ezt azzal indokolta meg, hogy évente 60-80 növendéküket is Szegedre küldenék, és az oktatás színvonalát az egyetem jobban szavatolná.

A tanárokat ugyan a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezné ki, de csak a jezsuiták és a papnövendékeket küldő megyés püspökök jelöltjei közül. A fontosabb tantárgyakat (szentírástan, erkölcsteológia, dogmatika) természetesen a jezsuiták oktatnák. A tanárok díjazását is meghatározták.  A Jézus Társaság elöljárósága kifejtette, hogy csak akkor tudják ellátni az oktatói munkát, ha nemzetközi vagy legalább egyházmegyeközi szemináriumot vagy konviktust szerveznek. A szeminaristák, valamint a konviktus lakói tennék ki a fakultás hallgatóinak jelentősebb részét. A papnövelde vezetőit a rendfőnök nevezné ki. A fölvettekről és a hallgatókról az intézmény vezetője döntene — az illetékes püspökök javaslata alapján. A konviktus a jezsuita rend irányítása alá kerülne. Fönntartását pedig a tanulmányi alapból fedeznék. (A tanulmányi alap az egykor föloszlatott jezsuita rend vagyonából jött létre, jövedelme csak katolikus oktatási célokra volt fölhasználható.)

A szegedi papnövelde a nagyváradi és a szatmárnémeti püspökségek magyarországi részének papképzését is biztosította, az intézményt a három csonka egyházmegye közösen tartotta fönn. Glattfelder Gyula 1930. január 24-én levélben értesítette Lindenberger Jánost, a nagyváradi püspökség magyarországi területének apostoli kormányzóját és Székely Gyulát, a szatmári egyházmegye itteni részének adminisztrátorát, hogy a szemináriumban az oktató és nevelő munkát a jezsuita rendre bízza.[24] Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter sokat tett a szegedi egyetem és a szegedi katolikus vallási, egyházigazgatási központ létrejöttéért.[25] Az előbbi Kolozsvárról, az utóbbi Temesvárról települt a városba. Klebelsberg a Ferenc József Tudományegyetemen önálló katolikus teológiai kart szándékozott fölállítani. Ezt Glattfelder Gyula támogatta, hiszen püspöki székének országos — kulturális és politikai — befolyását tovább erősítette volna.

A püspöki kar 1929. október 25-én, Budapesten tartott értekezletén tárgyalta a szatmári és nagyvarádi római katolikus püspökségek — részben Magyarországon maradt, részben Romániához került — birtokainak ügyét. Glattfelder a szegedi egyetem katolikus fakultása érdekében 1930. február 11-én írt Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érseknek. Emlékeztette, hogy neki már 1928-ban vázolta Klebelsberg tervét: „Még 1928 végén voltam bátor Főmagasságodat élőszóval tájékoztatni, hogy a kultuszminiszter úr azzal a tervvel foglalkozik, miszerint a szegedi egyetemen katolikus teológiai kart szervez, melyen a tanítást a Jézus Társasága látná el.”[26] Glattfelder Gyula részletezte, hogy a magyar — és a szegedi — katolikus egyház számára ez vissza nem térő lehetőség. A katolikusoknak így két egyetemi karuk lehetne, és ez az egyház további erősödését szolgálná. A kultuszminiszter terve a kormánynak a katolikusok iránti jóindulatáról tanúskodik. Kiemelte, hogy az egyetemnek javarészt — Kolozsvárról érkezett — protestáns tanári testületét a katolikus teológiai kar ellensúlyozná, és gondoskodna az egyetem katolikus jellegéről.[27] Ennek nagy jelentősége lett volna, hiszen Horthy Miklós kormányzóra való tekintettel a református egyház a tudományos és politikai életben létszámát és anyagi bázisát jóval meghaladó szerephez jutott. „Az egyetemnek még Erdélyből magával hozott erősen protestáns tanári összetétele az új kar által lényegesen javulna katolikus irányba. Az Alföldön egy katolikus kultúrközpont létesülne, melynek súlyát a nagyérdemű rend tudományos és lelki téren egyaránt biztosítaná. Mind oly szempont, melyek horderejét Eminenciád előtt bizonyára nem kell hangsúlyozni, s ezért, amit élőszóbeli előadásomban már megtettem, ezennel írásban ismétlem, méltóztassák a terv megvalósítása számára magas befolyását biztosítani.”[28]

Serédi Jusztinián 1930. február 23-án, 541/930. sz. alatt válaszolt Glattfelder Gyulának. Kifejtette, hogy nem támogatja a szegedi hittudományi kar tervét. Félt ugyanis, hogy a kormány előbb-utóbb költségkímélés címén az egyik intézményt megszűntetné és az egyháztól elvenné a budapesti egyetem teológiai fakultását — mondván, hogy a többi felekezet hittudományi kara is vidéki egyetemeken van. (A reformátusoknak Debrecenben, az evangélikusoknak a pécsi egyetem részeként Sopronban.) A hercegprímás utalt rá, hogy a szegedi hittudományi kar tervét soha nem támogatta, és így közbenjárást sem ígérte meg. „Minthogy Méltóságod előtt annakidején szintén ilyenformán fejtettem ki aggodalmaimat és állásfoglalásomat, rendkívül csodálkozom, hogy Méltóságod mégis úgy értette szavaimat, mintha megnyugtató nyilatkozatot tettem volna, vagy mintha én a tervezett fakultás érdekében Bethlen miniszterelnök úr Őnagyméltóságánál közbenjárást ígértem volna.” [29] Javasolta, hogy egyelőre a városban csak a püspöki szeminárium nyíljék meg, és a katolikus fakultás ügyét csak jelentősebb területgyarapodás után vessék föl ismét.

Serédi Jusztinián és Glattfelder Gyula a budapesti hercegprímási palotába összehívott püspökkari konferencia második ülésnapján, 1930. március 4-én délelőtt ismertette a szegedi teológiai fakultás tervét. A püspökök nem emeltek kifogást az elképzelés ellen. A hercegprímás megismételte aggodalmait. Félelme nem volt alaptalan, hiszen Klebelsberg miniszter utóda, a nagy történettudós Hóman Bálint oktatáspolitikájában a centralizációt képviselte. Így még a vidéki egyetemek léte (támogatásuk nagysága) is veszélybe került.[30] Az Apostoli Szentszék egyetemekért és szemináriumokért felelős kongregációja 1930. augusztus 28-án hagyta jóvá a szegedi papnövelde alapszabályait (statútumait). Szeptemberben a jezsuiták vezetésével megindult az oktatás. A 33 papnövendék szeptember 30-án költözött be: 20 csanádi, 5 nagyváradi, 3 szatmári, 3 kassai és 2 rozsnyói egyházmegyés kispap.[31] (Az utóbbi két csonka egyházmegye nem vállalt részt az építés költségeiből, de az intézmény fönntartását támogatta.) Glattfelder püspök október 1-jén áldotta meg a szemináriumot, a kispapok nevelését a jezsuita atyákra bízta. „Én is a jezsuita atyákat kértem fel a Csanád egyházmegye levitáinak nevelőiül. Nem azért, mintha nem lenne elég alkalmas és rátermett világi pap, hanem azért, mert a jezsuita atyáknál az évszázados tradíció folyamán kifejlődött egy olyan nevelői gyakorlat, amely a legbiztosabb mód buzgó papok nevelésére. Amint az édesatya féltő szeretettel adja át legdrágább kincsét, gyermekeit a nagy gonddal kiválasztott nevelőnek, úgy adom át én is fiaimat és a szomszéd egyházmegyék főpásztorainak fiait a jezsuiták kezébe. Foglalkozzanak velük nagy szeretettel, neveljék őket buzgó papokká, szórják két kézzel rájuk lelküknek és szellemüknek minden kincsét!”[32]

Klebelsberg tervei között szerepelt, hogy a görög katolikus papnövendékeket is szegedi szemináriumban oktassák. Sőt, önálló görög katolikus hittudományi kar fölállítását is tervezte. Így a két (egy latin és egy görög szertartású) katolikus fakultás elképzelése is megvalósulhatott volna. Ráadásul az itt képzett görög katolikus papok nagy része a trianoni határokon kívül (Kárpátalján, Erdélyben) szolgált volna, gondoskodva az ottani keleti rítusú katolikusok lelki ellátásáról és — nem utolsó sorban — magyar öntudatuk megőrzéséről. Sokan ugyanis visszaszivárogtak az ortodoxiába, és ezzel asszimilálódtak a románsághoz.[33] Végül a szegedi egyetemen se hittudományi kart nem szerveztek, sem görög katolikus teológiai főiskolát nem hoztak létre.[34]

 

A székeskáptalan megalapítása

1941. június 14-én állította fel XII. Pius pápa a csanádi székeskáptalant, Szeged székhellyel. Már a 20. század első éveiben – amikor a csanádi főpásztor székhelye Temesvár volt – tervezték a szegedi katolikus polgárok, hogy a belvárosi Szent Dömötör-templomban társaskáptalant szerveznek, amelynek ellátásáról és kanonoki javadalmairól a város gondoskodott volna.

A csanádi egyházmegye alapításával együtt, Szent Gellért püspökké (1030-1046) szentelése (1030) után jött létre a csanádi székeskáptalan. A püspök melletti tanácsadó és az igazgatásban is résztvevő testület első tagjai bencés szerzetesek voltak, Gellért ugyanis rendtársaiból választotta ki püspökégének főespereseit és kanonokjait. A káptalan – és az egész egyházmegye – védőszentje Szent György volt. Az Árpád-kortól hiteleshelyi tevékenységet végző káptalan pecsétjén is a lovon ülő katonaszent látható, amint leszúrja lándzsájával a sárkányt. A török időkben sem az egyházmegye, sem a káptalan nem tudott működni. 173 éves szünet után, 1723-ban III. Károly király, Nádasdy László csanádi püspök (1710-1730) kérésére visszaállította a székeskáptalant Szegeden a Szent Dömötör templom mellé rendelve. 1740-ben a kanonoki testület az új egyházmegyei központba, Temesvárra költözött. 1757-től egy nagyprépostból és öt kanonokból állt. Bonnaz Sándor püspök (1860-1889) 1871-ben két újabb stallumot állított fel.

A Szentszék 1931. június 19-én a szegedi Fogadalmi templomot a csanádi püspöki székesegyház rangra emelte. Tíz évvel később, 1941. június 14-én XII. Pius pápa (1939-1958) felállította a csanádi székeskáptalant a szegedi Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya katedrálisban. A székeskáptalan hat méltóságból: egy nagypréposti dignitasból és öt kanonoki stallumból áll. A testület 1942 januárjában kezdte meg működését.

A káptalan megalapításáról Angelo Rotta címzetes thébai érsek, magyarországi apostoli nuncius 1941. július 7-én kelt, 5714/1941. számú levelében értesítette hivatalosan a csanádi püspököt. A nagyprépost kinevezésének jogát a pápa magának tartotta fönn, a többi kanonoki állás betöltésével pedig a megyéspüspököt bízta meg. „Az Apostoli Szentszék ez intézkedése folytán a csanádi egyházmegyének óhaja, hogy a többi egyházmegyéhez hasonlóan szintén legyen székeskáptalanja, megvalósul, de egyben teljesül Szeged városának régi vágya. A város közönsége még a világháború előtt kifejezésre juttatta kívánságát, hogy főegyházában társas káptalan létesüljön s annak részbeni javadalmazását is hajlandónak nyilatkozott vállalni.”[35]

A székeskáptalan tagjait Glattfelder Gyula püspök 1941 decemberében nevezte ki, s feloszlatta az 1923 és 1941 között működő ideiglenes tanácsadó és irányító egyházmegyei kormánytanácsot. Erről 1941. december 30-án, 1750/1941. szám alatt tájékoztatta Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi minisztert: „…az Apostoli Szentszék az egyházkormányzat ügyeinek kánonszerű elintézése céljából s az egyházmegyei papság előléptetési lehetőségeinek biztosítására a csanádi egyházmegye számára székeskáptalant létesített a Magyarok Nagyasszonyáról nevezett szegedi székesegyházban.”[36] A püspök leírta, hogy a nagyprépost és három javadalmas kanonok fizetségét tudja biztosítani. Források: a Szeged város által haszonélvezetre felajánlott 440 holdnyi föld jövedelme, valamint az egyházmegye és a főpásztor személyes alapítványai. A káptalan külön javadalmazás nélküli tagjai: a szeged-belvárosi plébános, mint a székesegyház lelkésze, valamint egy tiszteletbeli kanonok.

Szeged város nevében Tóth Béla polgármester-helyettes 1941. december 31-én (72473/1941. sz.) gratulált Glattfeldernek, a kanonoki testület létrejöttéhez: „Mint a sz. kir. város törvényes képviselőjének, kegyeskedjék megengedni, hogy a Főtisztelendő Székeskáptalan felállítása alkalmával a város egész közönsége nevében a magas egyházi kitüntetés fölött érzett örömünknek adhassak kifejezést azzal a kéréssel, hogy Nagyméltóságodnak és a főtisztelendő Székeskáptalannak (sic!) az egyház és haza javára irányuló áldásos munkásságát a jó Isten bőséges kegyelmével áldja meg.”[37] A Szeged székhelyű csanádi káptalan első tagjai a következők voltak. Nagyprépost: Raskó Sándor, kanonokok: Barmos György, Becker Vendel, Sopsich János, valamint Halász Pál (mint a katedrális plébánosa) és Csepregi György (tiszteletbeli).[38]

A székeskáptalan fölállítása volt Szeged egyházmegyei központtá való szervezésének utolsó állomása, korábban (az 1920-as években) városunkban székesegyház, püspöki rezidencia, papnevelő intézet épült.[39] Az egyik korabeli újság szerint a káptalan létrehozásával „nemcsak a város régi kívánsága teljesült, hanem az Apostoli Szentszék az ősi katolikus városnak oly mérvű megbecsüléséről tett tanúbizonyságot, amely bizonyára mindenkit örömmel tölt majd el az új kulturális és vallási centrum felállításának hírére.”[40]

 

 

Jegyzetek

 



[1] A táblázatban szereplő adatok forrása: Giczi Zsolt: Egyházak és vallási mozgalmak. In: Serfőző Lajos (szerk.) Szeged története. 4. köt. Szeged, 1994. (továbbiakban: Giczi, 1994.) 597-618. p.

[2] Giczi, 1994. 617-618. p.

[3] Berki Feriz (szerk.): Az orthodox kereszténység. Bp., 1984.

[4] Benyik György: Löw Immánuel történelmünk nagyjairól. In: Szegedi Műhely, 2000. 1-2. sz. 24-30. p.; Varga László: Zsidó magyarok Szegeden. Szeged, 2002. 34-50. p.; Péter László: Löw Immánuel házi őrizetben. In: : Szegedi számadás. Szeged, 2002. 119-126. p.

[5] Kanyó Ferenc: A szegedi zsidóság Holocaustja. In: Szeged, 1994. 6. sz. 45-47. p.; Marjanucz László: Löw Immánuel tragikus sorsa a háború végén. In: Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica. Tom. 114. Szeged, 2002. 115-124. p.

[6] Giczi, 1994. 613-615. p.

[7] Komoly Pál: A szegedi ágostai hitvallású evangélikus egyházközség története, 1836-1921. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Történeti Tanulmányok. 4. köt. Szeged, 2001. 43-77. p.

[8] Ezek részletes és tételes fölsorolása: Giczi, 1994. 597-619. p.

[9] Giczi Zsolt: Az 1938-as Szent István jubileumi év Szegeden. In: Blazovich László (szerk.): Tanulmányok Csongrád megye történetéből. 24. köt. Szeged, 1997. (továbbiakban: Giczi, 1997.) 75-76. p.

[10] Apró Ferenc (szerk.): Piaristák Szegeden. Szeged, 1996.; Farkas Mária Margaréta: Az iskolanővérek szegedi intézetének iskolái, 1873-1948. 1-2. köt. Szeged, 2002.

[11] Péter László: A jezsuiták Szegeden. In: Uő: Szegedi seregszámla. Szeged, 1999. (továbbiakban: Péter, 1999.) 58-79. p.

[12] Giczi, 1997. 77-78. p.

[13] Giczi Zsolt: Szeged katolicizmusa az 1930-as években. In: Szeged, 1990-1991. 12-13. sz. 21-23. p.

[14] Fedor István: A Szent Rozália szegedi görög katolikus kápolna. In: Görögkatolikus Szemle, 1998. 5. sz. 6-7. p.

[15] Pirigyi István: A magyarországi görög katolikusok története. 2. köt. Nyíregyháza, 1990. 241. p.

[16] Lotz Antal: Glattfelder Gyula, az egyházfő és tudós. In: Vigilia, 1983. 2. sz. 142-143. p.; Zombori István (szerk.): Igazságot – szeretettel. Glattfelder Gyula élete és munkássága. Bp.-Szeged, 1995.

[17] Kolláti István: A Fogadalmi templom története 1880-1949. In: Ábrahám István – Zombori István (szerk.): A szegedi székesegyház. Szeged, 2001. (továbbiakban: Kolláti, 2001.) 15. p.

[18] Kolláti, 2001. 17. p.

[19] Kováts Sándor: A csanádi papnevelde története. Temesvár, 1908.

[20] Szilas József: Az 50 éves szeminárium. In: Csanád egyházmegye jubileumi évkönyve, 1980. Szeged, 1980. (továbbiakban: Szilas, 1980.) 86-87. p.

[21] Péter, 1999. 59-61. p.

[22] Szeged-Csanádi Püspöki Levéltár. Püspöki hivatal iratai: egyházigazgatási iratok. (továbbiakban: SZCSPL PHEI) 60/1930.

[23] SZCSPL PHEI 60/1930.

[24] SZCSPL PHEI 60/1930.

[25] T.Molnár Gizella: Portrévázlat gróf Klebelsberg Kunóról. In: Blazovich László (szerk.): Tanulmányok Csongrád megye történetéből. 26. köt. Szeged, 1998. 227-264. p.

[26] SZCSPL PHEI 60/1930.

[27] Klebelsberg Kunó is törekedett az egyetemen a protestáns túlsúly megszüntetésére. Az egyetemi tanárok közül protestáns volt Dézsi Lajos (magyar irodalomtörténet), Bartók György (filozófia), Imre Sándor (pedagógia). Hogy a nagytudású, munkájukat jól végző professzorokat sérelem ne érje, a miniszter a tanszékek párhuzamosításával oldotta meg az ügyet. Az újonnan szervezetteket „világnézeti tanszékeknek” nevezi a történeti irodalom. A 2. sz. magyar irodalomtörténeti tanszéket a piarista Sík Sándorra, a 2. sz. pedagógia tanszéket a bencés Várkonyi Dezső Hildebrandra, a 2. sz. filozófia tanszéket pedig a világi pap Mester Jánosra bízta

[28] SZCSPL PHEI 60/1930.

[29] SZCSPL PHEI 60/1930.

[30] T. Molnár Gizella: Változások Szeged kulturális életében az 1920-as években. In: Blazovich László (szerk.): Tanulmányok Csongrád megye történetéből. 24. köt. Szeged, 1997. 51-52. p.

[31] Szilas, 1980. 87. p.

[32] Petruch Antal: Száz év a magyar jezsuiták múltjából. 2. köt. Kecskemét, 1994. 227. p.

[33] A magyar ajkú görög szertartású katolikusok (többségük a 20. századra elmagyarosodott ruszin és román) egyházmegyéjét — amelyben a liturgikus nyelv a klasszikus görög lett — 1912-ben állította föl X. (Szent) Pius „Christefideles graeci” kezdetű bullájával. Ebben kijelentette, hogy fontos saját hittudományi főiskola létrehozása a papi utánpótláshoz. Ez azonban nem jött létre, s a Debrecen, majd Nyíregyháza központú püspökség papnövendékei Ungvárott tanultak. 1918 után Esztergomban, a budapesti Központi Szemináriumban, és a Szent Imre Kollégiumban helyezték el őket. 1930-ban Szeged, 1939-ben pedig Nyíregyháza került szóba a papnevelés helyeként. Az első bécsi döntés (1938) következtében Ungvár ismét Magyarországhoz került, s a kispapok nagy része ott folytatta tanulmányait. Kárpátalja ismételt elcsatolása után, 1944 és 1950 között pedig megint a Központi Szemináriumban. A hajdúdorogi egyházmegye papnevelő intézetét Dudás Miklós püspök hozta létre 1950-ben Nyíregyházán. Ivancsó István: A görög katolikus hittudományi főiskola és papnevelő intézet. In: Timkó Imre (szerk.): A hajdúdorogi bizánci katolikus egyházmegye jubileumi évkönyve. Nyíregyháza, 1987. 116-133. p.

[34] Miklós Péter: A szegedi hittudományi főiskola szervezése. In: Szegedi Műhely, 2002. 3-4. sz. 127-136. p.

[35] Szegedi Új Nemzedék, 1941. július 13. 5. p.

[36] SZCSPL PHEI 1500/1941.

[37] SZCSPL PHEI 1500/1941.

[38] Szegedi Új Nemzedék, 1941. december 25. 3. p.

[39] Miklós Péter: „Teljesül Szeged városának régi vágya.” Hatvan éves a szegedi székeskáptalan. In: Szeged, 2001. 6. sz. 46-47. p.

[40] Szegedi Új Nemzedék, 1941. december 25. 3. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,